Szurgyi Vizsy

Ez a gyönyörűség lesz a mai boncalany. Hogyhogy mi ez? Hát nem látod?
Valami műszer. Az a neve, hogy szurgyi vizsy. Mi az, hogy nem
tudod, hogy mit jelent? És ha én se? Márpedig én se!

Mivel ezen kép tárgyát sem lenne egyszerű kitalálnod, ezért inkább elárulom, hogy
mit látsz. Amúgy magamnak is komoly meglepetést sikerült szereznem ezzel a
képpel, merthogy nekem is kellet hozzá egy perc, mire rájöttem, hogy mi
ez, pedig a képek szerkesztéséig csak néhány nap telt el. Feljöttem a
pincéből, majd miután kényelmesen elhelyezkedtem, abban a szent
pillanatban rájöttem, hogy elfelejtettem kikapcsolni a bicajon a világítást.
Vagyis a képen a biciklim látszik hátulról (csak mondjuk nem), a pince sötétjében.

Ha meg már úgyis le kellett szaladnom kikapcsolni a lámpát, átjöttem ide a másik
pincébe, hátha találok valamit, amit kedvem támad szétszedni. Amúgy volt
ebből a szögből kép vakuval is, de ez valahogy sokkal hangulatosabb.

Ha már ennyire útban van a szekrény előtt (amiben most épp
fogalmam sincs, hogy mi van), gondoltam akkor legyen ő!

Letettem az előszobában az ismeretlen tartalmú dobozra, közvetlenül
a Terta 811-es magnó elé. Természetesen - ahogyan azt már tőlem
megszokhattuk - mintha sosem láttam volna, úgy itt felejtettem!

Eltelt vagy egy hét. Lekaptam a pultról a fényképezőt, majd azonmód vissza is
zöttyentem vele a székembe. Sandán tekintgettem a szobámban felhalmozott
lomokra, miközben próbáltam valami kedvemre való boncalanyt választani.
Szóval azért lettek ennyire ferdék a képek, mert a valóságban éppen ilyen
szögekből látok rá a tárgyakra. Röviden szólva: Még felállni is lusta voltam!
A színes dobozban egy ultrahangos távolságmérő van, miközben a sarokban az
a fekete-fehér doboz, az egy vezetékes interkom. Illetve csak egy interkom fele!
Ugyan párszor már belenéztem, de mivel eddig még nem jöttem rá, hogy a másik
fele egy ugyanilyen doboz kellene legyen, vagy elég lenne csak egy hangszóró,
ezért eddig még mindig elment tőle a kedvem. Pont mint ahogy most is...

Az a kis fekete Philips kazettás magnó ott a jobb sarokban,
pont mint ahogy eddig még mindig, most is megúszta!

Kistévé, mellette a Sokol, tőlük jobbra a SONY TC-U5-ös deck.
Mindezek alatt középen pedig a nagyon hangos füles.
Bonyolultak mind! Ekkor felnéztem az égre.

Illetve ha az égre azért nem is, hiszen a szobámban szerencsére rendben megvan
a mennyezet, de a felső polcokig azért felláttam. A Philips N4504-es nagyon
fent van (még egy ilyen idióta kifogást...), a SANYO deck meg nagyon
beteg. Én meg nagyon lusta vagyok. De legalább bevallom. Bár ez
ahogy látom, nem igazán segít. Ha még azt is elárulnám, hogy
ez a határozatlanság milyen sokszor megesik velem (nagyon),
és hányszor is nem csap át a szertelen nézelődés szétszedésbe...
Arra kéne egyszer rájönnöm, hogy az mitől van, mikor akár egész
nap dolgozok. (szétszedek, összerakok, barkácsolok, plusz háztartás)
Mit ehettem előző nap? Hogy álltak a csillagok? Áldoztam-e fekete csirkét
holdtölte napján éjfélkor? Amúgy valamire azért már rájöttem. Igencsak fura mód
az jött ki eredménynek, hogy akkor leszek igazán tevékeny, mikor valami mást
kéne csinálnom. Mondjuk ha el kéne intéznem délelőtt egy hivatalos ügyet,
vagy be kéne ugrani a nővérkéhez gyógyszert íratni, olyankor valahogy
mindig több a kedvem valami egészen máshoz. Ej de nehéz ez így...

A múltkor olyan szépen sikerült rendbe tennem az asztalomon található pult szélét,
hogy szinte alig maradt rajta valami. Persze aki rendetlen, mint mondjuk én, annál
ez az állapot nem marad fent valami sokáig. Most épp a bal alsó sarokban látható
színes valamik nem valók oda már megint. Ezek un. zacskózárók, melyeknek
egy fából készülő tartót szándékozom farigcsálni. De hogy már mióta...
Ugyan felfele irányban kilóg a képből, de azért belátszik egy még
évekkel ezelőtti, úgynevezett restancialistám. Konkrétan azt
játszottam, hogy felírtam egy darab papírra a szétszedendőket,
majd kitűztem szem elé, hogy lássam a haladást. A rádióvezérelt órát,
és az érpár azonosítót már évekkel ezelőtt szétszedtem, de a hajsütőgépig még
nem vitt el a lendület. Bármerre nézek, mindenünnen csak az elmaradás köszön
vissza. Persze már nem kell hozzá sok. Még egy-két év, és szinte már rend lesz.
De hogy ezt a mondókát már hány éve mantrázom... Teljesen hatástalanul...

A telefonos polc bal sarkában van egy zacskó, ami már több éve ott van. A múltkor
azt gondoltam ki, hogy csak belenézek már, hogy mégis mivégre van az a zacskó
ilyen díszhelyen. Lyukas gumibigyók vannak benne. Mivel nem jöttem rá,
hogy miért tettem őket ide, ezért nem mertem őket beborítani a többi
gumidarabkák közé, mert ugye biztosan kelleni fognak valamihez.
Fél év múlva derült ki, mikor a Terta 811-es magnót próbáltam
visszailleszteni a dobozba, hogy ahhoz a munkafázishoz kell.

Gondoltam megnézem, megszáradtak-e már a Sokol rádió bőrtokok.
Jelentem csonttá vannak száradva! Hagyom is őket, hátha
idővel magukba szívnak egy kis légnedvességet.

Na! Szóval már megint itt vagyunk! Ha meg már úgyis itt voltam, megrázogattam
a papírdobozt. Zörög benne valami, de nem jövök rá, hogy mi lehet az. Ez egy
ilyen magamnak feladott rejtvény. Mivel egyáltalán nem sürgős, hiszen igen
jól elvan itt ez a doboz, ezért azt találtam ki, hogy nem nyithatom ki, és úgy
kell rájönnöm a tartalmára. Tudom, hogy ez egy igen hülye játék, de ez van.

Párszor már megkaptam érte a magamét, hogy időnként (még ha csak időnként)
olyan kaotikusak a képeim, hogy külön művészet rajtuk megtalálni a mutatni
szándékozott valamit, míg máskor meg éppen, hogy közel fényképezek,
vagyis nem hagyok kellő kibontakozási teret a tárgynak. Mindezen
kritikák szavát meghallva vezettem be a nagy fehér (már ameddig
az) papírost háttérnek. Ne tudd meg (úgyis elmondom), hogy mit tudok
vele kínlódni! Mert ugye most is szépen feltámasztom a dobozt, feltolom
a papírt magasra, hogy eltakarja a belógó hátteret, és pont mikor
elkapja a kamera a fókuszt, zutty! Lezuhan a háttér.

Van a dobozon két forgatógomb, úgymint P1 és P2. Vajon P, mint potméter?
Vagy P, mint pozíció? Sajnos fogalmam sincs, mert nem tudom, hogy mi ez
a doboz. Gondolom a József 7A2 központ irányából érkezett. Szerintem
mikor az egész központot elbontották, a jómunkásembereket pedig mind
szélnek eresztették, valamikor akkoriban adhatta le valaki, akinek szerepelt
a szerszámkönyvében. Mivel ekkor már nem volt meg a központos dolgozókhoz
tartozó raktár, ezért a kollégák kényszerűségből (mi voltunk a legközelebb)
a József hálózatos raktárba adták le az eszközeiket. Vagy az is lehet,
hogy Kovács Vince kollégám hozta át ajándékba, az azóta
már szintén elbontott Zugló crossbar központból.

ZB, mint...
Mindeközben a dobozon repedezett, illetve lepattogzott a szürke fényezés.

LB, mint local battery, illetve HT, mint helyi telep.
Kár, hogy mindkét kifejezés ugyanazt jelenti.

Ez nekem évekig úgy volt a fejemben, hogy szurgyi vizsg, csakhogy az nem vizsg
(azaz vizsgáló), hanem vizsy. Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy nem kisbetűvel
van írva, hanem naggyal. Vagyis Szurgyi Vizsy. Gondolom ez volt a műszert
kifejlesztő kollégák neve. Ha bárki bármit tud erről a szürke dobozról,
az eredetéről, működéséről, kérem írja meg nekem erre a címre.

Valami egészen csodálatos módon, a cikk megírása után mindössze néhány hétre, teljesen véletlenül belebotlottam ebbe a képbe. Egyszerűen csak úgy szembe jött az Interneten. Ellenben meg ne kérdezd, hogy pontosan hol találtam! Kezdetben még egészen biztosan emlékeztem rá, csak mire újra előkerült, addigra már teljesen kiesett a fejemből. Még az a csoda, hogy legalább azt a mappát megtaláltam ezen cikk publikálásáig, amibe a képet rejtettem.

Amúgy a fotón Szurgyi Lajos technikust látjuk, mégpedig az 1955-ös esztendőből.

Bevallom őszintén, hogy bár nekem is akadnak úgynevezett munkakerülő, vagy
nevezzük inkább úgy, hogy egyszerűsítő ötleteim, de az, hogy egy skálát
ilyen egyszerűen át lehet rajzolni, az eddig még nem jutott eszembe.

Ezt mondjuk könnyű volt megfejteni, hiszen elég egyértelműen itt megy be
a dobozba a tápfeszültség. Apróbb hiba, hogy vagy a színek vannak
fordítva, vagy a jelek. Mert ugye a piros a pozitív ág színe.

A doboz ezen oldalán található kapcsoló elhelyezése finoman szólva is érdekes.
Most akkor hogy állt ez a doboz eredetileg? Mert ha így feküdt a hátán (már
ha az a háta), akkor látszott a kapcsoló. Viszont ha ez az alja, akkor nem.
No de ha ez az alja? Akkor nem lehetett letéve, mert az a kar útban van.

Ezt így akkor hogy? Ha meg mondjuk hordozható? Akkor hol van neki az ő füle?
Ha meg fix? Akkor miért banándugókkal kellett belekötni a tápfeszültséget?
Azt talán már értelme sincs megkérdeznem, hogy (bárhonnan is nézem),
vajon mi a csudáért van szegény leltárcímke fejjel lefelé ráragasztva.

Amúgy a doboz tetején található lyukakból az adódott megfejtésnek, hogy
valószínűleg valóban ez a doboz teteje, és egyszerűen csak oda volt
csavarozva valami alá, célszerűen valamelyik gépkeretre.

A kapcsoló pedig azért került a doboz aljára (azért se fordítom
meg a képet), mert hosszabb, mint amennyire a doboz mély.

Miközben fényképezek, folyton azon lamentálok, hogy szétszedjem? Ne szedjem?
Mert ugye így egyben már biztosan nem fog kelleni semmire, azonban azok az
alkatrészek, melyekből épült, még nagyszerűen használhatók. Aztán ahogy
ezzel a gondolatmenettel megvagyok, s éppen nyúlnék a laposfogóért,
amivel letekerni szándékozom a banánhüvelyeket helyükön tartó
anyákat, egyszer csak beugrik, hogy a pince mélyére rejtett
banánhüvelyes dobozom egyáltalán nem nevezhető
üresnek. Akkor meg mivégre szedjem szét?

Ezen látvány hatására, már megint elmerengtem. Bár elképzelhető, hogy ez a műszer
nem az egyetlen példánya volt a fajtájának, de akár az is megeshet, hogy mégis.
Szurgyi és Vizsy összelapátolták a raktárban található alkatrészekből, és ha
nem kaparintom meg, nem szedem szét, nem mutatom be, akkor úgy
enyészik el, hogy egészen egyszerűen semmi nyoma sem marad.
Ez a gondolat számomra valahogy olyan szomorú.
És hány tárgy járhatott már így...

Mivel a műszernek nem soros előtét ellenállása van, hanem párhuzamos
söntje, ezért értelemszerűen nem feszültséget mér, hanem áramot.

Ha kivenném innen a két darab 2,2 kiloohmos potmétert, akkor azonnal betehetném
őket a helyükre, mint ahogy a tengelyükről leszedett forgatógombokat is. Végül is
az állított meg, mikor belegondoltam abba az esetbe, hogy már a múltkor
sem találtam meg a pincében a mérőműszerek feliratú dobozt.

Mivel ez a műszer elég egyértelműen telefonközpontos környezetből származik,
ezért 48 voltot kapott a tápegységemből. Persze megnézhettem volna a konkrét
értéket a jelzőizzón is, de azt a megoldást már túlzottan bonyolultnak találtam.

Ha megnyomom zúg, illetve világít, a tárcsa visszafutásakor pedig villog.
Valószínűleg most járt szegénykémben az áram utoljára.

A műszer is mutat, bár fordítva, mert a normális irányba történő
kilendülésről készült képek sajnos értékelhetetlenek lettek.

Nézem a dobozt, s közben serényen álmodozom. Az előlapja minden különösebb
probléma nélkül lecserélhető, s ha ezt megteszem, akkor lesz egy éppen ilyen
formájú, azonban teljesen üres dobozom. Bármit építhetek bele, ami csak
belefér! Most, mikor ezt a cikket írom, bevallom őszintén, hogy nem
sok esélyt látok rá, hogy valaha is beinduljon a tervezett rádióépítős
oldalam. Jelen pillanatban ugyanis még csak a lapszemléken, illetve a
háttérben látható csatlakozósor kiépítésén vagyok túl. Ugyan már félkész
a Sokol átépítős cikk, csakhogy én már tudom, hogy félkész is marad! Mivel ez
a doboz vasból van, olyan rádiót lenne értelme beleépíteni, ami nem ferrit rudas,
vagy keretantennás, hanem antennacsatlakozós. Még oda is mértem a dobozhoz
a jelenleg egérpadnak használt szalagparkettát, hogy kiadja-e a doboz széltét.
Jelentem igen, kiadja. Már épp egy rádió előlapjának megtervezésénél,
már úgy értem, hogy a kezelőszervek elrendezésénél
tartottam, mikor is...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...