A motorszereléshez szükséges szerszámokat tartalmazó ládát azért húztam ki a helyéről (amúgy kereke van), mert kellett belőle az angolkulcs. (lásd a kép kellős közepén) Ahogy itt álltam felette, s épp nagyban azon merengtem, hogy ezt (mármint a szerszámosládát) még valamikor a kismotoros időkben milyen sűrűn kellett előhúznom, eszembe jutott róla az ezt megelőző szerszámos rejtekhely, vagyis a biciklis láda.

   Mármint ez, amit most csakis azért húztam elő, hogy kiszedhessem belőle az általam egyszerűen csak nagyfejűnek hívott Bosch biciklilámpát, amit azért nem látunk, merthogy az eggyel lentebb van.

   Mármint itt, az előbb látott apróbb holmis fiók alatt. Hogy mivégre a lámpa előszedése? Nos erre azért került sor, mert mostanában havonta végigolvasom azt a listát, amiben a már megemlített, de szét még nem szedett boncalanyokat tartom nyilván. Nyilván azért, mert szeretném őket letudni. Mármint az elmaradásokat. Ebből a listából minden hónap végén kiütöm azokat a tételeket, amikkel időközben végeztem. Nem állítanám, hogy ennek (mármint a listázásnak) komoly eredménye lenne, de ha csak arra jó, hogy legalább azokat a valamiket szedjem szét, amiket folyton emlegetek (vagy akár csak egyszer is szóba kerültek), már az is tiszta nyereség!
   Míg a listában 2020 január 31-én 325 tétel szerepelt, addig február 29-én már csak 313, ami havi 12 tételt jelent. Ha tartom ezt a tempót, akkor még három év sem kell hozzá, hogy legalább a már megemlített tételeket felszámoljam.

   A ládát a helyére visszatolva, a pince előtti linóleumon sorsára váró mosógép tetején ücsörögve, visszagondoltam azokra az időkre, mikor itt még se laminált padló, se linóleum, de még csak fiókos szekrénykék sem voltak, tetejükön az igen lehetetlen elnevezésű elektromos szerszámletevős polccal.

   Ha már a kezdetek kezdetén is szét lettek volna válogatva a csavarok, akár a képen látható polcra, akár máshova rendezve, mennyivel könnyebb dolgom lett volna, illetve mennyivel több kedvvel álltam volna neki a barkácsolásnak. Persze most már mindegy...
   Az viszont nem az, hogy a ládából nemcsak a lámpák kerültek elő, hanem egy biciklicsengő is, amit valamelyik korábbi cikkben szintén megemlítettem. Aztán akad itt még a közelben egy szovjet elektronikus gyújtás, meg egy gömböcske formájú voltmérő is, amit valaha az MZ ülése alatt hordtam. Az általam épített elektronikus indexrelét viszont már mutattam, mint ahogy a gyárit is, és még az MZ indexet is. A visszajelzőket tartalmazó dobozkáról már nem is beszélve!
   Vagyis van némi haladás, hiszen egyre több és több témára utaló linket tudok beszúrni, csak még mindig rengeteg boncolással vagyok magamnak adós. Mármint azért magamnak, mert ugye azért van nekem ez a rengeteg mindenem, hogy idővel mindbe belenézzek.

   Még magam is komolyan meglepődtem rajta, hogy a lámpák pincéből történő felhozatalához mindössze egyetlen napra volt szükségem. Ez amúgy valószínűleg annak volt köszönhető, hogy a lépcsőházban két csinos hölggyel is találkoztam, amitől komolyan felvillanyozódtam. Mármint attól, hogy mindkettőjüket lazán sikerült lecsalogatnom a pincébe. Az mondjuk igaz, hogy csak a pincerekeszeik megtekintése okán jöttek velem, de így 60 felett azért már ez is szép eredmény.
   Míg az első hölgy a felettünk lakó volt, akinek megmutattam a néhai útszórós sós pincét, merthogy az lesz az övé (illetve valaha az is volt), addig a másik a közvetlenül mellette található pincerekesz tulajdonosa, aki tőlem tudta meg, hogy van pincéje. Mármint akkor, mikor megkérdeztem tőle, hogy megvette-e a lakást, vagy csak albérlő, s miután kiderült, hogy megvette, megkérdeztem tőle, hogy odaadná-e a pincekulcsát, míg valamivel befoltozom a pinceablakon található rést. Ennek a két történésnek azért örültem, mert bár mindkét pincerekesszel dolgom van, de legalább a gazdájukkal való beszélgetést letudtam.
   Míg a néhai útszóró sós pince feltört sarkának lebetonozása (vagy talán csak gipszelése) az apró pincei elmaradások 8 című soha véget nem érős projektem keretében fog megtörténni (vagy nem), addig a pinceablak berácsozása kapni fog egy teljesen önálló cikket. Mármint azért, mert abba a pincébe még egyszer valamikor régen titokban belesve (mikor épp nem volt rajta lakat) úgy láttam, hogy az ott lévő ablakkeretbe bele lett csavarozva a tulajdonképpeni ablak, amit - mivel mindketten fémből vannak - nem lesz egyszerű kettéválasztani.
   Amúgy már megvan, hogy az üveget mivel fogom pótolni. Mármint azért nem üveggel, mert egyrészt azzal nem tudok bánni (már próbáltam, de sosem sikerült egyenesre elvágnom), másrészt az nem ereszti át a levegőt, és akkor megszűnne a pince azon folyosóján a szellőzés. Az üveg helyett bevetendő (fémből készült) rácsot még az elektromos fűtőtestek elbontásakor tettem félre, és még az is elképzelhető, hogy éppen erre a feladatra.
   A rács amúgy most nagyban a fadarab tároló szekrény mellé pakolt bútorlapok tetején hányódik. Némi üröm az örömben, hogy most épp valami egészen durva mennyiségű építési projektbe csaptam bele, mondhatni párhuzamosan, miközben valami rejtélyes okból (ami persze a szokásos lustaságom) egyik sem akar kifutni.

   Mind közül a legégetőbb lenne az előtéri fatárló fakkba beszabandó polc (mert ugye ezen fadarabok helyére való a biciklim), mely projectet most az akasztotta meg, hogy az előző útszóró sós pincében van egy szekrény, amiről azt gondoltam, hogy felaprítom, csakhogy lehet, hogy a teteje kiadná az előtérbe szükséges polcot. Ezt persze majd még le kell mérnem. Mármint azért kell megnéznem, hogy az elpusztítandó bútor teteje méretre kiadja-e a polcot, mert az a két bútorlap amit a célra kinéztem, az nem bútorlap, hanem csak deszkák két réteg farostlemez között.
   Aztán ott van még hátráltatónak az is, hogy a tetőfedők által a kertünkben felejtett meglehetős mennyiségű deszka méretre lazán kiadja a már ki tudja mióta megálmodott kerti komposztálót.
   A köztes időkben pedig, mikor épp valamiért nincs kedvem barkácsolni, az olyan szétszedésre váró apróságokat próbálom ledolgozni, mint mondjuk a mai cikk keretében bemutatandó lámpa.

   Bár úgy volt, hogy azonnal rájuk vetem magam, de erről a tervemről végül kénytelen voltam lemondani. Mármint azért, mert a pincében a rengeteg építési projectbe egyszerre belekapva, azokhoz annyi mindent kellett hozzáfűznöm, hogy nem mertem megkockáztatni, hogy a végén elfelejtem, hogy melyik kép melyik cikkhez tartozik, pláne mit szerettem volna hozzáfűzni.

   Mivel a két lámpa bemutatása egy kissé nagyobb project, mint a csöngőé, ezért másnap délután inkább ezeket vettem előre. Mármint azért délután, mert az egész délelőttöm ráment a tegnap készült képekhez tartozó szövegek megírására.
   Visszatérve, illetve rátérve végre a lámpákra, ezek ketten ha teljesen nem is, de azért úgy nagyjából egyformák. Az eredetükre amúgy mindjárt két történettel is szolgálhatok. Míg az első szerint mindig is ott lapultak apukám biciklis ládájában, addig a másik szerint Zoli barátom költözésekor hoztam el az ő pincéjéből. Utóbbi történet mellett az szól, hogy ha már akkor is ott lettek volna ezek a gyönyörű lámpák a ládában, mikor még bicikliztem (mármint gyermekkoromban), akkor olyan nincs, hogy fel ne próbáltam volna őket szerelni valamelyik bicajomra, márpedig ilyen történetre nem emlékszem.

   Hanem mondjuk az is, hogy míg az egyiknek három lyuk van a tartóján, addig a másiknak csak kettő, cserébe viszont utóbbinak két elektromos kivezetése van, míg a másik lámpának csak egy.

   Van ezekben a korabeli elektromos csatlakozókban valami báj. Én legalábbis percekig bámultam őket merengve, ami annyira feltűnő volt (pedig amúgy szoktam ám ilyet csinálni rendesen), hogy a párom rám is kérdezett, tán elaludtam-e.

   A kapcsolókart azért nem kellett leszerelnem, hogy megmutathassam ami alatta van, mert a másik lámpáról hiányzik. Egy kicsit mondjuk beletörölgethettem volna a lyukba, de azért így is látszanak a rézből készült érintkezők.

   A megoldást végül az hozta el, hogy kiszúrtam a lámpán ezt a zsanért. Persze úgy is jó lett volna, ha megnézem az interneten, de az csak utólag történt meg, gondolván csak ki tudok már nyitni egy lámpát.

   Hogy a szélről látható két kitüremkedés tényleg azért van-e, hogy oldalról nézve is látszódjon a lámpa fényéből valami, vagy ezt csak én találtam ki, azt meg nem tudnám mondani.

   Bár csak puszta erő kell a kinyitásához, de mivel ez vele legutóbb valamikor nagyon régen történhetett meg (én speciel még sosem nyitottam ki), ezért kénytelen voltam segítségül hívni egy csavarhúzót.

   Bárhogy is néztem, nem igazán értettem, hogy ebbe a foglalatba mégis miféle izzó való. Mert ugye a bajonettzáras egyértelműen nem megy bele, hiszen a számára szükséges oldalsó rés itt a lyuk pereme alatt kezdődik.

   Na így kell a telepet a lámpába beletenni. Mindeközben izzóból azért van benne kettő, mert míg az egyik a zsebtelepről jár, addig a másik (gondolom a nagyobb teljesítményű) a dinamóról. Míg a kétcsavaros lámpa elemes és dinamós üzemű, addig az egycsavaros valószínűleg csak elemes, minek okán az egy szem csavarja valószínűleg a hátsó lámpához viszi a delejt.

   Ebbe a lámpába belenézve, tisztára úgy tűnik, mintha nem króm, hanem bronz színű lenne benne a foncsor, ami valószínűleg csak a valaha belerohadt zsebtelep káros kémiai hatása.

   Ezek ketten csak azért kerülnek vissza a biciklis ládába, mert bár éreztem némi ingerenciát a bicajomra történő felszerelésükre, csak nem mertem megkockáztatni, hogy ezzel többszörösére emelve a bringám értékét, a gépemet végül egy ilyen lámpáért lopják el. Meg persze lusta is voltam akkutartót meg LED-eket szerelni bele, pedig amúgy tetszett az ötlet, hogy ezentúl egyszerre, pláne a kényelmesen elérhető lámpafejen, egy szép nagy gombbal kapcsolhatom be az első és a hátsó világítást. Akarom mondani, mikor már nagyon beleéltem magam ebbe az öreg lámpa átalakítós projektbe, egyszer csak beugrott, hogy ennek a lámpának az én bicajomon útban lenne a kormány elé szerelt bevásárlókosár. Na így dőlnek dugába sorban a szerző nagyszerűbbnél nagyszerűbb tervei...