LED-es karóra, beépített számológéppel
(kincsecske)

Lementem a pincébe valami egészen másért, s közben ráleltem erre a gyönyörűségre.
Régen (valami érthetetlen okból kifolyólag) szerettem a nagyméretű karórákat.
No nem a kijelzésnek, hanem magának az órának a mérete volt a lényeg.

Az, hogy van benne számológép, az még csak hagyján...
No de ezt valaki használta is! Amúgy nem én voltam.

Ez már csak így ránézésre sem egy mai darab, hiszen ennek még LED-es a kijelzője.
Ez a konstrukció már a 80-as években is ósdinak számított. A LED-ek elől már
hiányzik a vörös plexi, de meg merek rá esküdni, hogy még megvan valahol.

Ez az óra egy valóságos elemtemető! Manapság persze már filléres áru az LR44-es
gombelem, de a 80-as években nem volt belőle olcsó mulatság egy garnitúra.

Mindig pofázok, hogy szedjük ki az elemeket a tartóból!
Mióta lehetnek ezek itt? Talán úgy 20 éve. Pfh...

Az 1,3 volt már eleve kevés volna egy gombelemtől, a sorba kötött
négytől pedig pláne az! De hát 20 év állás, az 20 év állás.

Mi az, hogy mi ez? Elemtartó 4 gombelemhez, mégpedig asztalos módra.
Én persze telefonszerelő vagyok, de fejlődöm.
Egyesek szerint rossz irányba...

Szerintem ez egy tökéletes megoldás a felmerült problémára.

Ugyan az elem (egyes állítások szerint) nem tölthető, de én
(illetve a labortápom) azért nyomom beléjük a 10 milliampert.

Ezt az elemtöltős projectet elől hagytam az asztalon néhány napra. Mikor másnap
megláttam, mindig rá is kérdeztem magamtól: Minek van elől az asztalos szorító?

Ez meg mit púposkodik itt nekem? Na nehogy már kijöjjön a belseje!
Eltelik néhány évtized, és máris elege lesz a bezártságból?
Na nyomás csak vissza a helyedre! (megnyomtam)

Ezek nagyon ramatyul néznek ki. Ez persze mindegy.
Ellenben mérve is pocsékak! Kéne egy garnitúra új.

Ha csak annyira éled fel a négy elem, hogy legalább arra a néhány pillanatra láthatóvá
válnak a szép piros számok, míg lefotózom őket, azzal én már meglettem volna
elégedve. De persze nem... Ugyan látszik a képen, hogy valami piroslik,
de ettől azért egy kissé jobb fotót szerettem volna lőni. No persze
annyi pocsék kép közt elférne ez is, de most már csak azért se!

Kimentem a bolhapiacra, hogy veszek egy garnitúra elemet, meg egy közepes
finomságú vasreszelőt, méghozzá kereket. Mivel a vékony kerekből
(mivel csak ez volt) vastag reszelő lett, bánatomban
egyből vettem hozzá két szögletest is.

Kíváncsi vagyok, hogy mikorra készülök el ezzel a cikkel.
Merthogy egyre csak gyűlnek a feldolgozatlan képsorok.

Mondom az embernek: Négy kövér gombelemet kérek. Aztán csak lestem, hogy mit
művel az eladó az ollóval. Egy még érintetlen sorból így kivágni a négy elemet?
Ez kérem rejtély!

Mondom nekik: Ugorjatok csak be a helyetekre! Miután nem hallgattak rám (sosem
szoktak, pedig igen régóta próbálkozom meglelni a varázsszót), beszereltem őket.
Konkrétan egyáltalán nem jött semmi fény az órából! Sötét embernek sötét óra.

Nem az elemekkel volt a baj, hanem a szokásos hiba állt elő. Vagyis oxidosak
voltak az elemcsatlakozó érintkezői. Persze még most is azok.
Így kívülről nem lehet őket rendesen megpucolni.

Mutatott ez kérem mindent! Komoly harcok árán (több tucatnyi félresikerült fotó)
elértem, hogy úgy néz ki, mintha három óra négy perc lenne az idő. Eredetileg
persze, mikor még megvolt a vörös plexi, sokkal szebben mutattak a számok.

Mivel épp nincs kedvem semmi máshoz, dobozokban turkálni viszont kifejezetten
szeretek, ezért azt gondoltam ki, hogy nekiállok a feladatnak, s felkutatom az óra
vörös plexi előlapját. Mint azt már korábban írtam, egészen biztos vagyok benne,
hogy még megvan valahol. Talán úgy egy hónapja lehetett, hogy láttam. Az a baj,
hogy az utóbbi néhány hónapban viszonylag sokat turkáltam a dobozaimban, s így
nem tudom merre láthattam. Gondoltam jöjjön elsőnek az "órák" feliratú dobozka.

A doboz teljesen kiborult, én mondjuk kevésbé, pedig nem lett meg a vörös plexi.

Gondoltam talán a műszeres dobozban lesz.
(valaha rég még az órák is itt laktak)

Vannak itt kincsek dögivel, csak az a fránya plexi, az nem akar előkeveredni.
Hiába érdeklődök, senki sem mondja meg, hogy hol van elbújva a plexi.

 Lehet még logikailag a LED-es fiókocskámban is, hiszen LED-ek előtt volt.

Doboz kiborít, de a látvány engem annyira nem. Néhány oda nem illő LED-et
legalább helyre tettem. Ilyen apróságokkal nagyon tudom ám húzni az időt...

Ahogy Arkagyij Rajkin mondotta volt: Válámi ván, dé ném áz igázi...
Szóval szépnek szép az a vörös plexi, csak nagyobb mint az óra.

Melyik dobozban is jártam legutóbb? Fogas kérdés! Hát persze, hogy a fogas
dobozomban! Ugyan jól elbújt a bal alsó sarokban, de végül csak meglett
a keresett alkatrész. Ilyen az, mikor az ember nem adja fel a keresést.

Nem is tudom... Talán ha 20 éve, hogy nem látta az óra az ő plexijét.

Íme a családegyesítés meghitt pillanata.
(avagy miért kell nekem mindent szétszednem)

Egy kissé több fényben fotózva ugyan szépen kiélesedtek
a számok, csak ez valahogy még mindig nem az igazi.

Ez ugyanaz a kép mint a fenti, csak most azt emelném ki, hogy milyen lelakottan
néz már ki ez a szerencsétlen óra. Eredetileg persze nem ilyen volt a színe,
de azt én nem tudhatom, ugyanis hozzám már ilyen kopottan került.

Ez kérem már előre sejthető volt, ha egyszer szétszedtem az oldal címe. De persze
amúgy sem tudnám magam meghazudtolni. Kicsit nem figyelek oda? Egyből
kitekerek egy csavart! Még tiszta szerencse, hogy álmomban nem.
Mert ugye akkor reggelre szétesne alattam az ágy.

Az óra hátlapját levéve, a rejtelmekből nem látszik valami
sok, de a kvarcóráknál ez már csak így van.

Ha kiborítom az órát a tokjából, akkor is csak háromba hullik szét.
Én - mivel nem vagyok órás - ennek persze felettébb örülök.

Ez tulajdonképpen inkább számológép, mint óra. Vagyis ez egy számológép
miniatűr, ami kapott pluszban egy óra funkciót is. Azért nekem tetszik...

Amennyiben valami érthetetlen okból kifolyólag (erős belső késztetés) levenném
a kijelzőket fedő (igazából persze (épp tőlem) védő) plexit, valószínűleg már
az első óvatlan mozdulattal sikerülne lesodornom a szegmenseket bekötő
hajszálnál is vékonyabb drótocskákat. Ezt onnan tudom egészen
biztosan, mert egyszer korábban sajnos már előfordult.

Mivel a kijelzőt nem volt tanácsos megbolygatnom,
ezért a nyomógombsort piszkáltam meg helyette.

Ha már kvarcóra, az ott középen a kvarc. Jobbra pedig a pontosságot beállító trimmer.
Innen nem igazán tudok továbbmenni, mert sem csavar, sem pedig beakadó pöcök
nem látszik. Meglehet nem kéne tovább bolygatnom szegénykét, de hajt a vérem.

Ott az az izé, amire a piros nyíl mutat.
Azt ha lepattintanám onnan?

Majdnem elfelejtkeztem a betűkről! Ez kérem Mexikói gyártmány.
Az USA (az olcsóbb munkaerő miatt) ide "exportálta" az iparának egy részét.

Rendesen meg van kopva a billentyűzet, az már biztos!

Az óra kijelzője, a billentyűzet, és a tulajdonképpeni agy között hajlékony panel
van. Egy harminc éves elmúlt fólianyákot talán jobb volna nem bolygatni...

Ide való a plexi. Körben a peremnél jól látszik az előző ragasztási kísérlet.
Szerintem pillanatragasztó volt. Márpedig ide valami rugalmasabb illik.

Szerencsétlen plexi szélén is láthatóak az egyenetlen ragasztónyomok.

A tapétavágó kés élével óvatosan lekapirgáltam a felesleges ragasztót. Ezek lettek
a színtelen pacák. A vörös forgácsok már magából az anyagból származnak.
Persze előfordult már olyan eset is, mikor nem. Olyankor az ujjamból...

Hihetetlen! Harminc év távlatából csak most sikerült rájönnöm, hogy az órának
eredetileg arany színe volt. Most már persze kopott alumínium színe van.

Meg egy méretben hozzá egyáltalán nem illeszkedő szíja. Ehhez az órához
- a mérete okán - a megszokottnál jóval szélesebb szíj tartozott. Hogy
ne lötyögjön olyan nagyon, a két kis karikával volt kitámasztva.

Gondoltam mi lenne, ha adnék az órának egy kis fényt? Persze öreg
éveit bearanyozni azért nem fogom, de egy kis Sidolozás belefér.

Olyan fényes lett, hogy mióta én csak láttam, még sosem volt ilyen szép!
Ugyanis hozzám már eleve ronda matt alumínium felülettel került.

Nem, ez nem egy tüsszentés, hanem pálmakol.

Szegény elemtartó annyira kontaktos, gondoltam megkefélem. Először úgy
gondoltam, ezt már b*szhatom, de aztán mégiscsak másképp döntöttem.

Az érintkezők tisztítása után nemcsak, hogy nulla amit az óra produkál, de ezt
sajnos teljesen stabilan műveli. Már úgy értem, hogy ki sem alszik a nulla.

Ellenben ha megnyomom a "hány az óra" gombot,
akkor ettől meglepő mód begerjednek a számok.

Az is előfordul, hogy nullára tér vissza, mint ahogy az is, hogy nem.
Így legalább láthatjuk a LED-es kijelzőt teljes fényében.

Mindegy is, hogy működik-e vagy sem, mert manapság már nem hordanám.
Pedig milyen szép...

Most meg ördögi számokkal dobálózik...

Csak nem bírtam megállni s kivettem belőle azt a fém izét. Ennél jobban is szét lehet
ám szedni, de már csak annyira, hogy le lehet venni a fólianyák széléről a kijelzőt.

Ez a szinte egész órát kitöltő hatalmas szögletes fekete paca, ez kérem az IC.

Ez a sín fogta össze az IC panelját a fólianyákkal.
Gondolom majd csak vissza kell nyomni.

Gondoltam - ha már egyszer úgyis itt vagyok - kitolom a panelt a tokjából.
Ahogy toltam kifelé, egyre csak szóródtak az elemtartó érintkezői.

Nem csodálom, hogy nem érintkeztek rendesen.
A befeketedett ezüst nem a legjobb kontaktus.

Nézegettem, hogy nem-e jön le az IC-ről a fedele.
Az óra szerencséjére nem.

Hogy kifényesedjen kicsit, adtam neki a legfinomabb polírpapíromból.

Ezeket is megdörgöltem. Nem vagyok egy órás típus, bár kiskoromban rengeteg órát
boncoltam fel, köszönhetően a szomszédban lakó órás bácsinak. Szóval hiába állt
az óra kevés alkatrészből, ha egyszer nem jegyeztem meg, hogy mi hová való.

Van egy formája, az már biztos! Kicsit görbítettem is rajtuk,
hogy majd jobban összefeszüljenek az érintkezők.

A IC-t hordozó porcelán lapocska szélén is oxidosak az érintkezők. Ezeknek mennek
neki a gombok. Most már legalább értem, miért nyomkodtam őket annyiszor hiába.

Miután kitaláltam, hogy melyik formátlan alkatrész hová való, már csak össze
kellett tolni. A háttérben a levált sárga csík, az már nem jön velünk tovább.

Jelentkezzen nálam egy hatalmas pofonért az a hülye gyerek,
aki elgörbítgette az elemtartó érintkezőit!
Hát hogy tolom így össze?
Nos nehezen...

Fura érzés volt rátolni a porcelán panel szélére a fém sínt, mert folyton
az volt az érzésem, hogy most, most fog eltörni! De szerencsére nem.

Sajnos működni továbbra sem működik normálisan, mert valahol mindig elakad.
Ellenben olyan szép lett, hogy nem dugom el az órásdobozba. Akkor viszont
mi legyen vele? Ha kiteszem a polc szélére dísznek? Mindig le fog esni...

Azt találtam ki, ha legközelebb ilyesmit követek el, majd bevetem az órát dísznek.
Végre méltó helyére kerül. No persze majd azt a történést is jól megörökítem.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.