Szerszámtartót farigcsálok a pincei polcra
(meglepően sikeres project)

Ez itt egy már a kezdetek, vagyis ezen polc megszületése óta egyre csak erősödő
gócpont. Mese nincs! Ezzel most már aztán tényleg kezdenem kell
valamit! Mondogatja magának a szerző, mintegy tíz éve.

Na szóval... Ezzel a csavarhúzósnak titulált polccal az a problémám, hogy ha sima
csavarhúzót szeretnék, akkor biztosan keresztélű akad a kezembe. Ha keresztélű,
akkor sorjázó betétes. Ha pedig az utóbbi? Akkor egészen biztos lehetek benne,
hogy csak egy üres nyél, mert a méretes rumliban már rég kiesett belőle a bit.
A fekete, piros, sárga kupakjelzéssel sem értem célt, mert képtelen vagyok
megjegyezni, hogy melyik színhez milyen bit tartozik. No meg idővel úgyis
összekeverednek. Valamint ott van még az is, hogy mivel ez esik kézre, ezért
ide szoktam letenni, amivel épp foglalkozok. Ha legközelebb idenyúlok valamiért,
akkor igen nagy valószínűséggel az a mintás fabödli fog lezuhanni a polc széléről.
Na most ez nem egy a fotó kedvéért beállított állapot, hanem itt ez a sztenderd!

Mivel ezt a csavarhúzótartó építős projectet már évek óta tervezgetem, ezért bőven
van miről mesélnem. Már úgy értem, hogy a különböző, eddig természetesen még
csak fejben megszületett verziókról. Első nekifutásra az asztalomon elhelyezett
tartókból indultam ki. Ez az ötlet természetesen azonnal elbukott, mihelyst
a pincei polcon rendelkezésre álló helyet újra megtekintettem. Mert ugye
idefent van hely felfelé kiemelni a lyukból a szerszámot, lent meg nincs.
Később volt egy olyan elképzelésem, miszerint a konyhai edénycsepegtető
maradékából lesz a csavarhúzótartó, de bevetés helyett idővel ezt az ötletet is
elvetettem. Aztán játszott itt még egy olyan verzió is, hogy egy nagydarab, s ettől
persze nehéz fába nem felülről, hanem 45 fokos szögben oldalról lesznek beszúrva
a szerszámok. A felsorolt megoldások legnagyobb, mit ne mondjak egyetlen előnye
az, hogy gyorsan előállíthatók. Fadarab vágása méretre, lyuggatás az állványba
fogott fúrógéppel, majd esetleg még egy festés vagy lakkozás, s már készen
is van. Csak ugye eddig még minden ötletem alkalmatlannak bizonyult.

Mivel ezekből a szelektív gyűjtő mellől reciklált laminált padlókból hiába készítettem
egy csomó dobozt a Salgó polcokra, a fele készlet még így is megmaradt, szóval
ezekre gondoltam alapozni a készülő csavarhúzótartót. Na most sikerült egy
annyira bonyolult megoldású csavarhúzótartót kiötlenem, hogy inkább el
sem mesélem! Már úgy értem, hogy beszéljenek helyettem inkább a képek.

Ezt a szív formájú dobozt neveztem ki a pormaszk tartójának.
Pormaszkra azért van szükség, mert amit hamarost elkövetni
szándékozok, azzal - mondhatni - nagy port fogok felverni.

Először is lepakoltam a polcról az összes csavarhúzót, no meg a többi szerszámot.
Miután ezzel megvoltam - a kínálkozó alkalmat kihasználva - le is takarítottam.

Majd visszarakosgattam a szerszámokat a polcra, csak most úgy, hogy a nyelük
legyen befelé. Ez így mondjuk egy kissé veszélyes, de ez engem nem hat meg,
mert már a szerszámok közelsége is eleve az. Na most ha ezeket a nyeleseket
ezentúl így rakosgatom vissza a polcra, akkor mindenféle barkácsolás nélkül
is sikerült jól megoldanom a szerszámok átlátható módon történő tárolását.
Csakhogy van itt egy kis probléma! Ha ezeknek véletlenül a közelébe megyek?
Már úgy értem, hogy nem szándékosan, hanem csak meglököm valamelyiket, vagy
odatalál repülni egy fadarab, bármi, akkor ezek innen sajna szanaszéjjel fognak
repülni. Hogy ez ne történhessen meg, megálmodtam számukra egy dobozt.

Először is lemértem a legvastagabbnak látszó szerszámnyél átmérőjét.
A kapott érték szerint minimum 40x40-es kuckóra lesz szükség a tárolásához.

Ezek itt a kéz közeli polcokról összerántott fogóim, melyeket
a tétet emelve, szintúgy elkezdtem beleálmodni a projectbe.

Mivel a munkapadba épp bele volt fogatva a fűrészgép, melynek kiálló pengéjét
egy kissé veszélyesnek találtam, ezért a szerszámtartót a sámli oldalán
ülve, a csiszolópadot használva asztalnak terveztem meg.

A felső ábra csak egy skicc. Mindössze arról szól, hogy hol legyen vastag fa, vagyis
bútorlap, illetve hova kerülhet vékony anyag, ami jelen esetben a már említett
laminált padló. Mikor ezt az ábrát megrajzoltam, akkor persze még sem a
szélesség, sem a magasság, sem pedig a mélység nem volt meghatározva.
A szükséges, pontosabban szólva elhelyezhető mennyiségű fakkok számáról
már nem is beszélve! Amit a vízszintes tengelyen látunk, az a számsor úgy jött ki,
hogy 40 milliméter helyet 7 milliméter elválasztó követ. Mindez tíz fakkra vetítve.
Még tiszta szerencse, hogy mielőtt levágtam volna a doboz szélességének megfelelő
anyagot, előbb azért még utánaszámoltam. (10x40)+(9x7)=463 Mondjuk gyorsan
megtaláltam a hibát, mert 329 és 349 között elég feltűnően nem 40 a különbség.
Az eddig írtakból szerintem már könnyedén kitalálható, hogy a függőleges
tengelyre azt írtam fel, hogy 40 milliméternyi helyet 7 milliméter
elválasztó követ, majd 30 és 7, majd 30 és 7

Nekiálltam, pontosabban szólva a munka meglehetős mennyiségének okán
konkrétan ültem, és az oldallapok kivételével leszabtam az összes anyagot.

A derékszögű vonalzó felkutatásához mindössze három percre volt szükségem.
Ezeket a szerszámtartókat még akkoriban szereltem ide, mikor egyrészt még
nem voltak készen a korábban mutatott szerszámos polcok (no nem mintha
most késznek merném őket nevezni), illetve még nem nagyon barkácsoltam
a pincében semmit, s ezért úgy gondoltam, hogy még ennyi szerszám is túlzás.

Na most ami igazán túlzás, az ez az elképesztő mennyiségű kivágandó vonal!
Mondjuk csak magamat szidhatom miattuk, hiszen én találtam ki őket.

A munkapadba fogatott fűrészgéppel seperc alatt sikerült kivágnom az összes rést.
Ekkora mennyiségű, pláne szükséges pontosságú vágást, kézben tartott géppel,
be sem vállaltam volna! Szóval a jó munkához nagyon kell a jó szerszám is.

Miután a résekkel mind megvoltam, összetologattam a fadarabokat.

Mióta könnyű kiszedni a polcból a fúrógépállványt, azóta valahogy
sokkal sűrűbben veszem elő, mint mikor még folyton beszorult.

Az elválasztó rekeszek dobozának aljára először a hátlapot csavaroztam fel.

Majd a két szélső oldal következett.

Ahogy betettem a helyére, majd vállveregetve szemlélgettem művemet, szerencsére
még épp idejében sikerült rájönnöm, hogy ez bizony fordítva van. Már úgy értem,
hogy nem így kell állniuk, hanem 180 fokkal elforgatva, hogy még véletlenül se
tudjam kirántani a helyéről guminyelű szerszámmal az egyik függőlegesen
álló lapocskát. Mert ugye ezek egyszerűen csak maguktól állnak így,
merthogy a konstrukció semmiféle ragasztást sem tartalmaz.

Na most van kész!

Jaj hadd ne dicsérgessem már magam, hogy ez mennyire jól néz ki. Másnap, mikor
ha nem is kifejezetten emiatt jöttem le, de azért csak megálltam előtte egy kicsit
gyönyörködni, a szerszámtartó felett kialakult résbe helyeztem el a biciklikulcs
gyűjteményem. Gondolom idővel a megmaradt üres lyukakat is be fogom lakni.

Ez annyival jobban néz ki, mint ahogy mindössze néhány órája volt,
hogy ha valami, akkor ez biztosan megérte a rááldozott délutánt.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.