Hiába lenne (mit lenne? van!) annyi komoly, mármint nagy méretű dolgom, én mára valami egészen aprót szerettem volna, mely kívánságomat nem volt nehéz teljesíteni. Ez amúgy azért van így (mármint még mindig), mert bár már többször is letakarítottam a polcok széleit, sajnos újra és újra megpakolom őket mindenféle apróságokkal. Ezek aztán idővel (például mint ma) fogyni látszanak, vagy mikor már nagyon sokáig nem, olyankor besöpröm őket egy alkalmas dobozba, és aztán onnan csemegézek. Vagy elrakom a dobozt, majd igen meglepődök rajta (mármint a tartalmán), mikor valamikor évekkel később egyszer csak előkerül.

   Az előző kép alsó széle közepén két darab hétszegmenses LED kijelző, két darab BEAG fülesbe való hallgatóbetét, valamint egy aprócska műanyag dielektrikumú forgókondenzátor rombolta az összképet.

   Míg a hallgatóbetétek - pusztán a hasonlóságuk okán - a dinamikus mikrofonok mellé kerültek, addig a forgókondenzátort a tápegység elé tettem, reménykedvén benne, hogy majd mindjárt, vagy legalább még idén azt is szétszedem. Gondolom már csak ebből is kikövetkeztethető, hogy ez majd csak évek múlva lesz.

   Holnap jön a párom, aki remélhetőleg elviszi a nagydarab LED-es körtéket, és akkor már csak a két darab radioaktivitás mérő marad. Legalábbis ezen a részen. Már ha nincs valami bedugva a két dobozka mögé...

   LED-eket próbálni azért kényelmes ezzel a tápegységgel, mert a 70 voltos kimenet áramkorlátja átkapcsolható fix 10 milliamperre is, vagyis még csak az előtét ellenállással sem kell bénáznom, mégsem fognak tönkremenni a LED-ek. Ebben az állásban amúgy zéner diódákat is lehet a tápegységgel mérni (mármint kiírja a táp voltmérője a zéner értékét), vagy pontos feszültségre válogatni.

   Mivel nincs rájuk szükségem, és még csak elképzelni sem tudom azt az esetet, hogy lenne, ezért ezek ketten biztosan nem élik túl a mai napot. Már ha csak félbe nem hagyom az elpusztításukat...
   A bal oldali piros abból az órás rádióból való, amit Ildikó szomszédasszonytól kaptam, míg a zöld párját egy szintén (természetesen általam) teljesen elpusztított Siemens órás magnós rádióból termeltem ki.

   Ilyenre amúgy egyszer már volt igényem, amit a beszerezhetetlensége okán csak úgy sikerült kielégítenem, hogy kivettem egy csak óra funkciójú hálózati órából, majd beszereltem az ébresztős fehér rádiómba.

   Azért fura a vezérlése (lásd a látszólag összevissza felvillanó szegmenseket), mert ennek a kijelzőnek nem a szokásos multiplex vezérlése van, hanem olyan rendszerű, hogy míg a szegmensek egyik felét a hálózati 50 (vagy a világ más részein 60) hertz negatív, addig a másikat a pozitív félhulláma hajtja meg.

   Ha nincs ott a fehér fényvető, meg a vékony piros plexi, akkor a LED fénye csak egy apró piros pont. Illetve most valamiért kettő, ami lehet attól állt elő, hogy az előbb játszásiból felkapcsoltam az áramkorlátot előbb 100 milliamperre, majd ezt követően 1 amperre is. Míg 100 milliampernél még semmi hiba sem volt, csak fényesebben világítottak a LED-ek, addig 1 ampernél sorjában kipukkantak.

   A piros lapot nem azért tettem vissza, mintha itt lenne a helye (amúgy persze itt van), hanem azért, mert hirtelenjében nem volt hová tennem. A pincében mondjuk van egy (de az is lehet, hogy már két) "színes plexi" feliratú fiókom, az azonban most valahogy túl távoli helyszínnek tűnt.

   Ez a fényerő pedig a tápegység áramgenerátorának 100 milliamperes állásában tapasztalható. Az 1 amperes állásban persze a zöld kijelzőben is egy utolsó felvillanást produkálva égtek ki a LED-ek, amiről csak azért nem készítettem videót, mert ugye az első próba után már nem nagyon volt miről.

   Hogy ennyi pont világít egyszerre, az nem annak köszönhető, hogy a panel háta mögött összekötöztem a kijelző lábait, mint inkább annak, hogy az előbb 1 ampert kapott. Mivel ezen a panelen csak a LED-ek vannak, vagyis a jelen helyszínen nincs hozzájuk semmiféle vezérlés, megmondom őszintén, hogy nem igazán értem a dolgot.

   Hiába lőttem egy nagy csomó képet, a fókusz már megint nem állt a helyzet magaslatán. Ehhez a képhez amúgy nem ezt, vagy nem csak ezt szerettem volna hozzáfűzni, hanem egyben azt is, hogy az immáron csupasz (vagyis fényvető nélküli) panelt megsimogatva, simán le lehet róla sodorni a LED-ekhez vezető vékony huzalokat, aztán csak néz az ember, hogy az előbb még jó volt. Ez a panel amúgy nem annyira sérülékeny, mint ami mondjuk a LED-es karórákban, vagy a régi Texas zsebszámológépekben van, azokra ugyanis elég csak csúnyán nézni, és már le is szakadtak a helyükről a hajszálnál is vékonyabb huzalok.

   A két fehér műanyag fényvetőt a színes átlátszó műanyag lapok karcolódás elleni védelméül szalagoztam össze. Aztán ahogy ezzel megvoltam, egyből azon kezdtem el törni a fejem, hogy mégis mi volt az a másik dolog, amit szintén mára ütemeztem be. Kezdetben a forgókondenzátor körül forogtak a gondolataim, majd a kört egyre tágítva, úgy nagyjából az összes szobában található kacatom képbe került. Hogy mikorra jöttem rá, hogy a másik dolog a szokásos éves statisztika elkészítése volt? Nos ehhez bizony nemhogy napokra, de egyenesen hetekre volt szükség! Tiszta szerencse, hogy előre dolgozok, így ez a valós időben semmiféle késlekedést sem okozott. Na jöjjön akkor az a statisztika!

   Ez a táblázat azt jelenti, hogy a 2020-as retrofit tervem már jórészt teljesült. Maga a retrofit pedig azt, hogy átnézem a régi cikkeket, újakra cserélem bennük a helyesírási hibákat, pótolom a hiányzó linkeket, cserélem a hibásakat, és még bele is irogatok a nagyon értelmetlenre sikeredett mondatokba.
   Hogy ebből a táblázatból épp csak az nem derül ki, hogy hol tartok? Na ja. Hogy miért nem úgy csináltam, hogy hátulról kezdve satírozom be a rubrikákat, és akkor az utolsóként látható szám egyből a még hátralévő tételeket mutatná? Nos ezt nem tudom. Így utólag belegondolva az lehetett, hogy ez a mintázat valószínűleg jobban megfogott, mint a konkrét számszerűség.

   Míg a bal oldali listából már csak két tétel van hátra (megjegyzem ezek viszont már hosszú évek óta), addig a jobb oldali viszonylag frissebből még nagyon sok. Mint az sejthető, mindkét lista a trehányságomnak köszönhető. Míg a bal oldali két befejezetlen szétszedésem mutatja, addig a jobb oldali azt a másik tényt, hogy erről az apróságokat tartalmazó listáról olyan szinten sikerült megfeledkeznem, hogy most már akár ki is dobhatom. Már úgy értem azért, mert mióta az apróságos listát megnyitottam, ha beleírok mindent, már rég beteltek volna a rubrikái.

   Mivel ezen a listán a 15-ből csak 4 tétel maradt el, akár azt is mondhatnám, hogy ez az arány tulajdonképpen nem is olyan rossz. Csak ugye ha abba is belegondolok, hogy ezt a táblázatot még valamikor 2018 év elején nyitottam, akkor azért már korántsem olyan szép a menyasszony.

   A tavalyi évben annyira belehúztam a szétszedésbe, hogy az óriás táblázatom szerint 172 akármit szedtem szét, minek okán nincs rajta mit csodálkozni, hogy már a negyedik, úgymond heti szétszedéses táblázatot is megnyitottam. Mindeközben a piros körök az általam megtekintett filmek számát jelentik, mely project (filmnézés) tekintetében szintén komoly eredményeket sikerült elérnem.

   Ez amúgy annyira így van, hogy a megtekintett filmeket jelentő piros körökkel már előre megtelt egy táblázat, és már a következőbe is kerültek karikák. Hogy az ikszek mit keresnek itt, mikor azoknak még az előző táblázatban lenne a helyük? Illetve hova lett a 2020-as évi első táblázat? Na mindent azért én sem tudhatok.
   A táblázat amúgy valószínűleg elkeveredett valahova (vagy még az előzőt gondoltam a következő év eleji táblázatnak), miközben az ikszek úgy kerülhettek ide, hogy a "több film mint szétszedés" okán ezek az újabb táblázatok voltak elől. Ez persze mindegy, mert 2020 végére remélem az összes ilyen (és ehhez hasonló) táblázatom egésszé kerekedik.
   Mikor valahol itt tartottam a betűkkel, hirtelen rádöbbentem, hogy már nagyon régóta nem nyúltam az óriás táblázatom azon részéhez, ahol a betervezett, de szét még nem szedett dolgaimat (terveimet) tartom nyilván. Mikor belenéztem, illetve miután kipipáltam belőle a már elkészült tételeket, az derült ki, hogy a 2015-ös tervezett 51 tételből még mindig hiányzik 8, a 2018-as 72-ből 27, míg a 2019-es 79-ből 46 tételnyi elmaradásom van, mely adatok mondhatni igencsak komoly okot adnak az elkeseredésre, mire fel úgy döntöttem, hogy soha többé nem írok bele a táblázatba ilyen marhaságokat.

   A jelen táblázatban az "elkészült" helyett azt kell érteni, hogy megjelent, mire fel már mentem is korrigálni a táblázat más helyeken is hibádzó feliratait. Egy kicsivel később beletoldottam egy újabb oszlopot, ami azt mutatja, hogy az adott évben hány szétszedést fejeztem be, ami ugye az idei évben 172 volt. Ezt a számot amúgy 2017-ben simán felülmúltam, mert akkor 188, amire az a magyarázat (mármint a csökkenésre, hogy 2019-ben rengeteg nagyobb lélegzetvételű farigcsálós cikket írtam, ami meglehetősen viszi az időt. Ezek a cikkek persze majd csak később fognak megjelenni, ami már csak abból is látszik, hogy a jelen pillanatban már 451 cikkel vagyok előre kész.
   Mivel ezt a számot egyrészt üdvözöltem, másrészt óriásinak találtam, hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy 2020-ban is minden héten két szétszedtem cikket teszek ki. Amennyiben 2020-ban is száz felett lesz az egésszé kerekedett szétszedések száma, a 451-es számon még csak meg sem fog látszani a fogyás.
   Na most ha már fogyás, akkor itt kívánom kiemelni a táblázat utolsó számát, ami annyit tesz, hogy az előre beírt, de szét még nem szedett tételek számát (a még 2019 év elején eltervezettek szerint) sikerült 60 alá redukálnom, mire fel most meg azt határoztam el, hogy jövő januárra ez a szám 50 alá fog csökkenni. Ez amúgy simán már csak azokból a tételekből is összejöhet, ha befejezem a pincében még tavasszal félbehagyott építési projectjeimet. Hogy miért hanyagoltam egész nyáron a pincét? Na ezt így hirtelen csak marhaságokkal tudnám megindokolni.
   Egy további tervem volt (mi amúgy nem valósult meg), hogy 2020 elejére az összes 2020-ban megjelenő cikkel el kell készülnöm. Ez a részproject most épp úgy áll, hogy már csak 4 magnó szétszedésével vagyok lemaradva. Mármint azért, mert ezeket a magnós cikkeket (épp mint ahogy a rengeteg rádiósakat is) utólag szoktam beszurkálni a már előre megírt cikkek közé.
   Hogy a pincében hogy áll a helyzet? Melyikben hogy. Azt kell mondjam, hogy úgy általában véve rettenetesen, amit persze szintén képtelen voltam megállni, hogy ide ne szerkesszek. (lásd itt alább a felsorolást, meg a nem kevés hozzáfűzött zavaros szöveget)

   Az egyik idei tervem például az, hogy soha többé nem csinálok ilyet, még csak ideiglenes jelleggel sem! Mármint olyat, hogy teljesen eldugítom a tűzifás pincében a tüzelőig vezető utat, aztán ősszel képtelen legyek eldönteni, hogy mi legyen ezzel a rengeteg, amúgy nem tűzifával. Az persze igaz, hogy megígértem magamnak, hogy ahányszor csak erre járok (lett légyen az bármi ügyből kifolyólag is), mindig elteszek az útból három fadarabot, mire fel egy idő után egyszer csak elfogynak, csakhogy ebből az amúgy nagyszerű ígéretemből nem lett semmi. Na jó, annyi azért igen, hogy az első néhány alkalommal még emlékeztem az ígéretemre, és ha nagyobb darabokat azért nem is, de legalább néhány apróság sorsát elrendeztem, csak aztán hagytam a francba az egészet.
   Ez amúgy sajnos annyira így volt, hogy a magamnak tett ígéretem ellenére (ami arról szólt, hogy az itt félbehagyott projecteket a tavaszt követően szép sorjában kifuttatom), mondhatni egész nyáron ide sem evett a fene.

   Az persze igaz, hogy a 2019-es egy nagyon meleg nyár volt (lásd példának az átizzadt sapkámat), de attól még jobb lett volna a nem annyira meleg pincében tenni-venni, mint a meleg lakásban dögleni. A pincei terveim megvalósításának szempontjából legalábbis biztosan.

   Egy másik, természetesen szintén az idei évre szóló ígéretem az, hogy most aztán már tényleg leszámolok az Ilonka néni pincéjében újra és újra eluralkodó káosszal. Ami fehér fadarabot a kép alján látunk, az a küszöb, ami meg onnantól felfelé van, az a káosz.

   Az útszóró sós pincében (aki esetleg nem jött volna rá, annak elárulom, hogy ez az) tulajdonképpen nem is olyan rossz a helyzet. Aztán ahogy itt ácsorogtam, egyszer csak rájöttem, hogy a síndarab nem ide való, hanem a tűzifás barkácsolós pincébe, hogy egy esetleges igény esetén legyen min kalapálnom. Mindeközben az összecsukható szárítót azért hoztam be a kertből (ahol amúgy egy időközben már elköltözött lakó felejtette), hogy egy állítható magasságú zsámolyt készítsek belőle.
   Mikor aztán megelégeltem a fejem - a látvány hatására - bánatos lógatását, majd óvatosan felnéztem, mindjárt megláttam az Ilonka nénitől (ez amúgy nem az előbb említett, hanem már egy másik Ilonka néni) örökölt elektromos szőnyegkefélőt, valamint az amúgy a kerti dolgoknak és a virágládáknak készített szekrény egyik polcán a konyhai mosogatónk cseredarabját.
   Ahogy itt álltam, a reám váró feladatok hatására összeomlottan, a helyzet súlyosságát fokozandó, beugrott az a mosógép és centrifuga, amiket kínomban (mert máshol aztán már tényleg nem volt hely) Mártika (amúgy tőle kaptam) pincéjében helyeztem el. Na ezeknek is el kellene onnan tűnniük jövő tavaszra.

   Innen nézve a helyzet (ez itt amúgy már a lomos pince, aminek a neve ellenére nem szabadna így kinéznie) talán nem is tűnik annyira rossznak, mint amennyire valójában az. Mert ugye hiába látszik a földön egy vékony csíkban a linóleum, ha egyszer a padlót övező polcok és szekrények már nem. Vagyis az lehet, hogy tudok mozogni, de szabadon odaférni a dolgaimhoz azonban sajnos már nem.

   Ez a jelen helyszínen annyira így van, hogy ebbe a sarokba még csak meg sem próbálok bejutni! Amúgy a múltkor (a látottak ellenére) valamennyire sikerült, hiszen innen vettem ki a Siemens gyártmányú ébresztőórás rádiós magnót. Az mondjuk igaz, hogy tulajdonképpen pusztán tapogatva, vagyis vaktában, de attól még csak sikerült valahogy kivennem.

   Míg az előző helyszínre legalább egy kicsit be tudtam sandítani, addig a jelen sarok esetében erre semmi esélyem sincs. Az persze igaz, hogy én toltam túl a mindenféle ládák beszerzését, mely tárolóeszközökre amúgy a mechanikai alkatrészek és anyagok szétválogatásakor lesz feltétlen szükségem, de attól még nem kellene így, pláne itt állomásozniuk.

   Ez a sarok is teljesen el lett dugítva. Ez annyira így van, hogy mikor néhány hónapja óvatlanul ide evett a fene, gondolván kiválasztok egy az adott feladatra alkalmas példányt a dobozokba rejtett hálózati kábeleim közül, ezt a tervemet végül szégyenszemre kénytelen voltam feladni. Mert ugye hiába vagyok meg már rég a kábeleim elrendezésével, ha egyszer - a tőlem elvárható idióta módon - rápakoltam az őket rejtő dobozokra.
   A felesleges és esetleg még használhatatlan billentyűzetek is egyre csak gyűlnek. Ezekre amúgy van egy olyan tervem, hogy építek nekik egy szekrényt a rengeteg felesleges fadarabomból (mondjuk nem ide, hanem Ilonka néni pincéjébe), ahová úgy rámolom be őket, hogy egy esetleges távozási igény esetén (mert az ugye nem az én pincém) azt mondom rájuk, hogy nem az enyémek. Már persze csak akkor, ha addigra még mindig nincs hová eltennem őket.
   A képen amúgy látható egy Weimar rádió (legalábbis így oldalról annak nézem), valamint egy még a hagyományos vezetékes telefonok működőképességét és szabványosságát ellenőrző műszer is. Aztán ahogy itt álltam és néztem ezt a rumlit, hirtelen rájöttem, hogy a famintás oldalú elektroncsöves rádió mögül kilógó fekete folt is egy rádió, illetve valami komolyabb rádiós magnó.
   A bal sarokban a 3/4-ed részben bekeretezett laminált padló pedig az eltehető munkalapom. Hogy ez meg mégis miért itt van, mikor amúgy az ágyam alatt lenne a helye? Nos azért, mert ott most két (már miért is ne működő képtelen) mérleg foglalja a helyet. Mit ne mondjak, alig bosszantó, hogy egy nagy csomó minden hasznos holmim van, épp csak nem működnek.

   Ha már nagy csomó minden, meg rádió, meg nem működnek, akkor itt kívánom megemlíteni, hogy a felhalmozott iszonyú mennyiségű rádiókészletemet még mind a mai napig nem sikerült felszámolnom. Épp mint ahogy nincs mondjuk egy olyan normálisan működő, hordozható, beépített hálózati tápegységgel rendelkező rádióm sem, aminek az URH sávja nyugati normás. Talán ez lehetett az oka (meg persze az a nyomorult hörcsög természetem), hogy a képen látható rádiót képtelen voltam benne hagyni a házunk udvarán a tetőnk maradványaival dugig megrakott sittes konténerben. Alatta a srég fekete csík is egy rádió. A jobb alsó sarokban megbúvó fehér is az, amit mondjuk legalább már mutattam, csak ugye ez nem az, hanem egy másodpéldány, amit az alantas rádióépítős terveim okán nem hagyhattam veszni.
   Mindezekre fel ez a kosár úgy van ennyire tele, hogy megígértem magamnak, hogy ami kincsek ebben (amúgy zömükben lomtalanításból beszerezve) találhatók, azokat záros határidőn belül mind elpusztítom! Vagy ha úgy tartja kedvem, akkor kipofozom, vagy elteszem hibásan, de mindenképp beléjük nézek.

   Ezt a két AM+FM sávú zsebrádiót pusztán azért szereztem be, merthogy ezek az M10 és hasonszőrű társaival ellentétben nem névtelenek. Mármint úgy gondoltam, hogy ugyan miért ne nézhetnék, akarom mondani nézhetnénk bele egy Grundig és egy Philips változatba is. Ezt persze csak gondoltam, mert ugye felboncolva még nem voltak, pedig már állnak itt egy ideje.

   Míg a nagy tölcséres hangszóróba legalább már belenéztem, addig a szovjet filmvetítőbe és a hatalmas gerjesztett hangszóróba még mindig nem. Vagyis még ezen az amúgy asztal alatti helyszínen is 2:1-re vezetnek a bemutatatlan lomok.

   Épp mint ahogy ezen a másikon is, mert a három lehetséges alany közül még mindig nem néztem bele sem a kamerába, sem a zajládába. A piros fúrógépbe viszont már legalább igen, ami annak tükrében szép teljesítménynek nevezhető, hogy tartozott hozzá egy flex is, amit a rettenetesen festékessége okán szintén ki kellett mosnom.

   Ezt a sarkot mondjuk nem annyira mosni (bár lehet, hogy a rettenet mennyiségű por okán az is ráférne), mint inkább üríteni kéne. Egyszerűen képtelen vagyok rájönni, hogy vajon mi lehet a jelfogó meghúzási időmérőben, valamint a felújításra váró ejtőszámlapos órájú rádióban, ami annyira taszít, hogy az utóbbi project megkezdésének időpontja például már több mint 10 éves!

   Mondjuk innen sem mutattam még a gömb formájú, meg az egyenes rendszerű kék dobozos kisrádiót. A fadobozos amatőr darabról már nem is beszélve! Na most ha valami épp nem rádió, akkor azt kell mondjam, hogy sajnos magnó bemutató szempontjából talán még a rádióknál is jobban el vagyok maradva! Akad itt egy UHER 4000, aztán egy (amúgy valójában persze három) BRG MK-29-es, valamint még egy ferde tetejű SANYO deck is. Ez mondjuk nem olyan sok, azonban ha hozzávesszük a szintén a szobácskámban állomásoztatott Philips N 4504-est, meg az UHER kazettás riportermagnót, és még a SONY TC-U5-öst is, meg persze a pincében is akad még magnóból egy egész szekrényre való, akkor nincs rajta mit csodálkozni, hogy időnként egy puszta körbetekintéstől, vagy akár belegondolástól is képes vagyok összeomlani, mire fel idénre azt ütemeztem be, hogy ezeket a felsorolt bigyókat (mármint azokat, melyek feltűnően látszanak), mind eltakarítom.
   Hogy ebből mégis mit látok reálisnak megvalósulni? Nos ahogy a tavalyi és az azt megelőző évi teljesítményemet látom, szerintem még a feléig sem fogok eljutni. Mindezt úgy, hogy az ebbe a cikkbe becsatolt statisztika szerint a tavalyi évben simán összehoztam 172 darab szétszedést! Szóval hajrá szétszedés, hajrá Géza!