Teleszkópantenna
(nemcsak szét, de össze is)

Ha még egyszer ennyi dobozom volna, szerintem akkor is azon járna az agyam,
hogy miért nincs még egyszer ennyi dobozom. Mondjuk ezek egy részét már
magam hajtogattam, szóval semmiből sem tartana újakat készíteni, csak
ugye hova tenném őket? Vagyis már megint ott tartok, ahol szoktam,
konkrétan a "nincs hely" című mantra hajtogatásánál. Erre fel
minek állok neki? (bárminek, csak csináljak már végre valamit)
Nem valami nagydarab dolgot bontok apró elemeire, majd helyezem
át a kitermelt összetevőket a kukába, hanem valami aprósággal molyolok.

Mára a teleszkópantennára került rá a sor. No persze ennek is megvan a maga
értelme, illetve magyarázata. A múltkor egy táblázat alapos átrendezésével
azt sikerült kiderítenem, hogy 400 olyan tétel van, melyet a korábban
megírt cikkekben megemlítettem, azonban nem szedtem szét. Ugyan
ráment egy évem, de ezen tételek számát sikerült százzal csökkentenem.
Vagyis ha lesz még másik három ilyen át nem lustálkodott évem, valamint nem
térülök el nagyon a felírtaktól, akkor elérem a nullához közeli feldolgozatlan
állapotot. Meg a nagy túróst! Egyrészt azért, mert ugye kismillió bigyóm
van, amit még csak meg sem említettem! Másrészt azért, mert ugye
a táblázat elkészülte óta is meglehetős lelkesedéssel említek meg
egyre újabb és újabb témákat. Bár külön táblázatot nem készítettem
róla, hanem csak úgy egyszerűen beleolvastam, de még így is bőven volt
miből választanom. Már úgy értem, hogy a 400-as listában nem szereplő tételek
közül. Ezen gondolatmenet következményeképp került kiborításra az antennás doboz.

Ezek a nem teleszkópantennák is kaphatnak szerepet, mikor
majd a tévéantennát bütykölöm rá a virágállvány szélére.

Ezek nem kellenek az előbb említett projecthez.

Ezeknek viszont már van némi esélyük, ugyanis jelen pillanatban még fogalmam
sincs, hogy mit mivel kell majd összedugnom. Elképzeléseim szerint az antenna
a virágállványon fix lesz, de annak érdekében, hogy a virágállványt el tudjam
venni a helyéről (amit amúgy nem sűrűn szoktam megtenni), a kábel
végén dugó lesz, ami egyszerűen kihúzható az antennából.

Ez a bilincs például megfoghat egy kihúzható botantennát. Már csak azért is,
mert ez a különös formájú izé, ez bizony gyárilag éppen erre lett kitalálva.

Na most ezzel a képpel nem azt szerettem volna megmutatni, hogy a párom milyen
ügyes, mikor az a feladat, hogy szalvétát dekupázsoljon egy doboz tetejére, hanem
azt, hogy mivel épp alkalmas rá, részemről a jobb oldali baglyosban őrizgetem
az immáron évek óta tervezgetett antennaépítős projecthez
összegyűjtött alkatrészeket.

Balról érkezik egy újabb marék mindenféle csatlakozó. Na most ahhoz képest, hogy
ezekből el nem tudom képzelni hogyan lennék képes háromnál többet beépíteni
(mármint úgy, hogy annak értelme is legyen), meglehetősen sokan vannak.

Ezek a különös formájú valamik a föld alatt futó koax kábelekre valók.
Legalábbis ezt mondta róluk egy kollégám, mikor a kezembe
nyomta őket, mondván én vagyok aki mindent gyűjt.

Íme a választék. Már úgy értem, hogy ezek közül lesz kiválasztva az az antenna,
mely példány ma abban a megtiszteltetésben részesül, hogy szétcincálom.

Nem volt egyszerű a választás, hiszen egyik antenna lelakottabb, mint a másik.
Végül a versenyt - kieséses alapon - ennek a példánynak sikerült megnyernie.

A vastagabbig végénél megrogyott a cső.

Miközben az antenna másik végéről mára már rég elkeveredett
a teleszkóp kihúzását lehetővé tévő kupak, vagy gomb.

Az utolsó előtti cső vége roncsolt.

Mindeközben az összes cső felülete kopott, mattra csiszolódott.

Ez a legvékonyabb pálca vége. Bár semmi szükség sincs rá, de ettől
még nagyon úgy néz ki, hogy valaki (számomra érthetetlen okból)
összeforrasztgatta a kihúzást megakadályozó lemezdarabka végét.

Már úgy értem, hogy szerintem ezt a valamit teljesen felesleges volt leónozni.

Az előbbi képen látható rézlemez ehhez a részhez történő rögzítését ugyanis nem
oldja meg a forrasztás. A két anyagot az tartja össze, hogy a rézlemez
bele van nyomva abba a látványosan keskenyebb részbe.

Mivel a megroggyant cső okán nem lehetett széthúzni, márpedig ez nekem
feltett szándékomban állt, ezért lefűrészeltem a végéről a felesleget.

A vastagabb csöveket két oldalról fogja közre
a kicsúszásukat megakadályozó rézlemez.

Ezek az apróságok a benyomott részüknél fogva rögzülnek hozzá a csőhöz.

Az antennát azért nem lehet széthúzni, mert a rézlemezekkel vastagított
(amúgy krómozott) cső nem fér át a kúpba peremezett végű másik csövön.
Mindezekből következik, hogy akár a rézlemezek, akár a szűkület körül
bármi hiba van, akkor már szétcsúszhatnak az antennát alkotó pálcák.

Abban a szent pillanatban, mikor kimondtam rá, hogy ez
bizony menthetetlen, azonnal nekiálltam kiegyengetni.

Sajnos nem a kamera torzít, illetve nem a papír hullámos. Annyit azért sikerült
nála elérnem, hogy már akadozás nélkül betolható a számára kijelölt csőbe.

Fogalmazzunk úgy, hogy egy kissé bizonytalanul működött, mire fel szétkaptam.
Ezt persze ettől függetlenül is megtettem volna, hiszen éppen ezért vagyunk itt.

Ezeknek az alkatrészeknek réz színűeknek kellene lenniük.

Ezek mondjuk fényesek, de csak azért, mert
már áttöröltem őket alkoholos ronggyal.

Ezeket pedig lögybölgettem egy darabig a vegyszeres üveg kupakjában.

Azt gondoltam ki, hogy az első csőről hiányzó szűkülő peremet
óvatos kalapácsütésekkel fogom a helyére visszavarázsolni.

Bár voltak részeredményeim, csak mivel nem voltam eléggé
óvatos, a cső másik vége a kopácsolás közben megrogyott.

A vastag csövet levágtam, a vékonyat pedig sikerült szétkalapálnom. Már csak ezen
eseményekből is megsejthető, hogy ezek az alkatrészek nem jönnek velünk tovább.
Valahol itt tarthattam, mikor is sikerült bennem tudatosulnia, hogy a szétszedésen
már túlvagyok, s most már az antenna összerakásával vagyok elfoglalva. Erről
eddig mondjuk szó sem volt, de ha sikerül, akkor nyertem egy bár rövidebb,
de legalább használható antennát. Ha meg nem? Azt akár le is tagadhatom!

Elsőre azt mondtam, hogy erre a vastagságra épp rámegy a négyes anya.
Ezt az álláspontom kisvártatva ötösre módosítottam, épp mint ahogy
a puszta anya ráforrasztását is leváltottam egy kupolás változatra.

A cső végéről a forrasztáshoz lecsiszoltam a krómot.

Az anya menetébe pedig belegyilkoltam egy kicsit.

Mivel a kombinált fogó hatalmas tömege elvitte volna a hőt, ezért
bevetettem hőszigetelésnek az éppen aktuális porrongyomat.

Na most az igaz, hogy ez így messze nem gyári, de ettől eltekintve nagyon szép!

Az antenna másik végére egy menetes csavart álmodtam meg, aminél
fogva könnyű lenne rögzíteni. A dobozban találhatóak közül
természetesen egyik sem látszott forraszthatónak.

Bár a felső rúd kiesett, de mivel sok helyet nem
foglal, ezért visszatettem az antennás dobozba.

Miközben elővettem az amúgy már elpakolt dobozt, végig azon törtem
a fejem, hogy honnan a csudából vegyek elő egy banándugót.
Mert ugye ez a megoldás is milyen nagyszerű már?

A dobozok feliratait végigolvasva sikerült rájönnöm, hogy a banándugó az alátétes
dobozban van. No nem azért, mintha itt lenne a helye, hanem csak azért, mert
az évtizedekkel ezelőtt elkövetett szétválogatáskor, a végén ebben az utolsónak
hagyott dobozban maradtak azok a dolgok, melyek akkor épp sehová sem illettek.

Ha én a válogatás szükségességétől nem is, de a doboz tartalma biztosan kiborult.

Bár volt némi találat a témában, de egyik fellelt
példány sem alkalmas a kitűzött feladatra.

Mi lenne, ha lelopnék egy dugót valamelyik műszerzsinóromról? Ennyi erővel persze
akár azt a példányt is használhatnám, amit elsőnek találtam meg. Csak az mondjuk
jó, megvan a burkolata is, szóval azt nem kéne elcsesznem. Ezt úgy értem, hogy
annak fényében nem, hogy egészen biztosan akad belőle itthon egy hiányos is.
Csak ugye hol? Már épp nyújtottam is a kezem az asztalomon található fogótartó
irányába, mikor egyszer csak rádöbbentem, hogy itt valaki a múltkor rendet csinált.

Minek következtében a fadobozban tárolt apróságok végre a helyükre kerültek.
A banándugók emlékeim szerint az egyik készülő rádiós dobozba. Csak ugye
melyikbe? Ahogy itt álltam, s épp ezen töprengtem, meg persze azon is,
hogy se a kisebbik, se a nagyobbik oszcilloszkópban nem nagyon járt
mostanában az áram, egyszer csak beugrott, hogy valószínűleg abba
a dobozba kerültek bele a dugók, amelyiket a legegyszerűbb volt kihúzni
a sorból. Na ekkor jött anyám a szokásos "kész az ebéd kisfiam" felkiáltásával.

Anyámnak ebédre már egy szelet rántott hús is sok, szóval
egyszerűen nem értem, hogy kire méretezte a többit.

Miután az ebédet kihevertem, előhúztam a legkönnyebben kivehető dobozt.
Mint az jobbra fent látható, a korábbi elképzelésem helyesnek bizonyult.

Ezt a kókadt példányt sikerült kiválasztanom.

Befogtam a satuba, majd egy épp méretes csőkulcsolt rátolva kiegyenesítettem.
Bár elégedett voltam az eredménnyel, újra erőt vett rajtam az a különös érzés,
miszerint épp egy már-már tökéletes állagú banándugót készülök szétcseszni.

Miután áthelyeztem a polcokat, épp akkora lett rajtuk a hely, hogy elfér egymáson
két doboz. Ez így olyan szép, feliratozva, meg minden, hogy ha nem tudnék róla,
hogy hiányzik a dobozokról a kihúzásukhoz szükséges gomb, akkor akár még
elégedett is lehetnék az eredménnyel. Mondjuk van rá tervem, csak az valahogy
érzésem szerint még nagyon odébb van. Először is kellene hozzá egy faeszterga.
Ezt mondjuk a múltkor már kaptam a szomszédtól. Aztán kellene hozzá fa is.
Ebből is akad itthon bőven. Na most ami hiányzik, az ugye a munkakedv.

A bal oldali rekeszből kell választanom. A jobb oldaliban "U" dugók vannak, míg
a középsőben csavarozhatók. Utóbbiak akkor fognak jól jönni, ha a rádió építős
terveim keretében újragyártom azt a rádiót, melyet valaha apukámtól kaptam,
csak - mint ahogy úgy nagyjából az összes játékom - idővel leromboltam.

Mikor már majdnem az alsót választottam, végül mégis a felsőt.

Több különböző tervet is kieszeltem a banándugó antennavégi csövébe fogatására.
Végül annál maradtam ami a legegyszerűbbnek látszott. Gondoltam fúrok rá
két lyukat a Miniplex masinával, majd egyszerűen hozzáforrasztom.

No persze a forrasztáshoz nem elég egy akkorka lyuk, mint amit a Miniplex átmérő
egyes fúrója produkál, ezért elővettem ezt a másik gépet. Nem tudom, hogy
említettem-e már, hogy mennyire szeretek úgy dolgozni, ha minden ott
van a kezem ügyében. Nagyon! Ez persze csak annyiban igaz, hogy így
jobban, másként viszont meg már nem nagyon szeretek csinálni semmit.

Itt van ez a lyuk (meg persze a másik oldali párja)
amit már csak fel kell töltenem forrasztó ónnal.

A fölös ónt lereszeltem, hogy ne álljon ki.

A réz pedig kapott egy kis Sidolt, hogy visszatérjen az eredeti színe.

Az előbbi művelet egyben az éppen aktuális porrongyom végét is jelentette.

Ez így már majdnem tökéletes, épp csak valami fogantyú vagy szigetelés kellene rá.

No de nekem ne lenne itthon kábelről lehúzott, majd "jó lesz ez még
valamire" felkiáltással félretett műanyag cső gyűjteményem?

Kisvártatva rájöttem, hogy még színes zsugorcsövem is van! Sajnos egyik
méretű sem ment rá az antennára. Ezzel már meg is ideologizáltam,
hogy miért fogok ezekből venni egy újabb adaggal a Lomexben.

Ezt a kábelköpenyt még az 5x4-es falikábel bemutatásánál tettem félre.
Az mondjuk igaz, hogy ez még valamikor 2012-ben volt. No de mit
számít egy évtizednyi fiókban punnyadás? Már úgy értem annak
tükrében, hogy igazam volt, hiszen idővel igenis kellett valamire.

Úgy volt egyszerű rátolni, hogy beledugtam egy az asztalomon található lyukba.

Elismerem, hogy a fekete rész végeinél egy kicsit sprőd, de azt az élt
majd csak akkor állok neki eldolgozni, mikor a rengeteg használat
közben kikezdi a bőrömet. Jaj... De szeretném én azt megélni...

Bár egyáltalán nem volt célként még csak gondolatban
sem, de végül is ez a jópofaság jött ki belőle.

Próbaképp a multiméterembe sikerült beletűznöm.

Ha nem is ez a leghosszabb antennám, de a banánhüvelybe dughatóságának
okán újra használhatóvá vált. Itt aztán persze menten neki is
álltam azon töprengeni, hogy mégis mire?

Végül ezt az épp testhez illő feladatot sikerült számára kitalálnom. Vagyis mikor
műadónak használom a woblert, akkor ezentúl nem eszi meg az antenna (mint
feladat) egy műszerzsinóromat. Mindeközben a háttérben egy már elemeire
bontott forgókondenzátort látunk, ami természetesen majd
a jövő heti szétszedtem cikk témája lesz.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.