A mai nap úgy kezdődött, hogy mivel nem volt kedvem lemenni a pincébe a csatornacső védőt kifaragni, közvetlenül felkelés után egyből visszafeküdtem, aminek az lett a vége, hogy alvással ment el a java délelőtt. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy tegnap azért hagytam félbe a pincei projectet, mert odalent annyira betaknyosodtam, hogy szinte el sem tudtam tenni a zsebkendőt.
   Ma reggelre ugyan már jobban lettem, de mivel már 11 óra is elmúlt, a pincébe lemenni pedig nem volt kedvem, gondoltam a délelőtt maradékára valami nagyon, nagyon de nagyon egyszerű szétszedtem alanyt fogok kiválasztani. Valahonnan a spájzból indultam, átnézve útközben az összes helyiséget, amin csak áthaladtam (előszoba plusz a hall), majd végül itt, ennél a saroknál kötöttem ki. Pontosabban szólva a polcocskán ücsörgő zsebtelepes ventilátornál, ami már ki tudja mióta emeli látványával a szoba fényét.
   Ahogy itt ácsorogtam előtte, kezemben unottan lóbázva a fényképezőgépet, egyszer csak eszembe jutott, hogy már mind a kétajtós mélyszekrény zárja, mind az éjjeliszekrény, a telefon, az apukám által készített éjjeli lámpa, de még az ágy is megmutatta magát, épp csak az apró ventilátor nem.
   Na most ami még szintén eszembe jutott, az egyrészt az, hogy tegnap még tőlem is szokatlanul gyorsan hagytam ott a munkát (az összes szükséges szerszámot gyakorlatilag a pincékben széjjelhagyva), míg a másik az, hogy elfeledkeztem arról az ígéretemről, miszerint előkeresem és átadom a földszint egyes új szomszédnak a tartalék kapukulcsomat, mert a lakásához azt ő valahogy nem kapta meg.
   Az mondjuk igaz, hogy a pincébe egyáltalán nem volt kötelező lemennem, csak a földszintig, de attól még oda is benéztem. Egyrészt rendet vágtam a széthagyott felszerelés tekintetében (miközben megállapítottam azt a szomorú tényt, miszerint senki nem csinált meg helyettem semmit, hiába voltak szépen odakészítve az egyes feladatok mellé az elvégzésükhöz szükséges szerszámok), másrészt ha már ott voltam alapon, nekiálltam előkeresni néhány olyan apróságot, melyek a maihoz hasonlóan egyszerű szétszedtem projectek lesznek.

   A múltkori Bosch biciklilámpa és a biciklicsengő után most a gömb formájú műszert és a hatalmas áramváltót választottam ki a még mind a mai napig meglehetős tömegből.

   Miközben a ventilátor leginkább porosnak tűnt, addig az apró műszer háza egy kicsit ragadt, amin annak tükrében nincs mit csodálkozni, hogy szegénykém egy motoros tematikájú pincei dobozból került elő. Szóval ezeknek - a dörzsiszivacs képében - mindenképp találkozniuk kellett a mosogatási mániámmal.

   Mivel vizesek lettek, csak nem állhattam már neki a szétszedésüknek! És már tettem is fel őket ide, vagyis a cserépkályha melletti tűzifás szekrény tetejére száradni. Az áramváltót mondjuk nem kellett elmosogatnom, mert az még a gyári dobozában volt.

   Anyám azt mondta, hogy ma könnyű ebéd lesz, amitől reményeim szerint nem álmosodom el, s mehetek a pincébe dolgozni, vagy nekiállhatok ezeknek a relatív apróságoknak, de a húsleves csontból olyan sűrűre sikeredett, hogy kis híján megállt benne a kanál, mire fel ebéd utánra épp csak annyi erő maradt bennem, hogy meg tudtam ülni a széken. Gondoltam ha mást nem is, de legalább annyit megteszek (mármint mielőtt elaludnék), hogy átnézem a régi családi képeket, melyekből hátha kiderül, hogy mióta ül a polcon az apró ventilátor.

   Ezen a képen a nyitóhoz képest újdonság a nagydarab óra, a kisrádió, valamint egy ventilátor melletti hangfal, ami a régi tévénkre volt rákötve, hogy közvetlenül apukám fülébe üvöltsön, mert apukám hajlamos volt éjjel is bekapcsolni a tévét.

   Nem, apukám egyáltalán nem azért szégyelli magát, mert éjjel felkeltette a családot, és remélem, hogy még csak nem is miattam, mint kissé (még ha csak...) félresikerült gyermekért, hanem csak úgy általában.
   Azóta amúgy már kipakolásra kerültek a háta mögötti szekrényből a dobozai, szereltem kerek fadarabokat a virágállványra, meg egy pótpolcot is, és még egy apró szerszámos fiókot is kapott.
   Míg az apukám mögötti szanzavéra (anyósnyelv) még mind a mai napig virul, addig a jobb sarokban zöldellő növényt már sikerült elpusztítanom, mikor kitettem a kertbe, majd egész télre ottfelejtettem.

   Amin valaha egy órás rádió volt (az a fekete csík, ami alatta látszik), és már azon is ott volt a ventilátor. Ezen a képen nem volt dátum, és még csak meg sem tudtam ítélni a korát. Az biztos, hogy még ott van az éjjeliszekrényen apukám régi ébresztőrendszere, a tetején a kislámpával, a hozzá csatlakoztatott mechanikus órával, a tévére kötött előző kishangfallal, valamint még a rekamié is a kettővel ezelőtti. A szekrénysor azonban már ekkor is megvolt. (lásd balra)
   A környező képeket mind alaposan megnézve, az derült ki, hogy a fürdőszoba ekkor még nem volt felújítva, és még az automata mosógépünk sem volt meg, mert az egyik képen kilátszik az ajtó mögül a kerek centrifuga széle, amit a szintén kerek Hajdú mosógéptől nem tudtunk a sarokba betenni. A wobler még előlap nélkül hever az asztalon, az első videóm is ott van a pult tetején, közvetlenül a kistévé felett, és a CB rádió is ott van mellette, aminek az árából (plusz az Amiga, plusz egy csomó kp.) lett megvéve az első IBM PC. Vagyis ez a kép szerintem valamikor a 80-as évek végén készülhetett.
   A párom szerint, mivel ezt a képet ő készítette (amúgy eredetileg magam is szerepeltem rajta), a kép mindenképp 1992 után, de valamikor akkortájt készült. Vagyis az apró ventilátor már harminc évvel ezelőtt is megvolt.

   A helyzet az eltehető munkalapon csak annyiban változott, hogy időközben rákerült egy szovjet elektronikus gyújtóegység, mint egy szintén egyszerűnek tűnő boncalany. Az persze igaz, hogy a bemutatásához kell egy gyújtógyertya, és majd még egy gyújtótrafó is, de majd azokat is jól bemutatom. Mindeközben a háttérben megbúvó, mondjuk állólámpához való szovjet fényerőszabályzót még mindig nem egyesítettem azzal a teljesítményszabályzó elektronikával, amit a széthullott pincei porszívóból termeltem ki. A jobb sarokban ücsörgő távirányítók pedig azokhoz a videókhoz valók (vagy nem), melyek most épp a lomos pincei asztalon várják rémülten sorsukat.
   Hogy ebből a kupiból ki fogok keveredni, arra a reményemre az ad okot, hogy épp az előbb láttam egy csomó régebbi képet az asztalom környékéről, melyeken ennél sokkalta rosszabb volt a helyzet. Ettől persze még nem kellene újra és újra abba a hibába esnem, hogy annyi mindennel rakom magam körbe, hogy a rengeteg holmi már csak a puszta látványával is elveszi a kedvemet a boncolástól, mondván ennyi mindennel aztán tényleg sosem végzek.

   Nekem így első ránézésre egy egérke jutott róla eszembe, a nagy bajuszával. Hogy valójában honnan származik, az viszont nemhogy elsőre, de még sokadik nekifutásra sem ugrott be. Mindössze annyi dereng róla, hogy valaha volt vele valami dolgom. Esetleg nem ventilátor volt, hanem lámpa, vagy motort cseréltem benne, vagy lapátot. Hogy én adtam apukámnak, mikor az öregem jelezte, hogy melege van, az biztos, csak ugye ez már olyan régen volt, hogy a konkrét történet már rég az emlékezetem ködébe vész.

   Ezt a gumilábas dolgot már csak abból is gondolom, mert ez így szerintem még képes és elfújja magát. Ezt persze majd ki is fogom próbálni. Már persze csak akkor, ha még elindul a ventilátort pörgető apró motor.

   A balra látható gombocskához képest kellene megtolni a jobbra látható vállat, ami nekem annyira nem sikerült, hogy végül kénytelen voltam egy csavarhúzó segítségéhez folyamodni. Az mondjuk igaz, hogy ez a doboz évtizedek óta nem volt kinyitva, csakhogy az is, hogy a szobában nem volt oka az összenövésre.

   A teleptartóról egy bujkáló nyuszi jutott eszembe, míg magáról a ventilátorról továbbra is semmi. Az enyhe zöldülés a réz érintkezőkön arra utal, hogy már járt benne elem. Vagyis valaha használatban volt. Nekem mondjuk nem dereng, hogy láttam volna apámat, amint épp ezzel hűti magát, de attól még megtörténhetett.

   Az elemtartó érintkezői mellé odarajzolt polaritás jelek egyértelműsítik, hogy ez mindig is ventilátor volt, sosem elemlámpa, pedig már majdnem kezdett derengeni az egyik - sajnos még mindig vegyes tartalmú -  dobozom alján bujkáló lámpabura. Az persze lehet, hogy tényleg ott van (mármint a bura a doboz alján), csak az nem ehhez a hardverhez tartozik.

   A motor sarkainak letördeltsége arra utal, hogy ez az alkatrész cserélve lett. Amennyiben gyárilag ilyen, az mondjuk nem valami szép, egy gyermekjáték esetében azonban még bőven megengedhető trehányság.

   A fehér kupakon a motor tengelye körüli ovális lyuk nem igazán tűnik gyári megoldásnak (bár a törött végű motort elnézve ki tudja), épp mint ahogy a piros propeller közepén a lyuk sem. Utóbbi nagyon úgy néz ki, hogy valamivel olvasztva lett, nem annyira fúrva.

   Ez a bilincses rögzítési mód viszont kifejezetten gyárinak tűnik. Ami ebben a motorban szokatlan, az a kommutátor keféinek kilógó tengelyvégi oldalon történő elhelyezése.

   Mármint az, hogy itt vannak, nem pedig a motor átellenes végén. Ez persze valójában csak annyit jelent, hogy nem a másikon, hanem valamiért ezen az oldalon lóg ki a tengely. Vagyis ha akarnám, és persze engedné, akkor akár át is kalapálhatnám a tengelyt a másik oldalra.

   A propeller mögötti hat lyukból három kerek, míg a három másiknak nem igazán szabályos a formája. Amúgy azért homályos egy kicsit a kép, mert már fent van a motor tengelyén a propeller, amit csak azért nem látunk, mert épp nagyban pörög.

   Először azon lepődtem meg, hogy nagyon lassan is tud pörögni, majd kisvártatva már azon, hogy mennyire zajos. Utóbbi jelenséget egyértelműen az okozta, hogy egyrészt túltápláltam (lásd a tápegység voltmérő műszerén a 4,5 helyett a 6,5 voltot), másrészt a propeller kiegyensúlyozatlansága okán a doboz hozzácsapkodta magát az asztalhoz. Ez persze nem egy üzemszerű állapot. A feszültséget normál szintre csökkentve, azonnal megszűntek az anomáliák.

   Visszaraktam oda, mint ahol eddig is volt. Míg csak nem találok ide valamit, ami nálánál jobban illik a helyére, addig szerintem maradhat. Ez közelítőleg annyit tesz, hogy ha rajtam múlik, akkor ez a bigyó talán már örökre itt lesz...