Mivel még élénken emlékeztem rá, hogy a ma bemutatásra kerülő rádiót abban a sittes konténerben találtam, amit a tetőfedők tettek le az udvarba (megjegyzem azóta se nő ott a fű, ellenben az ibolya valósággal burjánzik), és persze arra is emlékeztem, hogy ezt az eseményt (mármint a rádió konténerből történő kivételét) még meg is örökítettem, így őszinte meglepetéssel vettem tudomásul, hogy a "kerti konténerben talált rádió" nevű mappában a nyitókép a piros flexet és fúrógépet, valamint a már jóval korábban bemutatott Biwak táskarádiót mutatja.

   Mikor megláttam, hogy a második képen már a konténer van, akkor még úgy gondoltam, hogy igen nagy valószínűséggel arra a gondolatmenetre fűztem fel a képeket, hogy a pincében már a csavaros polc előtt is boncolandó rádió van, mire fel a sors elém vetett egy másikat is, de nem.

   Mármint a következő kép nem a konténert mutatja, csak már az átellenes oldaláról, benne a ma bemutatásra kerülő táskarádióval, valamint egy különös formájú plüssnyúllal, hanem újra a Biwak táskarádiót, mégpedig egy analóg órás kockarádió társaságában.

   Meg egy olyan is, ami azt, hogy épp nagyban dolgoznak a tetőfedők. Ez csak azzal az erőltetett magyarázattal kapcsolható egy rádióboncolós cikkhez, hogy a tetőfedőkkel megbeszéltem, miszerint a mi házunk tetejéről (lásd a kettős tűzfaltól jobbra) az összes antenna nyugodt szívvel lebontható. Mármint még valamikor évekkel ezelőtt eljátszottam vele, hogy a tetőről lelógó, természetesen szabad végű antennakábeleket mind visszahúztam a tetőtérbe, mire fel egy szál nem sok, annyi sem maradt. Persze nem ez a tény kapcsolódik a rádiózáshoz, hanem az a másik, hogy a tetőfedők ténykedésének eredményeképp az asztalomról induló, s amúgy a tetőtérben végződő antennakábel is áldozatul esett. Mármint ezt, míg csupasz volt a vége, ami csak úgy lógott az egyik gerendán, tudtam használni antennának.

   A tető viszont nagyon szépre sikerült, és azóta persze be sem ázunk. A két új tetőtől balra láthatón is elöregedtek a palák, csak az a ház nem kezdett bele még rengeteg évvel ezelőtt a lakáskasszás pénzgyűjtésbe, így nekik nem volt miből kifizetni egy új tetőt.

   Mármint a keresett kábel egyszerűen nem volt ott a szokott helyén, a hangfal és a multiméter között. Amit viszont találtam (pedig amúgy eszem ágában sem volt keresni), az a por. A polcokon még csak hagyján, de a parketten már megint akkora porcicák rodeóztak, hogy azokra kénytelen voltam rámozdulni.

   Na így lesz nálam egy rádióboncolásból nagytakarítás, ami amúgy már nagyon is ráfért a lakásra. Mármint ha már egyszer nekikezdtem, akkor nem álltam meg itt, hanem egyrészt az egész lakást felporszívóztam, majd a kövezett részeket még fel is mostam!

   Mire a takarítással végeztem, addigra már nagyon vártam, hogy odaülhessek végre a rádió elé. A neve és a kinézete alapján ez egy távol-keleti készüléknek tűnik. Jobbra lent a piros LED-nek nem azért van olyan szép színe, mintha olyan szép színe lenne, hanem azért, mert épp nagyban világít. A rádió viszont ennek ellenére nem működik. A hangszóróból hallható zajok alapján a hangfrekvenciás részek egyértelműen járnak, azonban a rádiófrekvenciás fokozatok már nem. Időnként mintha reccsenne egyet, de ezek a rádió dobozának pofozgatásakor előálló halvány beütések nem tartanak olyan sokáig, hogy jelezzék a vételt. Már csak ebből is kiderül, hogy ezt a rádiót sem véletlenül dobták ki.

   Míg az előző képen, vagyis a rádió elején a közép és a hosszúhullámú skálát láttuk, addig a rövidhullámú és a nyugati URH sávú skála ide, vagyis a doboz tetejére került.
   Balra a hangerőszabályzó tolópotméterének gombja feketéllik, majd a power gombot követi a négy hullámsáv gombja, a sort pedig az élgomb létére hatalmas állomáskereső zárja. Mindezeken felül, a rádió dobozának szélén végigvonul a kihúzható botantenna.

   Ami hosszra ugyan valóban megvan, azonban meglehetősen rozzantnak tűnik. Az állomáskereső viszont tényleg hatalmas. Mindeközben a rádió tisztaságáról annyit, hogy bár első ránézésre nem tűnik koszosnak, de attól még a keskeny bemélyedésekben azért már látszik némi mocsok.

   Ezt a térdeplőszéket direkt arra találták ki, hogy csak egyenes derékkal lehessen rajta ülni, azonban a hülye ülésmódokban szerzett mérhetetlen rutinom okán én már ezen is tudok görbe háttal ülni. A fenekem alá folyton odatett bokámról, mint meglehetősen ártalmas ülésmódról már nem is beszélve! Mondjuk ha végre méltóztatnék rajta helyreállítani a szivacsozást és a kárpitozást, akkor azért kényelmesebb ülés esne rajta.
   Ez amúgy egy nagyon jópofa szék, és még hasznos is. Mármint eddig úgy néz ki, hogy a végre normálisan ülés nagyon is használ a derékfájásomnak. Hogy hányszor és mekkorákat kapott a bokám, miközben ráülök, vagy épp felállok róla, azt most inkább hagyjuk... Na jó, ne hagyjuk. Néha akkorákat sikerül belerúgnom, hogy már azt tervezgetem, hogy az ülő és a térdeplő részek kárpitozását meg fogja előzni azon csupasz fa részek szivacsozása, melyekbe időnként bele szoktam rúgni.

   Bár a SANWA erősen távol-kelti csengésű név, attól ez még alapjaiban véve egy lengyel gyártmányú, konkrétan Unitra Lena 2-es rádió, csak SANWA néven német nyelvterületen könnyebb volt értékesíteni.
   Ez amúgy a Quelle, Neckermann és hasonszőrű csomagküldő áruházak kedvenc szokása volt. Mármint Universum, vagy más hasonló semmitmondó, de ettől még jól csengő és persze bejáratott néven értékesíteni egy ki tudja honnan származó, kétes műszaki tartalmú elektronikát. Lásd példának mondjuk a München magnót.

   Hogy ez a készülék nem igazán távol-keleti eredetű, azt már csak a csavarfejek hagyományos sliccelése is jelzi. A fejhallgató csatlakozója nem érdekel, ellenben a tápcsatlakozó már nagyon is! Mármint azért, mert ha ez a rádió kipofozhatónak bizonyul, akkor - mivel van benne trafó - megcserélem a Schneider rádióval, ami bár jó, de mivel nincs benne hálózati tápegység, így azt sajnos csak elemről tudom működtetni.

   Ezt meg mondjuk elemről lenne kényelmetlen. Mármint azért, mert ugye mikor van nekem itthon 6 darab életképes ceruzaelemem? Ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy a teleptartó teljesen épnek tűnik, és még a fedele is megvan!

   Mivel a dobozt összetartó négy csavar közül mindnek hagyományos sliccelésű feje van, így nem arról van szó, hogy a szervizben cserélték le őket. Amúgy a csavarfejeken nem látszanak kopásnyomok, vagyis ezt a rádiót - megjegyzem meglepő módon - még vagy nem igazán piszkálták, vagy csak nagyon finoman bántak vele. Szóval hiába volt a tetőfedők által telepakolt sittes konténerben, valószínűleg nem az ő rádiójuk volt. Már csak azért sem, mert kívülről sokkal tisztábbnak tűnik, mint amilyen egy melósok által használt rádió szokott lenni. Vagyis lehet, hogy most is az történt, mint ami a ház körül elhelyezett sittes konténerek esetében igencsak sűrűn szokott. Mármint az, hogy mikor meglátták benne a lakók a lehetőséget, ki-ki rakott bele valamit, amit épp nem tudott hova kitenni. A tetőfedőkkel történt beszélgetés közben amúgy az derült ki, hogy mi szokatlanul rendes lakók vagyunk, ugyanis se konyhaszekrényt, de még csak egy árva ülőgarnitúrát sem tettünk a palás konténerbe!

   Bár a dobozon belül látszik némi színárnyalati eltérés, de itt belül egy porszem nem sok, annyi sincs! Ennél még akkor is piszkosabbnak (mármint porosabbnak) kellett volna lennie, ha tegyük fel nálam ül a polcon.

   Az összes többi részével ellentétben, a rádió antennája nemcsak úgy egyszerűen rozzant, hanem a legkülső eleme úgy 5 centi után úgy tört ketté, hogy olyat én eddig még sosem láttam! Mármint olyant, hogy egy cső úgy törjön ketté, hogy azon nincs semmi különösebb külsérelmi nyom. Mármint nincs összeroppanva.

   Ebben a fehér valamiben egy csúszósaru lakik, ami az előző képen látható fülecskére csusszan rá. Vagyis még arra is adtak a gyárban, hogy a rádió jól szerelhető, konkrétan forrasztás nélkül bontható legyen.

   Azt kell mondjam, hogy ez egy példásan felépített rádió. Mármint szerelés szempontjából, mert mint az látható, a belsejéről a külseje úgy vehető le, hogy közben a rádió belseje teljesen egyben, pláne működőképes állapotban marad. Mindeközben  hangszórót nem csavarok, hanem gumidugók tartják, mire fel egyszerűen húzással vehető ki a helyéről.

   Mivel a rádió összes többi része tiszta, pláne sehol semmi páralecsapódásos kosznyom, így a biztosíték kupakjainak kizöldülése még akkori is mondhatni érthetetlen, ha az a krómozás alatt rézből van.

   A hangszóró valószínűleg azért lett 25 ohmos, hogy ne kelljen a hangfrekvenciás erősítő IC-re hűtőzászló. Mármint így kevesebb áram folyik a tranyókon, mintha a hangszóró 4 ohmos lenne.

   Hogy mind az URH tuner, mind a KF fokozatok árnyékolva lettek (lásd azokat a fémdobozokat), az mondhatni ritkaság, de amúgy persze példaértékű. Ha valakit érdekel, akkor ide tettem az UNITRA Lena rádió kapcsolási rajzát.

   Máshol meg olyan csodákat látni, hogy csak les az ember. Mármint mégis mi a csudának egy kommersz táskarádióba ennyi csatlakozó? Az mondjuk igaz, hogy a gyártósoron így könnyebb a készüléket összeállítani (mármint úgy, hogy az egyes részegységeket egyszerűen csak össze kell dugdosni), de ha jól van felépítve a készülék, akkor néhány szál vezeték beforrasztása nem okozhat gondot. Mondjuk ennyi vezetéké (ami egyértelműen tervezési hiba), már lehet, hogy igen.
   Párszor már kaptam olyan jellegű kritikát, miszerint - az én tudásommal - ugyan milyen alapon kritizálom meg egy mérnökcsapat teljesítményét. Erre azt tudom mondani, hogy ha van olyan rádió, amiben a panelra rá van kötve a teleptartó felől érkező két vezeték, meg az másik kettő, ami a hálózati trafó felől jön, valamint a hangszóró két, meg az antenna egy vezetéke, aztán semmi több, és még csak vezetékek és árnyékolt kábelek sem rohangálnak a panel felületén, annak fényében ez a drótgubanc (meg ami a panel másik oldalán is van) nem igazán nevezhető kiváló teljesítménynek.

   Bár a rádió a külső állapota alapján erre csak alig szolgált rá, ennek ellenére mégis bevágtam a csapba, mert ugye elképzelhető, hogy végül a polcomra kerül, akkor meg legalább első nap legyen tiszta.

   Az mondjuk igaz, hogy a kapcsolók kaptak egy-egy spriccelésnyi kontakt löttyöt, de ettől eltekintve a rádió más törődést nem igényelt. Mármint a háza nélkül az összes hullámsávon megszólalt.

   Mivel a doboz száradását mindenképp meg kell várnom, így lehet, hogy ezt a rádiót még csak nem is holnap fogom összerakni. Mármint azért nem, mert épp nagyban belecsaptam a pincei barkácsolásokba is. Szóval majd holnap délután kiderül, hogy a pincében porolni lesz-e kedvem, vagy idefent csavarhúzózni.

   Mivel az URH sáv vételi határai a teszteléskor kissé gyanúsnak tűntek, ezért ráeresztettem a rádióra a woblert. Mint az a képen látható (lásd jobbra fent a kijelzőt), valamint a valóságban persze hallható is, a felső sávhatár rendben van.

   Ahogy azt valószínűleg valamelyik gyermekkoromban látott partizános film alapján mondani szoktam, ezek hárman már nem jönnek velünk tovább. Míg a csavar az antennát tartó eredeti (egy másikat tekertem be helyette), addig a két pöcök valaha felül fogta oda az előlaphoz a hátlapot. Utóbbiak láttán egyértelmű, hogy a készülék műanyag doboza már kezdi feladni a kontinuitást.

   A hibát amúgy az okozta, hogy az antenna pálcája felé tartó kábel árnyékoló harisnyáját alkotó egyik ér - tényszerűen a hátlap nyomásának hatására - testre zárta az egyik közeli forrasztási pontot.

   A lógó huzalvéget egyrészt levágtam, másrészt a kábelre - a lehetőség határáig - kitoltam a plusz szigetelést, ami amúgy eredetileg is majdnem így volt. Miután ez megtörtént, már felszerelt hátlappal is szólt a rádió.

   Vételkészségre összehasonlítva őket, nem tapasztaltam különösebb eltérést. Végül a Sanwa nemcsak a viszonylagos szépsége, a beépített hálózati trafója, valamint a teljes szélességű URH sávja miatt nyert (mármint a Schneider rádióval ellentétben nem 104, hanem 108 MHz-ig vételkész), hanem a hatalmas gomb miatti könnyű hangolhatósága okán is. Arról már nem is beszélve, hogy mivel bekapcsolni egy külön nyomógombbal kell, így a hangerőt szabályzó potmétere sokkal tovább fogja bírni.
   Ez amúgy egy nagyon gonosz dolog a gyártók részéről. Mármint a különálló bekapcsoló gomb mellőzése, illetve összeépítése a hangerőt szabályzó potméterrel, ami azt eredményezi, hogy a készülék potméterét minden egyes bekapcsoláskor megtekergetjük, pedig erre amúgy semmi szükség sem volna. Mármint a hangerő állítására. A potméter ettől persze sokkalta gyorsabban készül ki, mintha nem lenne összeépítve a hálózati kapcsolóval.

   Mondjuk 6 darab ceruzaelem ritkán akad itthon, de most valami csoda folytán találtam belőlük hatot az elemes dobozban. Az elemekre amúgy azért volt szükség, hogy elmehessek a rádióval az ablakig, ahol is azt tapasztaltam, hogy bár az AM sáv ott is erősen suhogott (ez valószínűleg a zajos KF IC miatt van), ott azonban már sokkalta kevesebb volt az egyéb zavaró jel, amiből egyértelműen következik, hogy a rádiós kísérleteim közben majd le kell lőnöm a PC-t.

   Bár ettől a szobában semmivel sem lett több a hely, mint amennyi még néhány nappal ezelőtt volt, de attól én még örömmel vittem le a pincébe az immáron elcsomagolt, és persze a pixisből kiesett rádiókat.
   Hogy mennyi van még belőlük odalent, amit ezek helyett felhozhatok? Nos azt kell mondjam, hogy még mindig valami k*rva sok! Mondjuk hely is akad bőven (mármint a többi szétszedtem és farigcsálós cikk között kihagyott rés), ahová beszúrhatom a rádiókról készült cikkeket. Szóval ahogy azt mindig is mondani szoktam volt magamnak: Hajrá Géza, csak így tovább!