Kompresszor
(hűtőgépből)

Mivel ez itt már az új hűtő, így ez azt jelenti, hogy kell lennie réginek is.

Íme a régi, illetve régiek, merthogy kettő is volt belőlük. Amiről
ma szót ejtek, természetesen a szokásos mellébeszélésen
felül, az az alsó hűtőgépből kiszerelt kompresszor.

Mivel a forgatógomb mögött megbúvó, amúgy természetesen a hűtő belső
hőmérsékletéért felelős termosztát már kapott egy saját cikket, így ma
már nem fogok külön kitérni rá. Másfelé mondjuk még kitérhetek.

Már úgy értem, hogy mikor megláttam, illetve rájöttem, hogy a kishűtő tetejéről le
kell szednem a nagyot, akkor mentem volna mindenfelé, csak a konyhába
ne kelljen! De ez már megint egy másik, mégpedig a hűtőcserés cikk.

A PC-ből kitermelt házhűtő ventilátor nem szerves része az eredeti konstrukciónak.
Most persze, illetve eddig az volt, mert a kompresszor már csak úgy volt hajlandó
elindulni, ha forszírozottan hűtöttem. A ventilátort amúgy egy Merklin fémépítő
elem rögzíti, míg az elektromos táplálásról egy router dugasztápja gondoskodik.

Ami a kompresszor bal oldalából kilóg, az a motort indító relé, már a fedele nélkül.
A csöveket pedig - mint az látható - időközben már el is metszettem.

Mivel ez az eset még 2015-ben történt, a hűtőt viszont valamikor
1975-ben gyártották, így nem volt nehéz kiszámolni, hogy
a kompresszor negyven éven keresztül tette a dolgát.

Ez ugyanaz a kompresszor, mint amit eddig mutogattam, csak
annyira koszos volt, hogy megszántam és megfürdettem.

Az internetes fórumok szerint, még csak ne is reménykedjek benne,
hogy az új hűtő kompresszora is addig fogja húzni, mint ez
az azóta már rég megszűnt NDK-ban készült darab.

A hűtőgép háza megy le a pincébe. Illetve nem megy ez sehova! Ugyan próbáltam
csalogatni, kezdetben édes, majd kisvártatva mérges szókkal, de egyáltalán nem
hallgatott rám. Mondjuk így kikönnyítve már annyira könnyű volt, hogy nem
húztam meg vele a hátam. Terveim szerint a következő lomtalanításkor fogom
kirakni a pincéből, addig meg ezen fogom tartani a felmosó vödröt és a virágládát.
Miután elkerült a bicajom elől, még hiányzott is! Ez annyira így volt, hogy még
tervbe is vettem, hogy készítek helyette valami normálisabb, a kibelezett
hűtőgépnél a célnak jobban megfelelő polcot. Na csak győzd kivárni!

Gondoltam pikk-pakk rendet csinálok!

Ez persze nem ment olyan könnyen, hiszen a szobai szék háttámlájára aggatott
biciklibelsőkből sejthetően, már a hűtőgépek szétszerelése előtt sem volt rend.

No meg a hűtő alkatrészei - tapasztalatom szerint - szeretnek bújócskát játszani.
Még napok múlva is hol innen, hol onnan került elő belőle valami alkatrész.
Ezen a képen például a hűtő legalsó fiókja látható, ami eddig a szobában
volt elbújva, mégpedig a virágállvány alatt. Ezentúl viszont a pincében
lesz bevetve, s hátralévő napjait mint virágföld tároló fogja tengetni.

Mivel a lakásban rekkenő nyár van, ellenben a pincében mindössze
21 fokos az aljzatbeton, így teljesen logikus döntés lett
volna, ha lent maradok kompresszort flexelni.

Na most ehhez képest úgy felraktam őket a polcra, mintha szó se
lett volna semmiféle szétszedésről! Később még innen
is elraktam őket, mégpedig a polccal együtt.

Egy kicsivel később, egy kiadós felhőszakadás után feljött a víz a pincei folyosón.

Illetve a kompresszor rombolása helyett inkább az evést választottam.
Amilyen jól ezek a csirkecombok mutatnak, ez szerintem érthető.

Majd Ilonka néni esett be a ventilátorával, hogy ugyan nézzek már rá,
mert mióta nem forog a lapátja, azóta erősen túlmelegszik. Mármint
Ilonka néni. Pont mint a kompresszor hibájából a hűtőben a kaja.

Bárcsak a hűtőgépjavítást is megúsztam volna ennyivel...
Mert az a piros vezeték, az látványosan nincs a helyén!

Miután az összes elemi ér eltörött benne, teljesen érthető, hogy leállt a motor.

Miközben én nagyban molyoltam az asztalnál, a ventilátor a látóterem sarkába
épp csak belógó hernyózó mozgásával többször is a frászt hozta rám. De persze
nem ettől ijedtem meg annyira, hogy két évig felé se néztem a kompresszornak...

Már úgy értem, hogy a valós időben, az előző
és ezen kép elkészülte között eltelt két év.

Komolyan mondom, hogyha találtam volna a pincében banándugókban, másik
végükön pedig krokodilcsipeszekben végződő műszerzsinórokat, megpróbáltam
volna beindítani. Mondjuk épp futó project az évtizedek alatt felgyűlt kábeleim
áttekintése, illetve elpakolása. Vagyis akár túrhattam is volna a kupacból két
alkalmas vezetékdarabot, csak mivel ez a cikk szerintem már így is nyúlik
mint a rétestészta, ezt a részt most inkább átugrottam. Már csak azért is,
mert így kívülről nézve nem igazán izgalmas, amint a zárt
tokon belül elindul egy motor.

Azért vettem elő a fűrészt, hogy egy próbavágással megállapítsam a kompresszor
házának falvastagságát, csak aztán rájöttem, hogy olaj van benne. Na most
ami erről a képről, pontosabban fogalmazva a pince előtti linóleumról
szerintem egyáltalán nem hiányzik, az egy bögrényi szétfolyt olaj.

Mivel még sosem láttam szétszedett kompresszort, ezért fogalmam sem volt róla,
hogy belül milyen részekhez csatlakoznak a dobozból kilógó csövek. Vagyis így
kívülről nézvést nem tudtam eldönteni, hogy melyik oldalára kell fordítanom.
Mármint ahhoz, hogy lehetőség szerint az összes olaj kicsoronkázzon belőle.

Ezért fúrtam ide ezt a lyukat.

Ennek a rumlinak csak annyiban van köze a mai témához, hogy míg a kompresszorból
csöpög az olaj, addig nem tudok nekiállni a fadarabjaim rendbetételének. Na most
mikor épp arról van szó, hogy meg kell magyaráznom, hogy mit miért nem lehet
megcsinálni, vagy mit miért szükséges elhalasztani, valósággal megtáltosodom!

Meglepő módon, mindössze egyetlen napot hagytam az olajnak a csepegésre.

Na most ez a szép piros banyatank, ez egy újabb készülő farigcsálós project.
Még ezt a túlzást... Mármint a túlzást a "készülő" kifejezésre értettem.

Míg csak át nem bucskáztam rajta, jó ötletnek tűnt a kompresszor
itt, vagyis közvetlenül a pinceajtóban történő elhelyezése.

Úgy határoztam, hogy ezt a sokat látott pólót többé már nem veszem fel.
No nem most, hanem még akkor, mikor átneveztem törölgető rongynak.

Tudom én, hogy a flex az egyik leguniverzálisabb szerszám, csakhogy ez egyáltalán
nem akadályoz meg benne, hogy bár már sokszor használtam, mind a mai napig
be legyek tőle egy kissé szarva, mikoron nekinyomom valaminek. Mert ugye
üvölt, szikrázik, illetve nagyon forog. Részemről jobbszeretem, ha ezt nem
a közvetlen közelemben teszi! Ez annyira így van, hogy például most is,
első lelkesedésemben az ósdi keretes fűrésszel estem neki a feladatnak.

Na most, illetve nem most, hanem mikor megláttam, hogy már három milliméter
mélyen járok, szóval már bőven megáll a fűrész az anyagban, és még mindig
nem lyukadt át a tartály, szégyenszemre feladtam a pusztán kézi erővel
történő nyitásra vonatkozó korábbi terveimet. Mitagadás, öregszem.

A flex mindeközben természetesen az állványában lakott.
Természetesen csakis azért, hogy ki kelljen szednem.

Ugyan nem tudom, hogy van-e még benne nyomás, de a biztonság okán azért csak
odakészítettem magam mellé ezt a tűzoltó készüléket. Mert ugye mi van, ha meg
talál gyulladni a kompresszorban a maradék olaj? Akkor bizony tűz van babám!

Kiszedtem a flexet az állványából.

Mivel kényelmetlennek találtam rögzíteni, ezért a kompresszort csak
úgy egyszerűen odatettem a munkapad kinyitott pofái közé.

Bár nem mozogtam gyorsan, de azért csak sikerült letennem a flexet, előtte
természetesen megvártam míg leáll, majd odanyúltam a gépért, és még
 épp időben elkaptam a kompresszorból kiszálló működtető füstöt.

Ugyan a felül kiálló két cső belül nem csatlakozott semmihez, de a befelé
kiálló csonkjuk okán még jogos volt, hogy fúrtam egy náluknál
mélyebben fekvő lyukat a kenőolaj kicsepegtetéséhez.

Ide már több mint negyven éve nem jutott be a fény.

A jobb oldali csőcsonkon szív, míg a bal oldali elmenő csövön fúj.
Amit középen látunk, az pedig a dugattyú és az excenter.

Így kinyitva, így azért már érdekesebb lett volna
elindítani, mint mikor még be volt zárva.

A piros pöttyel jelölt alkatrész a dugattyú.

A tartály aljára hullott fémdarabok nem az eredeti hiba, vagyis a melegen már el
nem indulás okai, hanem csak a tartály szétvágásának apró következményei.
Amúgy meglepő volt tapasztalni, hogy egy ilyen viszonylag vastag anyag
átvágására milyen hatásos szerszám a flex. Szó szerint úgy vitte
szét a vágótárcsa az anyagot, hogy nem győztem
forgatni alatta a kompresszort!

A csavarokat azonnal megmentettem, hiszen egy barkácsolásra
hajlamos embernek ezek mindig jól szoktak jönni valamire.

Ellenben ez a másik része nem jó semmire. Na jó. Mondjuk lehet belőle csinálni
kiskompresszort festéshez, kerékfújáshoz, ónszippantáshoz. Mivel egyikre
sincs igényem, illetve kerékfújó kompresszorom van, valamint ezt
már úgysem tudnám visszacsomagolni, ezért elbontom.

A hatalmas fehér papírost a munkapadra terítve nehéz volt eldönteni, hogy
melyiket sajnálom jobban. Mondjuk a munkapad győzött. Már úgy
értem, hogy inkább azt nem szerettem volna összeolajozni.

Ez egy annyira érdekes alkatrész, hogy ezt így ahogy van eltettem. Azt talán már
mondanom sem kell, hogy már csak ezen okból is soha nem lesz rá szükségem.

Egészen jól mutat ez az olajos mocsok a hófehér háttéren.

Aki esetleg nem tudta volna elképzelni a működését, annak tessék.
Így mozgatja a motor a hűtőgép kompresszorában a dugattyút.

A motor tekercselése - hogy el ne szabaduljon -
le van varrva, mint mondjuk a kötözött sonka.

Ebből a rugós tartóból volt három. Ezekről lógott a bödlibe a kompresszor.

Mint az a motor alulnézetéből kitűnik, a forgórész alsó tengelyvége lóg a levegőben.
Persze nem hiányzik innen semmi, hanem ez egy ilyen furcsa felépítésű motor.

Ez itt a szelepfedél, illetve az a négy csavar,
melyek az utóbbi negyven évben tartották.

Ezt a valamit takarta a szelepfedél.

Egy kissé ugyan bánt, hogy csak a csavarokat tartom meg belőle, de
már annyi kacatom van, hogy egyszerűen nem gyűjthetek mindent.

Kezdetben még úgy volt, hogy lefejtem róla a kötözést, majd szétcincálom a
tekercselőhuzalt, csak miután a harmadik pár kesztyűmet áztatta át az olaj,
már egészen könnyedén lemondtam ezen amúgy is értelmetlen tervemről.

Ez itt a tekercselésétől megfosztott motor.

Ez pedig a henger és a dugattyú.

Ugyan most épp az ellenkező irányból dugtam be a helyére a dugattyút, de ez nem
akadályozott meg benne, hogy semmiféle szemmel látható, vagy kézzel érzékelhető
hibát se találjak. Semmi kopásnyom, felmaródás, vagy bármi egyéb, amitől annyira
megszorulhatott volna a rendszer, hogy a végén már hidegen sem akart elindulni.

A motor fogórészének kipiszkálásáról szövögetett terveimet, mint ahogy az
előbb a tekercselés szétbontását, szintúgy az olajosság miatt adtam fel.

Ez itt a szelep. Ami részt felhajtottam róla, az csak takarta a szeleprugót. Miután
többször is kicsúszott a kezemből, ezt is rövid úton a kukába továbbítottam.

Mivel már egyre több minden kezdett tűrhetetlenül olajos lenni,
nekiálltam és eltörölgettem ezt a soványka zsákmányt.

A motor tengelyének végén található excenter hajtotta a dugattyút.
Mindeközben a sonka a kiegyensúlyozottságról gondoskodott.

Az okozott kár mindössze ennyi, valamint még két pár kesztyű,
melyeket azért voltam kénytelen félredobni, mert teljesen
átáztak a szinte nem is látszó mennyiségű olajtól.

A kompresszor kivégzését követően ugyan már majdnem nekiálltam egy másik,
konkrétan a fadarabokat pakolászok elnevezésű, amúgy már szintén hosszú
évek óta egyre csak halogatott projectnek, aztán mégis úgy döntöttem...

...hogy munka helyett - illetve a megkezdését akadályozandó - inkább felmosom
a műveleti területet. Ennyi talán elég is lesz mára a szerző hülyeségeiből...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.