Visszafarigcsálom a kupakot a fényképezőgépre
(egy rugó beépítésének története)

Ugyan a lakásban is van por rendesen, de itt a szobában azért nem jelent különösebb
problémát, hogy nincs fent a fényképezőgépen az optikát védő kupak. Sajnos nem
azért nincs rajta, mert mondjuk levettem, és csak lusta voltam rá visszapattintani,
hanem azért, mert még évekkel ezelőtt eltörött benne - az egyszerűség jegyében -
a saját anyagából kiképzett rugó. Én meg azóta is csak várom, hogy végre összeforr.

Na most ugye felmerül a kérdés. Vagy ha nem? Én akkor is elmondom! Tényleg ez
lenne a legnagyobb problémám? Nos nem, nem ez az. Azonban már hónapok óta
erre az apró hibára fogom rá azon projectjeim halogatását, melyeket a pincében
kellene kivitelezni, famunkával, erős porolással. Mert ugye a nagy gépet nincs
kedvem (talán inkább merszem) levinni. (mert féltem a ki-be mozgó optikáját)
Ez a gép ugyan éppen megfelelő lenne az erősen poros környezetbe, hiszen ez
teljesen burkolt, épp csak a porvédő kupak hiányzik róla. Mondjuk lehetne úgy
is, hogy jó messzire rakom le a porolástól, csak akkor meg folyton szaladgálnom
kéne érte a pince másik végébe. Mindezek okán hajrá! Vissza azzal a porvédővel!

Már úgy értem, hogy ezzel. Első ránézésre nem látszik bonyolultnak a feladat.
Mindössze arról van szó, hogy oda kell biggyesztenem valamit a műanyag
darabkák közé, ami rugózik, s így kitolja szélre a két pöcköt. Néhány
éve megpróbálkoztam szivacsdarabkák beépítésével. Első ránézésre
tulajdonképpen jó volt, csakhogy az egyikféle szivacs idővel szétmállik,
miközben a másik úgy marad, összenyomva, aztán mikor lekapom a gépről
a kupakot, akkor természetesen kiesik, és fényképezés helyett lehet keresgélni.
No meg az is gond volt, hogy nagyon kicsi a hely a szivacsoknak, vagyis csak
egészen vékony csíkocskák férnek be a résbe, amitől kicsi lesz a nyomóerő.

A jelenlegi elképzelésem szerint úgy fogok nagyobb helyet, pontosabban
szólva hosszabb rugóutat létrehozni, hogy a két kitolandó műanyag bigyót
egymáshoz képest fogom kitolni. Persze ezen ötletemnek jelenleg
még útjában áll a kupakon néhány apró felöntés.

A múltkor, mikor a belső akkumulátort keresve szétkaptam ezt a gépet, nem sikerült
rendesen visszatennem a helyére ezt a gumibetétet. Most persze, hogy egyáltalán
nem róla van szó, nem ő a cél, azonnal rájöttem, hogyan ugrik vissza a helyére.

Eredetileg a kép közepén látható valami folytatódott tovább, ami bár közel nulla
erőhatásnak volt kitéve, a gép amúgy kifejezetten jó minőségéhez képest,
meglepően hamar letörött. Próbáltam odaálmodni a letörött műanyag
pöcök helyére egy rugót, de sehogyan sem akart összeállni a kép.

Mivel a frontlencse domború, ezért a hozzá illeszkedő kupak homorú.
Ez jelen esetben annyit tesz, hogy bármit is csinálok, az egészen
egyszerűen nem állhat ki az itt látott anyag síkjából, mert
akkor hozzá fog érni a lencséhez, és menthetetlenül
összekarcolja. Erre a dologra mérget mernék venni!

Két oldalról meg kell feszíteni, és akkor kipattan. Visszatenni meg úgy kell, hogy
odateszem, megnyomom, mire fel bepattan a helyére. Értem én, hogy már
hetedik kép óta egy kupak van a képen, de ha egyszer erről van
szó, akkor mégsem mutathatok az olvasóknak fügét!

Persze ha nagyon akarom, akkor megtehetem.
No de mégis hogy jön ez ide?

Mivel a szivacsos megoldásaim korábban kudarcba fulladtak,
bár én magam nem, de a rugós dobozom, az bizony kiborult.

Az elképzelés alapjaiban véve helyes, csak biztosítani kell valamivel
a rugót, hogy még véletlenül se érhessen hozzá a frontlencséhez.

Ha ebből a laprugóból levágok egy szeletet, az olyan vékonyra adódik,
illetve olyan vékonyra vágom, hogy nem érhet hozzá a lencséhez.

Miközben visszateszem a kiborított rugókat a dobozukba, átpörgetem
őket az ujjaim között, s ami megtetszik, azokat mind félreteszem.

Íme a kiválasztottak.

Ezek közül is kiválasztottam kettőt, gondolván jól elleszek velük, míg kisül
a sütőben a hús. Az alma savas, amitől persze csak még éhesebb lettem.

Annyira nincs anyag, amihez odacsavarozzam a laprugót, hogy
ezzel az elrendezéssel itt aztán azonnal el is akadtam.

Ilyenkor tud nagyon jólesni, hogy a szétbontott CD meghajtókból kitermelt miniatűr
csavarokat nem csak úgy egyszerűen eltettem, de egyenesen a helyükre,
vagyis nem a vegyesbe, hanem az aprócsavaros dobozba kerültek.

A csavar feje ugyan kisebb, mint a műanyag bigyó válla, de annyira csekély köztük
a méretkülönbség, hogy ezt a megoldást végül is nem mertem megreckírozni.
Ha másban nem is, de abban, hogy mi hogy nem lesz jó, abban jó vagyok!

Ezt a rugót ide úgy beépíteni, hogy ne pattanjon neki az optikának?
Na ez lesz a nem semmi feladat!

Mi lenne, ha az útban lévő két vállat kimaróznám,
a rugót pedig egyszerűen odacsavaroznám?

Mivel találtam olyan vékony fúrót, amivel másképp is meg lehet
oldani a feladatot, így inkább a más megoldást választottam.

Ez a két rés annyira csúnya lett, hogy egyáltalán nem vagyok rájuk büszke.
Bár a tűreszelős simítás némileg segített rajtuk, de azért nem nagyon.

Átfordítottam a rugó egyik végét, hogy mindketten felfelé álljanak.

Eddig jó.

Innen nézve azonban sajnos már nem. Egyrészt hiába van igen vékony anyagból
a rugó, ha egyszer még az a csekélyke vastagság is annyira kinyomja
a helyükről a pöcköket, hogy megszorulnak a járatukban.

Még egy darabig nem állt össze a kép, de aztán csak rájöttem a megoldásra.
Ennek lényege az, hogy rugó nem az anyag szélének fog nekitámaszkodni

Hanem ebbe a frissen fúrt lyukba lesz beakasztva a felgörbített vége.

Hogy ezen mozgó rész alatt elférjen a rugó, helyet kellett neki reszelni.
Ekkor csengettek. No nem a szomszéd volt az, hanem a grillsütő.

Villámgyorsan elkezdtem összepakolni, mert már előre tudtam (a sokéves
tapasztalat ugye), hogy evés után ehhez már semmi erőm sem lesz.

Ez a sült hús nem csak jól néz ki, de annyira jól is sikerült,
hogy már szinte képtelen voltam abbahagyni az evést.

Egyre újabb és újabb adagokat vágtam le belőle,
mondván azt a kis csücsköt még megeszem.

Összegyűrtem az elkoszolt papírt, bár már alig volt hozzá erőm.

Ez annyira pöpec lett, hogy így utólag nézve nem is értem,
hogy miért vártam a probléma megoldásával évekig.

Tövig benyomható, amitől könnyen lejön.

Nekem is mennem kéne már lefelé a pincébe fűrészelni. Hogy el ne
feledjem a feladatot, kikészítettem a gépet az előszobába a polcra.

Kezdhetném a sort mondjuk a legegyszerűbb feladattal. Kell egy a képen látottnál
legalább 10 centivel hosszabb laminált padló csík, hogy egerészés közben egy
kicsit távolabb (hátrébb) tudjak menni az asztaltól. Ez persze csak elsőre
látszik egyszerű feladatnak. Mondjuk levágni azt aztán bármivel lehet
a laminált padlóból, mert azt akár még egy élesebb kés is elnyiszálja,
azonban a szélek lecsiszolásához kell a csiszológép. Természetesen van
csiszológépem, csak kilyukadt a porszívója zsákja. Anélkül pedig mondhatni
meglehetősen nagy port vernék fel az akciómmal. Valamint kellene hozzá építenem
valami egyszerű állványt, hogy ne kézből kelljen vele dolgozni. Szóval hajrá Géza!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.