Kistévé
(Krisztián kolléga ajándéka)

Gondoltam legyen vége a lazsálásnak! Lekaptam a gépet a polcról, hogy most
aztán megyek és tényleg kihúzok valamit valahonnan, és lesz ami lesz,
ami a kezembe akadt, azt szétszedem. Erre fel a fényképezőgép
egyből az első exponálás után beteget jelentett. Ha már ő is
szabotálja a munkát, az szerintem nem valami jó ómen.

Lekaptam a polcról egy másik fényképezőt, konkrétan a Minoltát, majd miután
a hosszas keresgélés eredményeképp végre megtaláltam rajta a power gombot,
az optikáját, akarom mondani a figyelmemet ezen polc irányába fordítottam.
Elől felejtettem a kosarat az ultrahangos mosóból. Ugyan megígértem (még
valahol mélyen belül magamnak is), miszerint most aztán már tényleg
a nagyon hangos füles következik, csak még nem most. Ott van
a Sokol rádió, amihez most szintúgy nincs kedvem, mint
az alatta elterülő SONY TC-U5 magnóhoz sem.

Mi lenne, ha tegyük fel nekiállnék és összeraknám az évek óta apró darabokban
senyvedő lapozós órásrádiót? Ühüm. Különleges világnap! Akkor legalább
a felső műanyag dobozt levihetném a pincébe. De miért pont ezt?
Mikor annyi minden mást is csinálhatnék...

A szerző megállt a tengernyi lom előtt, majd valósággal (de tényleg) lemerevedett.
Belül persze száguldoztak a gondolatok. Jó. Beismerem. Erősen túlzásba estem.
De kétségbe nem! Pedig mikor ez a kép készült, akkor az itt látható magnók
közül még egyik sem volt szétszedve. A Philips N4504 nagyon fent van,
az UHER 4000 nagyon új, a SANYO deck teteje meg ferde (persze
gyárilag), miközben az AEG 300-as, mint ahogy a Philips kazettás,
szinte nem is látszik! Hogy aztán mire az idő eljut oda, hogy ez a cikk
kikerül, hol fogok tartani a magnóim feldolgozásával, az egy jó kérdés!
Amúgy már többször is megígértem magamnak, hogy többé nem keverem
meg a cikkek elkészülési sorrendjét, csakhogy ezt az álláspontomat eddig még
mindig feladtam. Hogy nézne már ki, hogy tíz rádiót boncolok fel egymás után?
Aztán meg mondjuk újabb tíz telefonos valamit. Akkor már jobb ha szétterítem
időben az egyes témákat, aztán megpróbálok valahogy mégiscsak kikeveredni
az összevisszaságból. Már majdnem levettem a polcról a CCD videokamerát,
mikor is eszembe jutott, hogy sajnos még nincs min megtekinteni a képét.

Aztán persze rögvest beugrott, hogy az előszobában ücsörög egy kistévé.
Mikor idáig értem, akkor döntöttem el, hogy ő lesz a mai boncalany.
Szóval egészen eddig meglehetősen határozatlanul kószáltam
a lakásban a kamerával, de ezt már megszokhattuk...

Végül aznapi boncolásnak mindössze ezt sikerült összehoznom.
Két szivacsdarabkával pótoltam a lencsevédő kupak rugóit.
A tévéhez ennek ugyan semmi köze, de azért ez is valami.
No persze idővel ezt is meg kellett csinálnom normálisan.

A pincébe történő levitelt előmozdítandó, kitettem a dobozt az előszobába,
a cipőtartóra, hogy mikor majd látom, hogy itt mennyire útban
van, akkor majd talán... De napokig nem volt útban!

Most is csak azért hoztam le a dobozt a pincébe, mert mikor reggel be akartam
gyújtani a cserépkályhába, meglepetéssel vettem tudomásul, hogy elfogyott
a tűzifa. Ha meg már úgyis lejövök pótlásért, csak nem hagyom odafent
a dobozt! Amit a képen látunk, csak a rendetlenségtől éppen nem, az
a pincei asztalom. Annyira nem volt hova kirakni a doboz tartalmát,
hogy ijedtemben voltam oly rendes, s ugyan komoly kényszerűségből,
de mindent a helyére tettem. Természetesen, ahogy a megszámlálhatatlan
lom között tébláboltam, megszokottan és határozatlanul, benézett egy
újabb boncalany. Illetve akadt több is, de őket most talán hagyjuk.

Rezgett a léc, miszerint felkapom innen a szurgyi vizsg fantázianevű
valamit, majd felrohanok vele a lakásba, de aztán szerencsére
beugrott, hogy nagyon nem érte jöttem, hanem tűzifáért.

Feltehetném a kérdést, miszerint vajon térdmagasságban van-e a tűzoltópalackból
kilógó rész, csak mivel pont a megadott magasságban sikerült vele találkoznom,
ezen furfangos kérdésem időközben mondhatni fájdalmasan okafogyottá vált.

A kép címe: hihetetlen
Egyrészt az a hihetetlen, hogy végre sikerült kiürítenem a műanyagdobozt.
Másrészt pedig az, hogy sikerült úgy kijönnöm a pincéből a felmosó
vödörrel, hogy ezeket itt nem vettem észre. De legalább nem
szidhatok senkit, mert én tettem őket ide. Mondjuk ez
már az előbb mutatott tűzoltópalackkal is így volt...

Tervem a következő. A dobozok maradnak ahol vannak, csak az egyikben valami
éppen aktuálisan félbehagyott projectem lesz (mindhez persze rengeteg doboz
kellene), míg a másikban a legutóbbi szétszedésekből megmaradt romok.

És akkor végre nem lesznek itt ezek a dobozok!

Annyira feldobott, hogy végre kiürült a sarokba rejtett doboz, hogy kihoztam
a konyhából a hokedlit, felpattantam rá, és lekaptam a polcról a tévét.
Letettem ide az asztalra, majd lefotóztam, hogy most aztán, de
azonnal, vagy mindjárt, és hol a csavarhúzóm? Mikor
is ebből a fényképezőből is kimerült az akku...

Feltettem a tévét a polcra, s eldöntöttem, hogy miután minden
akku feltöltődött, de legkésőbb holnap reggel, innen indulok!

Második nap
(a valóságban persze már a sokadik)

Ezt az izét, közvetlenül ébredés után, még szemüveg nélkül, csak az különböztette
meg a parkettán elszórtan heverő többi szöszmösztől, hogy ez ha lassan is, de
azért mozgott. Vele ellentétben én még lassan se! Ez annyira így van,
hogy ez a kép, meg az előző között eltelt több mint egy év!

Azóta már eltűnt innen az AEG szalagos, meg a Philips kazettás, a nagyon hangos
füles, és még a csillár is felújítódott, de a tévé még mindig stabilan tartja a helyét.

Már pedig ez a mai napon meg fog változni! Már úgy értem, hogy egyrészt
lekerül (persze reményeim szerint vissza is) a tévé a polcról, illetve
az állagán is szeretnék eszközölni egy csekélyke változtatást.

Már ha ennek a konyhai zsírködnek az eltávolítása csekélységnek minősül.
Amúgy nem fog, nem ragad, csak valahogy olyan gusztustalanul érdes.

Ez lehetett valaha a konyha dísze, a híreivel megbecsült családtag a reggeli mellé,
csak miután az analóg adásból DVB-T lett, kiesett a pikszisből. Amúgy - mint azt
már említettem volt - Krisztián kollégámtól kaptam. IPTV szereléskor használta,
amennyiben épp nem volt tévéje az ügyfélnek. Amúgy nekem is volt (és persze
van is, csak eldugva) egy erre a célra rendszeresített kistévém, csak az színes,
sztereó, és nemcsak rádió, de még kazettás magnó is van benne. Ez a kicsi
annyival jobb az enyémnél, hogy ez sokkal kisebb, könnyebb. Az enyém
meg azért veri ezt tudásban, merthogy színes. Vagyis az enyém akkor is jó
volt keresztpróbának, ha az ügyfél mondjuk a kék szín hiányára panaszkodott.
Mivel a "nincs tévéje az ügyfélnek" típusú, ugyan nem általános, de azért sokszor
előforduló problémát nem mindenki tudta saját tévével áthidalni, vett a cég néhány
mini LCD tévét, miután ezek a kényszerből bevetett, általában otthonról behozott
(én például kaptam) kistévék okafogyottá váltak. Az enyém valahol a pince
mélyén végezte, míg Krisztián kollégáé a polcomon. Nem dereng,
hogy kaptam volna hozzá szóbeli kiegészítést, hanem
egyszerűen csak oda lett téve az asztalomra.

Mivel a számlap előtti plexinek buborék formája van, így bárhonnan is világítom
meg, mindenképp becsillan. Annyi mondjuk így is látszik, hogy ez nem
csak tévé, hanem van benne egy közép és URH sávos rádió is.

Meglepő módon az antennája ép.

Számomra ezen készülék lényege az, hogy van rajta videóbemenet. Ez nekem azért
kell, hogy ellenőrizni tudjak vele olyan dolgokat, melyeknek video kimenetük van.
Mert ugye itt hever a polcon a C64 tápegysége, amihez egyszer úgyis elő fogom
túrni magát a C64-et a pincéből, csak a bemutatóhoz kéne egy tévé is, aminek
van videó bemenete. Na most ez itt az! Aztán elgondolkodtam, hogy mihez is
kellhet még ez a tévé. Ott van például az AMIGA, a fekete fehér CCD kamera,
a nagyon lassú színes kamera, a külső UHF tuner, a Nintendo, aztán akad néhány
bóvli videojáték, de még videomagnóból is van elrejtve néhány kósza példány
valahol a pincében. Szóval ha nem leszek lusta, akkor lesz dolga rendesen!
Mindeközben a képen a foltok egy enyhe vizes áttörlés eredményei.

Az arcára téve billeg a buborékon. Mondjuk ez azért nem egy
normális üzemállapot, csak megmutattam, mert miért ne.

Balra a hangerőt szabályozó gomb, középen a funkcióválasztó, majd
jobbról a tévé és a rádió közös hullámsávváltója zárja a sort.

Az egyszerűség jegyében mindent ez az egy szem gomb hangol.

Erre az oldalra került a hangszóró, melynek rácsa - szintén az egyszerűség
jegyében - magából a dobozból lett kialakítva. No persze
nincs ezzel semmi baj, csak úgy mondtam.

Erről a látványosan sosem használt teleptartóról például nem is tudtam. Mondjuk
részemről kifejezetten jól fogadtam volna, ha ehelyett inkább egy hálózati
tápegység van benne. Mert ugye ki látott már egyben tíz
bébi elemet? Nekem ugyan sosem volt!

Kell hozzá keresnem egy 12 voltos 1 amperes egyenáramú dugasztápot.
Mondjuk amekkora készletem van, az lenne a csoda, ha nem találnék!

Ez még nem az, hanem csak a kedvenc (ez passzol a legtöbb gépbe) tápdugóm.

Mivel az analóg földi adás már rég megszűnt, ezért az éppen kéznél lévő
CCD videokamerával (mint műsorforrással) fogom kipróbálni a tévét.

A kamerában bezzeg van hálózati tápegység! Illetve hányszor is mondtam már,
hogy a hálózati feszültséget szigorúan tilos krokodilcsipeszes műszerzsinóron
vezetni? Nagyon úgy látom, hogy még magamnak sem mondtam elégszer!

Valami van.

Sajnos beteg a kamera optikája. Konkrétan alig tekerhető a fókusz.
Mondjuk szó se róla, kapni fog ő is egy saját szétszedtem cikket.

A rádió rész, bár pocsék, de azért szól.

A tévében is működik a tuner, csak mivel a földfelszíni analóg
adás már megszűnt, így csak mindenféle zavarjeleket vesz.

Rejtekcsavarok a hangológomb alatt. Mint az utólag kiderült, ezek csak a rádió
panelját tartják, vagyis a hátlap levételéhez egyáltalán nem kell őket kitekerni.

Ha még csak egy kicsit is, de azért már megindult.

Jön is szét, meg nem is. Majd mindjárt felkutatom a gátló tényezőket.

Csak az antenna, a teleptartó vezetéke, no meg
a hangszóróé tartotta össze a doboz két felét.

Amúgy semmi kifogásom a ragasztással történő hangszórórögzítés
ellen, csak most épp útját állja a dobozkimosási terveimnek.

Ennek a két rögzítő fülnek ezennel annyi. Persze ha előre tudtam volna, hogy
hol vannak, illetve mely irányban akadnak ki, akkor megúszhatták volna.

Mivel a képcső nyaka folyton ráfeküdt a panelra, a biztonság
kedvéért inkább visszadugtam a panelt az előlap vájataiba.

Bevallom őszintén, hogy ugyan a maga módján aranyos az ő kerek formáival,
de nekem jobban tetszene, ha inkább egy teljesen szögletes doboz lenne.
Egyrészt jobban mutatna a polcomon, másrészt lehetne tenni valamit
a tetejére is. Mondjuk annyira azért nem zavar a kereksége, hogy
nekiálljak átdobozolni. Bár most, ahogy ebbe belegondoltam...

Ez a tévé már olyan szinten integrált, hogy szinte alig van benne valami.

Ez itt a sorkimenő trafó.

Ez meg itt a tévé, immáron teljesen doboztalanítva.

Ehhez ugyan még hozzájön a rádió panelja, de az nem szerves része egy tévének.

Ez itt a tuner.

Ez pedig a szinte minden egyéb funkciót ellátó IC.
Jobbra a fényes gomb, a komplett KF fokozat.

Ez a rádió is hogy összement egy korabeli, mondjuk elektroncsöves
elődjéhez képest. Nagyon! Egy kicsit ugyan olyan is, de azért szól.

Ha valami okból nem úszná meg a képcső a szerelést, kénytelen leszek kipofozni
video monitornak mondjuk egy VL100-ast, vagy tápegységet építeni az általam
átalakított monitorhoz. Aztán beugrott, hogy akad a pince mélyén egy HTV
monitorom is, csak az a mérete miatt nem illik a szobában a polcra.

Kifarigcsáltam a helyéről a hangszórót rögzítő két pöttynyi melegragasztót.

Mégiscsak jobb ennek a kis izének, ha nem ázik szét a vízben.

Mivel az alsó fakkban látható órásrádió már több mint tíz éve lakik
ebben a dobozban, ezért az nem egy jó ómen, hogy a most
boncolt tévé belseje is egy ilyen dobozba kerül.

Remélem, hogy ez csak holnapig lesz így.
Mondjuk a rádióval is így voltam...

Tessék csak szépen megfürdeni!

Amúgy már többször is elgondolkodtam rajta, hogy vajon mi lehet az az ok, ami már
tíz éve visszatart tőle, hogy összeszereljem ezt a szerencsétlen sorsú rádiót. Most,
hogy újra belegondoltam, kinyitottam a félkész cikket, majd meglepődve vettem
tudomásul, hogy ugyan a képek meg lettek szerkesztve, be lettek illesztve, de
egy betű nem sok, annyi szöveg sincs készen! Valószínűleg úgy fog sikerülni
kimászni ebből a dologból, hogy ezt a tényt megpróbálom fejben tartani, s épp
abban a pillanatban előrántani, mikor írni támad kedvem, csak épp nincs félkész
cikk, melyhez róhatnám a betűket. Aztán ha ezzel megvagyok, akkor
talán már nem lesz annyira taszító az összeszerelés.

Most legalább holnapig van kivel beszélgetnie. Mondjuk szegény
rádiónak is másnapot mondtam, csak mintegy tíz évvel ezelőtt.

Mivel holnap nagymosás lesz, s ide kerülnek a száradó ruhák, így ezek egyszerűen
nem maradhatnak itt. Mivel az átlátszó dobozba meg nem férnek bele, így
kénytelen leszek újraegyesíteni az alkatrészeket. Remélem így lesz.

Harmadik nap
(tápkeresés)

Na most az a doboz, melyben emlékeim szerint a tápegységeket tartom, az ezen
a szép nagy kupac rendetlenségen túl van. No persze nem szidhatok senkit,
hiszen magam hordtam át ide a kábeleimet a bicaj feletti polcról, mondván
majd itt leülök, és szépen átválogatom, illetve elrendezgetem őket. Hát persze...

Na most, akarom mondani mikor eljöttem a Telekomtól, akkor volt néhány szatyor
és doboz, melyek tartalmát már egyszerűen nem volt erőm szétpakolni. Most meg
csak kihúzok egyet a rendetlenségből, s máris ott hever benne amit keresek.
Szóval vannak még csodák! Ez persze nem szolgáltat jogalapot arra,
hogy ilyen magas szinten állhasson a pincében rendetlenség.

Első fogásra találni egy 12 volt 1 amperes dugasztápot, az azért nem semmi!
Mint ahogy az sem volna az, ha ezt most összetörném,
majd beépíteném a teleptartóba.

Ugyan már rengeteg éve dolgozom rajta, de még mindig nincs rend a szobámban.
Ez azért van, mert szinte bármilyen projectbe is kezdek bele, mindig megmarad
belőle valami a végére. Ilyen megmaradó morzsa, az összes elektronikai témájú
könyvem szkennelése után megmaradt néhány nagydarab könyv, melyeket nem
csoda, hogy félretettem. Ezekben ugyanis van egy rakat A3 méretű rajz, amit az
A4-es szkenner csak kettőben eszik meg, amiket aztán illesztgethetek össze.
Ezeket mondjuk már feldolgoztam, szóval már csak egy van belőlük hátra,
csakhogy annyi is elég hozzá, hogy befejezetlennek minősüljön a project.

Na most mi lesz? Mert ugye stimmel a táp dugója.
Azaz nem foghatom rá, hogy miatta áll a project.

Negyedik nap
(a dolgok tologatása)

Mivel féltettem a tévé dobozát, ezért jobbnak láttam, ha inkább nem hagyom fent
a cserépkályha tetején. No nem mintha elolvadna, csak jobb nem leverni egy
szárításra feldobott törölközővel. Mondjuk itt, vagyis a nagyszobában
található asztalon sincs jó helyen. Gondoltam ha össze azért
még nem is szerelem, legalább innen is elrakom
valami biztonságosabb helyre.

Csak előbb még nekiálltam levágni a hajam és a szakállam. Szerintem már több mint
10 éves a Philips hajvágógép (vagy inkább csak pajesznyíró), de Philips utálat ide
vagy oda, ennek eddig még soha semmi gondja nem volt. Mondom eddig! Mert
most úgy állt meg a hajamban, mintha kötelező lenne! Tette ezt természetesen
csak azután, hogy a fél fejemről már letaroltam a hajat. Szóval ez nem olyan
eset volt, mint a tévészerelés, hogy ott hagyom félbe, ahol csak akarom.

Miután sikeresen megkopasztottam magam, ezt a polcot néztem ki a szétcincált tévé
maradványainak. Mondjuk ezt a polcot már évekkel ezelőtt is azért pucoltam le
(jó, akkor csak majdnem), hogy ide, vagyis kézközelbe tehessem félre az
éppen boncolt, csak valami okból félbehagyott projectet. Mivel ezt
a projectet is sikerült félbehagynom, ezért maradt itt néhány dolog,
amiket - mivel most jött el a megfelelő alkalom - most fogok helyretenni.

Az üvegtálkának mondjuk nincs helye, azonban
a piros műanyaghasáboknak van. Nem hiszed?

Tessék!

Ugyan az előbbi képen nem látszott, de eredetileg volt egy apró csengőcske is
az üvegtálban, ami a nagyobbik bárány nyakából szabadult el. Mondjuk
ennek az esetnek is megvolt már vagy két éve. Szóval szó
sincs róla, hogy elkapkodnám a dolgokat.

A Terta 811-es hangszóróját áthelyeztem a DVB-T tuner és a Tronic töltő közé.
Ha rászántam volna még tíz percet, akár a helyére is beszerelhettem volna.

A fülest még nem volt hova eltennem, mert annak még nem készült el a tartója.
Ugyan már sokszor futottam neki, hogy most aztán már tényleg kisöpröm
a szobámból a félkész projecteket, vagy akár be is fejezem őket, de
ezt eddig még sosem sikerült összehoznom. A két apró műszer
azért került a zsiráf feje melletti részre, mert ott nagyobb
biztonságban van (portörlés közbeni leverés ugye), mint
ahol eddig laktak. No nem mintha annyit törölgetnék...

Mielőtt még nekiugrottam volna a tévé összeszerelésének, illetve az üzemmódváltó
kapcsolójának, előbb még kipofoztam az asztali lámpám talpát. Hiába volt egyenes
minden oldalról, vagy épp görbítgettem bármerre, folyton azt játszotta, hogy ha
szépen lassan is, de visszakúszott a látóterembe. Ez fényképezéskor valami
egészen valószínűtlenül idegesítő jelenség volt! Mert ugye én odébb toltam
a lámpát, hogy ne csillanjon meg a fénye az épp fotózott tárgyon, mire fel ő
alattomosan visszafordult. Első nekifutásra egy darabka bőrt dugtam be a lámpa
tengelye mellé (mert épp ez volt kéznél), csak ez nem bizonyult valami jó ötletnek.
Csak ugrálva mozgott a lámpa, miközben rettenetes hangokat adott. Most, hogy
kiszedtem a lyukból a bőrcsíkot, s a kedvenc porrongyom közbeiktatásával
toltam vissza a tengelyt a tartójába, most épp olyan, mint amilyennek
lennie kell. Könnyen mozdul, de mégis ott marad, ahová tolom.

A lámpajavítás sikerén felbuzdulva ugrottam neki a teleszkópantennából kicsúszott
elem visszaszerkesztésének. Sajnos innen kívülről nem lehet tartósra összeszerelni.

Bár innen is bemegy, de úgy lenne az igazi, ha rendesen megigazítanám a peremeket,
majd hátulról dugnám vissza a csőbe a kiesett elemet. Ez jelen esetben két okból
sem volt kivitelezhető. Egyrészt nem jön le a gomb a legvékonyabb elemről,
másrészt pedig a legvastagabb vége masszívan be lett szegecselve. Mivel
földi analóg adás már nincs, így nem valószínű, hogy valaha is szükségem
lenne erre az antennára. Szóval ez most így marad. (persze nem így, mint
látjuk, mert összetoltam) Most következett volna, hogy gyógypillantást
vetek a kapcsolóra, de aztán úgy döntöttem, hogy holnap is van nap.

Ötödik nap
(összeszerelés)

Na most, illetve konkrétan az ötödik napon annyira határozatlan voltam, már úgy
értem, hogy abban a kérdésben, hogy akkor most feltegyem-e a tévére
a plexit, vagy se, hogy határozottan ezzel úszott el az egész nap.
Illetve előszedtem a félbehagyott rádiós óra felújítós cikket,
majd csodák csodája, megírtam a szövegeket a képek alá.

Szóval most már nincs mese (mert ugye eddig jórészt csak az volt), most már tényleg
össze kell raknom ezt a tévét. Elsőnek a képcsövet kell becsavarozni az előlapba.

Most még csak oda van téve, ami amúgy nem is volt annyira egyszerű feladat, mivel
a csavarfülek teljesen szabadon kószálnak a képcsövet tartó kereten. Amit jobbra
látunk, vagyis a rádió panelt, azt teljesen leválasztottam, hogy ne legyen útban.

Bár még csak néhány napja volt, de már rácsodálkoztam, hogy miért
van két testelő vezeték. Nos azért, mert az egyik az antenna.

Ugyan tegnap bőven lett volna rá időm, de elmaradt a kapcsolók felújítása.

Elsőnek a potmétert nyitottam ki, majd adtam neki egy csepp kontakt lötyit.

Kiszereltem, széthajtogattam, szétszedtem, kitakarítottam, bekentem,
majd visszaszereltem a helyére ezt a két aprócska kapcsolót.

Ha meg már úgyis ott volt a kezemben a páka, újraforrasztottam vele a nagyobb
darab melegedő alkatrészek lábait. Szerintem jobb ezt a karbantartást elvégezni
most, hogy úgyis széjjel van a tévé, mint újra szétszedni, mikor majd előjönnek
a kontakthibák. A képen látható, amúgy a sorkimenő trafót hergelő tranzisztor
például tipikusan olyan alkatrész, ami működés közben alaposan felmelegszik.
Ilyenkor kitolja a lábait (hőtágulás), majd mikor kihűl, akkor visszahúzza. Ezek
nem nagy mozgások, csak a forrasztóón egy idő után engedni fog az erőszaknak.

Mivel főképp a tévé hátán található video bemenet volt használatban, így annak
is átforrasztgattam a lábait. Ha meg már úgyis itt voltam, akkor az összes
többi csatlakozóét is. A három trimmer is kapott egy-egy spriccet.

Mivel a rádió rész teljesen független a tévétől, illetve elektronikailag csak a hang
végfok közös, így megtehettem volna, hogy a rádiót nem szerelem vissza.
Csak ugye közös a hangoló mechanika, meg a skála, szóval
egyszerűbb volt visszaszerelni, mint kihagyni.

Jobb azt megnézni, hogy stimmel-e a feszültség, illetve
a tápdugó bekötésének polaritása. Jelentem igen!

Mondjuk a rádió még nincs a helyén, mint ahogy a hangszóró se, de a tévé azért
már működik. Ezt azért ellenőriztem - még így félkészen - nehogy az legyen,
hogy elrontottam valamit, vagy mondjuk mégsem bírja el a dugasztáp.

Bár akadnak köztük egyforma méretűek, de ettől még minden
csatlakozóval sikerült visszatalálnom a saját helyére.

Már épp csak rá kell tolni a hátát.

A hangszórót nem ragasztottam vissza a helyére, mert egyrészt szerintem csak
úgy egyszerűen magától is eléggé megszorult a számára kiképzett résben,
másrészt ez a tévé maximum a polc és az asztal között lesz mozgatva.
Szóval nem látom esélyét, hogy kirázódna a helyéről a hangszóró.

Először mondjuk rácsodálkoztam, hogy ugyan már miért nem tudom rátolni a tévére
a hátát, de aztán gyorsan kiszúrtam, hogy egyetlen csatlakozó sincs a helyén.

A dobozról és a plexi előlapról letörött részek rövid úton a szemetesben landoltak.

Már megint azon nyafogok, hogy miért nem kocka...

Benne vagyok a tévében!

Bár erősen karcos, de végül a plexit is visszapattintottam. Ha később esetleg útban
lenne valamiért, most már, hogy letörött az egyik tartópöcke, könnyen levehető.

Ha góliát elemre lett volna méretezve a teleptartó, akkor simán
belefért volna a dugasztáp! Ez persze már csak nyafogás...

Nem vagyok benne biztos, hogy ez a végleges helye, csak most épp itt volt hely.

Amennyiben beüzemelem ezt a videojátékból kitermelt panelt...

...akkor be tudom vele mutatni ezeket a botkormányokat. Szóval hajrá!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.