Lejöttem a pincébe fáért, majd miután a hónom alatt lévő Philips órás rádiót az eszterga csiszolópadjára tettem, mindjárt megemlékeztem egy bizonyos igavonó állat túlméretes himbilimbijéről. Mármint meg a nagy l*faszt fogom itt hagyni a rádiót! Már úgy értem, hogy épp nem szerettem volna vele tovább növelni a már amúgy is emelkedett szintű kupit.

   Majd megálltam ezen folyton újratöltött kincses kosár előtt, amiből mindjárt két rádiót is sikerült kiemelnem. Amúgy jobbra lent is van egy Videoton receiver, valamint egy AKAI deck is, tőlük jobbra pedig - már a képből kilógva - egy Lyra táskarádió. Aztán van itt (mármint a kosár alján) egy fajhallgatóba épített rádió, a hátam mögött az asztalon pedig egy olyan, megjegyzem teljesen épnek tűnő táskarádió, amit a tetőfedők sittes konténerében találtam. Ezek persze csak a viszonylag újabb beszerzések. A régieket most inkább nem állnék neki felsorolni, mert a végén még idegösszeomlást kapok...

   Az újságok még véletlenül sem azért kerültek a tűzifa és a rádiók közé, mintha utóbbiakat félteném a kosztól, hanem azért, mert már napok óta zsinórban elfelejtek gyújtópapírt hozni a pincei polcról. A rádiókat már csak azért sem féltem, mert míg az órás egy kiváló barátomnál teljesített szolgálatot a konyhában, addig a fekete társát egy nagyon, de tényleg nagyon lepukkant embertől vettem a piacon, épp csak egy százasért. Vagyis ezek ketten már eleve nem valami tiszták.

   Ha már itt tartunk, akkor számomra az sem tiszta, hogy ha mindenki megígéri, hogy a következő karácsonyra most aztán már tényleg senkinek nem vesz semmit, akkor mégis mit keres a fa alatt ez a rengeteg csomag?

   Ha már a "nem értem miért van úgy" témáknál tartunk, akkor épp ide kívánkozik az a másik tény, hogy miközben a szerző a pincéből citál elő rádiókat, még mindig akad belőlük kettő a hallban is, melyeket nem mutatott meg. Míg az egyik a balra látható amatőr készítésű faládika, addig a másik a jobbra látható PLL szintézeres Tronic.

   Na ez az a rádió, ami a konyhában teljesített szolgálatot. Ezt mondjuk az enyhe zsírköd okán nehéz lenne letagadnia. Az "enyhe" jelen esetben úgy értendő, hogy ehhez képest a mi konyhai rádiónk tetején már nemhogy nem látszik a faminta, de azt a megfogása után már elengedni is alig tudtam!
   Ez az órás rádió amúgy azért került hozzám, mert egyrészt már nem jár az órája, másrészt kiváló barátom épp ki akarta dobni, harmadsorban pedig kíváncsi vagyok rá, hogy a belseje ugyanolyan bóvli-e, mint a már boncolt, ezzel megegyező típusú példánynak. Mindezeken felül rádióépítéskor alkatrészdonornak, beteg órával és lelakott külsővel is bőven megteszi.

   Ezt a matricát csak azért fényképeztem le, hogy még akkor is legyen mit összehasonlítanom a korábban boncolt példánnyal, ha a mosogatás közben végképp megsemmisül.

   Bezzeg amit csak azért hoztam fel, hogy egy kicsit belenézzek, aztán már mehet is vissza, az el lett mosogatva. Komolyan mondom, néha olyan szinten viselkedek zavartan, hogy már kezdek magamnak gyanús lenni.
   Az óra alatt látható Videoton receiver amúgy nem az a példány amit az előbb a pincében láttunk, hanem ez csak az ikertestvére. Mármint van nem ikertestvére is, mégpedig egy pusztán tuner képében. No de elég legyen mára a mindenféle rádiók emlegetéséből, mert ha így folytatom, akkor sosem érek a főtéma végére. No nem mintha már belekezdtem volna...

   Bár a rádió többi oldala sem mondható tisztának, de mivel a teteje kifejezetten koszos, ezért bevittem a fürdőszobába, s egy nap haladékot adva magamnak a szétszedésére, enyhén vizes szivaccsal ezt a készüléket is megtörölgettem.

   Mivel a pusztán vizes szivacsos áttörlés nem jött be (ez a kép már a mosogatás után készült), valamint ha a rádió a dobozából teljes mértékben kiszerelhető (mondjuk nincs beleragasztva az előlapba a hangszóró), akkor a műanyag alkatrészek igen nagy valószínűséggel a csapban fogják végezni.

   Teszi ezt persze csak addig, míg le nem veszem. Amúgy ez egy egészen normális felépítésű készüléknek tűnik, mert a nagy fekete, de amúgy vékony műanyag lap még oda is volt ragasztva, hogy ne zörögjön. Én persze azonnal feltéptem.

   Ráadásul még csak ki sem tudom szedni, mert valaha úgy építették be, hogy már benne volt a keretben, mikor azt a helyére csavarozták. Persze nem az a néhány csavar a gond, ami a fekete keretet tartja, hanem az, hogy a kereten fut a skálahúr, amit semmi kedvem sincs a helyéről leugrasztani. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a potméterről az azt rögzítő anyát nagy nehezen letekerve (de csak mert jól oda volt ragasztva), a nyíl mutatta irányból a szokásos vékony csővel hozzáfértem ahhoz a lyukhoz, amin át a kontakt sprayt kell befújni. Mikor ezzel megvoltam, vagy úgy két percig kellett a tengelyt oda-vissza tekergetnem, mire végre nagy nehezen alábbhagyott a recsegés. Pontosabban szólva, a hangerőt normális szintűre állítva, eredetileg már eleve meg sem szólalt a rádió. Bár rezgett a léc, hogy az adott ponton elfogyott (teljesen elkopott) a szénpálya, de a spray és a rengeteg mozgatás hatására végül mégiscsak rendbejött.

   A jobbra (nem) látható hullámsávváltó kapcsoló a balra (nem) látható kondenzátorokat kapcsolja párhuzamosan az URH sáv forgókondenzátorával, melyek közül az egyik lehet, hogy az előző képen látható trimmerkondenzátor. Gyárilag ennyire egyszerű egy kétnormás tuner relatív korrekt megvalósítása.

   Mivel néhány perce a helyzetet még úgy ítéltem meg, hogy egy koszos dobozú rádió polcon történő állomásoztatása lelkileg komolyan megviselne (hát persze...), kifeszegettem az előlapból az oda alaposan beragasztott hangszórót.
   Ahogy itt ültem előtte, egyre csak az járt az eszemben, hogy ebből micsoda kiváló rádióbelső lehetne. Persze ez már eleve az, de úgy értem, hogy akkor, ha megszállna az ihlet, és átdobozolnám egy magam készítette csinos kis faládikába. Hogy ez egy nagyon erőltetett ötlet? Nos igen, szerintem is az, de ettől még lehet, hogy később mégiscsak meglépem, hiszen csak fel kell majd töltenem valamivel azt az oldalt, ami a rádióépítéseimről fog szólni.

   Mivel a rádió mosogatásakor egyszer már beleakadtam abba a jobbra látható pengeszerű részbe (szerencsére csak a dörzsiszivacsban tett kárt), az antennacsonk kihúzásához - a vérengzés elkerülésének érdekében - bevetettem egy laposfogót.

   Hiába győzködtem a rádió belsejét, hogy csak holnapig lesz itt, ez a kis nyomorult egyszerűen kinevetett. Mondjuk az előadásom annyira hiteltelen volt, hogy még magamat sem sikerült vele meggyőznöm.

   Arra a nyilvánvaló kérdésre, hogy meddig lennék képes nézni az asztalomra szórt csavarokat, az a válaszom, hogy a mérhetetlen rutinom eredményeképp, akár évtizedekig is! Ez annyira így van, hogy van is itt néhány apró bödli körülöttem, melyekben már oly régóta őrizgetek csavarokat, hogy már azt sem tudom róluk, hogy melyik készülékhez tartoznak.
   Amúgy ez a nem túl felemelő látvány indított el a rádió összerakásának irányába, csak persze - mint ahogy az már csak lenni szokott - a dolgok egy kissé másképp alakultak. Nyitásképp a kályha mellett száradó dobozból csöpögött rám még mindig némi víz (gondolom megállt a lyukak mélyén, mert valami hülye nem lefelé fordította őket), majd az előszobában láttam meg azt az órás rádiót, amibe csak úgy mellékesen néztem bele.

   Hogy legyen esélye még ma megszáradni, a rádió dobozát áttettem a Videoton receiver tetejéről a cserépkályhára, ahol egészen idáig azért nem lehetett, ott ugyanis a frissen mosott törölközők száradtak. Most már persze, hogy csak egy szárítanivaló törölköző maradt, odafért mellé a doboz. Most már csak arra kell figyelnem, hogy le ne rántsam! Mármint volt már olyan eset, hogy csak úgy repkedtek szanaszéjjel az észre nem vett alkatrészek!

   Ha már szóba került az észrevétel, mivel észrevettem, hogy ez a rádió tegnapról itt maradt, gondoltam legyen. Míg a másik készülék doboza szárad, ezt az órásat leviszem a pincébe, hogy legalább ez ne legyen itt.

   Már csak azért mondom, mert a lehozott órás rádiót oly laza könnyedséggel felejtettem kint a folyosón, mintha nem ezzel a kezemben jöttem volna le. Hogy ezen felül mennyi mindent felejtettem el még, azt most inkább hagyjuk...
   Amúgy a szovjet gyújtóegységet azért vettem ki a kosárból, mert azt még nem felejtettem el. Mármint azt nem, hogy bár az arról szóló cikk már rég készen van, de abba - mivel később érkezett - a szürke modulról nem kerülhettek be a képek.
   A minap, mivel épp év vége volt, nekiálltam átnézni, hogy mit felejtettem el. Pontosabban szólva, mit felejtettem valahol csak úgy egyszerűen ott, ahelyett, hogy egyből a helyére tettem volna. Ez persze nem annyira tárgyakat, mint inkább csak a róluk készült képeket jelentette. Mikor már nem találtam semmi mást, csak a flamingóról szóló cikk záróképét kellett beszúrnom, és még csak este sem volt, már-már nem akartam hinni a szememnek!

   Mikor ezt az asztalt meglátom, ugyanez az érzés fog el. Ráadásul nemcsak ezen ilyen hatalmas a kupi, hanem vele szemben a Salgó polcok előtt végig. Ez annyira így van, hogy el sem tudok az asztaltól annyira távolodni, hogy egy rendes képet tudjak róla lőni.

   Amennyiben nekiállnék és legalább azokat a dolgokat eltenném innen, amiket már bemutattam (például ventilátor), meg persze azokat is, melyeknek már van valahol helyük, akkor viszonylag kevés munkával lehetne ezen a csúfosra alakult helyzeten egy látványosat javítani. Mikor ebbe belegondolok (már csak ebből is sejthető, hogy ahányszor csak erre járok, ez szinte mindig felmerül bennem), és már majdnem odanyúlok a hátam mögötti műszeres dobozokért, de erre a jelenlegi kupi miatt esélyem sincs (mármint oda van pakolva a dobozok elé), olyankor egy kicsit, orrom alatt azt dörmögve, hogy itt aztán tényleg sosem lesz rend, szóval olyankor egy kicsit mindig összeomlok.

   Ezekben az esetekben általában ezen szerszámtartó látványával szoktam magamat megvigasztalni. Már úgy értem azért, mert ez is olyan lassan készült el, mint ahogy a rend. Na jó, a rend még nincs kész, de párszor azért már sokkalta különbül mutatott a lomos pince, mint ahogy jelen pillanatban kinéz.

   Az a SANWA táskarádió amit terveim szerint következőnek fogok felboncolni, az ijedtében elbújt az egyszerűen csak koszos elejűnek hívott, valamint a három középmechanikás videó mögé. Mikor kiszúrtam, hogy ott van, gondoltam legyen.

   Mármint kihúztam a résből, azzal a feltett szándékkal, hogy ha már ezt egyszer (amúgy már többször is) megtettem, akkor - a lakásban található kupi szintjét tovább emelendő - ezt a készüléket is felviszem.
   Ez amúgy nem így van (vagy nem csak így), hanem úgy, hogy mivel ez is egy nyugati normás, plusz hálózati trafós, ráadásul épnek tűnő dobozú táskarádió, így a ma boncolt és ez a másik versenyezni fog, hogy melyikük maradhat a szobában.

   Felhozni a rádiót ugyan nem felejtettem el, de a szatyorból a hallban kirakni már sajnos igen. Aztán csak álltam mélán a fásszekrény előtt, karomon a szatyor fával, mérgemben nem tudva hova kirakni belőle a rádiót és a gyújtást.

   Mivel még csak egy napja van, hogy szétszedtem, gondoltam nem lesz gond az összeszerelésével. Amúgy nem is volt. Ellenpéldaként megemlítem a sarokban dobozban őrizgetett lapozós órás rádiót, ami már több mint egy évtizede várja, hogy végre összeszereljem. Ez amúgy az egyik idei tervem, mert már nagyon kéne a helye valami egészen másra.

   Tisztára úgy néz ki, mintha az antenna vezetékének vége csak úgy egyszerűen be lenne dugva a csavarfej rögzítette forrfül alá. Meglepő módon ez nem így van, hanem úgy, hogy a vezeték rendesen oda van forrasztva, csakhogy nem a forrfül kisebbik lyukú végére, hanem úgy nagyjából a közepére, mely megoldás számomra minimum érthetetlen.

   Amit a képen látunk, az a teleptartó hátulról. Az benne az érdekesség, azért mutatom, mert az a része ahol a csavarfej látszik, a másik oldalról el van fedve. Mint az a két szélső, téglalap formájú lyukból egyértelmű, már eleve az érintkezők sem lettek beépítve. Mivel az eltakart elemhely keskenyebb, oda csak egy AAA elem fér be, ami valószínűleg az órás rádió verzióhoz szükséges.

   A rengeteg zavaró jeltől, valamint a kissé különös tónusú hangtól eltekintve, a vétel rendben van. Maga a felvétel viszont nagyon életlen, amit a kifejezetten erős megvilágítás miatt nem értek. Mármint ha még olyankor sem képes fókuszálni a kamera, mikor ott van előtte egy tökéletesen megvilágított tárgy, a környezetben pedig nincs semmi zavaró tényező, akkor mégis mi kellene neki az éles képhez?

   Ugyanabból a szögből, ugyanannál a fénynél, fényképezni meg jól tud. Amúgy nem ezt akartam mondani a kép kapcsán, hanem azt, hogy ha volna itthon zöld festékem, akkor azzal - mivel a mutató és a hullámsávváltó kapcsoló is zöld - átfesthetném a kivehetőnek tűnő hangszórórácsot. Ne ez nem fog megtörténni, pedig amúgy nagyon is jól mutatna, és még van is hozzá festék.

   Már csak azért sem állok neki holmi kopott rácsot festegetni, mert a háttérben (valamint az előtérben is) annyi minden más fontosabb dolog hever szanaszéjjel, hogy még csak elképzelni sem tudom, mikorra fogok közülük kikeveredni...