Grundig autórádió
(valaha magnós volt)

Csak ültem itt az asztalomnál, miközben félénken szemeztem a sarokban látható
rumlival. Most így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mikor tettem oda
azokat a vackokat. Ennek felderítésére némi időt rááldozva, végül az jött ki
eredményül, hogy továbbra sem tudom. Mivel sem a jelfogó meghúzási
időmérőhöz, sem a BRG MK-27-hez nem volt kedvem, ezért
valami más boncolandó tárgy után kellett néznem.

Ami nagyon esélyes volt, az a Sokol 404-es táskarádió. Hogy miért? Nos azért, mert
rádióból (valamint magnóból is) olyan sok vár bemutatásra, de egymás után azért
csak nem következhetnek, ezért széthúztam a már megírt, de még nem publikált
szétszedtem cikkek listáját, és a rádiós és magnós cikkekkel áll szándékomban
feltölteni a hézagokat. Ez elsőre ugyan jó ötletnek tűnt, csak mikor néhány
nap múlva újra megláttam a szakadozott listát, vagyis azt, hogy megint
sikerült látványossá tennem (még ha csak a magam számára is) az
elmaradásomat, na akkor már nem örültem annyira. Pláne
azért sem, mert ugye hiába ígértem meg magamnak,
hogy nem beszélek mellé, ezt mind a mai napig
egyszerűen képtelen vagyok megállni! Ebből ugye
meg az jön ki, hogy folyton megemlítek (pláne meg is
mutatok) mindenféle más egyéb (általában még szét nem
szedett) tárgyakat, aminek aztán az lesz a vége, hogy elborít
az időrendi zavar. Az ezt nyilvántartó táblázatomból pedig,
bármikor is nézzek bele, csak azt vagyok képes biztosra
megállapítani, hogy abból míg élek nem keveredek ki!

Például az a részlet amit az előbb láttunk, az ennek a sokkalta szélesebb kupinak
csak egy apró szelete volt, és még ez a lomtömeg is csak azon része a polcon
állomásoztatott bemutatásra váró kincseimnek, ami így szemből, illetve
egy kicsit alulról nézve látszik. Már úgy értem, hogy ez a polc 40
centi mély, és szó sincs róla, hogy csak itt elől lennének rajta
lomok! Felálltam a székemből, megtekintettem a választékot,
majd mint akit puskából lőttek ki, úgy húztam ki a konyhába!
No nem arról volt szó, hogy a látvány hatására menekülőre fogtam
a dolgot, hanem arról, hogy odakint valami egy iszonyú nagyot csattant.

Szerencsére semmi sem omlott össze (csak a zaj hatására egy kicsit én), hanem
mindössze annyi történt, hogy a mosogató tálcájába be nem férő, de attól
általam azért még belefeszített csepegtető tálcája lőtte ki magát,
gondolom a melegvíz és a csúszós mosogatószer hatására.

Miután a konyhában elintéztem a dolgokat, az egyszerűség jegyében (mert ez volt
elől) ezt a rádiót választottam. Elmeséljem? Na jó... Szóval az úgy volt, hogy
átmentem egy kiváló barátomhoz, aki épp ki akarta dobni ezt a csodát.
Én meg ugye elhoztam, mondván tökéletesen megfelelni látszik egy
újabb szétszedtem cikk alanyának. Ráadásul épp hiányzott is a táblázatból
tizenkét darab rádiós témájú cikk. No nem mintha nem lenne a pincében a polcon
még élére állítva is két méternyi autórádióm, de tőlük függetlenül úgy éreztem,
hogy ezt sem szabad veszni hagynom. Ráadásul ha más nem is, de ebben
legalább van annyi érdekesség, hogy ez egy kissé át lett alakítva.

Bár eredetileg még úgy volt, hogy ez a rádiós cikk a sorozat elejére kerül, de aztán
valamiért mégis úgy döntöttem, hogy jó lesz ez ide a végére is. Már úgy értem,
hogy ezen cikk megíráskori végére. Mivel az egyszerűen elképzelhetetlen,
hogy ne lenne a hézagok feltöltésére tizenkét szétszedendő rádióm, így
nem láttam hibát az elképzelésemben. Hacsak azt nem vesszük annak,
hogy esetleg a következő egy évben nem lesz kedvem rádiót boncolni,
ami valljuk be, hogy nehezen elképzelhető. Épp mint ahogy az is, hogy
mégis mi a csudának venne meg bárki is egy ilyen kissé már roncs rádiót
a piacon. Én mondjuk kérésre vettem (no nem mintha minden ok nélkül ne
vettem volna magamnak is), hiszen épp egy ilyen egyszerű, de
azért programozható rádióra vettem fel rendelést.

Ez a csatlakozó arra szolgált, hogy rá lehessen dugni a rádiót a PC-re, és egyrészt
az ahhoz kapcsolt hangrendszeren keresztül lehessen hallgatni, másrészt pedig
fel lehessen venni a PC-vel a rádió műsorát. Nekem is volt hasonló, már
úgy értem, hogy erősen átberhelt rádióm, csak az még nem digitális,
hanem hagyományos orsós és kazettás magnófelvételhez szolgált.

A gomb lefittyedését jelen esetben nem a fényképezőgép optikájának
torzítása okozza, hanem egyszerűen csak kiette a gombból
az idő, akarom mondani a tekergetés a recéket.

A készülék hátlapját elnézve, mindössze annyit tudok elmondani,
hogy a Grundig szerintem nem egy tősgyökeres portugál cég.

Ebben az előlapban mindössze a hozzá stílusban egyáltalán nem illő két idegen
forgatógomb a szép. Az mondjuk igaz, hogy az előlap stílusában illeszkedik
a kor szelleméhez, vagyis az autóknak is ilyen semmilyen, de leginkább
azért életunt hangulatú műszerfaluk volt. Az persze igaz, hogy egy
műszerfal a szépségével ugyan lesz szíves nem elvonni a vezetésről
a figyelmet, mint ahogy az is igaz, hogy ha valaki az öngyilkosság határán
billeg, na arra az emberre nem lett volna szabad rábízni az autók enteriőrjének
megtervezését. Szóval ez az előlap, ez szerintem minden, csak nem szép!
A magnó mechanikája pedig valószínűleg mindjárt két okból is ki
lett berhelve a rádióból. Az egyik ok a működőképtelensége
volt, míg a másik az, hogy kellett a dobozban a helye.

A Grundig felirat után következő csavar nem gyári. Ez (illetve ezek, mert
a másik szélen is van belőle egy) azért kerültek ide, mert az előlapot
eredetileg rögzítő mechanikai elemek idővel elhagyták magukat,
épp mint ahogy maga az előlap is. (lásd rajta a csúf repedéseket)

Na így néz ki egy autóba való rádiós magnó a normálisabb felépítésűek közül, az
eredeti mechanika helyett egy pluszban beépített pilotjel szűrővel. Erre a plusz
panelra azért volt szükség, mert a rádió időnként igen különös zavaró jeleket
produkált. Mint az később kiderült, nem a rádió, hanem a hangkártya volt a
ludas. Aztán elmúltak a modemes idők, szélessávú lett az internet, s szegény
rádió az oka fogyottsága folytán egyre csak hányódott, míg csak ide nem ért.

Ebben a darabka zöld színű szigetelőszalagban nem a színe az érdekes
(bár az árnyalata is különös), hanem az, hogy egyáltalán nem ragad!

Ez itt egy kettős, vagyis sztereó, vagy ha arra van igény, akkor hídba kapcsolható
TDA2004-es végfok IC. Mivel jelenleg nem látok rá okot, hogy kiszedjem innen
ezt az IC-t, aztán külön őrizgessem valahol, így ezt a rádiót valószínűleg nem
fogom szétszedni. Már úgy értem, hogy morzsáira nem. Ebben persze
ekkor még nem voltam egészen biztos, de végül, mint ahogy
mostanában már sajnos annyiszor, győzött a lustaság.

Mondjuk ha egyszer egy 19 kilohertzes pilotjel szűrőre lesz szükségem,
például a rádióépítős project kapcsán, na akkor remélhetőleg még
emlékezni fogok rá, hogy van egy ilyen áramköröm készen.

Ezekkel a modern tunerekkel az a bajom, hogy ezeknek számomra
már olyan elborult a vezérlésűk, hogy felfogni ugyan még képes
vagyok a működési elvüket, alkalmazni azonban már nem.

Ebben a rádióban is úgy lett megoldva, hogy van hozzá (mármint
a rádió és a többi funkció vezérléséhez) egy ilyen aprócska agy.

Aki ezt a nyomorult megoldást kitalálta, már ha fog a rádiójavítók átka, azóta ezer
halált kellett hogy haljon! Mert ugye ezt a konstrukciót úgy rakják össze, hogy
mindent beleforrasztanak a panelba, majd beteszik a panelt a rádió házának
keretébe, aztán körben végig (illetve csak néhány centinként) beleforrasztják.
Na most innentől kezdve azok az alkatrészek, melyek kiszereléséhez útban van
a rádió házának kerete (amibe beleforrasztották a panelt), na azok sajnos teljesen
hozzáférhetetlenek. Hogy aztán mi, vagy mik ezek az alkatrészek, azt konstrukciója
válogatja. Van amiből a tuner nem jön ki többet, van amiből a csatlakozókat
tartalmazó doboz, esetleg a nyomógombokat hordozó előlapi
panel, vagy épp a rengeteg lábú potméter
bizonyul kiszerelhetetlennek.

A pilotszűrő panelja meglepő módon nem karcolva, hanem hagyományos módon
maratva lett. Ez persze csak számomra meglepő, mert én már hosszú évtizedek
óta nem marattam panelt. Mivel egy autórádió a szobában csak úgy magától
nem szólal meg, hiszen ott az átlagember nem, vagy csak ritkán tart
akkumulátort, így kellett hozzá egy 12 voltos tápegység is.

Mivel a tápegység már korábban feleslegessé vált, így azt már több mint tíz évvel
ezelőtt visszakaptam, és már rég be is mutattam. Mivel épp kínálkozott rá ez
a nagyszerű alkalom, amit csak látsz, azt mind lerámoltam
a SONY deck tetejéről.

A Tanért hasábdobozba ki tudja mi lett beleálmodva, a próbakazettám pedig azért
lett félrerakva, mert sikerült benne valamely nagyszerű mechanikájú magnómmal
széttépni a szalagot. A szalagragasztóról készül egy szétszedtem cikk, csak mint
ahogy megannyi mást, úgy azt is félretettem. Mármint nem a szalagragasztót,
hanem a róla készülő, jelenleg félbehagyott állapotú cikket. Ezeket az épp
félbehagyott állapotban őrizgetett dolgaimat ha egyszer befejezném,
rendesen csökkenne rajtam a nyomás. Mondjuk azon, hogy mindig is
nyomottnak minősíttettem, na azon sajnos szemernyit sem változtatna.

Azon viszont igen, hogy eltűnne végre a szkennerre helyezett lapos doboz, amit már
vagy hússzor sikerült megreptetnem. Szerencsére, bár szalag van benne, de nem
orsóstul, úgyhogy könnyű. Hogy miért hagyok félbe egy cikket? Nos a jelen
esetben például azért, mert mikor a szalagragasztót bemutató cikkemnek
nekiálltam, és már valahol ott tartottam, hogy kellene egy a működését
bemutató darabka szalag, akkor nem találtam belőle a szobában. Mondjuk
akadni éppen akadt, de csak nem vágok már szét egy amúgy ép tekercs szalagot,
pusztán azért, hogy összeragaszthassam. Mire került a pincéből egy méternyi szalag,
na addigra meg már elment a kedvem a projecttől. A régebbi mikrohullámú sütőnkbe
ugyan találtam a piacon az eredeti digitális helyett egy analóg vezérlést, azt azonban
mind a mai napig nem volt kedvem beleépíteni. Még tiszta szerencse, hogy legalább
a sort fel tudtam valamivel tölteni a táblázatban, mert a párom mikrója is szétesett.
A grillsütőnkről szóló szétszedtem cikk pedig azért áll, mert azt bár már a sütő
megvételekor megnyitottam, de mivel még azóta sem döglött be, így azt
nem volt okom szétszedni. És még sorolhatnám, ha nem unnám...

Bevallom őszintén, hogy manapság már szinte el sem hiszem, hogy ez én voltam.
No nem arról van szó, hogy ezen tápegység, hanem arról, hogy úgy egyáltalán
bármi építője. A szétszedtem rovat kapcsán azt hihetnők, hogy egy amolyan
Rontó Pál vagyok, pedig amúgy igenis, hogy szeretek mindenféléket építeni.
Erre ha sok nem is, de azért példa a szétszedtem sorozaton belüli farigcsálós
cikkek sora. Bevallom őszintén, hogy rég szeretném kifuttatni a szétszedtem
projectet. No nem arról van szó, hogy fárasztana a dolgok boncolása, vagy már
ne érdekelne, hogy miben mi van, hanem arról, hogy inkább a rádió építős
oldalamra szeretnék koncentrálni. Ha nem is örökre, de akkor legalább
egy kicsit! No persze lehetne úgy is, hogy fogom és félbehagyom a
szétszedtemet, aztán mikor ráuntam a rádiókra, akkor visszatérek.

No de, hogy a tökbe tudnám félbehagyni, ha egyszer mindenütt szétszedésre váró
alanyok vannak? Mint azt mostanában talán már többször is említettem, mindig
úgy vagyok vele, már úgy értem, hogy ezen szétszedtem project kezdete óta
tulajdonképpen folyamatosan, hogy ha ezt, meg azt, meg amazt a 10, 20, 50
dolgot szétszedem, akkor majd milyen jó lesz, mert lesz hely mint régen, meg
minden. Na most ahhoz  a tényhez képest, hogy azóta nem 10, nem 20, nem 50,
hanem egyenesen 1.242 dolgot szedtem szét (ez most a befejezett cikkek száma),
szó nincs róla, hogy nekem milyen jó lenne! Az persze igaz, hogy én lőttem túl
a célon a boncolnivalók esztelen mértékű beszerzésével, vagyis én hagytam
a fejemre nőni ezt a különös projectet, de attól még a szenvedő alany is
én vagyok. Dicsekszik a szerző a rengeteg kincsével újra és újra...

Mert ugye most is mi történt? Elvettem a polcról egy autórádiót, majd a felszabadult
helyet azonnal betömtem egy lengőnyelves hangszóróval, hogy még csak esélyem
se legyen örülni a keletkezett helynek. Illetve ahogy már az előbb is mondtam,
még mindig úgy vagyok vele, hogy ha ezek majd egyszer innen eltűnnek,
meg a sarokból, a fejem feletti polcról, a szobai szekrénysorból,
meg a pincében a polcokról, meg a ki tudja mennyi még
rejtekhelyemről, akkor majd milyen jó lesz. Na most
ahhoz képest, hogy tavaly sikerült az irdatlan tömegből
188 tételt lezárnom, és már idén is sikerült 60-at, pedig még
csak május közepe van, még mindig nem tartok ott, hogy lássam
a végét. Annyit persze már látok, hogy a lakásból már csak komoly
nehézségek árán tudnék újabb 100 tételt összevadászni, azonban mivel
a pincében jelenleg is szanaszéjjel vannak a dolgok, pláne hiányzik a sorból
tucatnyi rádió és magnó szétszedtem cikke, így már egyszerűen képtelen vagyok
félbehagyni a szétszedéseket. Próbáltam úgy is, hogy bele-belecsapok a rádióépítős
oldalba. Például a minap már elkészült az összegyűjtött rádióalkatrészeket bemutató
cikk. Mondjuk az igaz, hogy nem teljesen így képzeltem a belecsapást, hanem úgy,
hogy nyitásképp megépítem mondjuk azt az univerzális jel, illetve zajgenerátort,
melynek apró kezdeménye jobbra hátul látható, a napelemes kerti lámpa előtt.
A leendő doboza meg az első sorban, a Harkov borotvák előtt. A másik ilyen
- a szétszedések közt sutyiban megépített valami - a monitor célú erősítőm
lett volna. Ez a project sajnos még a jelgenerátor megépítettségi szintjét
sem érte el. Nincs se doboz, se már kipróbált elektronika, mindössze
a diadobozon látható, csak próbaképp megépített erősítő modul.

Ebben a hangszóróban nem csak a működési elve szokatlan, hanem az is,
hogy ennek még a váza (kosara) is papírból van! No de erről
majd akkor és ott, mikor majd ezt boncolom...

Ezt a műszerzsinórt (meg a párját) a rádióhoz kaptam. Kiváló barátomnak alig
sikerült rábeszélnie, hogy ugyan hozzam már el, mert neki nem kell. Mikor meg
végre bevetettem? Akkor mindjárt rájöttem, hogy mindig is vágytam egy ilyenre.
Már úgy értem azért, mert ez így marad egyben, látni honnan jön, nem tekereg
szét az asztalon, mint ahogy két külön műszerzsinór teszi. Ez persze majdnem
lényegtelen, illetve egészen addig az, míg csak ketten vannak. Na most egy
komolyabb lélegzetvételű kísérletnél, mikor már-már alig látni át, hogy
mi honnan jön, még ennél is jobb lenne, ha nemcsak piros-fekete,
de mindenféle más színkombinációjú kábeleim is lennének.

Ez így ha nem is egy gyári csatlakozó, de egy próba erejéig azért bőven megteszi.

Vajon miért bújt ki (lett kihúzva) az előlapból a gombokat megvilágító apró izzó?

URH FM állás, négyes programhely, 87.5 MHz vételi frekvencia. Eddig mondhatni
jó a rádió, épp csak hangszórók nincsenek rákötve, hogy halljam is az eredményt.

Mikor rákérdeztem a kamerára, hogy: Hát a fókusz meg hol van? Szegénykém csak
nézett maga elé bánatosan az egy szemével. Mondjuk ha a képélesség hiányának
nem is, azonban annak igenis, hogy örülök, hogy végre sikerült idekoncentrálni
a szobámban található működőképes dolgokat. Ha kell egy mikrofon, vagy egy
plusz multiméter, esetleg a mágneses teret érzékelő sárga doboz, akkor mostanában
már egyszerűen csak odanyúlok érte, és már használhatom is! A most szükséges
próbahangszóró felett látható frekvenciamérő mondjuk még nincs kipofozva,
de ami késik, az nem múlik! Reménykedik jövőbeli sikereiben a szerző...

Annyit még igazán megtehettem volna, hogy a szigeteletlen krokodilcsipeszeket a
múltkori felújításkor szigeteltekre cserélem, de jó ez így. Legalábbis gondolom
ezt egészen addig, míg csak ki nem lövök egy véletlen rövidzárral valami
mára már pótolhatatlan, vagy mondjuk rettentő drága végfokot.

Igazándiból nem is akartam leszedni a rádióról az előlapját, azonban a látványban
elmerülve, azt kell mondjam, hogy ez a valami, ez bizony igenis, hogy megérte
a fáradozást! Ez így annyira szép a plexi alapon fekete gombokkal, meg az
LCD kijelzővel, hogy a látvány hatására mindjárt neki is álltam megálmodni
egy (még ha csak egy...) átlátszó előlapú rádiót. Ehhez persze az kellene, hogy
végre összerakjam a fáspincét, ahol mostanság barkácsolni szoktam. Már úgy értem,
hogy az a hely, pontosabban szólva az előtte lévő folyosó lett a koszolós munkák
helyszíne. Készítettem a csavaroknak egy polcot, majd egy másikat, majd egy
harmadikat is, amire végül oda is kerültek. Lett szerszámtartóm, valamint
kerekes szerszámos ládám, laminált padlóborítás, linóleum az ajtó elé,
később az előtérbe is, több hullámban kifestettem már szinte mindent,
és még a csavarokat is szétválogattam. Ami még hiányzik, az egy az előző
fiókos valamikre hajazó újabb fiókos bútor, a kincses szekrény előtti linóleum
borítás, az összecsukható munkapad kipofozása, a fel (vagy le) csukható asztal
megépítése, egy 42 voltos tápegység a fogtechnikusi maróhoz, valamint egy
csomó apró kiegészítés elkészítése a szovjet mini faesztergámhoz, hogy
végre a kerek dolgokkal is tudjak bánni. Ezeken felül persze biztosan
akad még egy csomó más is, de ezekről (mivel a lelki nyugalmam
érdekében tudat alá próbálom nyomni a létezésüket)
most inkább nem nyilatkozom.

Ha az előlapot nem, akkor ezt a plexi valamit meg pláne nem állt szándékomban
leszedni, csak végül rákényszerültem, mert nem működtek a rádió gombjai.

Ha nem is lehetetlen, de innen már van annyira kényelmetlen továbbmenni, hogy
inkább feladtam. Oldalról van két-két csavar, meg a potmétert tartó anya, meg
a benyúló szárnyacskára csavarozott plusz panel, s ha ezeket mind kioldom,
akkor még mindig ott vagyok, hogy az előlap mögötti panel
bele van forrasztva az alaplapba.

Az a baj ezekkel a gombokkal, hogy meglepő módon mind sz*r! Benyomom,
kattan, majd úgy marad benyomva. A vezérlő elektronika meg persze
hülyét kap, hiszen képtelen eldönteni, hogy mégis mit akarok tőle.

Miután ezeket az automata, illetve kézi hangolásra szolgáló gombokat is sikerült
kattanásig benyomnom (mert ha nem addig, akkor nem csináltak semmit), na
attól aztán végképp megőrült a rádió. Bár hallhatóan volt vétel, sustorgott
a rádió, illetve változott a zaj tónusa a múltkor az asztalomhoz kiépített
antenna csatlakoztatásakor, azonban esze ágában sem volt bármelyik
adón megállni! Itt aztán újra a mostanában egyre többször szokásos
álmodozásom következett. Elképzeltem ezt a rádiót fa gombokkal,
egy átlátszó plexi előlap mögött, természetesen odébb pakolt LCD
kijelzővel, esetleg az alulra rejtett panel helyett a plexi mögött dísznek
világító csövekkel, meg ki tudja mi minden nagyszerűség eszembe nem
jutott addig, mielőtt levágtam a rádióból kilógó kábel végéről a dugót.

Ez a része legalább még biztosan jó lesz valamire.

Búcsúzóul megszemléltem ezt a próbapanelra felépített apró erősítőt, majd azon
kezdtem el gondolkodni, hogy építettem-e már valaha ilyesmire bármit is. Az jött
ki eredményül, hogy nem. Aztán elkezdtem ráálmodni egy ilyen csíkozott panelra
a monitor célú erősítő bemeneti fokozatát. Mivel erre meg az jött ki eredménynek,
hogy ez nem segítené, hanem mivel még sosem terveztem csíkozott panelra
semmiféle kapcsolást, ezért hátráltatná a projectet, így mint megannyi
másikat, úgy ezt a nagyszerű ötletemet is kénytelen voltam elvetni.

Amúgy nem azért metszettem le a kábel végéről a dugót, mintha kellett volna,
hanem azért, mert a kábelt csak így tudtam visszahúzni a dobozon belülre.

Tudod hányszor ígértem meg magamnak, hogy soha többé nem teszek el gombot
koszosan? Na ezt aztán tényleg nem tudom összeszámolni! Ha csak ritkán is, de
azért már van úgy, hogy egyet-egyet (vagy most épp kettőt) már elmosogatok.
Az igazi megoldás persze az lenne, ha fognám az egész készletet, s ahogy van
beborítanám a csapba, majd mindet sorjában elmosogatnám, s hogy meg ne
rozsdásodjanak (már amelyik épp vasból van), a nyári nap melegével, no
meg némi szobaventilátoros rásegítéssel megszárogatnám őket. No majd
talán nyáron, mikor épp nem lesz kedvem a pincében barkácsolni mondjuk
a forrasztópadot, meg a konyha ablakának kitámasztóját, vagy az előszobai
szatyortartót, vagy a ki tudja melyik más csodámat, amit csak az utóbbi
néhány évben megálmodtam, de eddig még nem készültem el vele.

Mondjuk az előszobai papucstartóval, illetve a felülre szerelt polccal már
elékészültem, pedig ez a kettő is egy már olyan régóta halogatott
project volt, mint mondjuk az esernyő, vagy a cipőtartó.

Miután megszemléltem a dolgokat, nekiálltam őket megszámlálni. Azért lett
az eredmény tíz, mert bár ezen a képen maga a diavetítő nem látszik, azonban
a diakockák annak bemutatásához tartoznak, illetve lettek felhozva a pincéből.
Első nekifutásra még úgy voltam vele, hogy tíz izé szétszedése és bemutatása még
néhány közbeiktatott lustálkodós nappal is meg kell legyen két hét alatt, csak
aztán beugrott a két építési project, melyek közül sajnos egyikkel sem fogok
elkészülni mindössze egyetlen nap alatt. Pláne úgy nem, hogy a már majdnem
működő zajgenerátort időközben átterveztem ceruzaakkumulátoros táplálásúra,
amihez még csak meg sem próbáltam megépíteni a szükséges apró transzvertert.

Néhány nap múlva, egy kiadós ebédet követő alvás után, azt játszottam, hogy én
ugyan addig fel nem kelek, míg csak rá nem jövök, hogy mégis mi a fenéből
szereltem ki a képen látható fogaskereket. Mit ne mondjak,
elvoltam a feladattal egy darabig...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.