Ezt a nagyon régi képet már több cikkbe is beszúrtam. Alul anyukám magyaráz valamit a ki tudja már miféle alkalomból érkezett vendégeknek. (lásd az asztalon a díszcsomagolású pezsgősüveget) Ez az asztal még az apukámféle régi, amiről a pult átöröklődött a mostani asztalomra, ami jelenleg már ott van, mint ahol a kép bal szélén a heverőmet látni.
   Az asztal lapján balra egy Tesla B444-es magnó van, előtte néhány zsebtelep. Jobbra a Tesla NZC 420-as lemezjátszó, előtte dobozok és mindenféle könyvek, rajta egy autórádió. A két Videoton DC2016-os hangfal a pult tetején van. A jobb oldali hangfal tetején egy szovjet N313-as oszcilloszkóp, valamint néhány tartónyi kazetta virít.
   A jelen cikk keretében boncolt rádió is a pult tetején van, rajta rengeteg doboz cigaretta, előtte pedig a gyomorfekélyemre kapott gyógyszerek. A magnótól jobbra felül az átalakított M531-es magnóm van, alatta apukám tápegysége, az alatt pedig egy olyan erősítő, ami mára már nincs meg, de amúgy az M531-es magnóból kiszerelt erősítőmodulokra alapozva készítettem.
   Hogy az M531-es magnóval a lemezjátszón felül legyen miről sztereóban felvennem, a román rádió megkapta azt az MC1310-es IC-re alapuló sztereó dekódert, amit egy fordított tápfeszültségre (hibás akkubekötés) kapcsolt, végfoka szétégett autórádióból termeltem ki.
   Mit ne mondjak, ez azért nem volt egy Hi-Fi rendszer. Konkrétan annyira nem volt az, hogy fogtam egy rózsaszínű perselymalacot, majd minden nap átdobáltam bele a pénztárcámból a fémhúszasokat. (akkoriban az volt a legnagyobb címletű fémpénz) Mikor a malacban végre összegyűlt a Videoton tuner ára, már küldtem is érte apámat a boltba. Mármint a rádiót apám vette meg a Triálban.
   A fémhúszas értékéről annyit, hogy a nyolcvanas évek derekán az tíz gombóc fagyit, tíz lángost, vagy annyi főtt kolbászt ért, amennyivel bőven jól lehetett lakni. Vagy ha úgy nézzük, akkor öt és fél kellett belőle egy pár 2N3055-ös tranzisztor megvásárlásához.
   Miközben kezdetben úgy volt, hogy ez a cikk a szétszedtem oldalra fog kerülni, végül mégis áttettem inkább ide, a rádióépítős oldalra. Mármint azért, mert ha nem is rádióépítés, de legalább rádióleépítés. Amúgy valaha rengetegen kezdtük úgy a rádiókhoz és egyéb műszaki eszközökhöz történő vonzódást, hogy nekiálltunk egyet, de van aki (például mint ahogy én is) többet is szétszedni.

   Ez a rádió már nem az a példány, mint amit az előző képen láttunk, az ugyanis idővel - mint megannyi más ócska holmi - a kukában végezte. Mármint ezt a rádiót direkt szétszedni vettem, még a régi MTK pályával szembeni hétvégi piacon, csak már olyan régen, hogy akkor még nem írtam fel az árát.
   Az eredeti készülék amúgy tovább szolgált, de már nem mint rádió. Mármint a rádiónak csak a dobozát, a trafóját és az erősítőjét hagytam meg, s a rendszer egy kétharangos ébresztőórára volt rákötve, amolyan plusz hangosításként. Mármint azért, mert ifjonti koromban valami érthetetlen módon nehezen ébredtem fel. Pusztán az óra csörgése talán még az álmomat sem zavarta meg. Régebben egy Budapest rádiót kapcsolt be a vekker teljes hangerőn (apám órája pedig egy zümmert), majd miután az sem volt hatékony, készítettem egy zavaróhang generátort. Ez úgy nézett ki, hogy egy marék multivibrátor sípolt és vezérelte is egymást. Az összekapcsolásuk azon elv mentén történt, hogy a kapott hang minél kellemetlenebb legyen. Végül ez volt beépítve a Select rádió dobozába. Aztán egyszer csak elmúlt a nehezen ébredés. Először egy kicsi csipogó óra is elég volt, majd idővel áttértem egy rádiós óra keltette reggeli zajra. A végén meg már úgy ébredtem, mint ahogy az öreg emberek szoktak. Mármint én keltettem a vekkert.

   A rádió - mivel hosszú időn át nem szedtem szét - hol itt volt, hol meg ott. Most speciel innen vettem el, mégpedig azzal a felkiáltással, hogy olyan nincs, hogy a kidobozolás nemes feladatát most azonnal, mármint még itt lent a pincében le ne tudjam.
   Hogy az alul látható két rádióra mikor mozdulok rá, azt most még csak jósolni sem merem! A bal oldali amúgy a páromék régi asztali családi, már tranzisztoros rádiója, a jobb oldali csöves Videoton készüléket pedig Ildikó szomszédasszonytól kaptam, s valamiért hosszú dakszlinak hívom, pedig nem az. Mármint hosszúnak hosszú, de nem daxli, mert nincsenek olyan kis csökött lábai, mint mondjuk az EC44-nek.
   A helyzet jelenleg úgy áll (megjegyzem örömömre szolgálva vele), hogy a magnós és a rádiós témájú cikkeket már egészen 2030 év végéig előre megírtam (ekkor még csak 2024 év vége volt), s mivel oda már nem kellettek, ezért a frissen (mégis ki volt itt friss...) szétszedett rádiókat a még korábban megírt cikkek közé szurkáltam be (na jó, most majd még csak fogom beszurkálni), hogy az azonos témák majd ne legyenek annyira egymáson.

   Az én ugyanilyen rádiómat Gyurka osztálytársamtól szereztem, konkrétan cseréltem el egyre ködösebb emlékeim szerint az akkor nekem már nem kellő villanyvasútra. Ez a csere már csak azért is nagyszerű volt, mert miközben én nagyon szerettem volna egy URH sávon is vételkész saját rádiót (családi volt a tévéállványban), addig Gyurka ugyanígy volt a neki gyermekként (ők sem voltak gazdagok) kimaradt villanyvasúttal. Arról már nem is beszélve, hogy mivel Gyurka szobája nagy volt, mi meg azért valahol még nagyon is gyerekek, a lehetőséget kihasználva, a szoba közepén a haverokkal hatalmasakat villanyvasutaztunk!
   Hogy jó volt-e ez a rádió? Nos nem. Én ilyen egy szar recsegős készüléket talán még sosem láttam! Na jó, kezdetben jó volt, de aztán valami úgy elkattant benne, hogy képtelen voltam megjavítani. A végén már benne sem volt a hullámváltó, mert kiszedtem, belül mindent átkötöttem fixen az URH sávra, mégis tisztára olyan volt, mintha valahol érintkezési hibás lenne. Emlékeim szerint a dobozból kiszerelt sasszit csavargatva sem recsegett a rádió, újra összerakva azonban idővel ismét recsegni kezdett. Addigra persze már az összes forrasztást felújítottam, tranyókat cserélgettem, és szegény készüléket még a hajszárítós melegítős próbának is alávetettem. Mikor már nagyon elegem lett belőle, akkor az időközben leégett erősítő (a barátaim túl sok hangfalat kötöttek rá párhuzamosan, mikor egy kicsit nem figyeltem oda) dobozába beszereltem egy autórádió belsejét, aminek a pince mélyén mára már csak az előlapja van meg.

   Ez a készülék egy átmenet az elektroncsöves rádiókat követő korszakból. Mármint miközben az elektronika már modern tranzisztoros, a készülék doboza még a megszokott módon fából készült, amit aztán idővel felváltott a műanyag.

   A hátlapon a jobbra és lent látható idióta figyelmeztetésen felül nincs semmi érdekesség. Mármint az a felirat valaha értelmes volt, konkrétan tartalmazta a "hálózati csatlakozó kihúzása előtt" kitételt, csak aztán a hozzá nem értő "szakemberek" közreműködésének hatásra idővel elsilányodott.

   Egy másik olyan dolog amin az értelmüket vesztett szövegeken felül ki tudok akadni, az a már-már olvashatatlan betűkészlet. Mármint az írás valaha azért terjedhetett el, mert a közös karakterkészlet okán bárki olvasni tudó ember által értelmezhető volt, akár a világ másik végén is. Ehhez képest vannak olyan elvetemült emberek, akik képesek a karaktereket addig cifrázni, vagy mint ahogy az a képen látható uniformizálni, hogy az - nálam legalábbis - már durván az olvashatóság rovására megy.

   A sorozatszám már csak azért is fontos, mert a szocializmusban mindent elloptak (no nem mintha a rendszer megszűnésével a helyzet kishazánkban megváltozott volna), és akkor ugye milyen jó volt már tudni, hogy melyik készülék hiányzik.

   Az egy dolog, hogy a villásdugó szárai mára egy kicsit már görbék, azt azonban már komolyan furcsállottam, hogy a fekete műanyagot valaki megrágta. Már ha csak nem eleve ilyenek voltak a román villásdugók.
   Itt aztán menten felmerült bennem az a nyilvánvaló kérdés, hogy ha csak nem választékbővítésnek, akkor mégis mi a csudának kellett nekünk pont a románoktól rádiót behozni. Mármint ilyen úgymond kiskategóriás asztali rádiót a Videoton is gyártott, méghozzá egészen szép választékban.

   Lehet, hogy ezt így kell, de nekem úgy dereng, hogy a szalagdipól más rádiókban mintha nem lett volna tőben rövidre zárva egy darabka kábellel. Persze én, meg az én emlékezetem...

   Már csak a csavarokról hiányzó rögzítőfesték okán is biztos, hogy ez a Tesla gyártmány nem a rádió eredeti hangszórója. Ebben számomra nem az az érdekes, hogy a tönkrement hangszórót a szerviz valami más típussal pótolta, pláne ferdén szerelte be, hanem az, hogy az eredeti hangszóró mégis mi a csudától ment tönkre? Mármint egy akkora hangszóró nemhogy a rádió végfoka által szolgáltatni képes másfél, vagy a ráírt négy wattot, de tapasztalatom szerint még sokkal többet is kibír!

   Ez a szerszámkészlet, ez kérlek annyira esetlen, már eleve a dobozát is nehéz kinyitni, hogy csak olyankor szoktam elővenni, mikor valami szokatlan méretű dugókulcsra támad igényem.

   Mivel a hangszóróra és a hálózati trafóra a rádió kínzásakor semmi szükség (mármint majd pótolom őket odafent valami mással), ezért ezek ketten már eleve fel sem jönnek velem a lakásba.

   Attól, hogy a nagyja port már lesepertem róla egy porecsettel (amilyen hülye vagyok, nem kint a nagy kukánál, hanem itt bent), attól még az alkatrészek fele szinte ki sem látszik a por alól, ami számomra egy eljövendő mosogatás tényét vetíti előre.
   Ekkor még nem voltam benne biztos, hogy az említett mosogatás még aznap el lesz követve, épp csak reménykedtem benne, hogy megannyi másikon felül, az idén még ezt a készüléket is letudom. Mármint a többi ekkor már le volt tudva, ennek a rádiónak a legyűrése csak egy amolyan plusz lenne (vagy ha nem sikerül, akkor persze csak lett volna), amivel a 2024-es éves teljesítményemet koronáznám meg.

   Mivel ez a rádió tiszta, épp csak kissé poros környezetben volt, így a panel alja még teljesen tiszta. Ettől a rádiótól konkrétan még csak koszos sem lettem (csak kissé poros), annyira tiszta volt! Bezzeg a minap szétcsapott Orion AG 604-es belseje úgy fogott, hogy valósággal befeketedtek tőle az ujjaim!

   Az előlapról szerintem le fogom csenni az alumínium díszléceket, és még a hangszórórácsot is. A hátlap is lehet, hogy odakerül a többihez. A dobozt viszont igen nagy valószínűséggel ki fogom dobni, amit már csak az is előre jelez, hogy miután a pincemélyi bóklászásaim közepette kétszer is felrúgtam, mérgemben felkaptam és kitettem a francba a folyosóra. Onnan persze még visszakerülhet, csak ugye ennek már csak a permanens helyszűke okán is meglehetősen kicsi a valószínűsége.

   Egy a témával kapcsolatos apró érdekesség, hogy a hétvégi piacra kimenvén, épp ma volt Gergőnél (ő az az ember, aki mindent százasért ad) egy ugyanilyen típusú, pláne teljesen újszerű állapotú rádió, amit persze - mivel volt belőle - nem vettem meg.

   Terveim szerint a rádiómaradvány egészen addig fog olvadozni a cserépkályha füstkivezető csövén, míg csak csonttá nem szárad! Mivel az a cső nagyon meleg tud lenni, ezért ekkor még azt gondoltam, hogy a várt száradási szint akár már mindjárt másnap délutánra bekövetkezik. Erre fel másnap tiznehat fok volt odakint, így már eleve be sem mertem gyújtani, félve tőle, hogy visszajön a füst. Meg persze minek is begyújtani, ha a meleg miatt nem kell. Két napra rá viszont már megint csak két fok volt, még akkor is, mikor idesütött a nap. Ezektől a gyors változásoktól persze nem csoda, hogy kikészül aki érzékeny rá...

   Mivel odakint a decembervégi dátum ellenére tizenhat fokot mutatott a hőmérő, valamint szélcsend volt, ezért aznap nem mertem begyújtani. Mármint félő volt, hogy a kissé már eldugult kémény miatt vissza fog jönni a füst. Gondoltam sebaj, én majd addig is jól elfoglalom magam mondjuk olyan dolgokkal, mint a rádió dokumentációjának szkennelése, valamint egyéb elmaradt kisebb nagyobb feladatok letudása, melyekből ugye énfelém mindig rengeteg akad.

   Ha meg már a rádió rajzát beszkennelem, egy füst alatt megteszem ugyanezt a Rusz filmvetítő leírásának néhány oldalával is, amit amúgy a pince mélyén ekkor már rég (vagy úgy három napja) szétszedtem, csak a szkennelés akkor valahogy elmaradt.
   Mint ahogy azt az asztali óra mutatja, ekkor már nagyban délután, konkrétan 14:23 volt, miközben én aznap még nem igazán tudtam felmutatni semmit. Ezért is döntöttem úgy, hogy mielőtt beborulnék az ágyba szunyókálni, előbb még le kell tudnom néhány kisebb témát, nehogy a végén még minden másnapra maradjon.

   Hogy a kapcsolási rajzon pirossal jelölt ellenállásokkal mi dolgom volt, arra az azóta elmúlt negyven év távlatából már nem emlékszem. A 16 V-os értékmegadás természetesen nem a hangszóróhoz tartozik. A végtranzisztorok összeközösített emitter lábain a rajz alapján eldönthetetlen, hogy 5,4, vagy 8,3, esetleg 10,4 V-os feszültség van-e.

   Az imént említett apró feladatokat számba véve (amúgy persze nem vettem a számba semmit), viszonylag gyorsan sikerült úgy döntenem, hogy a zömöt még a kidőlésem, mármint az ágyba történő bedőlésem előtt letudom.
   Például lehoztam végre a negyedikről azt a papírdobozt, amit az ott lakó lányok hagytak az ajtajuk előtt, aztán egyre csak gyűlt benne a papírszemét. Mármint még azelőtt lehoztam, hogy a doboznyi szemét súlya kezdte volna megközelíteni azt az értéket, amit még biztonsággal emelgethetek.
   Miután a dobozt az utcavégi szelektív mellett elhelyeztem, lementem a pincébe, visszaraktam a lenti fényképezőgépekbe a memóriakártyákat, hónom alá csaptam a biztonsági mentésre szolgáló merevlemezt, zsebre vágtam a jelen cikk keretében megpocsékolt rádió hálózati trafóját, majd a további lenti feladatokra a tőlem kitelő hatalmas rutinnal csaptam rá a pinceajtót.

   Mivel ezt a rádiót nemcsak direkt azért vettem, hogy elpusztítsam, de már eleve azzal a feltétellel engedtem magamnak megvenni, hogy ez valóban megtörténik, ezért ennek szegénykémnek a túlélési esélye erősen konvergál a nullához.
   Aztán ott van még két további, az elpusztítását célzó oknak egyrészt az, hogy nincs rá szükségem, másrészt pedig az, hogy szerencsétlen a korábbi undokságai okán (tudom, az nem ez, hanem egy másik ugyanilyen rádió volt) még csak nem is kedves a szívemnek.
   Hogy mi sül ki belőle, az ekkor még egyáltalán nem volt biztos, épp csak egyre nagyobb valószínűséggel ez lesz az a rádió, amivel leépítőst fogok játszani. Ez úgy fog kinézni, hogy kiválasztok egy hullámsávot, és ami annak működéséhez nem kell, azokat az alkatrészeket szép sorjában kiépítem. Ehhez persze előbb még be kell üzemelni a rádiót. Mármint azért, nehogy egy beteg állapotból, hanem inkább egy biztos pontról induljak.

   A hangerőt szabályzó potméter mondjuk kell, de a kapcsolójára futó vezetékeket bátran leforraszthatom. Mármint azért, mert azok egyrészt a puszta működéshez nem szükségesek, másrészt a hálózati trafó kiszerelése kapcsán annak primer köre (azt kapcsolta a kapcsoló) mostanra ugye már nem létezik.

   A középhullámú vételhez a rövidhullámú finomhangolóra (lásd balra) semmi szükség, így azt is kiszerelhetem. A nagy sárga előlapot viszont nem szerelhetem le, merthogy az tartja egyrészt az előbbi képen látható kapcsolós potmétert, másrészt a skálahúrozást is. Mondjuk ettől még - ha nagyon útban van - félbevághatom.

   Az URH sáv antennacsatlakozójára egyrészt semmi szükség, másrészt milyen egy szerelés ez már? Konkrétan román. Mármint a beszereléskor valami annyira félrement (szerintem a rugózó akasztópöckök), hogy a műanyagból készült aljzat még komoly erőszakot alkalmazva sem nyomható bele az őt hordozó vasba. Sebaj! Legalább könnyű lesz a helyéről kiszerelni.

   Miközben a skálavilágítás izzójának foglalatát biztosan kiszerelhetem, a háttérben megbúvó tekercset biztosan nem, az ugyanis a középhullámú sáv modulátorköréhez tartozik. Azt persze megtehetem, hogy ha nagyon útban van, akkor lecserélem egy kisebb, és ha még annál is jobban útban van, akkor egy egyszerű vasmagos tekercsre, csak akkor a ferritrúd helyett kell egy antenna.

   A Kossuth adó középhullámú vételéhez úgy ahogy van, teljesen szükségtelen az alumínium burkolat alatt megbúvó URH hangolóegység. Ezt mondjuk első ránézésre már csak azért is nehéz lesz innen kiszerelni, mert nem igazán látszik, hogy mi tartja.

   Ha nem leszek rest visszafejteni a hullámváltó kapcsolóinak funkcióit, akkor ahogy van, akár a teljes sort kiszerelhetem. Ez komoly küzdelem lesz ha valóban megtörténik. Akarom mondani nagyon jó kis játék fog kisülni belőle. Néhány átkötésre szükség lesz, de az csak nem lesz már egy megoldhatatlan feladat.

   Amint az imént felvázoltak végiggondolásával megvoltam, már tettem is félre a rádiót, mondván vásárolnom kell. Ez amúgy most nem esett jól. Mármint az, hogy feltétlenül el kellett itthonról menjek, ugyanis az aktuális hangulatomban inkább írni, vagy rádiót szerelni volt kedvem, mint biciklizni, pedig amúgy azt is szeretek.

   A fenekemen ülve maradni vágyás oka igen nagy valószínűséggel az odakint uralkodó -2 fokos hőmérséklet volt. Odafelé mentemben belefolyt a számba a hidegtől megeredt könnyem. Visszafelé jövet pedig úgy voltam vele, hogy csak érjek már haza, úgy le fogok ülni, hogy ki sem lehet a székemből robbantani!

   Ehhez képest - csak hogy semmi se úgy legyen, mint ahogy elterveztem - úgy lementem a pincébe fedeleket hajtogatni régi papírdobozokra, hogy azon még magam is komolyan meglepődtem! Mármint ez a munka, ez kérlek annyira nem mostanra volt beütemezve, hogy nem is értem miért ennek álltam neki. Pláne itt lent a pince hidegében, mikor már az előbb is majdnem megfagytam...

   Bár ez az órán nem látszik, de már erősen benne járt a nap a délutánban, mire végre sikerült magamat rávennem, hogy a rádió megpocsékolásának nekikezdjek. Hogy aznap meddig kell eljussak vele, az egyrészt nem volt elém célként kitűzve, másrészt az adott pillanatbéli hangulatomban vállalást sem igazán mertem rá tenni.

   Bár nem volt egyszerű, de végül azért sikerült visszakövetnem, hogy az egyik felén a hűtőbordához kikötött spárga másik vége korábban (mikor a rádió még egyben volt) a hálózati trafóhoz volt hozzákötve. A kikötés célja az volt, hogy a sasszi és a hálózati trafó közötti elektromos vezetékek szerelés közben ne tudjanak megfeszülni. Így hirtelen nem dereng, hogy láttam volna ilyet korábban.

   Íme a vakon kitermelt (eddig még nem kapcsoltam be a rádiót), a középhullámú sáv működéséhez biztosan, illetve inkább csak valószínűleg szükségtelen vezetékek és alkatrészek halmaza.

   A stabilizátor kimeneti feszültsége 10,7 V. Ezt tudva ha olyan kedvem van, akár az egész balra látható panelt kikaphatom, majd közvetlenül járathatom a rádiót a labortápról.
   Erről az amúgy nyilvánvalóan elkövethető pusztításról már csak azért is lemondtam (később persze lehet, hogy még elkövetem), mert így, hogy még az egyenirányító is benne van az áramkörben, így még a tápfeszültség polaritására sem kell ügyelnem.

   Ha az első körben lezavart pusztítás közben valamit annyira elrontottam, hogy a rádió amiatt nem szólal meg, akkor először a javítására megyek rá, majd ha az nem sikerül, akkor egyszerűen csak szétkapom a készüléket alkatrészeire.

   Bár máskor az oda nem való részleteket ki szoktam vágni, most olyan jól jött ki, hogy anyám a felvételbe a kérésem ellenére belekotyogott, hogy már csak ezért is benne hagytam.
   A videó első részében középhullámra van kapcsolva a rádió, a másodikban viszont már URH-ra. Utóbbiban az az érdekes, hogy bár szokott lenni a keleti URH sávon hamisvétel, annyit azonban még sosem tapasztaltam belőle, mint amennyit ez a rádió produkált.
   Ami a videóval kapcsolatban még említést érdemel, az az eredetiek helyett (azok lent maradtak a pincében) felszerelt méretes, konkrétan az Orion 449-es rádióról származó forgatógombok. Mármint a tengelyekre azért ezeket a nagy gombokat tettem fel, mert bár csak a forgókondenzátoré, de az a tengely úgy meg van szorulva, hogy még a nagy átmérőjű gombot is kifejezetten nehéz tekerni.

   Bár erősen rezgett a léc, hogy korábbi terveimhez hűen felhagyok a rádió további piszkálásával, s majd csak valamikor máskor pákázok tovább, csakhogy semmi sem volt ami az adott pillanatban a további szórakozástól visszatartson.

   A forgókondenzátor oldaláról az URH hangolóegységet leszerelni már csak azért is igencsak húzós feladat volt, mert ehhez teljesen ki kellett szerelni a rádióból a forgót, aztán meg persze vissza is kellett rakni. Mivel a skálahúrozás már korábban leesett, ezért a forgó ki-be szerelésével nem okoztam további kárt.

   Az addig rendben, hogy 5% pontosságú, de mi lehet az értéke? Ez a kérdés ahhoz a másikhoz képest teljesen lényegtelen, hogy hova kell visszaszerelnem.
   A román forrasztások minőségéről annyit, hogy ezt a kondenzátort a panel fóliás oldaláról nem leforrasztottam, hanem csak úgy egyszerűen magától esett le. (egy picit azért biztos hozzáértem)
   Még tiszta szerencse, hogy a fóliás oldalról ha még a pince mélyén és a mosogatás előtt is, de azért készült egy kép, ami alapján visszataláltam az alkatrésszel a helyére.

   Miután a forrasztás nekem sem igazán akart jóra sikerülni (érezhető volt, hogy a kondi mindjárt megint kiesik), a szinte magától elszabaduló alkatrész lábait egy fogóval kiegyenesítettem, késsel megvakargattam, újraónoztam.
   Egy újabb adalék a román forrasztások minőségéhez, hogy miközben azzal szórakoztam, hogy a képen látható többi alkatrész egyik lábát a panelről sorban leforrasztottam, valahol keletkezett egy az eredeti, még az én régi rádiómra emlékeztető hiba. Mármint a rádió időnként bármiféle ráhatás nélkül recsegni, majd torzítani kezdett, amit ugyan a panel nyomkodásával, vagy a sasszi tekergetésével helyre tudtam hozni, az eredetét azonban nem találtam.

   Mivel ez a rádió az általában megszokott rendszer, vagyis sorba kötött AM - FM KF trafókkal készült, így mikor kiszedek egy az AM vételhez szükségtelen FM KF-et, akkor a további működés érdekében át kell kötnöm a panelen helyét.

   Ezzel a képpel azt szerettem volna megmutatni, hogy a panelen a vezetősávok még akkor sem láthatók valami jól, ha rájuk megyek drótkefével. Arról már nem is beszélve, hogy az egyik forrpont úgy tűnt el, mintha ott sem lett volna! Bár félteni nem féltettem, a drótkefézés idejére azért áramtalanítottam a rádiót.

   Miközben én a panelen a sorszáma alapján kerestem az egyik ellenállást, abból mindjárt kettő is az FM KF trafó ekkor már rég félredobott tekercsére simulva röhögött. Én mondjuk nem vidámodtam meg az esettől, a rejtély megfejtése azonban nagyon is megfelelt játéknak.

   A hármas FM KF viszont kicsit megszívatott, mert helyette már egyszerre kettőt. Mármint úgy egyszerre, hogy az átkötések helyének megkeresésekor nem volt elég csak az egyik két pontot rövidre zárnom, mert a rádió csak mindkét átkötés helyének egyszerre történő megtalálásakor volt hajlandó megszólalni.
   Valahol itt történt, hogy elveszítettem a téma iránti érdeklődésemet. Ez egyrészt a KF helyének átkötésére ráment tíz percnek volt köszönhető, másrészt annak, hogy az időnként akár csak úgy magától is előálló torzítás okára továbbra sem sikerült rájönnöm.

   A csak komoly nehézségek által kitermelhető URH tuner kapcsán arra a következtetésre jutottam, hogy egy ilyen rádiót ne én, hanem akinek két román anyja van, az hangoljon át nyugati normára!

   Van még egy FM KF, amit majd még szintén kiszedhetek, természetesen csak akkor, ha átkötöm a helyét, de aztán vége. Na jó, nem, merthogy a rövid és a hosszúhullámú sávok tekercseit és trimmer kondenzátorait is kiszedegethetem.
   Amúgy voltam olyan bátor, hogy megpróbálkoztam a kapcsolósor kitermelésével is, csakhogy arra olyan sok alkatrész lett ráforrasztva, melyekre ráadásul még szükség is van a középhullámú vételhez, hogy abból a rombolási tervemből valószínűleg már semmi sem lesz.
   Itt aztán menten felmerült bennem annak lehetősége, hogy el kellene játszanom ugyanezt, csak alanynak egy ennél jobban dokumentált, pláne olyan felépítésű rádiót kellene válasszak, ahol az összes alkatrész a panelba lett beültetve.
   Tovább merengve a témán (bámulni azt már nagyon tudok), azt találtam ki, hogy a képen láthatók közül a kapcsolókra szerelt alkatrészek értékéről és pozíciójáról készítek egy térképet, ami alapján a kapcsolósor kiszedését követően visszatalálok velük a helyükre. Ezt a tervemet annyira túlzásnak, pláne teljesen értelmetlennek éreztem, hogy akár még lehetett is volna belőle valami!

   Ettől persze még kedvenc szokásomhoz híven félretettem a rádiót, mondván a már amúgy is roncsot tovább rombolni nincs akkora feladat, pláne van annyira jó játék, hogy ezt a témát másnap, vagy valamelyik más nap majd biztosan folytatni fogom.

   A hangfrekvenciás erősítő kimenetére az egyszerűség jegyében a sasszi és a hűtőborda között rámérve, ott úgy nagyjából fél tápfeszültséget tapasztaltam. Mikor a rádió recsegve torzan kezdett szólni, ez az érték nem mászott el, így nem itt, hanem valahol másutt van a hiba.

   Kiszedtem még néhány, természetesen csak a középhullámú sáv vételéhez felesleges alkatrészt, majd a játékra ráunva újrahangoltam a rádiót. Mármint nemcsak a trimmereket, de az AM KF trafókat is, bár nem műszerrel, hanem egyszerűen csak fülre.

   A rádió maradványát a kiépített alkatrészekkel, a tápfeszültséget szállító műszerzsinórokkal és a hangszóróval együtt munkalapostul félretéve, csak álltam az asztal előtt határozatlanul. Mármint képtelen voltam eldönteni, hogy mi legyen a következő lépés. Míg az egyik véglet az "elbontom a maradványt apróra", addig a másik az "elteszem egy dobozba", hátha egyszer még kelleni fog valamire.
   Mivel skála hiányában már a mögöttes lap sem kell, azt ha onnan kiépíteném, majd félbevágva szerelném vissza, akkor a rádió dobozban történő helyfoglalását úgy kb. a felére tudnám csökkenteni.
   Ebből szerintem az lesz, hogy hagyom a témát a lelkemben egy kissé ülepedni, aztán körbenézek a pincében, hátha találok odalent egy a maradvány befogadására alkalmas méretű dobozt. Mármint üreset, ezzel oldva meg, hogy a rádió pincemélyi elhelyezése a doboz hasznosulásának közepette ne csökkentse le az odalenti helyet.

   Még valamikor ebéd előtt odavettem magam elé a munkalapot, rajta a rádió megpocsékolt maradványaival, majd a legegyszerűbb módú méretcsökkentést tartva szem előtt, fogtam és a kitermelt alkatrészeket kiszórtam a kártyadobozból, mondván ha fogom és mindet szétrakom, akkor nem is olyan kicsit fog csökkenni a kupleráj szintje.

   A vezetékek az asztali szemetesben végzik. A skálahúrnak és a mutatónak viszont van a pincében egy doboz, mint ahogy az apró alkatrészeknek is. Mivel valahol a háttérben nem kevés energiát fektettem a pincei rendbe, így már tuneres, KF-es, biztosítékos, foglalatos, csatlakozós, és még ferritrudas dobozom is van. Hogy az alkatrészeknek legyen esélyük még aznap odakerülni a társaikhoz, ezért a kép közepén látható apróságok kivételével mindent kihordtam a bordó köpenyem zsebébe, mondván majd kiteszem belőle lent, mikor amúgy is lemegyek tűzifáért.

   Miközben az alkatrészeket tologattam, arra a következtetésre jutottam, hogy a rádió mérete a skálaüveg mögötti műanyag lap hosszában történő elfűrészelése által úgy nagyjából tényleg a felére csökkenthető. Ezzel párhuzamosan azt is sikerült eldöntenem, hogy a rádió maradványát nem bontom el, hanem akár lesz belőle egyszer valami, akár nem, fogom és elteszem.

   Mármint ez így lecsupaszítva már nem foglal el akkora helyet, hogy a pincében valamelyik polcon ne férne el, miközben ha kell valami kísérlethez, rádióépítéshez, alkatrészbázisnak, akkor könnyedén előkapható. Már ha még fogok rá emlékezni, hogy van lent egy ilyenem, meg persze egy füst alatt arra is, hogy hova tettem.

   A maradvány előlap méretét illetően úgy döntöttem, hogy az akkora lesz mint amekkora a forgókondenzátor magassága. Egy másik döntésem pedig az volt, hogy nemcsak hosszában vágom ketté, hanem a további méretcsökkentés érdekében a két széléből is levágok egy-egy mára már rég felesleges darabot.

   Hogy ne húzzam a dolgot a végtelenségig (ez sajnos rossz szokásom), ezért úgy döntöttem, hogy mivel aznap amúgy is lépcsőház takarítós nap van, mikor azzal a feladattal végeztem, a frissen mosott követ ne én járjam össze először alapon, ezt az anyagdarabot még aznap szétfűrészelem.

   Annyira szép lenne, ha az évet nem azzal indítanám (ekkor épp nagyban január elseje volt), hogy valamit már megint otthagyok a munkalapon, darabokban, további apró lépésekre várva, hogy megráztam magam és nekiindultam.

   Mármint a szokásosan kiadós ebédet követően hosszan nézegettem a rádió roncsát, hátha rögzül bennem a mérete. Hogy ezt egy mérőszalag segedelmével akár le is mérhettem volna? Ez bár eszembe jutott, de végül valamiért mégsem tettem meg.

   Az elvágandó anyagot viszont volt annyi eszem, hogy kitettem az előszobába, direkt a fahordó szatyorra. Itt aztán menten végre kellett hajtanom azt a logisztikai bravúrt, melynek eredményeként mikor a felmosószettel a földszintre érek, addigra az anyagdarab már a pincei polcon legyen. Mármint takarítás közben nincs hova tenni rajtam egy akkora anyagot, ezért még előtte újra lementem egy szatyor fáért.

   Az üres papírdobozkészletet alaposan átnézve (csak álltam itt előttük és hosszasan bámultam), végül azt sikerült megállapítanom, hogy bár a rádió több különböző méretű és fazonú dobozba is beleférne, csakhogy egyikkel sem lenne jó a lomos pincében szűkös hely okán igencsak fontos helykitöltési tényező.

   Bár a zsebemből kiraktam őket, de a helyükre ekkor még nem kerültek be. Mármint úgy éreztem, hogy a hideg miatt a takarítást követően előbb majd fűrészelek kicsit, és csak aztán megyek rá az apróságok elrakosgatására. Ezek amúgy a zsebemből is csak a hideg miatt kerültek ki. Mármint akkor szúrtam ki őket, mikor a pince hidegében zsebre vágtam a kezeimet.

   A rádió dobozát a folyosóról szintén a hideg miatt nem dobtam ki. Mármint annyira hideg volt kint (megjöttek a téli mínuszok), hogy kissé alulöltözötten (ekkor csak a bordó köpeny volt rajtam) a kukákig sem volt kedvem kimenni.

   A lépcsőház takarítását követően, a tűzifás pince ajtajában a lehetőségeimet latolgatva toporogva, abból kiindulva, hogy olyan egyszerűen (és még bonyolultan sem) nincs, hogy én ennek a cikknek legalább a képanyagát aznap el ne készítsem, nyitásképp megraktam fával a szatyrot, majd rámozdultam a fűrészelés nemes feladatára.

   Kiraktam a pince elé a munkapadot, majd arra a munkadarabot, és még egy tollat és egy vonalzót is. No nem mintha akár csak egy kicsit is számítana a vágási vonal egyenessége...

   Bár a keretes fűrészbe a megszokott szögállásához képest kilencven fokkal elfordítva beszerelt fűrészlappal is dolgozhattam volna, én valamiért a pusztán nyeles változatnál kötöttem ki. Mármint azért, mert a hőre lágyuló műanyagban csak lassan lehet haladni, különben elolvad, amitől beleragad a fűrészlap. Hogy a feladathoz használt fűrészlap mennyire régi, arra a még Csehszlovákiában készültsége adott némi támpontot.

   Mivel az eredetileg a hangszínszabályzó potmétert befogadó lyuk kisebb volt, mint amekkora a hangerőt szabályzó nagyobb potméterhez szükséges, ezért azt fel kellett fúrjam tízesre.
   A fúrás azért nem csigafúróval történt, hanem egy a fúrógép tokmányába fogott reszelővel, mert a lyukban volt két kitágítás, amibe a fúrószár egészen biztosan beleakadt volna, aztán még széttöri nekem a műanyagot. No nem mintha akkora szükség lenne rá, hogy a széttörését komoly traumaként éltem volna meg...

   Mivel a kisebb helyére beszerelt nagyobb potméternek értelemszerűen több helyre van szüksége, ezért az egyáltalán beszerelhetőségének érdekében el kellett görbítenem az útból a kapcsolósávot összetartó lemez végét. Ahogy az a lemez most kinéz, az egyértelműen azt mutatja, hogy egyáltalán nem bántam vele finoman.

   A rádió szerelgetése közben tapasztalt egyik különös hibát az okozta, hogy idővel megkeményedett a mindenféle vezetékekre húzott műanyagcső. Mármint a végtranzisztorok lábaira húzott vékony is, ami aztán az egyik lábat (gondolom a váz feszítésének hatására) nekitolta a tranzisztor tokjának. Az eredmény tisztára olyan volt, mintha kontakthibás lenne a tranyó egyik lába.

   Bár a megtépázása közben még csak véletlenül sem bántam vele finoman, szóval ahhoz képest, hogy mennyi bántást kapott, az újabb próba is kiváló eredménnyel zárult, és még a hangerőszabályzó vezetékeit sem kötöttem el. Mármint lecseréltem a keményre merevedett vezetékeket még viszonylag puha árnyékolatlanokra.
   Amúgy korábban, mikor még nem volt fent a sasszin az előlap, felmerült annak lehetősége, hogy még a kapcsolósort is kiépítem, csakhogy az olyan szinten lett összekombinálva, hogy erről végül lemondtam. Mármint kipróbáltam, hogy a középhullámú sávot hallgatva elhallgat-e a készülék, ha megnyomok rajta egy másik gombot is (mármint két gombot nyomok be egyszerre), mely kísérlet sajnos azzal az eredménnyel zárult, hogy igen.