EVA66 tápegység
(valamint Variant, és még egy átépített is)

A képen a valós időrendben előzőleg boncolt 220 / 110-es trafós dobozt, valamint
a hálózati feszültség stabilizátort látjuk, amint épp készülnek agyonnyomni azt
a dobozt, melybe a Sokol kisrádiók maradványait rejtettem. Jobbról belóg
a képbe egy SONY rádió, amit viszont, mikor ezt a cikket írom, akkor
még nem szedtem szét. Na most az a baj, hogyha innen akár csak egy
egészen kicsinykét is eltávolodok, akkor az "itt majdnem rend van" helyzet
azonnal átváltozik valami egészen átláthatatlan kuplerájjá. Azt gondoltam, hogyha
a szobámban található kacatokhoz nincs kedvem, a pincében azért csak találok
valamit, amihez mondjuk van. Mert ugye különben mégis mivégre tartom ezt
a rengeteg kacatot? Ezt a kérdést amúgy nem szeretem feltenni magamnak,
mert eredményeképp azt szoktam megállapítani, hogy ekkora mennyiségű
valamibe képtelenség záros határidőn belül belenézni. A záros
határidőnek az életem végét szoktam volt gondolni.

Gondoltam ha már egyszer elindultam a trafós doboz vonalon, akkor azon haladok
tovább. A mai alany (illetve az egyikük) a kép közepén készül kidőlni a polcból.
Amúgy terveim szerint egyenként végigmegyek a polcon található minden egyes
kacaton, vagy legalábbis azokon, amikbe kedven van belenézni, s mikor majd
végre kiürült a polc, akkor letörlöm, és a képbe jobbról belógó, már rég
bemutatott kisrádió gyűjteményemet fogom begyömöszölni.

Elvettem a polc széléről a videokamerát, hogy be tudjak mögé fényképezni.
Mint az a bal sarokban látható, ott is bujkál egy EVA tápegység.

Helyesbítek! Két EVA, valamint két kulcsos tápegység.

Addig addig turkáltam a polcokon, míg a tápegységek egyszer csak négyen lettek.
Hogy ezek ilyen szépen összegyűltek, gondoltam körbenézek a polcokon,
hogy mégis mire számíthatok a trafós doboz boncolási vonalon.

Azt kell mondjam, hogy semmi jóra. Mert ugye ez itt mindjárt két újabb trafós doboz.
Az egyik egy akkutöltő, amit egy kiváló barátom adott át kifejezetten felboncolás
céljára, s épp csak a trafó hiányzik belőle. A másik, ami mögötte van, az pedig
egy akkus fúrógép töltője, csak ezer éve ellopták a hozzá tartozó szerszámot.
A következő doboz esetében egy kicsit csaltam, mert így alulról nézvést nem
igazán tudtam rájönni, hogy micsoda. Az egy monitor, amit a zanza tévémhez
építettem. A sort egy kissé hiányos VL100-as tévé zárja, de olyat már mutattam.

A képen látható piros doboz nem az amit az előbb láttunk, hanem ez már egy másik
akkutöltő, amiből ugyan nem hiányzik a trafó, azonban úgyszintén nincs hozzá
autóm. A C64-es tápegységhez pedig már csak magát a Commodore C64-et
kellene megtalálnom. Itt aztán még rengeteg kép következett volna, csak
elegem lett a pincei polcok közötti keringésből. Amúgy készül egy ilyen
elnevezésű project is, csak ugye annak része lenne a polcokra történő
felpakolás, ami csak azután történhet meg, hogy vágtam a kacatok közt
némi rendet. Mostanában az a szavam járása, hogy "ez sem idén lesz", mely
kijelentés bármi feladatomra rámondva meglepően stabilan tartja valóságtartalmát.

Ez a kapcsoló, ez egészen biztosan nem gyárilag van itt.

Nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi legyen. Mert ugye mindössze néhány percnyi
munkával le tudnám üríteni a pincei asztalt, és akkor szerelhetnék akár idelent is.
Ellenben a kettővel ezelőtti képen látható ventilátor még nagyban üzemképtelen
állapotban van, pedig szükség volna rá, hogy kifújja a pincéből a valamitől páradús
levegőt. Végül nem pakoltam le az asztalt, hanem a széken heverő doboz tetején
kezdtem el a szétszedést. Mind a négy tápegységről levettem a tetejét.
A bal oldali kettő nagyjából egyforma, a következő nagyon
más, míg a negyedik egy már átépített példány.

Ezek itt ketten az EVA66-os főnök-titkári telefonközpontból származnak. A 80-as
években szinte megszámlálhatatlan mennyiségben szereltem fel őket mindenféle
cégekhez. Három rendszerkészülék volt hozzá. Két főnöki, és egy titkári. Vagyis
titkárnő, nagyfőnök, kisfőnök (vagy helyettes) iroda felépítésbe illett. Két darab
telefonvonalat lehetett belekötni, melyet mindhárom készülékről lehetett használni.
A vonalak a titkárnőnél csörögtek, ő vette fel a telefont, majd kapcsolta (vagy épp
nem kapcsolta) a keresett főnököt. A három készülék között lehetett vonaltól
független beszélgetést is folytatni. A készülékeken színes lámpácskák fénye
jelezte vissza a mindenféle kapcsolási állapotokat. A három készülék közötti,
meg persze mindenféle más egyéb kapcsolásokat jelfogók végezték, melyek egy
úgynevezett jelentkezőszekrénybe voltak belezsúfolva. Ezt nem tudom megmutatni,
mert a mérete és a súlya miatt nem tettem el belőle. Méretre kb. akkora volt mint
egy A3-as papír, csak persze volt vagy tizenöt centi magas. A képen látható
tápegység (persze csak egy) bele volt szerelve a jelentkezőszekrénybe.

Ez a másik változat viszont nem. Ez a jelentkezőszekrény mellé (általában inkább
alá) volt szerelve a falra. Ez nem az EVA, hanem a szintén NDK gyártmányú,
Variant fantázianevű főnök-titkári rendszer tápegysége volt. Természetesen
hivatalos nevén nem holmi tápegységnek hívták, hanem teleppótlónak!
Ebben már nem ósdi fojtótrafós a szűrés, hanem modern tranzisztoros.

Az a rettenetes hosszú szó, magyarra fordítva annyit tesz, hogy tápegység.
A feliratból nem derül ki, hogy pontosan mihez, csak az, hogy 24 voltos.

Ez a kapcsolás annyira egyszerű, hogy szinte lerí róla a kapcsolási rajz.
Amennyiben mégsem sikerülne leolvasnunk...

...segítségként bele van ragasztva a doboz tetejébe a puska.

Ezek a furcsa sárga tónusú képek úgy születtek, hogy bár készítettem az adott
témáról képeket vakuval is, de azok olyan szinten csillantak be, hogy akkor
már inkább ezt a sárga árnyalatú, vaku nélkül készült képet választottam.
Akár vakuval, akár anélkül készült a kép, mindenképpen látszik rajta
a lényeg, vagyis az, hogy ez a tápegység nagyon át lett alakítva.

Ugye, hogy igazam volt, hogy nem tetszik a vakuval készült kép? Amúgy maga
a tápegység sem tetszik. Illetve konkrétan az nem tetszik, hogy bár kétség
sem férhet hozzá, hogy én voltam az elkövető, nulla emlék maradt meg róla
az agyamban. Sem a mikor, sem a mihez kérdéshez nincs semmiféle emlékem.

Egyszerűen nem emlékszem erre az esetre.

Arra mondjuk azért emlékszem, hiszen az azért egy elég emlékezetes eset volt, hogy
a fővárosi alumínium mintaboltban nem tudtak hűtőbordát adni, így szégyenszemre
egy méteres darabka karnissal kellett megelégednem. Mondjuk bordásnak bordás
ez is, de ide elég látványosan függönyhöz való görgők valók, nem tranzisztorok.

Mit keres itt ennyi dióda?

Csúnya munka ez a félig meddig légszerelés. Mondjuk egy tápegységet nem szokás
mozgatni, de attól még ugye állhatnának benne az alkatrészek akár stabilan is.

A bal oldali szigetelőszalagos tekercsburkolatból sejthető, hogy áttekercseltem
a trafót. Az EVA tápegységet éppen azért szerettem, már úgy értem mint
alkatrészforrást, mert a hálózati trafója egyrészt osztott csévés, másrészt
nincs összeragasztva, vagyis könnyen szétszedhető, harmadrészt pedig
gyárilag rajta van a 2x110 voltos primer tekercs, így nekem
csak a szekunder oldallal kellett foglalkoznom.

Itt megálltam, majd újra és újra elmerengtem. Ez itt egy hálózati kapcsoló. Minden
valószínűség szerint azért van itt, hogy ki lehessen vele kapcsolni a tápegységet.
Még úgy sem ugrott be róla semmi, hogy néhány napig azzal kísérleteztem,
miszerint megálmodom, hogy hol volt a kapcsoló. Vagy kezdek teljesen
elhülyülni (megjegyzem ez már egy régóta tartó folyamat), vagy esetleg
még az lehet, hogy ez a tápegység nem nálam lakott, hanem valamelyik
barátomnál szolgált valamire, és ezért nem emlékszem rá. Mikor már nem
kellett, akkor oka fogyottság miatt visszakaptam. Mondjuk azt még ebben
az esetben is furcsállom, hogy nem maradt semmi emlékem az építéséről.

Természetesen nemcsak a kapcsolót tekintettem meg hátulról, hanem minden más
alkatrészt is jó alaposan megszemléltem, minek következtében annyit sikerült
kiderítenem, hogy ennek a tápegységnek két darab különböző feszültségű
kimenete van. Ugyan ott ült a polcon az apukám építette mérőműszer,
csak nem volt benne műszerzsinór (mert ugye nehogy már használható
állapotban legyen nálam valami), ezért nem volt mivel rámérnem a kimeneti
feszültségekre. Mondjuk minek is tettem volna? Amire szükségem lenne,
az egy 42 voltos trafó. Még ha ebben olyan is lenne, akkor
is kicsi a trafó teljesítménye a feladatra.

Persze vannak nekem nagyobb teljesítményű tápegységeim is, speciel
kulcsos rendszerű főnök-titkári rendszerhez, de ezek itt ketten
már majd egy másik szétszedtem cikk alanyai lesznek.

Mivel nem tudtam rájönni, hogy mégis mi a csuda lehet a fekete válltáskában, ezért
kinyitottam. Ez biztosan nem az a gázérzékelő amit már korábban bemutattam,
mert az sárga színű volt. Az utóbbi időben többször előfordult, hogy olyasmit
vettem le a polcról, amire nem csak elsőre, de másodikra, és még sokadikra
is azt mondtam, hogy az adott valamit márpedig biztosan nem én tettem oda!
Az mondjuk igaz, hogy ebben a pincében rengeteg kacat van a polcokon, de azért
annyira nincsenek sokan, hogy ne emlékezzek rájuk. Vagy mondjuk lehet, hogy de?

Amit eddig láttunk, az a pincében történő ténykedésem volt, melynek
eredményeképpen kiválasztottam a négy közül a ma boncolandó
tápegységet. Illetve a többit már nem fogom külön bemutatni,
hiszen elég volt belőlük annyi is, amennyit láttunk, azonban
a kiválasztott példányt egy kissé mélyrehatóbban mutatom be.

A cikk fele már lement, mire feljöttem a pincéből, mikor is ez a látvány fogadott
az előszobában. Szegény Tertát mint restanciát már annyira zavaró volt nézni
a szobában, hogy idővel kikerült az előszobába. Ellenben a BRG MK-43-as
magnónak már sikerült kijutnia a konyhából. (eddig ugyanis ott tartottam)

Az ott nem égésnyom rajta, hanem szerencsére csak kosz. Ki tudja (én speciel nem
emlékszem), hogy mióta hányódhat már ez a szerencsétlen tápegység a polcaimon.
Azért szerencsétlen, mert mindjárt szétkapom, mely tettem következményeképp
ezentúl valószínűleg több helyet fog elfoglalni, mint tette azt idáig. Mindezt
természetesen csakis azért, merthogy mindenféle csudálatos, illetve
újrahasznosítható alkatrészekből lett összeépítve.

Évtizedeket kellett hozzá fejlődnie a technikának az első olvasat óta (80-as évek
eleje), hogy eljusson odáig, hogy csak úgy egyszerűen bepötyöghessem a gépbe
a német szöveget, amire a fordító kiköpi a megoldást. Persze eddig is sejtettem,
hogy azt jelenti, miszerint húzzam ki a konnektorból, mielőtt levenném a tetejét.

Mivel a tápegység ha nem is nagyon, de azért melegszik, valamint a németek
valószínűleg az örökkévalóságnak tervezték, ezért vannak az oldalán
hűtőlyukak. Ez amúgy valójában nem is az oldala, hanem
a teteje, illetve az alja.

Ez pedig az eredeti felszerelési pozíciójában nem az alja, hanem a háta.
Ma annyira informatív vagyok, hogy még magam is meglepődtem!

Talán mondanom sem kell, hogy ez a teteje, bár eredetileg szemből van rádugva
a többi részére. Ez a valami mint doboz, így ahogy van, olyan frappáns, hogy
egyből meg is indította a fantáziámat. Innen nézve kell az aljára négy lyuk,
abba gumilábak, majd egy előlap, amire az egész szerkezet felépül, amit
a dobozba kívánok elhelyezni. Csak most éppen nem, mert most nem
építek, hanem szétszedek. Hogy ezt mennyivel könnyebb csinálni...

19 centi széles.

Kilenc centi magas, és nyolc centi mély. Mivel valószínűtlennek tartom,
hogy ez rajtam kívül bárkit is érdekelt volna, ezért beismerem, hogy
ezt bizony magamnak jegyeztem fel, mégpedig arra az esetre,
ha egyszer mégiscsak kellene valamire ez a doboz.

Az eredeti helyén, vagyis a jelentkezőszekrényben (ez volt a neve) alapesetben sosem
láttam volna a belsejét, mert a hálózati kábelt nem magába a tápegységbe kellett
bekötni, hanem volt még előtte egy zavarszűrő dobozka is. Azt az apró dobozt
nem tudom megmutatni, mert nem dereng, hogy lenne belőle felboncolatlan
példányom. Kibelezett mondjuk akad, mert megtetszés, illetve alkalmasság
okából kifolyólag ilyen dobozba építettem a woblerhez készült előerősítőt.

Azért látni a dobozban annyi textilbakelit lemezt,
mert ezekkel lett minden mindentől elszigetelve.

Ugyan a teljesítményét sehol sem látni ráírva, de emlékeim szerint 24 voltos, és 0,5
amperes, mely teljesítményt annak idején ilyen elképesztő mennyiségű anyag
felhasználásával voltak képesek produkálni. Manapság ennyit tud egy
magába a hálózati csatlakozóba épített dugasztáp. Ez a táp meg azt,
hogy a valószínűsíthető tíz év folyamatos üzem, illetve az azt követő
húsz év pincében porosodás után, az üzemben töltött időtől eltekintve,
ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezik, mint amikor kijött a gyárból.

Ez a négy dióda végzi az egyenirányítást.

Ebbe a hűtőborda erdőbe négy darab zéner dióda lett becsomagolva, mely
alkatrészek a kimeneti feszültség stabilitásáért felelnek. Slussz! Itt nincs
áteresztő tranzisztor, csak egy zéner diódákkal sorba kötött ellenállás.

Itt ment be a kettőhúsz a dobozba.

Illetve itt megy az be most is.

A vastag textilbakelit alaplemezre érthető okból volt szükség. Mert ugye valamibe
bele kellett süllyeszteni a trafókat és a többi alkatrészeket tartó csavarok fejét.
Ez a pluszban rászerelt újabb bakelit lapocska azonban szerintem már egy
kissé túlzás. Szigetelő alapra szigeteléssel szerelni egy amúgy már eleve
szigetelő anyagból lévő csokit? A német elvtársaknál valószínűleg berezonált
a biztonsági utasítás. Amúgy nálunk is. A jelentkezőszekrény ugyanis úgy érkezett,
hogy már eleve rajta volt (bele volt kötve a hálózati szűrőbe) a hálózati kábel.
Duplaszigetelt két erű kábel, lapos dugóval a végén. Pontosan úgy nézett ki,
mint amik manapság szabványosak. Ezt nekünk ki kellett kötni a gépből, és
le kellett cserélni egy szintén duplaszigetelt, azonban nem műanyag, hanem
gumiköpenyű kábelre, aminek földelt dugót kellett szerelnünk a végére, pedig
maga a kábel amúgy csak két erű volt. Én speciel ezt annyiszor nem tettem meg,
ellenben a raktár felé azért természetesen elszámoltam, hogy mind a mai napig
megvan a pincében az a hosszabbító, melyet a logikailag összegyűjtött
kétméteres kábeldarabkákból sikerült évek alatt összespórolnom.

A kimeneti feszültség névlegestől való eltérése mondhatni lényegtelen,
hiszen a telefontechnika egyáltalán nem volt kényes a feszültségre.

Ellenben az egyenfeszültségen ülő váltófeszültségre (vagyis a brummra) arra igen,
merthogy a fül egy igen érzékeny műszer, ezért egyből meghallja ha zúg a vonal.
Ahhoz képest, hogy nincs benne aktív szűrés, csak néhány nem különösebben
nagy kapacitású elkó, no meg egy a hálózati trafóval megegyező méretű
szűrőtrafó, ez a táp a 20 millivoltos zajával meglehetősen
csendesnek mondható.

Gondoltam beterhelek neki egy kicsit, azt kipróbálandó, hogy bezajosodik-e.

A krokodilcsipeszek fogják az izzót, de a csipeszek vége csak úgy egyszerűen oda
van támasztva a trafóról lógó vezetékcsonkokra. Az izzó azért világít ennyire
haloványan, merthogy nem 24, hanem 60 voltos. Hogy miért ilyet
tettem rá? Nos azért, mert elsőnek ez akadt a kezembe.

A kimeneten a brumm értéke a terhelés ellenére ugyanúgy 20 millivolt.

A zéner diódák hűtőbordája mindeközben 39 fokos.

Most tekerjem ki ezt a rengeteg csavart?

Mégis mikor máskor tekertem volna ki, ha nem most?

Mivel már megint ebéd után vagyok, a leesett vérnyomásom okán az egyes képek
készülése közben akkorákat bambulok a tápegység építőelemeire, hogy idővel
minden egyes darabkára kitalálok valami újrahasznosítási ötletet. Erre itt
azt találtam ki, hogy megtenné előlapnak. Persze lenne előtte egy
másik, ami eltakarná azokat a csavarokat, melyek ehhez
fognák hozzá a mögé elhelyezett alkatrészeket.

Ezt rá lehetne csavarozni egy darabka deszkára, és akkor megtenné szobadísznek.
(gondolta a szerző, miközben a kábelkorbácsot áthelyezte a szemetesbe)

Ezek ilyen "talán egyszer még kelleni fognak valamire" kategóriájú dolgok.

Mivel a pincében van nagyvas, apróvas, és műanyag feliratú dobozom is, így ezek
számára is akad nálam megfelelő hely. Ezek a dobozok, illetve fiókok, illetve
a tartalmuk akkor tud nagyon jólesni, mikor nem kell legyártani egy
 darabka lemezt lyukakkal, a lyukakban hármas
menettel, elgörbített véggel.

MM elkók, négy dióda, valamit a zéner diódákkal sorba kötött ellenállás.
Most még a vegyesbe mennek, mert még hátravan a vegyes tartalmú
dobozok pincében történő szétválogatása, mint halogatott feladat.

Egy ilyen apró összekötő elem, a barátságos hármas menteivel, annyira
jól tud esni, mikor az embernek épp nincs kedve furkálni,
meg kalapálni, hogy azt el sem lehet mondani!

Mivel a teljesítménydiódás dobozom a hátam mögött van, valamint mert
azt hittem, hogy még bőven van benne hely, a diódanégyes
véletlenül egyből az őt megillető helyre került.

Zéner diódák hűtőbordában. Hogy mi ebben az érdekes? Mutatom.

Szerintem ilyet csak büntetésből szereltetnek össze emberekkel. Valahol a századik
darab összeállítása után még a legmegátalkodottabb rendszerellenes egyének is
hajlandók lettek volna a szovjetunióba disszidálni, csak legyen már vége!

A képen látható összes alkatrész kifejezetten az újrahasznosítható kategóriába esik.
A vastag hármas alátét is nagyon jól tud jönni, mint ahogy a lyukas lemezek is.

A csavarokat betettem a társaikhoz.

Mint ahogy az alátétek is a helyükre kerültek. Ezek amúgy a pincei apróvas
dobozban szoktak lenni, csak valamiért mindig az alátétesben
keresem őket, ezért most raktam belőlük ide is.

Ezek a pincei vegyesbe kerülnek, hogy odalent is legyen csavarom. Már sejtem is,
hogy pontosan miket fogok mondani, mikor majd nekiállok őket szétválogatni.

A hálózati trafóra ráírtam a szekunder tekercseken mérhető feszültségeket.
Ez annyira jólesik, mikor az ember keres egy trafót, hogy még!

A szűrőtekercs ellenállása 2,1 ohm, az induktivitása pedig 70 henry.
Utóbbi értékre nem vennék mérget, mert a mérést igen nagy
valószínűséggel meghamisította a tekercs önkapacitása.

Ha másnak nem, újrahasznosítható tekercselőhuzalnak még jó lesz.

A tekercsmérő a polcra balra, a számológép jobbra, a fogók és a csavarhúzó
szembe, csipesz meg a tartójába, míg a többi maradék a pincébe való.

Két dologról is nekiálltam álmodozni. Az egyik az volt, hogy felkapom a dobozt,
a bakelit lapot, meg a két trafót, majd lesétálok velük a pincébe. Ezen tervemnek
az tett keresztbe, hogy kb. annyi energia maradt bennem, hogy jó ha az egy méterre
lévő ágyig el tudok vergődni. A másik téma a dobozba történő valami megépítése,
ami lehet rádió, vagy mondjuk valami egyszerűbb műszer. Utóbbi tervemnek
természetesen nem a jelenlegi, hanem az általános lustaság tett keresztbe.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.