Háromállású kapcsoló
(csak egy röpke javítás erejéig)

Itt van ez a tévéből ideiglenes jelleggel kibontott panel. Illetve már nincs itt, hiszen
azóta már vissza is szereltem a dobozába, csak mikor ez a kép készült, akkor épp
ott tartottam, hogy vagy átkötöm az üzemmódváltó kapcsolóját fixen
tévé állásba, vagy kiszedem és megjavítom a kapcsolót.

Illetve kapcsolókat, merthogy kettő is van belőlük. A bal
oldali az üzemmód, míg a jobb oldali a sávváltó.

Aminek ennyi lába van, azt nem lehet csak úgy egyszerűen kipákázni,
a panelből (már ha mondjuk szeretnénk, hogy mindketten túléljék
a műtétet), hanem szükséges a feladathoz egy ónszippantó is.

Most, hogy felszabadultak a lábai, már csak ki kell húzni a helyéről a kapcsolót.

Néztem innen.

Fordítottam a hátára.

Majd keresztbe is.

Bárhonnan is néztem, mindenképp az jött ki, hogy ki kell egyenesítenem
a kép négy sarkának irányában látható legörbített apró fülecskéket.

Eddig jó. Persze már tudom, sajnos tapasztalatból, hogy
minden kudarc ezzel a rövidke mondattal kezdődik.

Ezt a részét, mivel nincs vele baj, most inkább nem piszkálnám. Amúgy ez
is egy amolyan élettapasztalatféle. Már mint az, hogy ami működik,
azt lehetőleg ne piszkáljuk, illetve pláne ne akarjuk megjavítani!

Mert ugye ha az ember óvatlanul kirántja a fekete bigyót a fényes vázból, akkor
abban a szent pillanatban kirepül a helyéről az a golyó, ami eddig az arretálást,
vagyis az adott pozícióban történő rögzítést végezte. Majd mikor utánanézünk
annak a kérdésnek, hogy mégis mi a jó édes anyukájától repülhetett el a golyó,
rácsodálkozás közben a keresett, s épp megtalált, illetve egy pillanat múlva már
újból elveszett rugó is kiesik a helyéről. Ekkor szokott véletlenül leesni a kapcsoló
műanyagból készült magja, mely alkatrészen - mikor épp fel szeretnénk venni
a földről - halk roppanó hangot hallatva halad át a gurulykázós székünk
kereke. Az itt leírt események megtörténésének valószínűsége
egyenes arányban áll a kapcsoló pótolhatatlanságával.

Kapcsolószerelés közben, mint ahogy a türelmünket,
úgy ezeket az apró érintkezőket se veszítsük el.

Na most erről csak annyit, hogy a nem fényes színű fém alkatrészek
felülete csak a legritkább esetben ad megfelelő érintkezést.

Mindössze annyi történt, hogy egészen addig dörgöltem egy alkoholba mártott
fültisztító pálcikával, míg csak teljesen ki nem fényesedtek az érintkezők.
Na ezt csinálja utánam ezt egy spriccnyi kontakt spray, ha tudja!

Egy kissé "ráfordítok" a juszta fogómmal az érintkezők feszességére.

Először még úgy volt, hogy így marad, de aztán úgy döntöttem, hogy inkább
bekenem valamiféle zsírral, minek hatására a levegővel nem találkozva,
talán nem fognak újra befeketedni az amúgy ezüstözött érintkezők.

Már többször is tartottam ott, hogy kipakolom ezt a polcot, lefényképezem
a lötyiket, esetleg írok is róluk egy felsorolós cikket, majd kidobom
a felesleget, ez azonban eddig még valahogy mindig elmaradt.

Azért voltam kénytelen mindhármukat elővenni, mert a nagyobbik doboz fedelébe
bele volt szorulva a zöld csíkos, illetve a szivacs meg csak úgy egyszerűen jött
velük. Ugyan tudom, hogy mi lakik a nagyobbik dobozban (ezt adták
a boltban gumi gitt helyett), de mivel húsz éve nem használtam
belőle, így fogtam, és ahogy volt, kivágtam a szemetesbe.

Juj de mocskosul néz ki ez a grafitos zsír...

Pedig az előbb már milyen szép fényes volt...

Már csak vissza kell hajtogatni a kiegyenesített tartópöcköket. Ezeket, ha tegyük
fel véletlenül, vagy akár valami agyatlan erőltetés hatására letörnének, egy-egy
a kapcsoló oldalára forrasztott vastagabb áthidaló drótdarabkával pótolhatjuk.

Mivel a legritkább esetben, illetve szerintem konkrétan sosem fordul elő, hogy egy
a kapcsoló javítását végző embernek lenne otthon a feladathoz speciális, direkt
az adott kapcsolóhoz méretezett pöcökhajlító szerszáma, így marad a mindig
kéznél lévő laposfogó. A fogó sajnos nem csak a pöcköt görbíti el, hanem
egy kissé magát a kapcsoló házát is, amit szintúgy illik visszaformázni
eredeti alakjára, különben a kapcsoló belseje (mármint a mozgó
része) vagy szorulni fog, vagy ha olyanja van lötyögni.

A kapcsoló panelba történő visszadugása után feltétlen meg kell vizsgálni, hogy
minden láb átért-e a számára kijelölt lyukon. Mondjuk egy elgörbült láb esetén
semmiből se tart újra kiszedni a helyéről a kapcsolót, csakhogy ezt az eseményt
a nyáklapok egy idő után általában már nem díjazzák. (rútul felválik róluk a fólia)

Íme a szerző által létrehozott kövérkés óngombócok.

Egye fene (illetve dehogy egye meg), ha már úgyis
itt vagyok, akkor kiszedem a másik kapcsolót is.

Mint az sejthető volt, ez is éppen olyan fekete.

Íme a korábban megénekelt, álnok elkóborlásra kifejezetten hajlamos rugó és golyó.

Aki nem ért a finom dolgokhoz, az inkább ne nyomorgassa össze ezeket
a miniatűr érintkezőket. No persze én is minek nyúltam hozzájuk...

Újra helyükön a kapcsolók. Ha már amúgy is pákáztam, átforrasztottam a hátlapi
csatlakozók lábait is. Olyan lett a tévé, mint az új! No persze csak a megszűnt
kontakthibák tekintetében, de nekem most ennyi is épp elég a boldogsághoz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.