Órás rádió
(megőrült)

Bár nagyon úgy néz ki, de a valóságban szó sincs róla, hogy a nyúl szexuális
életet élne a fehér ébresztős rádiómmal. Mondjuk az már igaz, hogy van
egy olyan érzésem, miszerint ezt az órát már b*szhatom, mert
valami igen komolyan megőrült a belsejében.

A kezdeti hibajelenség mindössze annyi volt, hogy időnként összevissza álltak
a szegmensek az óra kijelzőjén. Olyan volt, mintha mondjuk nem váltott
volna át rendesen két szám között. De ez nem volt egy állandósult
állapot, mert elég volt hozzá csak egyet pislantanom, és máris
kiegyenesedtek a számok. Talán ha egy év telhetett el ebben
a bolondozós állapotban leledző kijelzős jelenséggel, mikor valami
végképp feladta az órában a helyes működést. Mint a kontrollként odatett
DCF77-es vezérlésű óra tanúsítja, a kijelzett számoknak köze sincs a valós időhöz.

Gondoltam hátha csak áramszünet volt miközben aludtam, vagy épp nem voltam
itthon, és akkor megúszom az órajavítást egy teljesen hétköznapi beállítással.
Beállítottam az órát. Mikor legközelebb odanéztem, már megint erősen el
volt csúszva a valós időhöz képest. Valamit tenni kéne, mert az azért
mégsem járja, hogy az óra az idő múlásától teljesen függetlenül
(angolul random) számokat mutogasson nekem a kijelzőjén.
No de honnan kerítsek nagy hirtelen egy másik rádiós órát?
Nekem ne lenne? Még csak el sem kell mozdulnom a sarokból!
Lehajoltam, és jó mélyen beletúrtam a felhalmozott rendetlenségbe.

Na és ha poros? Sejtheted, hogy nem ma került ide...

Mikor legközelebb találkoztunk, megkérdeztem a párom, hogy tulajdonképpen miért
is adta nekem ezt az órát. Azt válaszolta, hogy nem azért mert bedöglött, hanem
csak azért, mert neki már nem kellett. Na most ezzel az érdekes kijelzővel,
már nekem se nagyon... Mivel ezt a szegmenskombinációt legutóbb
a predátor csuklójára szerelt önmegsemmisítőn láttam, ezért
jobbnak láttam, ha kihúzom az órát a konnektorból.

Vagy fél évig a plüssnyúl fenekét lehetett látni az idő helyett. Mikor ezt meguntam,
áttértem a konnektorból kihúzott, szobámba vakon tekintő óra kombinációra.
Újabb fél év elteltével - egy konnektor odébb szerelős projekt kapcsán -
lecseréltem a konnektorból kihúzott dugót egy kisebbre, ami ráadásul
nem fehér, hanem sötétbarna, s így már nem is volt annyira feltűnő.
Talán ha egy újabb fél év telhetett el, mire sikerült annyira berágnom
erre a sarokra, hogy végül rendbe tettem. Innen már csak hetek kérdése
volt, hogy beüzemeljem a múltkor bemutatott, kicsi fekete digitális órát.
Szóval hiába nem látom, ettől teljesen függetlenül az idő monoton halad
tovább. Jó. Valamicskét én is haladok a terveim kivitelezésével, viszont
míg az idő szép egyenletesen telik, én csak időnként csinálok valamit.

Legutóbb például csak annyit csináltam, hogy betekertem az órát folpackba.
Nagyon úgy nézett ki, hogy bevágom a pincébe a többi lom közé, csak
aztán a táblázataimat olvasgatva kiderült, hogy még valamikor
2007-ben beírtam a 133-as sorba, mint leendő szétszedtem
alanyt. Na és ha tíz éve volt? Ha lassan is, de ideértem!

Mielőtt elcsomagoltam, igazán letörölhettem volna.
Talán majd most...

Ez az előlap, ha nem is a tervezés csúcsa, a skálán összevissza álló rácstól eltekintve,
mondhatni rendben van. Legalábbis az együtt eltöltött több mint két évtized
alatt, eddig még nem merült fel vele szemben esztétikai kifogásom.

Ha mindenáron bele akarok kötni, talán ott lehetne rajta fogást találni,
hogy jobban mutatott volna a ház színétől eltérő színű gombokkal.

Az alján nincs semmi említésre méltó részlet.

Már majdnem azt hittem, hogy ez a szerkezet német, de
a Google szerint a cég Hongkongban van bejegyezve.

Mintha ismernének, úgy mondják a feliratok, hogy ne nyissam ki a dobozt.

Fekete alapon fekete felirat.

Fehér alapon fehér felirat. Szerintem Amerikában ezért a veszélyre figyelmeztető
olvashatatlan feliratért már rég szétperelték volna a gyártót. Nem merném
állítani, hogy helyeslem azt a fura világot, de arról sincs szó, hogy ezt
az olvashatatlan feliratot igen. A hálózati kábel meg azért van elvágva
tőben, mert a többi része hozzá volt bandázsolva a polctartó állványzathoz.

A sender németül adó, a summer a zümmögő, a lautstärke szóra viszont a térfogatot
válaszolta a Goggle. Néhány hónap múlva pedig azt, hogy kötet. Ezek biztosan
nagyon fontos dolgok, bár bevallom őszintén, hogy ugyan az órának
hosszú évtizedekig ez az oldala nézett felém, eddig még nem
szúrtam ki, hogy egyáltalán vannak rajta ezek feliratok.

Ez a kapcsoló ugyan nem a formatervezés csúcsa, de azért elmegy.

Az a sötétebb szín ott belül, az kérem nikotinköd, plusz némi por. Ugyan már vagy
tizenöt éve nem dohányzom, de az ilyesmi sajnos nem múlik el nyomtalanul.

A hangszóró nem csak csavarozva van, hanem be is van ragasztva.
Szerintem a kettő együtt felesleges, vagy túlzás, de mindegy.

Magát a bogarat nem találtam meg (szerencsére), csak az egyik lábát.
Ilyesmit már a múltkor is találtam egy másik órás rádióban.

Hogy egy elektromos masinában a meleget szeretik-e a bogarak, vagy a csendet?
Esetleg az URH részre öntött méhviaszt dézsmálják? Ki tudja azt kérem...

Beleköthetnék a látványba, de mit piszkáljam? Ha egyszer húsz éven át rendben tette
a dolgát, akkor biztosan így vannak jól benne a bogyócok. Illetve ez nem pontosan
így volt, de ez egy nagyon hosszú történet. Persze nem úszod meg, mert úgyis
elmesélem. Azt, hogy a budai Skála áruházban vettem, hibás kijelzővel,
azt már a múltkor is elmeséltem. Mint ahogy azt is meséltem, hogy
a kicsi fekete digitális órámból tettem át ide, ebbe a készülékbe
a kijelzőt. Mondjuk az igaz, hogy ennek semmi nyoma az említett
készülékben, de most mit írjak, ha egyszer így emlékszem a történetre.
Aztán van itt egy másik érdekesség is. Legalábbis remélem, hogy van, és nem
az van, hogy ezt is csak álmodtam. Európa nyugatibb régióival ellentétben, nálunk
a hálózat frekvenciája nem volt stabil. Mondhatni összevissza kolbászolt az 50 hertz.
Ezen okból kifolyólag az óra is hol sietett, hol meg késett, hiszen a hálózatból vette
magának az időalapot. Néhány perc ide vagy oda, ugyan nem oszt, nem szoroz,
de az az igazság, hogy baromi bosszantó tud lenni. Ha már egyszer van egy
óra a szobában, ami akár pontosan is mutathatná az időt (hisz ez a dolga),
de nem teszi, ott - ha lehet - csinálni kell valamit. A korabeli Rádiótechnika
újságban megjelent egy építési cikk, éppen ezen probléma megoldására.
Persze amúgy is érdemes megnézni a TMS3450NL óra IC adatlapját.

Ugyan elsőre úgy néz ki, hogy az IC órajel bemenetét kvarcpontos 50 hertzes jellel
"etetve" célt lehetne érni, de sajnos nem így van. A részletekre már nem emlékszem
(a cikket pedig nem találtam meg), de valami olyasmi a megfejtés, hogy a kijelző
multiplex (jelen esetben duplex) vezérlése össze van kombinálva az időalappal.
Ennek okán persze nem elég csak az időalapot pontosítani, hanem a kijelzők
váltott ciklusú meghajtását is szinkronban kell tartani az időalappal. Ha az
erre a célra szolgáló, utólagosan beépített panel nincs benne az órában,
vagyis erre is rosszul emlékszem, akkor az már a vég... Hogy nem
ugranak be dolgok, az az idő előrehaladtával természetes.
No de az, hogy nem létezőkre is emlékszem...

Na csak azért! Mert már kezdett meginogni az elmém tisztaságába vetett hitem.
Mondjuk ebben rajtam kívül kevesen hisznek, szóval nem egy általános vallás...

Ha megtaláltam volna a cikket az RT újságban, akkor meg tudnám mondani,
hogy ez a panel úgy nagyjából mikor készült. No nem mintha számítana,
de nekiálltam, és addig-addig turkáltam, hogy meg lett a rajz. Persze
nem csoda, hogy nem találtam az RT-ben, mert nem ott, hanem
a Hobbi Elektronikában volt, az 1992/12/421-422. oldalon.

Nem TTL, hanem CMOS integrált áramkörök vannak benne.
Ez persze a csekély számukból amúgy is sejthető volt.

A nem éppen gusztusos barna mocsok az elektromos szigetelésként
alkalmazott, szivaccsal kombinált műanyag lapból származik.

Az egymás hátára épített két IC pedig onnan, hogy elszámoltam magam. Valamit
átkombináltam az áramkörben (magasabb frekvenciájú kvarc van benne, mint
ami az eredeti tervben szerepel), ezért több kettes osztás kellett, amit sajnos
nem sikerült helyesen kiszámolnom. Mentségemre szolgáljon, hogy mikor
én jártam iskolába, még nem tanították a tízestől eltérő számrendszereket.
A szükséges plusz osztást - a kész panelba - már csak úgy tudtam beépíteni,
hogy egymás hátára építettem az IC-ket. Mivel bőven elfértek, jól volt ez így...

Nem találtam az óra IC környezetében púpos kondit. Mondjuk a púposodás harminc
évvel ezelőtt még nem volt szokás, viszont harminc év alatt, pontosabban szólva
feszültség alatt eltöltött harminc év alatt, bármi jóféle elkó kiszáradhat.
Ezek meg ugye, mégiscsak korabeli távol-keleti vackok.

Ez viszont már korántsem távol-keleti! Már tényleg kezdett megrendülni a bizalmam
az emlékezetemben, de most, hogy látom a művem, kicsit azért megnyugodtam.
Szóval ezek a zöld drótdarabkák úgy kerültek ide, hogy ezekre cseréltem le
a merev szalagkábelt, mikor kicseréltem az óra beteg kijelzőjét. Mondjuk
ettől függetlenül számomra továbbra is érthetetlen, hogy akkor ez miért
nem látszik meg, a fekete digitális óra belsején. De ezt most hagyjuk...

Ellenben az órás rádió dobozára tapadt koszt nem hagytam. Érdekes, hogy mind
a reggeli ébresztések kikapcsolása okán felhalmozódott ujjlenyomat, mind
pedig a doboz belsejére felgőzölt nikotinköd makacsul megmaradt.

Ugye, hogy milyen szép eltolt kötést készítettem a hálózati kábelre? Biztosan jó volt
ez így, ha az elmúlt húsz évben nem volt vele baj. A húsz évet onnan veszem, hogy
az óra akkor került át a jelenlegi helyére, vagyis az azóta már rég megszűnt régi
éjjeliszekrényről az ágyvégi polcra, mikor a régi szekrényke helyére tettem
a Hi-Fi tornyot. Míg az nem volt, az összes Hi-Fi cuccom egymáson volt
az asztalon, két oszlopba halmozva. A Hi-Fi toronyban már nem jutott
hely az ébresztőórámnak. Hogy ezek a dolgok milyen régen voltak...

Valamint mennyi minden történhet még velem, ha ezt a kombinációt is túlélem.
Ezt tényleg senki se csinálja utánam! Így bekötni a 230-at? Az nagyon rázós!

Ránézésre olyan, mintha jó lenne, de sajnos nem az. Ugyan lehet róla ilyen
képet lőni, amin épp állni látszanak a számok, de ha folyamatában
nézzük az idő múlását, akarom mondani az óra járását...

A kijelző villogásának semmi köze hozzá, hogy be van-e kapcsolva a rádió.
Sajnos villog ez rendületlenül akkor is, mikor éppen teljes csendben van.

Ugyan megvan itthon hozzá mindenem, csak a kedvem hiányzik.
Szóval nem álltam neki kimérni, hogy rendben működik-e.

Íme a szerkezet rádió része. A jobb hangminőség okán, természetesen nem az avítt
középhullámú Kossuth hangjára ébresztett reggelente, hanem valamely URH adó
szólalt meg. Helyesbítek. Valamely URH adók szólaltak meg! Kezdetben, míg a
nyugati normájú URH sávban csak a Danubius rádió volt fogható, addig nem
volt semmi baj. Viszont később, mikor egyre másra jelentek meg a sávban
a többiek, akkor kiderült, hogy ennek a rádiónak az FM sávon finoman
szólva is csapnivaló a szelektivitása. Már-már valóságos csodaszámba
ment, ha sikerült úgy beállítani, hogy egyszerre csak egy adó szóljon rajta.
Hogy miért nem javítottam meg? Mert az nem javítás lett volna, hiszen ez a rádió
nem hibás, hanem átalakítás, mert ez a rádió, mint URH rádió, úgy szar, ahogy van!
Ettől függetlenül tettem egy tétova kísérletet, bár nem ezzel, hanem az egyik barátom
hasonló forma (ha nem azonos) órás rádiójával. Megpróbáltam 10,7-es háromlábú
szűrőkkel beszűkíteni a KF sávot, kapott hozzá egy plusz tranzisztort is, hogy
érzékenyebb legyen, de az operáció sajnos eredménytelen lett. Az sem
segített, hogy ideiglenesen alufóliával árnyékoltam a rádió panelját,
hogy csak az antennavezetéken keresztül jusson be a készülékbe a jel.
Végül feladtam, s azzal a hozzáfűzött magyarázattal adtam vissza Zolinak,
hogy ugyan már vegyen egy rendeset, ha már egyszer megengedheti magának.
Nekem meg maradt továbbra is ez a kis kedvesen összevissza beszélő szerkezet.

A múltkor nagyon szétcsaptam egy SONY telefont, meg egy SANYO üzenetrögzítőt,
s mivel ha teljesen feleslegesek voltak is, de azért fájt értük a szívem, ezért most
úgy döntöttem, hogy ezt mégis összerakom. Mert bevallom, rezgett a léc...

Már nagyon untam az asztalon a rendetlenséget, ezért toltam a száradó dobozokra
egy kis plusz meleget a fürdőszobai melegítővel. Persze lehet, hogy a rádió
még annyit sem ér, mint a doboz szárítására fordított energia...

A hálózati kábelt - hogy ne lógjon ki a csupasz drótvég - visszagyűrtem a dobozba.

A rádióból kiszóródott morzsalékot oly ügyesen sikerült
a háttérpapíros felemelésével átszórnom a szemetes vödörbe,
hogy a bűvészmutatványt követően porszívózhattam fel a szobát.

Mint már korábban említettem volt, a dobozmosási akcióm
nem igazán volt sikeresnek nevezhető. Persze mindegy,
mert eldugom a pincébe, és talán sosem látom többet.

Betettem egy doboz mélyére, majd ízlésesen ráhalmoztam
a többi pincébe lehordandó vackot. Itt a vége a napnak!

Illetve még nem teljesen, mert az a különös helyzet állt elő, hogy már majdnem
teljesen kettétört a szemetesvödröm (ami persze egy fűszeres doboz) teteje.
Vannak olyan tárgyak, melyek teljesen érthető módon idővel szétesnek
a strapától. No de ez a doboztető? A maximális fizikai igénybevétele
mindössze annyi, hogy időnként erre teszem fel az éppen fotózott tárgyat.
Mivel általában apróságokat, vagy könnyű dolgokat boncolok, vagy ha nem,
akkor a hűtőgépet nem ezen fotózom, szóval számomra teljesen érthetetlen
volt ez a kettétörés. Gondoltam, ha már az óra kérdését sikerült végre
egyenesbe tennem, legyen meg ez is, ezért hirtelen felindulásból
(már vagy egy éve volt törött) felkaptam és megragasztottam.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.