Ez a mai nem lesz egy jóízű szétszedtem cikk. Legalábbis nekem nem ízlik. Nem szeretem csak úgy elpusztítani a dolgokat. Pláne nem, ha működnek. Pláne, ha sok pénzembe voltak. És pláne nem, ha emlék köt hozzájuk. Emlék ide, sokba volt oda, ezt a tévét most elpusztítom.
   Ennek a készüléknek amúgy alapvetően nincs semmi baja, ha csak az nem, hogy gyárilag nincs rajta videóbemenet. Az analóg adások antennáit annyira leszedték, az adók teljesítményét pedig lecsökkentették, hogy már alig van kép. Valamikor régen egy méternyi műszerzsinór elég volt a színes vételhez, most meg az erősítős tetőantennával is szalad vagy mákos a kép.
   Választhattam, hogy vagy veszek egy DVB-t beltérit, és persze barkácsolok erre a tévére egy bemenetet a videojelhez, vagy veszek egy új tévét. Végül is az döntött, hogy anyukám nehezen boldogulna a két távirányítóval. A kép meg vagy ilyen életlen lett mint ahogy látjuk, vagy becsillant a képcső.

   Már itt van az új tévé. Vagyis egy új tévé vásárlása és a régi tévé szétszedése mellett döntöttem. Remélem ez is kibír annyit mint a régi. A régit még valamikor a 80-as évek végén vettem. Előtte egy Color Star tévénk volt. Az meg, mivel Secam színrendszerű, nem játszotta vissza színesben a PAL kódolású videó filmeket. Akkor sem szívesen cseréltünk. Pláne úgy, hogy az új tévé három évi spórolt pénzembe került!

   Balról jobbról a régi és az új tévé, középen pedig Andi takarít. Szerintem meg sem tudnám fékezni! A régi tévét nem tudom odébb tenni, nem engedi a hálózati kábele. Mégpedig azért nem, merthogy a szomszéd szekrényben van az elosztó. Szóval előbb még ki kell rámolni azt a részt, hogy ki tudjam húzni a konnektorból a régi tévét. Az új tévét mindeközben automata hangolásra állítottam.

   Azt kell mondjam, hogy ez tökéletes! Féltem tőle, hogy antennaszerelőset kell játszanom a tetőn, de megúsztam. Minden csatornát (analógot és persze digitálist is) azonnal megtalált. Teljesen stabil, meg sem röccen a képe. Persze majd lesz még egy kör az antennával, mert azt szeretném ha az nem a tetőn lenne. Majd jövőre (valószínűleg a Pató Pál project keretében) kipróbálom, hogy az erkélykorlátra tett antennával is működik-e. Ha igen akkor akkor azt is megnézem, hogy a benti (lásd bal sarok) virágállvány is megfelel-e jó vételi pozíció szempontjából mint antenna hordozó alkalmatosság. Ha igen, akkor végleg leakasztom a tetőre felmenő kábelt. Mert ugye amilyen villámos idők manapság vannak...

   Nincs hova bedugni a tévét. Már úgy értem akkora krumpli földelt dugó van az új tévén, hogy nincs kedvem lyukat tágítani neki két szekrényfalon keresztül. Felmentő megoldásul azt találtam ki, hogy ezt a hosszabbító maradványt összekombinálom (egy kötéssel) egy borotvazsinórral.

   Most már azért megadom a módját. No meg úgy könnyű szépen dolgozni, hogyha van hozzá megfelelő alkatrész. Ebbe a hármas elosztóba belekombinálom az előbb látott borotvazsinórt, és akkor már készen is vagyok. A lapos dugó átfér a szekrényekre fúrt lyukon, a földelt lyukba pedig pont passzol a tévé dugója.
   Ha egyszer egy magnó (DVD vagy videó) is kerül a tévé alá (ugyan most épp ott van a lengyel deck, csak nincs bekötve), akkor azt is lesz hová bedugnom. Hogy földelés nem lesz a pusztán két erű kábel és a dugó miatt? Most mond már... Nincs is a szobában földelt konnektor!

   Holnapig elvagy itt, aztán sajnos örökre véged. Ugyan megpróbálhattam volna elajándékozni, no de kinek kell manapság egy olyan tévé, amin nincs bemenet videóhoz? Talán Vatera, vagy valaki gyűjtő. Akár egy forintért is odaadtam volna, csak vigyék innen. Ez végül (mármint az eladás) valahogy nem akaródzott, szóval ez szegénykém itt pusztul el.

   Ugyan erre már nincs odaírva az ára, de úgy emlékszem, hogy 36.000 forintba került. Most nézem csak (pedig 25 éve itt van a szobában), hogy ennek 12 watt a készenléti fogyasztása. Persze az utóbbi időben, mivel anyám egész nyáron a telken kapirgál, ki volt kapcsolva a power gombjával.
   Az új tévé készenléti állapotban csak fél wattot fogyaszt, cserébe viszont 100.000 forintba került. Hogy lement a technika ára... Már úgy értem, hogy a régi TV három évi spórolt pénzembe került, mégpedig úgy, hogy akkoriban 2.300 forint volt a havi bérem. Vagyis a fizetésem majdnem felét betettem havonta a bankba. Most meg már ugye csak valamivel több mint félhavi bérembe került az új tévé.

   A tévé hátlapjából kilógó két izé, a hálózati kábel feltekerésére szolgál. Ugyan igen ritka eset (szállítás, illetve tárolás), hogy ezekre szükség lenne, de azért ha kell akkor ott vannak. Ami viszont nincs ott, az a videó csatlakozó aljzat. Se RCA, se SCART, de még csak az a hülye DIN aljzat se! Írta is Sipos Gyula a korabeli Rádiótechnika újság videós rovatában, hogy Magyarországon a videó kultúra terjedésének egyik igen komoly gátja a hazai tévéparkunk. Már úgy értem, a hazai gyártású tévéparkunk. A konstruktőrök ugyan betervezték a videó csatlakozót, de beépítve már nem lett. Ez persze csak egy aljzat, meg egy TEA2014-es kapcsoló IC (vagy egy relé), meg pár szál drót. No de ha én sem építettem be magamnak (illetve a tévének), akkor egy laikus pláne nem. Most már persze mindegy, mert manapság már úgy is a HDMI csatlakozó dívik. Már láttam is néhány olyan tévét, amin nem is volt SCART aljzat.

   Mert ugye a plomba már rég nem ép. Először azért nyitottam ki a tévét, mert kíváncsi voltam rá, és mindjárt találtam is benne egy lógicáló testvezetéket. Aztán pár év múlva, mikor apukám egyre hangosabban hallgatta a tévét (én persze nem tudtam tőle aludni), átalakítottam a fejhallgató kimenetet hangszórókimenetnek. Hosszú drót, végére egy autóhangfal az öregem füle mellé. Probléma letudva.
   Aztán ezen felül meg volt egy olyan eset is, hogy anyukám azt mondta, hogy büdös a tévénk. Égett szaga van. Az volt. Persze hozzá nem nyúltam volna míg ment. Mikor aztán megmakkant, kinyitottam. A nagyfesz trafó primerjével van párhuzamosan kötve egy kondenzátor. Ez, illetve ennek környezete égett ki. Egy belevaló új kondi mindössze néhány forint volt a Thököly úti tévés maszeknál. Azóta ez a tévé csak tette a dolgát. Nagyon sajnálom, de akkor is itt a vége.

   Ez itt az egy szem antennabemenet. Mint azt már korábban említettem volt, régen egy UHF szobaantenna, illetve egy szál drót is elég volt a normális minőségű vételhez. Aztán apukám hergelt egy olyan tetőantennát, hogy ihaj! Szörnyű dipól közösítők voltak rajta, meg koax oda-vissza átalakítók. Na ez a megoldás annyira nem vált be, hogy néhány napnyi próbálkozás után visszaálltunk a darab drótra.

   A panelek egy csavar oldásával hátrabillenthetők. Amúgy meg ki vannak kötve a dobozhoz cérnával, hogy ne zuhanhassanak ki. Persze a cérnát kiakasztva teljesen lenyílik a panel.

   Nem mondom, hogy könnyű volt lehozni a lépcsőn, mert ez a tévé még az elektronikája nélkül is dögnehéz. Egy kicsit ugyan félek összetörni a képcsövet, de azért megteszem. Illetve kénytelen vagyok mert ugye így egyben azért mégsem tehetem bele a kukába. Olyan nehéz, hogy tán el sem vinnék. Mivel itt hátul illik kezdeni a rombolást, ezért egyetlen jól irányzott csapással leromboltam róla az elektronágyút.

   Ez az alkatrész például tarthatna egy előlapot. Vagyis arra jó, hogy egy darab deszkára rá tudok vele csavarozni egy előlapot, vagy mondjuk oldallapot, vagy mit tudom én, hogy alkalomadtán mire lesz még jó. Szóval ezt elteszem. A lyukacsos vaslemezek gyűjtögetése igen nagy valószínűséggel a mechanikai munkák iránt korábban érzett fokozott ellenszenvemből alakult ki. Mert ugye mikor nem magával a lényeggel foglalkozik az ember, hanem azzal az eléggé uncsi, pláne kellemetlen feladattal, hogy valahogy megálljanak egymáson a mechanikai alkatrészek, az nagyon el tudja venni az ember kedvét a barkácsolástól. Pláne úgy, ha nem nagyon van miből, illetve mivel. Most már persze, hogy csak lesétálok a pincébe, s a fűrészgéppel meg az állványos fúróval szinte percek alatt végzek, így már könnyű. Csakhogy régen ez nem így volt. Ugyan volt itthon fúrógép, de 42 vltos. Szóval még egy nagydarab trafót is elő kellett ráncigálni a működtetéséhez. Vagy járathattam a pákatrafóról is, de az csak 26 voltot tud, annyiról meg lassan forgott a gép. Vagy tekerhettem az amerikánert. Ez milyen régen volt...

   Erről az alkatrészről mindjárt két dolog is az eszembe jutott. Egyrészt apukám doboza a "bronz és rézlemezek" felirattal, másrészt az, hogy egyszer át kéne néznem az öregem dobozait, merthogy még mindig itt ül belőlük egy csomó a szobasarki szekrényben. De ez valahogy még egy annyira távoli project...

   Elkezdtem kitekergetni a panelekből a csavarokat. Ezen például tisztán látszik, hogy még a felületkezelés előtt sérült meg a slicce. Minőség sej... De ez persze nem akart bántás lenni. A 80-as évekbeli szocialista tábor alkatrészkészletéből, ennyire masszív szerkezetet összerakni, mint amennyire ez a tévé volt, az nem volt semmi teljesítmény! Ezt a tévét a Rákóczi úton vettük a hangszerboltban. Olyat kértünk amit előtte alaposan megjárattak. Vagyis heteket üzemelt a boltban a polcon. Kellett neki több mint 15 év, mire egyszer bedöglött. Érdekes, hogy szinte ugyan ebben az időben vette Tomi barátom az ugyan ilyen, csak kisebb képcsöves (náluk nem fért el a nagy) tévéjét. Náluk már szinte családtagnak számított a szerelő, míg a miénken vígan porosodott a plomba. Szóval a minőség nemcsak olyan volt amilyen, hanem ráadásul még erősen változó is.

   Nagyon úgy néz ki, hogy lett egy TBA800-as IC a dobozomban. Az persze kérdéses, hogy túlélte-e a kiforrasztást. Először úgy próbáltam kiszedni, hogy közben rajta volt a borda, csakhogy mivel a hűtőbordát épp arra találták ki, hogy elvezesse a hőt, a műtét egyáltalán nem akart sikerülni. Egyszerűen nem volt elég hőteljesítmény a Wellerben. Aztán fogtam a csípőfogót és levágtam a bordát.

   A rácsot ugyan le lehet szedni, de koránt sem olyan egyszerűen mint ahogy azt a videón látjuk, ugyanis mielőtt lejött volna, hosszú percekig feszegettem kifelé a rács lábait a panelből.