Annyira kellene már az a polcba dugható fiókos elnevezésű valami, melyben kézmagasságban lenne egy olyan magas fiók, amibe aztán mind beleférnek az olyan kiegészítők, mint mondjuk az eszterga ágyán ücsörgő csiszolókorong, hogy már-már érthetetlen, hogy nem a fiókos elkészítésének érdekében vagyok itt.
   Hogy ma egy Hajdu centrifuga lesz szétszedve, az a jelen cikk címéből ugyan kiderül, de ettől a valóságban még úgy volt, hogy mikor lejöttem, akkor erre én azért nem mertem volna mérget venni.

   Nyitásképp kiszedtem a tartalék akkukat a csodaszép tartójukból, majd betettem őket a töltőbe, nehogy az legyen, hogy mivel régen jártam itt, mind a két készlet egyszerre jelentsen kimerültet.
   Hogy legyen idejük az akkuknak töltődni, a centrifuga szétszedése előtt a már tőlem megszokott módon keringek kicsit. Már csak azért is, mert épp akad erre némi dolgom.

   Na ez az a centrifuga, ami egy (esetleg már több) éve még a padlástérben volt, és amúgy Mártika szomszédasszonytól kaptam, mondván majd dobjam ki ha jön a lomtalanítás. A párja mosógépet ugyan már rég szétszedtem, de ez még mindig itt hever. Az "itt" jelen esetben Mártika pincéjét jelenti, ahol az én holmimnak ugye semmi keresnivalója sincs. Ennek ellenére persze a háttérben galádul épp nagyban szövögetek egy tervet a hely újbóli elfoglalására. No nem nagyon, hanem csak egy kicsit, és még azt is meg tudom indokolni. Mármint azzal, hogy ha elveszem az összehajtható kerti szék alól a centrifugát, akkor az lekerül a földre, ahol beázáskor vizes lehet, vagy telente lepisilheti egy a hideg elől behúzódó egér. Szóval kéne ide valami magas és stabil dolog a szék alá, a centrifuga helyett.

   Mindeközben nekem - minő csoda - épp útban van az útszóró sós pincében két öregecske rozzant, de azért még valamennyire stabil hokedli, melyek közül az egyiket a nemes cél érdekében önzetlenül beáldozom.
   A hokedlikon felül útban van még a kép alján látható linóleumköteg is, mert nem tudom tőle a helyéről kivenni a fűnyírót, és a hosszabbítókhoz sem férek oda. Ez az utóbbi két állításom mondjuk egy kissé túlzó volt, de attól még igenis úgy van, hogy ha lehet, akkor ugyan ne legyenek már a dolgaim ennyire egymáson.

   Mikor a kertbe kiléptem, őszinte meglepetéssel vettem tudomásul, hogy eltűnt onnan az az összecsukható szárító, amin tegnap még az a két szőnyegcsík száradt (pontosabban szólva mosódott ki csak úgy magától, illetve az eső által), amivel a pincefordulóba leterített linóleum hiányait pótoltam ki.

   Mindezt úgy, hogy kétszer már egészen biztosan elmentem mellette! Mármint ez az az összecsukható szárító, amiről beszélek. Ezt persze én tettem ide, ráadásul ma reggel, mikor az újra csepergő esőt meglátva, leszaladtam a kertbe, mondván ha tényleg szeretném a helyére még ma visszateríteni, akkor ugyan ne legyenek már a szőnyegek újra vizesek.
   Erre (mármint a nem emlékezésre) az a mentségem, hogy az éjjel nemhogy rosszul aludtam, mint inkább egyáltalán nem. Vagyis most még a magam szintjéhez képest sem állok a helyzet magaslatán. Részben ezért is választottam mára egy olyan egyszerű feladatot, mint a centrifuga szétszedése. Másrészt meg azért, mert ezt már tegnap délután elterveztem.
   Itt aztán alaposabban belegondolva a dolgokba, az derült ki, hogy az a tervezés, na az nem tagnap volt! Ez persze mindegy, csak álljanak már végre össze a dolgok, illetve a centrifuga esetében lehetőleg könnyen jöjjenek szét.

   A kertkapura terített szőnyegeket azért nem hoztam be (mármint a másik kettővel együtt még reggel), mert ezekről egészen egyszerűen elfelejtkeztem. Mondjuk ezekből csak az egyik lesz visszaterítve, és az is csak egy a többi lakó számára lényegtelen helyre.

   Itt viszont mindenki jár, aki csak lemegy a pincébe, márpedig manapság ezt sokan tesszük, mert többen is biciklizünk. Amúgy a fehér foltok elkövetője is én voltam, mikor több mint harminc évnyi bukdácsolás után meguntam, hogy az aljzatbetonon öt centis lyukak tátonganak, valamint kapóra jött azt is, hogy egy hatalmas gipszes zsákot is folyton csak kerülgettem.

   A kettő közül ez a rozzantabb hokedli került kiválasztásra. Amúgy lenne helye, ha végre olyan szinten lenne rend a lomos pincében, hogy semmi sincs a földön, de az az állapot most még olyan messze van, hogy addig legyen csak a hokedli inkább Mártika pincéjében.

   Hogy minden a helyére kerüljön, összetekertem az amúgy a hallból származó futószőnyeget, amit aztán szétgurulás ellen a balra látható összecsukható szárítóval támasztottam meg, miközben a jobbra látható biciklinek újra megígértem, hogy miután leszedtem róla a még használható sallangokat, a maradékot most aztán már tényleg kidobom.

   Ez a szőnyeg úgy két hetet lóghatott a kertkapun, és máris más színe lett! Mármint más színe van ott, ahol sütött rá a nap. Ez a szőnyeg amúgy csak azért van itt, mert mikor megtaláltam, akkor épp nem tudtam hova eltenni, majd idővel megszoktam, hogy itt van.

   Bár úgy néz ki, mintha a bicaj ülése egyenesen állna, csakhogy ha nem a fal és a pincerácsok függőleges vonalaihoz viszonyítjuk az állását, hanem az üléscsőhöz, akkor már látszik, hogy komoly mértékben dől balra. Ez sajnos azért van, mert már megint elengedett benne valami, mely hibát most csak azért nem álltam neki orvosolni, mert az ülésből kiesett alkatrész a lakásban van, konkrétan a kiskabátom zsebében.

   Vagyis nincs mese, illetve ülésszerelés, most aztán már tényleg ez a centrifuga következik. Amúgy az automata mosógép előtt nekünk is ilyenünk volt, bár emlékeim szerint a miénk ennél egy kissé magasabb volt.

   Nemcsak azért beteg, mert hiányzik a teteje, hanem azért is, mert mint az látszik is, félre van benne billenve a dob. A miénk amúgy felülről nem ilyen volt, hanem levehető tetejű. Ennek mondjuk már hiányzik a teteje, de a zsanérból azért látszik, hogy ez már nem a levehető fém, hanem a felhajtható műanyag tetejű változat.

   Az van odaírva a centrifuga peremére, hogy: Forgás közben a gépbe nyúlni veszélyes és tilos! Én persze mindig belenyúlva állítottam meg. Az mondjuk igaz, hogy közben sohasem forogtam.

   Amúgy a dob megállását elősegítendő, van a centrifugán fék (lásd alul középen azt a kicsi pedált), de az - a centrifugával ellentétben - nem volt tartós. Ez úgy kell érteni, hogy a fék sem a miénken, sem ezen nem működik, de maga a centrifuga még igen. Mármint bedugtam a dugóját a konnektorba, majd miután bekapcsoltam, ahogy szokott, egy kicsit sípolva felpörgött. A sípoló hangot az adja, hogy a dobon lyukak vannak, melyeken forgás közben a centrifugális erő hatására átsüvölt a levegő. Ruhával töltve persze már nem, vagy csak nem annyira sípol, mert ugye olyankor a ruhák által már el van zárva a levegő útja.

   A ruhákból a centrifugális erő hatására távozó víz ezen a csőrön keresztül jön ki, ami azért nem volt jó ötlet, mert a centrifugának hiába vannak tapadós gumilábai, ennek ellenére hajlamos elsétálni, mert ugye egy kicsit biztosan ütnek a benne keringőző ruhák, amitől aztán egy perc múlva már nem ott lesz a centrifuga, mint ahol hagytuk. Mármint nem a mellétett lavór mellett, hanem úgy öt centire, mire fel úszni fog az egész fürdőszoba.
   A fenti problémára amúgy két megoldás is született. Míg az egyik az volt, hogy miközben a gép dolgozott, addig az ember ott állt mellette, addig a másik az, hogy egy bizonyos típusú flakon alját levágva, az épp rászorult erre a csőrre. Ez az ötlet amúgy az Ezermester újságban jelent meg. Azt a hibát persze ez az utóbbi toldás sem oldotta meg, mikor a centrifuga nem elsétált az elétett lavór mellől, hanem egyszerűen csak elfordult. Nekünk mondjuk - mivel ez egy régi ház - még van padlóösszefolyónk, de a lakótelepi lakásokból ez már hiányzik. Oda persze - már csak a kicsi fürdőszoba okán is - inkább automata mosógép való.

   Kezdetben (1952) a Hajdúsági Iparművek még egy hadiipari üzem volt, csak aztán 57-ben (profilbővítés címszóval) felsőbb utasításra "rásózták" a háztartási gépgyártást, mert mint az kiderült, a szocializmusban elpusztított kisipart végül mégiscsak pótolni kellett valamivel.

   A centrifuga három tappancson áll, melyek alja homorú, vagyis jól tapad, mire fel ennek a gépnek szokása volt a fürdőszobában a gyengébben lerakott kövezetet felszedni. Ilyet én mondjuk csak a seregben láttam.

   Míg két gumiláb lazán kiforgatható volt, addig a harmadik néhány fordulat után elakadt, mire fel befújtam alá egy kis WD40-et. Gondoltam egy kis kenés majd biztosan használ a rozsdás meneteknek.

   A centrifuga alsó zárólemezét - a három gumilábon felül - ez a két igencsak rozsdás csavar is tartotta, amiket viszont - a harmadik gumilábbal ellentétben - könnyű volt kitekerni.

   Tudom, hogy nem így kell felnyitni, csak mivel a harmadik gumiláb továbbra sem engedett, ezért nem volt más választásom. A gumiláb csavarjának végével amúgy azt tervezem, hogy immáron hozzáférve, rápörgetek egy menetmetszőt.

   Mivel a múltkor berágtam, hogy mindig elő kell vennem a készletet (no nem mintha el lenne dugva a hátam mögötti polcon), tettem néhány fúrót és metszőt ebbe a fiókba is.

   A csavar végére - természetesen a lehetetlen pozíciója miatt - végül csak úgy sikerült a menetmetszőt felkapatnom, hogy a metszőt fogtam és közben a csavart tekertem. Ez amúgy egyáltalán nem használt, mert bár a menetmetszőt kézzel (pontosabban szólva ujjal) lazán tudtam pörgetni a csavaron, az azonban a lyukból továbbra sem jött ki, pedig innen nézve épnek tűnik rajta a menet.

   Gondoltam nekimegyek a csavar végének egy drótkoronggal, de ezt az ötletemet végül lecseréltem arra, hogy addig-addig tekergetem a gumilábat ki és be, míg csak ki nem forog a helyéről.

   Hogy a kapcsolót tartó csavarok a gomb alatt bújnak meg, azt nemcsak azért tudom, mert már a múltkor is, mármint a mosógép esetében is így volt, hanem már eleve ennyire okos vagyok!

   Az SZ. Ü. rövidítés annyit tesz, mint szakaszos üzem. Az 5x5 perc 4-4 perc szünettel viszont már okozott nálam némi értelmezési zavart. Mármint azért, mert mégis miért épp ennyi? Illetve ez most azt jelenti, hogy ezt a centrifugát 41 percnél nem lehet tovább üzemeltetni? És ha így van, akkor mégis miért nem? Mivel a gép motorját két képpel ezelőtt már láttuk, és az azért egy a 115 wattossága ellenére igencsak méretes típus, részemről semmiféle korlátozásnak nem látom értelmét.
   A készülék típusa mindeközben Hajdu 402, az ára pedig 1530 forint. Mármint volt még valamikor a 70-es években. Aztán van még ezen a címkén egy teljesen értelmezhetetlen felirat is, mégpedig a "centrifugálható száraz ruha maximum 1,5 kilogramm", ami azért zavaró, mert ugye mégis minek tennék a centrifugába száraz ruhát? Ha meg már vizes, mert ugye épp kimostuk, akkor mégis ki a csuda tudja megállapítani, hogy szárazon hány kiló lehetett a két nadrág meg a három ing?

   Ezen a képen balra a fékpedált látjuk, csak most épp belülről, középen a hálózati kábel tehermentesítőjét, amit amúgy már két csavar kitekerésével kioldottam, jobbra pedig a zöld dobozban a hálózati kapcsoló rejtőzködik.

   Hogy ezek a vezetékvégek miért vannak ennyire furán szerelve, arra viszont ötletem sincs. Mármint azért nincs, mert a kapcsoló burkolatának csavarjai úgy néztek ki, mint amikhez még senki sem nyúlt. A vezetékvégeken még azok a kék színű műanyag csődarabok is gyárinak tűnnek. A kapcsoló négy, az elektromos vezetékeket rögzítő csavarjából amúgy egy sem volt normálisan meghúzva.

   Ez a számára kiképzett lyukon átszakadt rögzítő okozza, hogy egy kissé ferdén áll a gépben a kosár. Bár ennek a centrifuga elpusztítása közben semmi értelmét sem láttam (Te, hogy ez a megállapításom mennyi cselekedetemre érvényes...), attól még megpróbáltam a dugót a helyére visszacibálni, ami mondjuk nem sikerült.

   Hoppá! Lepődött meg a szerző, mikor meglátta ezt a hatalmas zárófedelet, aminek a letekeréséhez egy olyan szerszámra lenne szükség, amiből alul kilóg két csavar vége, egymástól úgy nagyjából nyolc centire. Ez a szerszám persze egy fadarabból és két 4-es csavarból is előállítható.

   Miközben épp nagyban azon gondolkodtam, hogy készítsek-e az előbb látott hatalmas csavarhoz egy egyedi célszerszámot, leszedtem a centrifuga füleit. Ezek amúgy - mivelhogy íves felületre voltak szerelve - nem igazán lesznek jók sehová. Vagyis ha beteszem őket a füles dobozba, akkor soha nem fognak kelleni! Viszont ha kidobom őket? Na akkor már mindjárt másnap!

   Miközben sikerült magammal a szerszámkészítés ügyében eljutnom odáig, hogy ha ez a bigyó szabadkézzel megtekerve nem jönne le, akkor fogom és szétcsapom egy vésővel, épp mint ahogy a balmenete, úgy a könnyed letekerhetősége is őszinte meglepetést okozott.

   Mivel a múltkor (fene a sóher pofámat) nem vettem meg a piacon a mindössze néhányszáz forintért árult csinos kis csőkulcskészletet, ezért most kénytelen vagyok a krovához folyamodni.

   Majd mégiscsak a bécsi krovát, mert a szovjet változat olyan vastag volt, hogy nem fért oda a csavarhoz. Ez amúgy nem annyira erős, mint amit az előző képen láttunk. Ezt úgy kell érteni, hogy egy ilyennek simán elgörbítettem a hosszabbik toldóját, mikor Tomi barátom Citroenjéről próbáltam leszedni a ventilátort tartó csavart, ami annyira rá volt rohadva a tengelyre, hogy végül csak vésővel félbevágva jött le.

   Ezek itt nemcsak szép alkatrészek, de egyben hasznosak is. Mivel a centrifugát már szétcsaptam, így most már csak akkor lesznek újra azok (mármint hasznosak az alkatrészei), ha csinálok valamit a motorból. Én speciel egy az esztergához való erősebb, pontosabban szólva lassabb meghajtásra gondoltam, de ez egy annyira távoli terv, hogy inkább hagyjuk is...

   A kép címe azért "kétszer", mert egyrészt a mi centrifugánknak egészen biztosan kétszer ekkora kosara volt, másrészt a kosarat kétszer is átraktam a hátam mögé, mondván ez azért még biztosan kelleni fog valamire, majd vissza elém, hogy megy ki a francba a fémgyűjtő kukába.

   Az alumíniumból készült tárcsa (ami amúgy egyben a fékdob is) hiába nem akar lejönni a tengelyről, ez a motor kiszerelését már nem akadályozza, mert azt már csak a gumitömbök tartják.
   Ezen a ponton amúgy a kettővel ezelőtti képen látott hatalmas műanyag tárcsa volt a tömítés, ami már csak a méreténél fogva sem engedte meg, hogy a víz az alumínium tárcsa körül látható hatalmas résen át folyjon le.

   Az alumínium tárcsa úgy jött le a morzekúpról, hogy miközben kapaszkodtam bele, a tengelyben a lyukat egy kopott BIT közbeiktatásával ütögettem. Amit balra látunk, az amúgy a fékdob, míg amit jobbra a motoron, az a fékpofa.

   A bugylibicskáról nem tudom, hogy hol van (ráadásul azt sem, hogy megvan-e még), a bükkfa lámpa valamelyik telefonos témájú dobozban van, a Compaq PC a lomos pincében a sarokban, csapágyból van egy egész vödörrel, míg a csehszlovák légpisztoly újra visszakerült a tévé alá, mert még mindig nem találtam itthon olyan beteg LCD monitort, amire szabadon lövöldözhetnék. Mármint a légpisztollyal, bemutató jelleggel, ami mondjuk nem hangzik valami értelmes tevékenységnek...