A szobám ezen részén a múltkor olyan rendet vágtam, hogy azon még magam is elcsodálkoztam! (mármint azon, hogy ez egyáltalán megtörtént) Na most ha olyan sok hely azért nem is akad a polcon, de egy az előbb látott méretű dobozka azért még valahova odafér. Ahogy ezt ilyen szépen végiggondoltam, addigra már el is ment a kedvem a szalagragasztó kipofozásától.

   Na most ami csatlakozik a szalagragasztó masina bemutatása című projecthez, az a kép úgy nagyjából közepén látható papírdoboz. Mint megannyi más tárgyammal, ezzel is úgy voltam, hogy többször is nekifutottam a felkutatásának.
   Mint az ennek a képnek a betekintési szögéből sejthető, a keresett papírdoboz most is csak úgy lett meg, hogy már az ajtóban állva tekintettem vissza a kupira. Tényszerűen épp egy hatalmasat legyintettem, miszerint ez sem lett meg, mikor is végre kiszúrtam a polc legtetején.

   Hogy honnan van a doboz? Ez kérlek örökség. No nem apukámtól maradt rám, hanem ezt speciel Laci szomszéd hagyta a párjára, én pedig tőle kaptam meg, mégpedig a hozzá tartozó szovjet gyártmányú orsós magnóval együtt, cserébe azért, hogy segítettem kilomtalanítani a pincét. Természetesen nemcsak ez az egy tétel jött velem, hanem kaptam hozzá régiféle villanykapcsolókat, szögleteseket és kerekdedeket is, meg egy Orion 449-es rádiót, meg egy Videoton hosszúkást, UHF szobaantennát, meg ki tudja még mit.
   Miután a bizonytalan állagúnak tűnő szovjet magnóra vetettem egy kósza pillantást, abban a szent pillanatban tudatosult bennem, hogy meghallgatandó nem rajta fogom átpörgetni a szalagokat.

   Bár a dobozra az van írva, hogy magnó, ez azonban nem azt jelenti, hogy ebben a dobozban maga a magnó van, hiszen az már eleve bele sem férne. Mondjuk volt már akkora szovjet magnóm, ami belefért volna, de ebben a dobozban most akkor is csak szalagok vannak.

   Bár gyermekként sokszor elmentem az Ezermester bolt előtt, és azt sem lehetne rólam állítani, hogy benne ne jártam volna, valamint magnóztam is eleget, de még sosem láttam Ezermester feliratú szalagdobozt. A tojásos mézesről pedig fogalmam sincs, hogy az mi lehetett.

   Sajnos szó sincs róla, hogy nálunk akkora tisztaság lenne, vagy lett volna gyermekkoromban, hogy annak hatására el ne viselnék a szalagorsókon néhány kósza ujjlenyomatot, de ahogy ezek négyen kinéztek, egyszerűen nem bírtam ki, hogy meg ne fürdessem őket.

   Na most, illetve konkrétan azon idő alatt, míg az üres orsók a fürdőszobában száradtak, azon kezdtem el törni a fejem, hogy mégis hova a csudába pakoljam ki a doboz tartalmát, mégpedig lehetőleg úgy, hogy majd látványosan kétfelé lehessen őket választani. Ezt úgy kell érteni, hogy meghallgatott, illetve meghallgatásra váró szalagorsókra. A szalagok mennyiségét és a kedvemet összevetve ugyanis úgy saccoltam, hogy nem leszek meg a feladattal egy, de még két nap alatt sem!

   Kezdetben úgy volt, hogy a szalagok meghallgatásához a polcról levett magnó helyére kerülnek fel a magnószalagok, majd kisvártatva mégiscsak másképp döntöttem. Már csak azért is, mert ugye ha közbejön valami, akkor hova teszem félre a magnót, ha nem vissza a helyére?

   Ez a peremes átlátszó műanyag csődarab úgy volt odatéve a polcra, mintha lenne valami célja. Hogy mi lehet az, arra viszont nem jöttem rá. Remélem nem az van, hogy vissza kell szerelnem valamibe.

   Alul a felújításra váró lapozós órás rádió, felette a már ki tudja mióta szétbontott lassú Konica kamera paneljai, jobbról balról BRG MK-27-es magnó, míg felülről és jobbról egy-egy jelfogó meghúzási időmérő műszer alkotja a sarokba rendezett különös hangulatú csoportosulást. Ezek a bigyók annyira kellettek ide az ágy végébe, hogy azt még csak meg sem próbálom megfogalmazni!

   Az ágyvégi ficak elfoglalásáért cserébe viszont lett hely. Már úgy értem, hogy ezen a képen nézve balra lent. Ez amúgy akkor keletkezett (csak időközben már ki tudja hányszor elfoglaltam), mikor elrámoltam innen az iratokat.

   Felraktam a szalagokat a polcra. Terveim szerint amit meghallgattam, az átkerül balra, s innentől fogva immáron a wobler oldalának támasztva várja, hogy döntsek a sorsa felől. Mert ugye ha akad köztük olyan pocsék, mint amilyeneket a múltkor is találtam, na olyanokat semmi értelme sincs őrizgetni.

   Mindeközben a fürdőszobában újabb orsók várnak fürdésre. Bár nem mentem rá a sárgás színük kihangsúlyozására, de a foltosságuk és a különös árnyalatuk még így is jól látható.

   Magnózáskor azért nem szabad ilyen Dávid és Góliátot játszani a szalagorsókkal, mert a magnó mechanikája alapvetően úgy lett megalkotva, hogy arra számítson, hogy a szalag súlyától eltekintve az orsók közel azonos súlyúak. Ennél profibb fékrendszerű kommersz magnó nem nagyon van, azonban a hatalmas alumínium orsó lendületével még ennek sem sikerült megbirkóznia.

   Az kérlek úgy volt, hogy majd mikor először kell (a képen természetesen épp ez az eset látható), majd csak akkor lesz az, hogy nekiugrok és kipofozom végre a szalagragasztót. Ez végül nem így lett, mert inkább magnózni volt kedvem, mint apró műanyag, vagy inkább gumidarabkákat pótolni a fényes szerkezetre.

   Puszta érdekességként említem meg, hogy ennek a szalagnak sikerült alaposan meglepnie, mégpedig a mindkét sávjáról visszafelé szóló felvételével. Ezt a különös eredményt kétféleképpen lehet elérni. Az egyik megoldás szerint kétszer félsávos sztereó magnóval készül a felvétel, míg a másik szerint el kell fordítani a szalagot, mégpedig 180 fokkal. Ilyenkor persze a szalagnak nem a fejek felőli oldalán van a mágneses jeleket hordozó vasoxid réteg, de amilyen bödön egy felvételek ezeken a szalagokon voltak, ez nekem már fel sem tűnt!

   Még mindig nem a szalagragasztó jön, hanem csak mutatom, hogy bár kicsúszik belőle a szalag, de attól én még igen lelkesen használom. Sajnos több tekercsre való olyan szalag is akadt, amit már nem ragasztottam meg, mert olyan szinten mállott róluk a vasoxid. Ezeket aztán pusztán játszásiból leforgattam az orsójukról, majd a korábban a szalagorsókat rejtő papírdobozban helyeztem el.

   Mármint a masina málló gumirészeinek kipofozásához. Maga a szalagragasztó amúgy azóta is a SONY magnó tetején díszelgett. Hogy miért pont ott? Gondolom azért, mert ott nem volt útban.

   Szalagragasztó (már úgy értem, hogy valami celluxszerű), befűző szalag élet, akarom mondani lefutásveszélyesen szabadon feltekerve, valamint ugyanez egy biztonságosnak tűnő apró orsón. Az utóbbi kettőt most azonnal egyesítem. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert így, hogy külön vannak, így akkora helyet foglalnak, hogy nem tudom tőlük rendesen rátenni a dobozra a tetejét.

   Ezt a csálé ragasztást szabad kézzel hoztam össze. Szó sincs róla, hogy direkt csesztem volna el! Ez szerintem a sors szalagragasztó masina szükségességét bemutatandó húzása volt.

   Ez így annyira lassan ment (már amikor épp nem ugrott szét az orsó nélküli szalag, és állt le az egész szalagtekergetési project), hogy ha magnót azért nem is vettem le a polcról a néhány méternyi befűzőszalag áttekeréséhez, de valami könnyítést azért kitaláltam.

   Ami jelen esetben mindössze annyiból állt, hogy rátettem az apró szalagorsót az asztalomon található egyik furatra, majd ideiglenes jelleggel átejtettem a lyukakon egy épp kéznél lévő órás csavarhúzót. A bal oldali lyukban az egyik ujjamat ott tartva fékeztem meg a leeresztő orsót az elszaladása ellen, míg a jobb oldali orsót egy másik ujjammal pörgettem.

   Mi bizony szalagorsóra ragasztható számozott címkék vagyunk. Abban a fránya Amerikában ugyanis úgy gondolták, hogy ha egyszer igény van valamire, vagy mondom inkább úgy, hogy fizetőképes kereslet, akkor azt gyártani biznisz. És már készültek is a címkék!

   Kezdetben azt hittem, hogy ez valami olyasmi lehet, mint amiket a modellekhez adtak, csak miután bevizeztem, de még úgy sem ragadt, akkor rájöttem, hogy jelen esetben mindössze arról van szó, hogy mára már rég kiszáradt az apró címke mögül a ragasztó.

Robins Gibson Girl Stereo 4 Tape Spliccer

   Persze nem a masina kissé fura neve az érdekes, hanem a doboz alsó szélén olvasható felirat, ami szerint mind sztereo, mind pedig mono szalagot meg lehet vele ragasztani. Azt a szerkezetet mondjuk megnézném, ami csak a mono szalagot tudja megragasztani. Már csak azért is, mert ugye egy szalagragasztó ugyan honnan tudná, hogy milyen felvétel van az általa épp ragasztott szalagon? Pláne mi történik egy üres szalag ragasztása kapcsán? Tán csak nem összezavarodik a gép?

   Ez a többrétegű öntapadós gumiszalag részemről egy annyira trágya megoldás, hogy mindössze annyit tudok felhozni mentségemül, miszerint jelen esetben szó sem volt a tartós javítás igényéről.
   Amúgy természetesen meg tudnám csinálni rendesen is, hiszen biztosan akad a gumis dobozaimban két ekkorka gumitömb, vagy valami olyan anyagdarab, amiből ki tudom őket szabni. Még rezgett is a léc, hogy megcsinálom rendesen, csak aztán valahogy nem volt kedvem lemenni a pincébe a Pálmatexes dobozért.

   Elnézést kérek érte, de mikor ezt a két csálén felragasztott címkét megláttam, nekem bizony az volt az első gondolatom, hogy ezeket magyar emigránsok illesztették a helyükre.
   Aztán persze lehet, hogy nemcsak nálunk, de még a rothadó kapitalizmusban is dívott a trehányság. A Robins industries amúgy mind a mai napig létezik. Ha jól értettem amit láttam, akkor gumi és műanyag alkatrészeket gyártanak.

   Majd a pengeválasztó gombot feltétlenül átállítva a két egyenesen állóra (mert ugye különben újra kettévágjuk vele a már összeragasztott szalagot), a középső részt újra lenyomva, a két penge levágja a cellux szalagon túllógó részeit.

   Valamint egy kevéskét a szalag széléből is (lásd a celluxon a vékony vörös csíkokat), nehogy a szalag a ragasztásnál a kelleténél szélesebb legyen, aminek ugye egyértelműen megszorulás, majd szalagszakadás lesz a vége.
   A két ragasztómaradványt a következő ragasztás előtt természetesen illik eltávolítani, bár ha megmaradnak ebben a pozícióban, akkor valószínűleg semmiféle gondot sem fognak okozni.

   A lehető legjobb helykihasználás érdekében egy kicsit ugyan még igazgatnom kellett őket, de végül sikerült mindennek beférnie a dobozba. Már úgy értem úgy, hogy tövig rámenjen a dobozra a tető. Hogy aztán előveszem-e még valamikor, vagy már soha többé nem lesz rá szükség, az tulajdonképpen mindegy.

   Mert ugye a lényeg az, hogy ha kell, akkor ott lesz a polcon. Mármint ezen a polcon. Bár úgy néz ki, mintha lenne itt számára hely, ez azonban nem így van. Mert ugye alul az a nagy szabad rész csak azért van ott, mert épp töltődnek a tartalék akkuk.