Felhúzós kisautó
(lemezárugyári játék)

Bal oldalról nézve ketten ülnek benne.

 

 

Szemből is ketten ülnek benne.

 

 

Jobb oldalról nézve is ketten ülnek benne. Vagyis hatan ülnek az autóban. (ugrik
be azonnal a gyermekkori emlék) Ráadásul nem is akár milyen elrendezésben
ülnek! Ketten ülnek hátul, a másik négy pedig elől! Az innen nézve középen
látható nő hasán pedig keresztülmegy a felhúzó tengelye. Merő egy horror!

 

 

 

Elvan a gyerek ha játszik...

 

 

Ez egy un. lemezárugyári játék. Mint ahogy az a képen jól látható, lemezből van.
Még a kereke sem gumi! Volt hozzá egy pálya, az is teljesen vaslemezből.

 

 

Ez az akasztó egy a pályából kilógó pöcökbe akadt bele, megállítva ezzel a
kisautót, ami az álló pozícióból csak akkor ment tovább, ha megnyomtuk
a pályaszéli vezérlő gombot. Ez ugyan egy igen érdekes módja volt egy
felhúzós autó távvezérlésének, de az volt a lényeg, hogy működött.

 

 

Nincsenek csavarok, csak elhajlított lemez fülecskék vannak.
Csavarok csak a csavargyári játékokban fordulnak elő.
A két gyár kooperációja a Merklin fémépítő.

 

 

Így, vagyis a fémfület felhajtva szedhető szét egy lemezárú gyári játék.
Ez gyermekkorom első felfedezései közé tartozik. Valahol az "azért
zsíros az anyatej, hogy a mell szopáskor ne nyikorogjon", és
a "rám szorul a bili, ha túl sokáig találok rajta ülni"
megállapításaim közé eshetett e felfedezés.

 

 

Álmos autó, táskás szemmel. Akarom mondani reflektorral. De nem ez a lényeg,
hanem az, hogy ez az autó körbe le van peremezve! Szóval ezt azért nem olyan
egyszerű szétszedni, mert mint egy konzervet, körben fel kell nyitni a peremet.

 

 

Olyan ez mint a biciklizés, amit ugye nem lehet elfelejteni.
Ezek a játékok igen egyszerűen gyárthatók, és még ma is készülnek!
A présgép kiköpi a lemezdarabokat, aztán már csak össze kell őket hajtogatni.

 

 

Íme minden tengelyek átka, vagyis a rájuk tekeredett szöszmösz!

 

 

A mechanika rém egyszerű. Órarugó felhúzóval, néhány fogaskerék, lassító.

 

 

 

A kisautó természetesen levett fedéllel is működik. Még hogy működik? Így még
sokkal érdekesebb vele játszani, hiszen így működés közben kilátszik a belseje!

 

 

Ez a lassító egy nagyon ügyes dolog. Amúgy
ehhez hasonló megoldás van az órákban is.

 

 

Kiszedem, de csak azért, hogy jobban lássuk. (itt kell kihajtogatni a vázat a szélén)
Ez egy igen egyszerű és masszív megoldása két lemez oldható összekötésének.
Persze a hangsúly nem az oldhatóságon, hanem az egyszerűségen van.

 

 

Ez a rész a szükséges súly miatt alumíniumból készült.
Arra szolgál, hogy nem engedi gyorsan pörögni a felhúzós motort.
Persze ha kiszedem a mechanikából, akkor nem tudja kifejteni áldásos hatását.

 

 

 

A sebességhatároló kiszedése után még jobban lehet vele játszani!

 

 

Mivel ez csak egy játék, ezért teljesen szükségtelen a felmerülő problémákat,
illetve a megoldásukat túl komolyan venni. Aki látott már felhúzós órában
racsnit, az tudja, hogy az azért nem így szokott kinézni. Ide viszont az
is bőven megteszi, ha az ovális lyukban kóvályog az egyik tengely.
Ha éppen felhúzzuk a rúgóművet, akkor a fogaskerék el tud
távolodni a párjától, ha meg elengedjük a felhúzót,
olyankor szépen visszaakad a helyére.

 

 

Gondoltam kiszórom a szemétbe a maradványokat, de inkább összeraktam.
Egyszerűen nem lehet mindent kidobálni a szemetesbe!

 

 

 

Összerakni már valamivel nehezebb, mint szétszedni.
De azért ezt is gyorsan megtanulja a gyerek...
Elég ha annyit mond a zord szülő:
Nem kapsz belőle másikat!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.