Fujitsu DL2400 nyomtató
(elbontom, mert csak a helyet foglalja)

Ez a nyomtató azon ritka tárgyak közé tartozik, melyeknek ismerem az életútját.
Először Svájcban dobták ki lomtalanításkor, de onnan - jó magyar szokás szerint -
begyűjtésre került. Ezután egy kiváló barátomhoz vetette a sors, ahol még hosszú
évekig rendben tette a dolgát. Miután érkezett a helyére utódnak egy HP 4 plus,
ez szegénykém már megint parkoló pályára került. Már épp újra kifelé állt
a rúdja, de szerencséjére még a lomtalanítás előtt akadt rá jelentkező.
Sajnos hiába várta a pincémben évekig az új gazdáját, mert nem
jött érte. Most meg itt áll előttünk, szomorún, sorsára várva.

Szegénykémet annyit pakolásztam összevissza, hogy volt ez már mindenhol!
Az utolsó állomáshelye ebben a sarokban volt, csúful az élére állítva.

Ez neki az ő neve.

Számomra a számítástechnika azon korszaka, mikor még a tűs nyomtatók élték
fénykorukat, az teljesen kimaradt. Mikor a cégnél letették az asztalom sarkára
az első IBM pécét, ahhoz már HP LaserJet 4-et adtak. Mondjuk akkor még
nem a nagydarab pluszost, hanem a kisebbiket, az L-es verziót, ami mind
a mai napig normálisan üzemel. (miután megvettem, itthon használom)

Ez akkora, hogy majdnem lelóg a pincém elé szabott linóleumról!
Szóval ez azért méretileg egyáltalán nem egy lakásba illő darab.

Hattyúdal
Azért kezelem lábbal szegény nyomtató gombját, mert a kezem nem ér le odáig.
Illetve leérni leér, csak ugye ha kézzel nyomogatom a gombot? Akkor nem
tudom a másik kezemmel elég messze tartani a nyomtatótól a kamerát!

A papírtekerő gomb mérete igazodik a nyomtóhoz.

Ez a cetlit téptem le róla először.

Odakészítettem a nyomtatóhoz egy nápolyis vödröt, amibe a megtartani
kívánt alkatrészeket áll szándékomban bedobálni, míg a nem
megtartandókat csak úgy egyszerűen széthajigálom.

Az egyik szalagkazetta benne volt a gépben, míg a másik a tartalék.

Ez még egyáltalán nem az a technika, ami manapság dívik, hogy egy hatalmas doboz
sarkában fityeg valami apró bigyó, hanem ez a doboz, ez kérem még rendesen ki
van tömve alkatrészekkel! Mikor ezt gyártották, akkoriban még nem a mának
készültek a dolgok, hanem a jövőnek. Erre ha rádugnék egy gépet, fűznék
bele leporellót, tennék bele egy friss festékszalagot, akkor ez ma is
éppen ugyanúgy nyomtatna, mint tette húsz évvel ezelőtt.

Ezt az ezüstszínű matricát a festékszalag kazettáján találtam.

A kazettában pedig valami rettenet mennyiségű szalagot.

Milyen szépen van belehajtogatva...

A hajtogatásért a képen látható görgők vállalták a felelősséget.

Ezért a balesetért pedig én. Ugyanis addig-addig nézegettem a kazettát, míg egyszer
csak óvatlanul meg nem fordítottam. Mondjuk nem kár érte, meg jól is néz ki így
kiborítva, de ettől még nem volt betervezve. Amúgy szerencsére már egyáltalán
nem fog a szalag. Szóval se nekem, se a linóleumnak nem lett tőle semmi baja.

Azt terveltem ki, hogy úgy lesz, hogy ahol csavart látok, azt gondolkodás nélkül
kitekerem. Te! Hogy ez nekem mennyire megy! Mondjuk igaz ami igaz,
az idők folyamán mindkettőben rettenetes rutinra tettem szert.

Már félig van csavarokkal a vödör, de még mindig tartja magát!

Pont mint ahogy említettem, félredobálom a felesleget.

Miközben belekapaszkodtam a műanyag házba, mondván egy kissé odébb húzom
a nyomtatót, egyszer csak a kezemben maradt belőle egy darab. Aztán ez még
négyszer megismétlődött. Persze nem én vagyok ilyen erős, vagy mondjuk
ennyire durva, hanem egyszerűen csak teljesen elérett a műanyag.

Miután kiemeltem a dobozból a mechanikát, előtűnt alóla az elektronika.
Valamint rávilágítottam arra a tényre is, hogy két láb széles a nyomtató.

Azért ez se egy apró zöld lap a doboz sarkában!

Ugyan már vagy tíz perce tekergetem őket, de még mindig dögivel vannak
benne csavarok, meg zéger gyűrűk, pár rugó, és kósza mikrokapcsolók.

Úgy volt, hogy bedöföm a csavarhúzómat a gumiláb mellé, majd kifeszítem vele
a gumit a lyukból, de már közvetlenül a project elején félrement a dolog, mert
a csavarhúzó egyből átszaladt a fenéklemezen, magával rántva a gumilábat,
valamit az őt övező anyagot is. Szóval ez a műanyag aztán tényleg elérett!

Olyan gyorsan haladtam, hogy szinte nem volt időm memorizálni, hogy miket is
szedtem ki belőle pontosan, ezért időnként megálltam, s elmerengtem olyan
dolgokon, hogy például mit is tudnék kezdeni egy fél méter hosszúságú
gumírozott hengerrel. Mondjuk ha felszeletelném, akkor valószínűleg
beválna mint gumianyag az AKAI 4000 görgőjéhez. Ez de erőltetett...

Ezekre a rettenetes tengelyekre például esztergapadot álmodtam.
Mondjuk van egy kis faesztergám, szóval csak álmodozom.

Különtettem a fém és a műanyag alkatrészeket, majd miután az első adaggal
kisétáltam a kukákhoz, meglepődve vettem tudomásul, hogy a fémeket és
a műanyagokat közös kukába kell szórni. Tudod mi ebben a legszebb?
Nos az, hogy én írtam rá a kukákra óriás betűkkel a többi
lakónak, hogy melyikbe mi való!

Ennek valószínűleg nagyon fog örülni egy kukabúvár.

Mindössze ez a néhány szerszám kellett a szétszedéshez. Innen nézve
persze teljesen érthetetlen, hogy miért is halogattam annyi éven
át a printer elbontását. Pláne úgy, hogy még útban is volt!

Az alkatrészei most is útban vannak, de ez nem akkora kupi, amit néhány perc alatt
el ne tudnék tűntetni. Illetve ez ennél azért egy kicsit bonyolultabb, hiszen még
nincsenek kész a ládák a Salgó polcokra, amibe a tengelyek fognak kerülni.

Reményeim szerint ezeknek a gumibigyóknak lesz saját dobozuk. Amúgy lehet,
hogy már van is, csak most épp nincs kedvem nekiállni elolvasgatni
a feliratokat a múltkor épített polcra felrámolt dobozokon.

Ezt a rácsot a ventilátorról vettem le. Szóval ebben a gépben
még olyan is volt! Már mint egy ventilátor hűtésnek.

Úgy döntöttem, hogy inkább nem hagyom szét a dolgokat,
ugyanis egy cipőtalp alól kiperdülő tengelyen ahhoz képest
túl nagyot lehet esni, mint amire úgy általában igényem van.

Annyira rácsodálkoztam magamra, illetve azon tevékenységemre, hogy nekiálltam
végre a nagydarab lomjaim pusztításának, hogy mindjárt meg is szemléltem
a következőnek elpusztítandó alanyt. Na az a nyomtató se piskóta!

Mindeközben a Simson mögött egy fénymásoló várja szomorú sorsát. A többi
nagydarab dolgot most inkább nem említeném meg, mert akkor idővel
jöhetnék vissza beszúrni a linket a kávéfőző gépről, a Dédi
rádiójáról, meg az Orion AG 604-ről...

Bár nem látszottak még csak porosnak se, de attól én
még bedobtam a csapba a bontásra váró paneleket.

Melyek először a virágállványon...

...majd kisvártatva a cserépkályha kivezető csövén száradtak,
miközben szegény nyomtató elpusztítása a lelkemen.

Valószínűleg a hetvenes évekbeli alkatrészínség hatására váltam gyűjtögetővé.
No persze az is lehet, hogy ilyennek születni kell. Szóval most jön a bontás.

Ezt a részt nem mutattam így külön, mikor még egyben volt a nyomtató.
Illetve mutattam volna, csak életlen lett a kép. Jó. Akkor ez is életlen...

Na ebből aztán nem nagyon van mit kibontani...

A gombokat ugyan ki szeretem volna pákázni, de túl vastag hegy
volt a Wellerben, ami összeégette a nyomógombok oldalát.

Ezek közül jó ha a sípolót (vagy kishangszórót) újra tudom
hasznosítani. Már ha csinálnék valamit, amibe kéne...

Ebből a hatalmas IC-ből mindjárt hat darab is akad az alaplapon.

Ha nem lennének összeközösítve az emitterek, akkor
meg lehetne velük fejelni egy műveleti erősítőt.

Ez itt egy 8 bites mikroprocesszor.

Ezekben meg gondolom a printert működtető program lakott.

Gondoltam előkapom a legalsó fiókból a lemezollót, és felszeletelem vele
a legnagyobb panelt, mert nem állt jól a satuban egyben. Ezt persze
csak gondoltam, mert a lemezolló valahol egészen másfelé jár.

A panel - mondhatni őszinte meglepetésemre - az első óvatos roppantásra
azonnal megadta magát. Tisztára olyan érzés volt kettétörni, mint
mikor a nyomtató műanyag házát ropogtattam bele a kukába.

Milyen kicsi már az esélye, hogy valaha is újra
jár benne az áram? Nagyon! Nagyon kicsi...

Nem mernék rá megesküdni, hogy a bontott alkatrészek szétválogatása című
project az idén fog egésszé kerekedni, de egy halovány esély azért van rá.

Mivel idővel eluntam a pákázást, így az itt látható alkatrészek már nem kerültek
kitermelésre. Mikor idáig értem a cikkírással, az a fura érzésem támadt, mintha
kimaradt volna valami ebből a projectből. Mivel a nyomtató feje, illetve az őt,
valamint a papírt mozgató léptetőmotor valahol a pincében maradt, így ők
külön cikket fognak kapni. Valószínűleg össze fogom őket vonni
a másik nyomtatóból kitermelt fejjel és motorokkal.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.