Mikor ezt a kisrádiót a piacon megláttam, elsőre legyintettem rá, mondván ez nemcsak, hogy teljesen szokványos, semmi említésre méltó műszaki részletet sem tartalmazó darab, de ráadásul még hiányos is. Ettől persze még képtelen voltam megállni, hogy le ne guggoljak hozzá. Mikor aztán kinyitottam, jött a meglepetés, majd némi alku után a rádió velem, 200-ért haza. Mikor megvettem, akkor persze még nagyon nem így nézett ki, mire fel egyből a fürdőszobába került.

   Épp mint ahogy ez a másik kisrádió is, ami amúgy sokkal koszosabb, mint amennyire az előbbi képen látott tesója volt. Egy kis adalék a megszerzéséhez, hogy miután alku nélkül mindössze 200-ért adták, elkezdtem turkálni a zsebemben, mire fel az eladó megkérdezte: Csak nem az a baj, hogy nem találsz aprót? Én meg nem akartam vele megbántani, hogy elárulom, miszerint zacskót nem találok, mert a portékája olyan koszos, hogy én azt csak úgy magában ugyan zsebre nem teszem! Na most nemcsak a kisrádió nem látott vizet, de még az eladója sem! És nem ám csak kívülről!

   Na most ahol még vannak rések, az a mindent tudó óriási táblázatom, amiből (mármint a benne kihagyott résekből) még mindig hiányzik egy csomó rádiós cikk. Bemutatásra váró alany persze akad a polcon bőven, hiszen csak ezen az egyetlen képen 5 darab kisrádió látható! A balra látható kockarádiót mondjuk már mutattam a 1332-es cikkben, azonban a szintén kocka órás rádiót, az AIWA társát, meg az alatta elterülő piros hátút még nem. No de térjek már végre a lényegre!

   A kék társa azonban egy kutyaközönséges egyenes rendszerű vevő. Vagyis ez a zsebrádió tulajdonképpen hamisítvány. Ettől a különös ténytől (mármint a nem szuperheterodin elvű felépítéstől) eltekintve persze működik ez is, hiszen ha nem tenné, akkor azért elég nehéz lett volna eladni. Csak ugye, hogy működik? Éppen úgy, mint ahogy az egy egyenes rendszerű vevőtől elvárható. Vagyis az egyetlen hangolt kör miatt alig van némi szelektivitása.
   Hogy mit jelent a szelektivitás? Egyszerűen fogalmazva állomás elválasztó képességet. Ez a gyakorlatban úgy néz ki (mármint a szelektivitás hiánya), hogy míg a szuperheterodin elvű rádió hangoló gombját tekergetve egymás után jönnek az adók, addig az egyenes vevőnél szó szerint egymás hegyén hátán! Ez annyira így van, hogy ennél a készüléknél a skála teljes terjedelmét a Kossuth adó uralja. Ezen persze lehetne segíteni mindenféle trükkökkel, mondjuk pozitív visszacsatolással, vagy két hangolt körrel, de a jelen készülék esetében ilyesmiről szó sincs!
   Miután idáig eljutottam (mármint a képekkel és a betűkkel), kénytelen voltam a két rádiót félretenni. Mi az, hogy miért? Nos azért, mert az adott pillanatban több mint tíz másik szétszedés ennél már sokkalta előrehaladottabb állapotban volt, mire fel a tőlem kitelő aljas módon azt gondoltam, ha már úgyis hozzászoktam alapon, akkor ugyan miért ne haladnék most is a könnyebb ellenállás irányába. Ez amúgy éppen így is lett, mire fel még csak megjósolni sem mertem, hogy mégis mikorra jutok vissza a jelen cikk folytatásához.

   Meglepő módon mindössze néhány nap múlva újra ide evett a fene. Az mondjuk igaz, hogy nem a rádiókba álltam bele, hanem csak beszúrtam ezt a képet, amit az egyik kedves olvasó küldött, mikor épp eldicsekedtünk egymásnak, hogy ki mit vett a hétvégén a piacon. Ebben a rádióban az az érdekesség, hogy első ránézésre ugyanolyan mint az enyémek, de másodikra azért már csak kiszúrja rajta az ember, hogy ez nem egy szokásos középhullámú vevő, hanem ez bizony URH sávos!

   Ráadásul ritka módon úgy az, hogy a középhullámú vevőrész nélkül. Ilyen olcsó kategóriájú zsebrádióban ilyet talán még nem is láttam! Igazándiból csak egyetlen zsebrádiót láttam ami ilyen kicsi, hangszórós, és csak URH sávos, ami egy IREN fantázianevű szovjet készülék volt.
   Ez amúgy annyira így van, hogy a rádióépítős oldal keretében terveztem is egy ilyen, csak URH sávú készülék megépítését, Sokol dobozba szerelve át egy M10 rádiónak nem a komplett belsejét, hanem csak egy új panelra az FM sáv vételéhez szükséges alkatrészeit. Szerintem ez is egy olyan (amúgy szerintem nagyszerű) tervem, amiből ebben az életemben már nem lesz semmi.

   Hogy a kék rádiót csak később mosogattam el a gömbrádióval együtt, vagy csak a kép keveredett ide valahogy, azt így utólag (mármint két hónap elteltével) már meg nem tudom mondani.

   Ez a kép úgy került ide, hogy ott volt a többi között, én meg hirtelen nem tudtam hova tenni, ezért mérgemben ezt is beszúrtam ide. Ezek a fehér gömböcök amúgy a poloska petéi, amik mondjuk a számukra lehető legrosszabb helyre kerültek. Már úgy értem, hogy a csüngő levelű fikusz nedvét nem tanácsos szívogatniuk, mert mivel az mérgező, azért attól valószínűleg megdöglenek.

   Ha lassan is, de elérve végre az asztalig, pontosabban szólva eddig a polcig, végre itt állok és leveszem róluk a két kisrádiót. Mikor már épp kezdtem volna örülni a fogyásnak, megláttam az amatőr építésű faládika rádiót, az UHER 4000 magnót, az akciókamerát, a két sugárzásdetektort, és még egy BRG MK-29-es is befigyel a jobb sarokból, tetején egy röpképes helikopterrel.

   Itt aztán kérdésként mindjárt felmerült, hogy vajon milyen felirat lehetett a kék kisrádió díszlemezén, de csak annyit sikerült kiderítenem, hogy a rádió dobozának eredetije valószínűleg (merthogy éppen ugyanígy néz ki) a SANYO RP 1270-es, amiben amúgy még trafós volt a hangfrekvenciás erősítő.

   Ezen a képen a lyukat kell nézni, amibe belelóg az állomáskereső forgatógombjának recézett széle, minek okán nulla rá az esély, hogy nálánál fogva a panelt bármihez is oda lehessen csavarozni.

   A panel másik szélén látható lyuk alatt pedig a hangszóró pereme akadályozza meg ugyanezt. Vagyis vannak a panelen felerősítésre szolgáló lyukak, azonban ebben a dobozban mindketten használhatatlanok.

   Első nekifutásra azt hittem, hogy az állomáskereső gombja a forgókondenzátor tengelyével együtt lötyög, de aztán kiderült, hogy csak a gombot tartó csavart nem lehet meghúzni, ami egy viszonylag ritkának tekinthető, mindössze egy szem alátét beépítésével orvosolható hiba.

   Rövidek is voltak a vezetékek, meg szakadós végűek is, ezért újrakábeleztem a rádiót. Ezt amúgy azért éreztem feltétlenül szükségesnek, mert bár minden vezeték megvolt, de nem úgy néztek ki, mint amik a valós helyükre lettek beforrasztva.

   Hogy oda tudjak menni a rádióval az ablakhoz, túrnom kellett hozzá egy 3 voltos teleptartót, ami meglepő módon annak ellenére sikerült, hogy a múltkor az összes új alulra került.

   Ez a panel már eleve ide készült, azért nincsenek is rajta felerősítésre szolgáló lyukak. Mindeközben a fejhallgató csatlakozó aljzatát - a menetes rész ellenére - pusztán a lábai tartják.

   Most meg már van. Mivel a jelen pillanatban már 456 szétszedtem cikk van előre megírva, így még sokáig fogom mondogatni, hogy nem látom jól az apró dolgokat, mire végre fedésbe kerülnek a dolgok. Amúgy bevált a szemüveg. Mondjuk szép is lett volna, ha 71.000 forintért nem látok vele jól!
   Ez egy multifokális (más megfogalmazás szerint progresszív) lencsepáros, amit direkt olyanra csináltattam, amilyen a babra munkákhoz kell. Míg a lencse felső részével maximum a monitorig látok jól (annál messzebbre nézve már túl erős), addig az alsó része annyira erős, amennyit csak engedtek a lehetőségek.

   Én úgy szoktam panelt tervezni, hogy húzok egy csíkot felülre, egyet meg alulra (mármint a tápfeszültségeknek), a kettő közé meg ahogy a kapcsolási rajzon van, beszerkesztem az alkatrészeket, azért ami panelt én gyártottam, arról valósággal lerí a kapcsolási rajz. Na ez a panel viszont nem olyan...

   Mint az látható, a rádió egyetlen frekvencia meghatározó eleme a ferritrúdon elhelyezkedő tekercs. Ennek amúgy nem feltétlenül kellene így lennie, hiszen a forgó kettős, vagyis van egy kihasználatlan fele is, amivel simán lehetne hangolni mondjuk egy KF burába rejtett második rezgőkört, ezzel jócskán megnövelve a készülék szelektivitását.

   Még egy kockás füzetet is sikerült kerítenem, de itt aztán olyan masszívan elakadtam, hogy egyszerűen nem volt energiám túllépni a rezgőkör felrajzolásán. Azt mondjuk nem állítanám, hogy ez különösebben meglepett volna, de valahogy azért mégiscsak szíven ütött. Mármint azért, mert nem gondoltam volna magamról, hogy ennyire lusta lettem. Na jó, tudtam én, csak bíztam benne, hogy mégsem.

   Levittem a két kisrádiót a pincébe (meglepő módon tényleg még most azonnal), majd nekiálltam kiválasztani a tömegből a következőnek felboncolandó rádiót, ami amúgy nem a fehér Philips lesz, mert találtam egy biwak feliratú retikül formájút a hátam mögötti összecsukható kosárban, ami talán még ennél is jobban útban van. Hogy mi az ami még útban van? Nos azt a sort kérlek napokig tudnám mondani!

   Számomra az egyik legdurvább dolog, a még mind a mai napig feliratozatlan dobozok tömege, amit Apukám szekrényének kiürítésekor azzal a felkiáltással hoztam le a pincébe, hogy innen majd jól kidobom őket, csak aztán újra bevetésre kerültek. Ha ezeket elvenném innen, kapnának feliratot, pláne beléjük szórnám az apróságaimat, akkor az azért nagyot dobna ezen a rettenetes látványon. No de én, meg az én kivitelezetlen terveim...