Hogy mégis mit keres egy fadarab a bicaj csomagtartóján? Nos ekkor még úgy gondoltam, hogy idővel majd ebből a darab fából lesz kialakítva a keresztségben részemről egyszerűen csak fogótartó nevet kapott alkalmatosság.

   Kisvártatva viszont már úgy, hogy ebből a másikból. Ezeket a különféle méretű fadarabokat nem veszem, hanem bicajozás közben találom, s mivel tetszenek, ezért képtelen vagyok őket az út porában úgymond veszni hagyni.

   Majd kisvártatva kiszedtem a polcból. Mi az, hogy miért? Egyrészt azért, mert ha benne hagyom a dolgokat, a korábbi képen látott szétválogatatlan állapotban, akkor ugyan ki a csudának lesz kedve néhány hónap múlva a beporosodott csavarok között turkálni? Másrészt ami a tálcában megmaradt, azok a bigyók nem ide, hanem a másik pincébe valók. Na most a harmadik ok az volt, hogy ebben a szép nagy tálcában áll szándékomban áthozni a másik pincéből a szerszámokat.
   Mi az, hogy milyen szerszámokat? Nos azokat, melyek odaát, vagyis a lomos pincében vannak, különböző sűrűségű csomósodásokban elhelyezve, leginkább az asztalon, vagy valahol annak közvetlen környezetében.

   Ez itt az asztal bal oldali sarka. Ezt a szörnyű titkot csak azért árultam el, mert ebből a képből már-már képtelenség kitalálni. Mint azt épp az előbb említettem volt, szerszámok hevernek rajta mindenfelé, ami engem szerfelett idegesít. Persze nem az bennük a bosszantó, hogy vannak, valamint az asztalon (bár mondjuk egy kicsit azért az is), hanem az, hogy mikor keresek valamit, akkor vagy nem találom, vagy igen, csak mondjuk nem elsőre. Hogy amit keresek, az nem elsőre lesz meg, az egyértelműen azért van, mert ezen az asztalon még semminek sincs kialakult helye. Na éppen ezért vagyok most itt, hogy végre változtassak ezen a szörnyű helyzeten.

   Mármint a lényeg az, hogy egy helyen legyenek a szerszámok, és lehetőleg ne itt, hanem a tartójukban, és még abban is stabil helyen. Bár már többször is rezgett a léc, miszerint egyszerűen törlöm ezt a projectet, a szerszámokat pedig bevágom egy ezentúl szerszámosnak nevezett fiókba (amúgy van is itt egy ilyen nevű fiók), csak aztán úgy éreztem, hogy ez részemről csalás, mi több, egyenesen az álmaim feladása lenne.

   Hogy aztán ennek a rengeteg szerszámnak lesz-e a helye a tartóban (már úgy értem, hogy mindnek), azt majd mindjárt kisakkozom, csak azt már persze nem itt, hanem majd odaát, ami jelen esetben a tűzifás pincét jelenti.
   Az indíttatás amúgy az volt (mármint a rengeteg szerszám összeszedésére), hogy amit csak látok, azt mind betettem a tálcába. Ezt az elgondolásomat azért tartottam helyesnek, mert ami szerszám nem kellett, azt már korábban betettem a szerszámos fiókba, ami viszont igen, azt kitettem valamelyik polcra, vagy egyszerűen csak kint felejtettem valahol.

   Mikor megálltam ezzel a rettenetes fadarabkészletemmel szemben, azt azzal a merész elhatározással tettem, miszerint abból lesz a szerszámtartó, amit elsőnek kiválasztok, különben úgy elúszok a szokásos lamentálással, hogy amit kitaláltam, az talán már sosem készül el!

   No nem azért léptem rá, hogy el ne szaladjon, hanem azért, hogy legyen mihez viszonyítani a méretét. Mármint nem a cipőmnek (az 43-as), hanem a fadarabnak! Ennyire hosszú persze nem kell, illetve nem is lehet, hiszen az asztal a ráhelyezett pult miatt csak 53 centi mély.

   Aztán mire mindkét szélével végeztem, mindjárt meg is állapítottam, hogy most egy darabig biztosan bal kézzel fogok maszturbálni. Amúgy azért nem vettem elő a dekopír fűrészt, mert tapasztalatom szerint azzal olyan görbét tudok vágni, hogy annak csodájára járnak az asztalosok!
   A körfűrész mondjuk egyenesen vág, csakhogy a nagyobbikat nem szeretem, mert az valami iszonyat nehéz, míg a kisebbikben megnyekkent egy fogaskerék. Mondjuk azóta már vettem belőle újat, csak az a doboz még épp mint a motoros gyalu, valamint a felsőmaró, még ki sem lett bontva.

   Mikor az immáron méretre szabott munkadarab felett kedvenc szokásomhoz híven igen alaposan elmerengtem (ebben amúgy már vérprofi vagyok), menten felmerült bennem az abbahagyás lehetősége (amiben már szintén meglehetős gyakorlatom van), csak aztán úgy voltam vele, hogy egyrészt még fiatal az idő, másrészt pedig legalább a tervezési fázison túl kellene jutnom, hogy másnapra (vagy valamelyik nagyon távoli napra) már csak a tényleges munka maradjon.

   Mindeközben a háttérben nagyban folyik a fűrész felújítása, amit azért voltam kénytelen a fiókfülre felkötni, mert kellett a satu, amibe a fűrész a festés idejére a nyelénél fogva volt belefogva.
   Miután visszaszereztem a fűrésztől a satut, csak álltam a pince közepén, kezemben a dögnehéz vassal, és nemhogy akkor, de egészen a project végéig nem jöttem rá, hogy mégis mi a csudának kellett nekem a satu. Már úgy értem, hogy a szerszámtartó legyártása közben nem volt rá semmi szükség.
   Az emlékezetkiesésem kapcsán érzett bánatomban persze fel nem kötöttem magam, hanem megtettem ezt inkább a fűrésszel, hogy ne nyomódjon el rajta a még puha festék. No nem mintha ez egy fűrész esetében bármit is számítana...

   A szarvas maradhat, mert azt elég lesz csak odébb tolnom. Már úgy értem, hogy ezen a felcsukható asztalon, mikor majd ideteszem mellé az elkészült és már le is lakkozott szerszámtartót. Részemről ez a gondolatmenet - legalábbis így a project elején - meglehetős elbizakodottságról tanúskodott.

   Kiültem a folyosóra (de csak mert itt volt hozzá elég hely), majd azt játszottam az áthozott szerszámokkal, hogy szétválogatom őket. A válogatás vezérelve az volt, hogy balra tettem ami benne lesz a szerszámtartóban, jobbra pedig ami nem.
   Mivel jó nagy a deszka, valószínűleg bele fognak férni a kiválasztott szerszámok. A beleférést persze úgy kell érteni, hogy lyukak lesznek a deszkán, s abba lesznek a szerszámok beledugdosva. Van amelyik a nyelénél, más a fejénél fogva.

   Mivel az ecsetek nyelének vége hegyes volt, az a forma pedig nem jól áll meg egy lyukban, így azzal nyitottam, hogy lecsaptam őket tompára. Azt persze látom, hogy egy szögletes valaminek szögletes lyuk kell, de ekkor még úgy gondoltam, hogy nem lesz azt olyan nehéz a puhafában kialakítani. Bár ez a gondolat részemről nyilvánvaló elbizakodottság volt (pláne úgy, hogy talán még sosem csináltam ilyet), de mint az kisvártatva kiderült, a könnyedségben alapvetően igazam volt.

   Mikor itt tartottam, vagyis már minden egyes jelölést ráfirkáltam a deszkára, a sebességet tartottam a legfontosabbnak. Már úgy értem azért, nehogy elfelejtsem, hogy melyik ákombákomom micsoda.

   Még tiszta szerencse, hogy valamelyik korábbi farigcsálós project kapcsán, mikor is találtam a pince elé borított linóleumon egy különös formájú alkatrészt, valahogy megéreztem, hogy az bizony még kelleni fog valamibe.

   Nem tudom említettem-e már (kb. ezerszer), hogy mennyire rühellem azt a helyzetet, mikor a szerszám használata helyett a javításával megy el az idő. No de volt páka, forrasztóón, és még némi tehetség is akadt a probléma megoldásához.

   Hogy minek vettem elő a köszörűt? Nos azért, mert a fában a hagyományos élezésű fúró mindenáron központosan szeretne haladni (mert ugye hegyes), miközben én azt szerettem volna tőle, hogy ne így tegyen.
   A megoldás az volt, hogy kerestem egy törött fúrót, amit aztán úgy éleztem meg, hogy inkább fenékmarónak, mint fúrónak minősüljön. A fenékmaró jelen esetben természetesen nem a csípős paprika kijáratnál tapasztalható tevékenységét jelenti.

   Az egészen tompa szögűre köszörült fúróval már simán kivájtam az elsőknek kiválasztott eszközökhöz szükséges szögletes lyukakat. Valahol itt éreztem rá (no nem mintha eddig nem tudtam volna róla), hogy mekkora a különbség az állványos fúrógép, meg az állványba fogott kézi fúrógép között.
   Mert ugye a képen látható felépítmény úgy lóg oldalra (amúgy előre és hátra is), hogy azzal precíz munkát végezni nem lehet. Ettől eltekintve a bóvli sárga állvány akkora csoda (mármint egy pusztán kézben tartott fúrógéphez képest), hogy arról akár ódákat lennék képes zengeni!
   Na jó, ezt most az olvasók lelki egészségének érdekében nem teszem meg, de azt azért megemlítem, hogy mikor ennyi zsákfuratot kell készíteni, mint amennyit majd mindjárt fogok, akkor nem kell szalagos jelölés a fúrószárra, vagy rácsavarozható támaszték, hanem elég csak bíbelődni egy kicsit az állvány mögötti csavarokkal.

   Most épp azt játszom, hogy amelyik szerszámnak már megvan a deszkában a helye (már úgy értem, hogy már ki van fúrva), azt átteszem a betonról a tálcába. Mit ne mondjak, még magamat is sikerült meglepnem a haladási sebességemmel! Ez persze a puszta képekből nem látszik, de csak úgy dőlt a forgács!

   Bár a szalagcsiszoló egyértelműen gyorsabban végzett volna a feladattal, mint a rezgős társa, csak ez egyrészt a rezgőcsiszoló javítás utáni főpróbája volt, másrészt a szalagcsiszoló - mint úgy általában mindig - most is bele volt fogva a padjába.

   Miközben a szerző épp nagyban mindenféle dolgokkal volt elfoglalva, egyszer csak eljött az éves statisztika elkészítésének ideje. Ez a kép azért kapta a "túl sok volt" nevet, mert egyrészt túl sok volt az idén ki nem futtatott lista, másrészt lelki teherként egész évben azt nézni, amint épp nagyban nem történik velük semmi, nekem valahogy már az is "túl sok volt", mire fel menten megígértem magamnak, hogy jövőre nem lesz ennyi. Mármint lista, amit egyrészt úgy kívánok elérni, hogy kifuttatom ezeket a régieket.

   Mivel volt rá időm, nyitásképp a feltornyosult filmekből tudtam le annyit, hogy a bal oldali lista megtelt piros körökkel. Az 56 film megnézése (plusz három a régiek közül) amúgy annak a hozzáállásomnak volt köszönhető, hogy a szétszedések helyett inkább a mozizásra mentem rá.

   Mikor épp nem moziztam, akkor pedig a retrofitra, ami annyit tesz, hogy újraolvasom a már rég megírt, de meg még nem jelent cikkeket, kiszedegetem belőlük a régi helyesírási hibáimat, tárgyi tévedéseimet, teszek be helyettük újakat, meg persze a már elkészült szétszedésekre mutató linkeket is beszúrom, a még mindig hiányzókat pedig felírom.
   Mint az a táblázatból kiderül, már csak négy cikkre vagyok tőle, hogy legalább ezt a listát kidobhassam. Mikor ez megtörténik, apró ötletemet megvalósítva, nem nyomtatok belőle újat, hiszen satírozni az Excel táblázatban is lehet. Mármint még magán a számítógépen, nyomtatás és toll nélkül, pusztán gombnyomkodással, amit ha kíváncsi vagyok rá, akkor persze ugyanúgy megnézhetek, mint ezt a díszhelyre csíptetett cetlit.

   Íme a tulajdonképpeni mindenéves statisztika, melyben a legalsó sort kell nézni. A 118-as szám azt jelenti, hogy 2022-ben 118 szétszedtem cikk jelent meg. Esetleg lehet közöttük rádióépítős témájú is, ami plusz, mert az egy másik táblázatban van nyilvántartva, épp mint ahogy a képek szöveggel oldal cikkei is.
   Az adott évben elkészült 208-as szám értelemszerűen azt jelenti, hogy 2022-ben annyi szétszedést hoztam tető alá, amibe persze beleszámítanak a felsorolós és a farigcsálós cikkek is, azokat ugyanis valaha a szétszedősek közé soroltam be, s már semmi kedvem őket onnan kiszedni, de csak mert az a keresztbe kasul linkeltség okán valami eszement nagy feladat lenne.
   A cikkek által a szerveren elfoglalt átlagos méret nem változott (illetve most épp csökkent egy egészen kicsit), ami annyit tesz, hogy se túlzásba nem viszem a képek mennyiségét, se alul nem múlom magamat.
   A sorban egy kicsit hátrébb ugorva, az előre kész 705-ös szám azt jelenti, hogy az évente megjelenő cikkek mennyisége a következő 6 évben még akkor is stabil marad, ha semmit sem szedek szét. Ehhez persze az is kell, hogy időközben ne haljak meg.
   Ami egy számomra fontos adat, az az utolsó szám. A 26 azt jelenti, hogy a táblázatba jelen állapot szerint előre beírt 2.149 tételből mindössze 26-ot nem hoztam össze. Ezt persze nemcsak azzal értem el, hogy 2022-ben letudtam közülük 9 tételt, hanem azzal is, hogy a táblázatba nem írtam be olyan újakat, amiket aztán nem szedtem szét. A 2023-as tervem amúgy csak az, hogy ezt a számot leszorítsam 20 alá, ami olyan nincs, hogy össze ne jöjjön!

   Ami végül azt eredményezte, hogy az alsó táblázat teljesen betelt, s legalább már azt kidobhatom. Amúgy a bal felső is megy a szemétbe, hiszen ahhoz már nem jön semmi. A jobb felső pedig azért néz ki annyira furán, mert bár ez még engem is meglepett, de már 2023-ban is lazán sikerült összehoznom két szétszedtem cikket. Míg az egyik egy kék nyomkodós lámpa szétszedéséről szól, addig a másik a zömében tavaly lefuttatott, be azonban már csak idén fejezett polclap puhítós farigcsálós téma lett. A sok pötty pedig azért került a táblázatba, mert a piros körökön felül azok is egy-egy megnézett filmet jelentenek. Mikor már nem lesz a pöttyöknek hely, akkor majd rámegyek a táblázatra satírozással. (lásd tőle balra) Szerintem idén az lesz, hogy mire az első 56 szétszedést tető alá hozom, addigra sokszorta annyi filmet fogok megnézni. Ez már csak azért is egészen biztos, hiszen a táblázat szerint már most majdnem kétszerannyi van!

   Na itt kellett volna következnie annak a képnek, ami már a helyén, vagyis ezen a pincei asztalon mutatja, csak ez ugye elég látványosan nem jött össze. No de mit nekem ennyi furkálás után egy kevéske lomokkal történő szaladgálás...