Egyágú létra
(emeletes ágyhoz való)

Na most az úgy van, hogy bár már előkészítettem a terepet az anyagok szétpakolása
című projecthez, csak mivel nincs hozzá kedvem, kerestem inkább helyette valami
más elfoglaltságot. Mondjuk annyira keresni azért nem kellett, hiszen a háttérben
kifejezetten feltűnően toporog a szekrény ajtajának támasztott létra. Teszi ezt
már olyan régóta, hogy bátran ki merem jelenteni, hogy ez már mindenhol
volt útban! Kelleni viszont nekem ugye, még soha semmire sem kellett.

Úgy értem attól eltekintve, hogy valaha ezen a létrán jutott fel a fiam az emeletes
ágyába. Mikor a gyerek már nem fért be (vagy csak összehajtogatva) az ágy alatti
kuckóba, kiszereltem az ágyból a lábtoldókat, meg a többi feleslegességet, melyek
azóta is a pincében foglalják a helyet. Mivel ezek alapvetően csodaszép faanyagok,
ezért képtelen voltam rávenni magam, hogy felaprítsam őket tűzifának. Kelleni így
egyben viszont igen ritkán kellenek. Már úgy értem, hogy eddig még nem nagyon
faragtam belőlük semmit. Mondjuk ezen ágyból kitermelt anyagokból van az
akku és a szerszámtartóm, illetve a virágállványra készített pótpolc
tartója is ebből készült. Ezen apróságok persze nem
igazán fogyasztottak bele a mennyiségbe.

Az oldalára fektetett létra olyan hosszú, hogy a pincei alacsony plafon okán nem
tudom annyira felemelni a kamerát, hogy mind a két vége rajta legyen a képen.
Természetesen nem ezért szedem szét, hanem azért, mert nemcsak a képbe,
de igazából sehova máshova sem akar beférni. No meg ha befér is,
céltalan a léte, hiszen nincs rajta hová felmásznom.

Ezek a valamik tartják össze. Ebben egészen biztos vagyok, hiszen valaha
én magam szereltem össze, bár ennek megvan már több mint húsz éve.

Ezen csavar kitekerése semmiféle problémát sem fog okozni.

Még a mennyiségük okán sem volt számottevő idő a kitekerésük.

Ezektől a fadugóktól viszont félek egy kicsit,
mert ugye ezeket nincs minél fogva kihúzni.

Mikor beledöftem a közepébe a szúróárral, mondván tekerek bele egy csavart,
aminél fogva kihúzom, természetesen nem kifelé, hanem befelé mozdult el.

Miután csavart tekertem a fadugóba, oldalról bekúszott a képbe egy harapófogó.

Meglehetősen erőltetetett magyarázat lenne a dugócska kihúzásának
nehézkességére kennem, hogy idáig halogattam a létra szétszedését.

És még csak csavar sincs a lyuk mélyén!

Ezeket a stifteket szerintem simán ki fogom tudni húzni a harapófogóval.

Sárga alapon sárga téma. Ez persze nem panasz volt, hisz részemről
kitörő örömmel vettem tudomásul, hogy sikerült végre
leterítenem ezt a k*rva linóleumot az előtérbe.

Ez egy még az előzőnél is sárgásabb árnyalatú kép. De persze nem ez a lényeg,
hanem az, hogy már van egy fatiplik feliratú dobozom. Ami talán még ennél
is fontosabb, hogy már az elhelyezésére kiötlött polc is elkészült. No nem
mintha ezek a valaha fennálló hiányosságok annyira hátráltattak volna
a létra szétszedésében, hanem csak gondoltam dicsekszem egy kicsit.

Erre a dobozra - mint az gondolom sejthető volt -
"óriás facsavarok" feliratú címkét ragasztottam.

Hogy ezekből a lépcsőfokokból szerszámtartó lesz a másik pincébe,
vagy esetleg sámli, azt jelen pillanatban még nem döntöttem el.

Már majdnem nekiálltam lyukakat döfni, majd csavarokat tekerni a lyukakat
lezáró apró dugócskákba, mikor is szerencsére még éppen idejében leesett,
hogy a lyukak immáron a másik oldalukról is szabadon hozzáférhetők.

Szóval csak be kellett dugnom a BIT nélküli nyelet a lyukba, majd rácsapni végére.

Hogy ezekre a sárga alapon sárga fadugókra támad-e igényem a jövőben, azt most
még nem tudhatom, azt viszont nem ártana megjegyeznem, hogy már vannak.

Na ez az a polc, amivel az előbb eldicsekedtem.

Ellenben ezen a polcon nincs semmi dicsekedni való. Illetve most, hogy épp nézem,
hát nem kiszúrtam rajta a gyerek ágyának lábtoldóit? De! Na ezekből se lett még
barkácsolva semmi. Mondjuk ahogy így elnézem a felhalmozott faanyagaim
mennyiségét, ha mindből csinálnék végre valamit, akkor esélyem
sem lenne a legyártott akármik elhelyezésére.
Mondjuk kivéve tán a tűzifát.

Visszatérve a fősodorhoz, részemről jelen pillanatban már annak is nagyon
tudnék örülni, ha legalább ezeket a deszkákat lenne hová eltennem,
nemhogy még barkácsoljak is belőlük valami hasznosat.

Mert ugye keresztben az ajtórésben mégsem maradhatnak. Mi az hogy miért nem?
Na jó, akkor nincs mese, illetve van, szóval elmondom. Itt vagy Géza bekiabálással
beállított az egyik szomszédasszony, majd a belépés pillanatában egyből fel is rúgta
a hozzá közelebb eső deszkát. Mivel megérezte, hogy bajt csinált, lépett előre egy
hatalmasat, de hogy el is érje az elvágódni készülő deszkát, még egy kicsit előre
is kellett hajolnia. Na ettől a fura mozdulatsortól kis híján berepült a pincébe,
mert gondolom nem számított rá, hogy húz rajta egy jó nagyot az elkapott
deszka. Én persze udvariasan úgy tettem, mint aki nem látott semmit,
pedig ez a meglehetősen idős korban bemutatott különös balett
mozdulat minimum megért volna egy YouTube videót.

Mivel a mára kiszabott feladattal, vagyis a létra elbontásával végeztem, nekiálltam
megszemlélni a következőt, melynek lényege az, hogy valamiféle burkolat kerüljön
erre a kopott betonra. Szempontjaim kevésbé esztétikaiak, mint inkább kényelmiek.
Mert ugye jelenleg az van, hogy mikor itt, vagyis a pinceajtóban barkácsolok, akkor
a gépeim termelte forgácsok beszóródnak a hátam mögé, vagyis ide. A hepehupás
betonról meg nem olyan egyszerű feltakarítani a szemetet. Sokkalta egyszerűbb
lenne a takarítás, ha a pince előtti részhez hasonlóan, ez a rész is sima lenne.
A pince előtt először betonoztam (ez amúgy itt is elkelne), majd leterítettem
linóleummal. Mikor már valahol ott tartottam, hogy az előtérhez hasonlóan
ide is linóleum kerül, akkor az utcánk végében található szelektív gyűjtő mellől
sikerült szereznem egy újabb adag laminált padlót. Az előzőből dobozok készültek.

Ebből a mostani adagból viszont még semmi, mert nem igazán tanácsos hozzájuk
nyúlni, míg szárad rajtuk a festék. No persze nem én festékeztem őket össze,
hanem ezek már eleve ilyen pacásak voltak. A fehér pöttyök ráadásul nem
falfestékből vannak, minek okán inkább megvárom míg megszáradnak, és
majd csak akkor állok neki őket levakargatni. Hogy aztán ezekkel lesz-e
burkolva a pince eleje, vagy megmaradok inkább a linóleumnál (hiszen
most még (vagy már) abból is van bőven), azt még nem döntöttem el.

A fűtőtestek letudva, a tartalék bicaj kipofozása meg lemondva, míg
a kép közepén bujkáló fűnyírómotorról próbálok megfelejtkezni.

A hordozható fénymásoló elpusztítása egy másik igencsak régóta halogatott project.
Na most, illetve máskor sem szabadna itt körbenéznem, mert csak elkeseredem.
Mármint azért, mert évek óta hiába próbálom elérni, hogy legyen a pincében
egy olyan helyiség, ahol csak olyan tárgyak vannak, melyekkel már semmi
dolgom sincs. Mondjuk az az előtér, ahol a bicajomat tartom, az majdnem
kész. Már csak a múltkor készített szekrényke tetejének éléről hiányzik két
csíknyi vékonyka falemez, illetve a fénycsöves dobozban rejtőzik egy különös
fénycsőarmatúra, amit valaha Apukám készített a telekre, mégpedig akkumulátoros
üzemre. Mikor már kezdtem úgy érezni, hogy ez a két utóbb említett project lesz az,
melyeknek legközelebb nekiugrok, menten kiderült, hogy a szintén az előtérbe
készülő kerti szerszámok tárolója című projectem is csak fejben létezik.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.