Lejöttem a pincébe, s amint megláttam ezeket az immáron rendre leszabott bútorlapokat, valahogy egyből megéreztem, hogy nem ma lesz belőlük összeállítva a fadarab tároló szekrény. Mármint azért nem, mert most épp van az ujjamon egy lyuk, amit a minap szereztem be, mégpedig a mérlegek boncolásakor. Mondjuk fájni annyira csak úgy magától már nem fájt.

   Csak aztán az üres gázpalack lehozásával valahogy sikerült jól megnyomnom, természetesen éppen ott, ahol a leginkább nem kellett volna. Ezt a helyszínt amúgy még véletlenül sem a lehozott palack miatt mutatom, hanem azért, mert mögötte, illetve részben a talpas ventilátor mögött van az a doboz, amibe át kellene raknom a zsebemből a dolgokat.

   Mármint a négyszínű tollakat, mely tételekről percekig nem tudtam eldönteni, hogy mégis hogyan maradhattak a zsebemben, mikor mondjuk a töltőceruzák már visszakerültek a helyükre. A megfejtés amúgy az volt, hogy mivel most nem dolgozni jöttem le, hanem csak előtűrni valamit, így nem a szürke munkásruhámat vettem fel, hanem a bordó köpenyemet, s annak a zsebében voltak elrejtőzve a most kirakott tollak.

   Ezek a bigyók viszont egyáltalán nem voltak elrejtőzve! Tényszerűen azért kerültek ide, vagyis az ajtó közvetlen közelébe, hogy mikor erre járok, olyankor még csak esélyem se legyen rá, hogy ne találjak kézközelben valami egyszerűbb boncolnivalót.

   Alul egy ISDN alközpont, rajta egy ISDN TA, azon egy DrayTek router, amin egy Nokia kihangosító van, mégpedig telefonostul. Mikor ez utóbbi dobozba belenéztem, csak akkor jöttem rá, hogy mit is takar pontosan a mindent tudó táblázatomban a "normális telefon kihangosító" című tétel.
   Mikor ezeket a sorokat róttam, képtelen voltam megállni, hogy meg ne nézzem, miszerint ezek meg mégis mióta lehetnek itt. Ezt úgy sikerült megállapítanom, hogy megnéztem a táblázatomban, melyik cikkben említettem meg az ISDN alközpontot, majd egy füst alatt azt is, hogy mikor. A 1055-ös sorszámú cikkről van szó, amit 2016-10-22-én írtam. Most meg (mikor ezeket a sorokat rovom) 2020-02-10. van. Vagyis még négy év sem kellett hozzá, hogy a szétszedésre odakészített lomok látványa megugorja az amúgy igen magas ingerküszöbömet. Persze csak akkor, ha tényleg megugrotta. Mert ugye még mindig megtehetem, illetve megeshet, hogy újra itt hagyom a dobozokat még néhány évre.

   Bár rezgett a léc, hogy először a legkisebb méretű tételnek tűnő telefont hozom fel, esetleg a mai alany a koszosabbik erősítős szobaantenna lesz, de aztán sikerült magamat megemberelnem.

   Ráadásul - megjegyzem meglepő módon - annyira, hogy most nem a szokásos lesz, vagyis az, hogy a két bigyó az előszobában fog heverni a cipőtartón, hosszú heteken át, hanem kisvártatva bejöttek velem a szobába.

   Bár nagyon úgy nézett ki, hogy már megint az ebéd utáni levertség lesz a nyerő, de azt végül sikerült egy szokatlanul erős kávéval legyőznöm. A dobozon található kép szerint ez egy olyan router, aminek vagy van printer portja (p jelű változat), vagy nincs.

   Mégis milyen régi lehet ez a felirat, ha még Axelero van ráírva? Mint az kiderült (mert utánaolvastam), ez (mármint az Axelero T-online névváltás) még valamikor 2005-ben volt, ami annyit tesz, hogy ez a router már több mint 15 éve punnyadt ebben a dobozban.

   Hátulról nézve nincs rajta semmi különös. A fóliát már én vettem le róla, most az előbb, ami amúgy a csatlakozók környékén fel volt tépve. Vagyis bár nem úgy néz ki, de attól még ez tényleg egy használt router.

   A printerportban az az okosság (mármint abban, hogy a routeren van), hogy így a nyomtatót a hálózatra csatlakozó összes számítógép tudja használni. Ez egy kis irodában (vagy akár lakásban) egy nagyon hasznos funkció, hiszen így egyetlen nyomtató is elég, amit persze a hálózaton keresztül mindenki szabadon elér.

   Nekem az a legnagyobb bajom ezekkel a modern dobozokkal, hogy nehéz őket újrahasznosítani. Mármint valami más dobozaként. No nem mintha építettem volna mostanában bármit is, aminek doboz kellett volna...

   Akár a szemétbe is kisöpörhetném, csak aztán eszembe jutott, hogy az én nyomtatóm olyan öreg, hogy az még párhuzamos portos, és ahhoz esetleg szükség lesz egy ilyen routerre, ha a következő alaplapról már ez a port is lemaradt.
   Ez egy nagyon erőltetett magyarázat volt rá, hogy nem dobtam ki, hiszen akár csak egy kicsit is komolyabban belegondolva, teljesen valószínűtlennek látszik, hogy erre a problémára (nyomtató port hiánya) adott esetben a kacatjaim között keresnék megoldást.

   Itt aztán - a bedöntött bögre kávé ellenére - annyira leesett a vérnyomásom, hogy teljesen belekeveredtem abba, hogy míg a számítógép az asztal mögött van, addig a nyomtató a Hi-Fi toronyba került. Mármint azt nem értettem, hogy mégis miféle kábel lehet a kettő között.
   A magyarázat amúgy persze nagyon egyszerű. Hagyományos párhuzamos nyomtatókábel, csak meglehetősen hosszú, hogy körbeérje a szobát. Ráadásul nem vezethettem a kábelt a rövidebb úton (vagyis innen nézve jobbra lent az ágy alatt), mert a párhuzamos kábel olyan vastag, hogy felpúposodott volna tőle a szőnyeg. Vagyis a kábel a másik irányból jön, először fel, majd az ajtók megkerülése után a torony mögött le. Mivel ilyen hosszú párhuzamos kábelt a boltok nem tartottak, kénytelen voltam a szükséges méretűt egyedileg legyártatni.

   Mivel így sokat javult a helykitöltési tényező, ráfolpackoztam a cetlit a routerre, és már nem is tettem vissza a dobozába. Mivel tápja nem volt, a kábele pedig tucat termék, ez volt a legjobb megoldás.

   Amennyiben holnap belenézek a Fritz ISDN terminál adapterbe, majd stabilan tartom ezt a tempót, akkor úgy két hét alatt eltűnnek a lomos pince bejáratából az odahalmozott mindenféle apróságok. Ezzel persze még nem lesz vége, ugyanis még rengeteg hasonló helyszínem van.
   Hogy miért írtam két hetet, mikor amiket a bejáratnál láttunk, azok nem is voltak olyan sokan? Nos azért, mert igenis sokan vannak, csak nem soroltam fel mindet. Például van ott egy régi laptop, egy A3-as telefonrendszer, egy a házunk kertkapuján a nevemmel ellátott hajszárító, egy lapos rádió (ami mondjuk nem tudom melyik lehet, épp csak láttam beírva a táblázatba, hogy az is ott van valahol), és akkor a kakukkos órát, a hatalmas gerjesztett hangszórót, és a barna bőröndös szovjet mozigépet még csak meg sem említettem! Így utólag idefentről belegondolva, az lesz a csoda, ha a bejárat környékének felszabadítását mindössze 14 tételből megúszom...