Olivetti monitor
(átalakítottam)

Ezeket azért hordtam fel ide, illetve össze, mivel már nagyon untam, hogy folyton
le kell szaladgálnom a pincébe a boncolnivalóért. No meg az utóbbi néhány hét
kitartó munkájának eredményeképp, már alig maradt elől valami, minek okán
úgy döntöttem, hogy annak a néhány dolognak a látványát, arra a remélhetőleg
rövid időre, csak el fogom valahogy viselni a lakásban. A rövid idő jelen esetben,
vagyis ebben a hónapban, bigyónként maximum két napot fog jelenteni. Már ha
képes leszek tartani az ütemtervet. Szóval ezeknek egy, de maximum két héten
belül el kell innen tűnniük. A sose tudom eldönteni, hogy elbontom-e, vagy
nem bontom el hangulatot árasztó Siemens club rádiós magnó mögött lakik
két BRG MK-27-es, miközben a kályhának egy MK-29-es támaszkodik.
Utóbbiból van valahol egy másik példány is, csak azt még nem sikerült
megtalálnom. Mit ne mondjak, nagy a rend! A videokamerához most
valahogy nincs kedvem, mert arra a szokásosnál alaposabban kéne
ránézni, hátha még gyógyítható. A jelfogó meghúzási
időmérőből meg ugye kettő is van.

Így esett a választásom erre az Olivetti gyártmányú monitorra. Ez olyan régi, illetve
annyira spéci darab, hogy mikor megkaptam, semmihez sem tudtam csatlakoztatni.
Ellenben igényem az lett volna rá, mivelhogy méretileg épp megfelelt monitornak
a zanza tévémhez. Szerencsére akkoriban még nem voltam ennyire teszetosza,
mint amennyire manapság ellustultam, ezért nekiduráltam magam, és addig
b*asztattam a szerencsétlent, míg csak hajlandónak nem bizonyult a tévé
tuner kompozit videojelének feldolgozására. Majd mindjárt meglátjuk,
hogy ez az adott esetben mennyire nem volt egyszerű mutatvány.

A monitor egyetlen kezelőszerve, ez a szép piros forgatógomb. Eredeti funkciójában
minden mást az őt tápláló számítógép intézett el. Onnan kapta a tápfeszültségeket is.
Utóbbi megoldást én is alkalmaztam, vagyis ez a monitor a hozzávaló zanza tévé
nélkül életképtelen. Sajnos lusta voltam előtúrni hozzá a tévét (mert valahol
a pince mélyén hever elcsomagolva), ezért a tápegységemről fogom
elindítani. A videojel meg jöhet mondjuk a CCD kamerából.

Egy kissé már penészes. És akkor mi van? Húsz év hányódás
a pincében, az azért már mindenen otthagyja a nyomát.

Az Olivetti felirat alatt látható hatalmas lyukból
eredetileg egy vastag kábel kandikált ki.

Ez a két csatlakozó már az én művem. A tuchel aljzaton keresztül várja
a tápfeszültséget, míg az RCA aljat a video bemenet. Ugyan a zanza tévéhez
nem sokat használtam, mert mikor ez készült, akkoriban még volt a szobámban
tévé, de mikor vita volt a párommal, hogy márpedig ő akkor is tévézni akar,
ha én számítógépezni, akkor ezt használtam az Amigához monitornak.
Ez annyira így van, hogy még egy képet is tudok róla mutatni.

Ez egy annyira régi kép, hogy még szerepel rajta a kistévém, amit azóta már rég
elajándékoztam, illetve a CB rádió és az Amiga, melyek eladása után befolyt
összegből került megvételre az első IBM PC. Az asztal főhelyén, vagyis
középen a wobler van, felette egy nagy áramú labortáp, jobbra pedig
a kisebbik szovjet oszcilloszkópom (tetején egy frekvenciamérővel),
mellette az Olivetti monitor, aminek a tetején egy N313 oszcilloszkóp ül.
A monitor alatt a teljesítmény hanggenerátorom, alatta az Apukám által
épített kisebbik labortáp, még alatta pedig egy jelgenerátorral kombinált
hangfrekvenciás millivolt mérő. Mindeközben a Weller páka - mint
akkoriban még állandó szereplő - ott hever az asztalon. Viszont
a zanza tévé sehol! Vajon milyen tápról járhatott az Olivetti
monitor? No persze az is lehet, hogy ekkor már semmiről, csak
még nem voltak a Salgó polcok a pincében, ahová levihettem volna.

A monitort összetartó csavaroknak nemcsak a fejük nagy, hanem mint azt a még
betekert mellé helyezett példány is mutatja, a teste is. Az a furcsa nyom pedig
azért van a fenéklemezen, hogy merev legyen tőle a monitor vasdoboza.

A vékony lemezcsíkot a tető leemeléséhez egyáltalán nem kellett volna
levenni az alaplemezről, hanem azt csak azért szedtem le, hogy
alá tudjak feszíteni a patentok tartotta szürke plexinek.

Na most ha úgy érzed, hogy ennek a képcsőnek nem 4:3-as a képaránya,
akkor bingó! Ez ugyanis tényleg szélesebb egy kicsit a szokásosnál.

Érdekes lesz fényképezni, mivel a rövidke kábelek nem igazán engedik elhúzni
a fedelet. Forgattam is egy darabig, mire végül sikerült rajta fogást találnom.

Az mondjuk igaz, hogy ez a kép eredetileg fejjel lefelé állt, de ez olyan lényegtelen,
hogy én is csak azért említettem meg, mert ma (még ha csak ma) szóf*sásom van.

Na ez az a panel, amit bele kellet hergelnem, hogy megegye a kompozit videojelet.
Mivel a monitor az eredeti bekötése szerint a szinkronjeleket külön vezetékeken
kapta, így kénytelen voltam megépíteni hozzá ezt a szinkronleválasztót. Persze
előbb még fel kellett fognom, hogy pontosan hogyan is működik a tévé, amiben
komoly segítségemre volt E. Aisberg most már értem a televíziót című örökbecsű
könyve. Mivel nem vagyok egy lumen, ez nekem csak többszöri olvasatra sikerült.
Bár tudtam róla, hogy léteznek a szinkronleválasztás nemes feladatára kifejlesztett
integrált áramkörök, de én már csak a saját utamat jártam, egyszerűen hobbiból.

Le merném fogadni, hogy ez a rajz mérnöki szemmel nézve egy
valóságos szörnyszülött, ellenben azt kell mondjam, hogy
minden esetlensége ellenére nagyszerűen működött.

Az általam épített panel a monitor eredeti csatlakozójára lett ráforrasztva.
A kék elkónak kutya baja, csak mivel használt (mint ahogy az összes
többi alkatrész is), egyszer már nekiment a szélének a páka,
amitől aztán egy kissé leolvadt róla a ruha.

Bár alapvetően alkatrésznek kaptam, de annyira megtetszett, hogy nem
szedtem szét, hanem inkább mindenféle ármányos dolgokat követtem
el a beindításának érdekében, melyek közül a szinkronleválasztó
áramkör kifejlesztése csak egy apró műszaki mozzanat volt.

Hogy tudjam, hogy mihez akarok egyáltalán csatlakozni, ahhoz kellett volna egy
rajz. Mert ugye ez így, ez csak egy nagy marék elszórt alkatrész egy panelen.

Cafatokra szereltem a monitort, majd addig-addig forgattam a legnagyobb
lapot, míg csak be nem vallotta, hogy a fenti rajzon ábrázolt
módon vannak összehuzalozva az alkatrészei.

Ez itt a video erősítő részletrajza. A nagyfeszültségű rész
rajzát - mivel nem volt vele baj - nem fejtettem vissza.

Ez itt a képeltérítő tekercs, valamint a képcső nyakára
szerelt mindenféle képtorzítást beállító mágnesek.

A nagyfeszültségű részt szerencsére nem kellett piszkálnom.

Mármint attól eltekintve, hogy a rengeteg próbálgatás közben sikerült leégetnem
a sorkimenő primerjét. Mondjuk ilyesmi apróságon akkoriban még egyáltalán
nem akadtam fenn. Kikaptam, lerajzoltam a bekötést, felírtam a tekercsek
kezdetét és végét, majd leszámoltam a meneteket, s mintha nulláról indulnék,
újra megtekercseltem. Azt mondjuk meg ne kérdezd, hogy lakkszigetelésű helyett
miért műanyag szigetelésű bekötőhuzalból, mert erre az eltelt harminc év távlatából
már nem emlékszem. Mondjuk az előbb, míg csak ezt meg nem láttam, arra
sem emlékeztem, hogy valami baj lett volna a nagyfeszültségű részen.

A panelt nem a Miniplex masinával, hanem vaskloriddal marattam ki.
A rajzolat szabadkézzel készült, hétköznapi alkoholos filctollal.

Na ez az a részlet, ami nagyon megszívatott! Végül is az jött ki, hogy vagy nem igaz
a 20 volt mint tápfeszültség, vagy valami szokatlanul lassú eltérítéssel dolgozott
a monitor, vagy a kép eredetileg nem töltötte ki a monitor teljes szélességét.
Ezt abból sikerült kikövetkeztetnem, hogy 20 volt tápfeszültség mellett
csak egy 3 centis oszlopot sikerült kirajzoltatni a képcsőre. Vagyis
a vízszintes eltérítésnek sokkal nagyobb nafta kellett volna, amit
idővel - mivel másképp nem ment a dolog - meg is adtam neki.

A panelterv szélére biggyesztett feliratok szerint a teljes
szélességű kép előállításához 40 voltra van szükség.

Ha valaki nem látná (nyugi én sem látom, hanem csak még emlékszem
rá tegnapról), ezen a képen épp azt mutatom, hogy fűt a képcső.

Ellenben képet azt nem ad. Mókoltam én ezzel mindent!
Mértem benne mindenféle dolgokat.

Például azt, hogy ez a részlet most akkor indítja a nagyfeszt
vagy sem. Na és ha nem, akkor ugyan már miért nem?

Kínoztuk egymást vagy egy órán keresztül, de végül ő győzött. Mivel ahhoz,
hogy a jelenleginél komolyabban belemásszak, ahhoz ki kellett volna
dobozolni, meg ráakasztani az oszcilloszkópot, ezért feladtam.

Ez az apró pont, illetve egy pillanatra megjelenő függőleges vonal
volt a maximum amit ki tudtam belőle csikarni. A vízszintes
eltérítésnek sajnos esze ágában sem volt beindulnia!

Jelen képen azt látjuk, hogy a 20 voltos tápfeszültségből vesz fel áramot, azonban
a 40 voltos ágból már semmit. A tápegységem feletti jelgenerátor pedig azért
van bekapcsolva, mert megpróbáltam a vízszintes eltérítést egy kívülről
pluszban beadott jellel elindítani. Természetesen bárhová tekertem
a HF jelgenerátor gombjait, a monitor még csak meg sem röccent!

Elmerengtem rajta, hogy valaha mekkora energiák tomboltak bennem, hogy egy
ilyen áramkört, vagy úgy egyáltalán bármit nekiálltam kifejleszteni. Ebből mára
sajnos nem sok maradt. Még az ennél sokkal egyszerűbb áramkörök (mármint
logikailag egyszerűbbek) megépítését is évek óta halogatom. A monitor célú
erősítőm, no meg a szélessávú zajgenerátorom, lehet, hogy már csak akkor
fog elkészülni, mikor már végképp semmi szükségem sem lesz rájuk.

Miután elrámoltam az asztalról a monitort, levezetésképp beszkenneltem a rajzait.

Valamint lemostam a penészfoltokat a képcső előtti plexiről.

Ezt most nem azért nem vittem le egyből a pincébe, mintha nem lett volna rá
ingerenciám (egy kacattal kevesebb a lakásban ugye), hanem csak azért,
mert úgy voltam vele, hátha még egyszer nekifutok a feladatnak.

Na most ez a "még egyszer", ez már mindjárt másnap reggelre bekövetkezett.
Bár magam is meglepődtem a dolgon, de nem! Nem csaltam a dátumokkal!

Azért vágtam ki a tantál elkó lábát, mert bezárlatosodott. Ebben persze még nincs
semmi érdekes, ez ugyanis gyakran elő szokott fordulni ezzel az alkatrésszel. Ami
viszont már igenis, hogy érdekes, az az a tény, hogy ennek tegnap még kutya baja
sem volt! Ez egészen biztos, hiszen első mérésként azt ellenőriztem, hogy rendben
megvan-e a panelen a tápfeszültség. Előkaptam a kisebbik szovjet oszcilloszkópot,
majd nekiálltam visszafejteni, hogy ugyan miért nincs jel
az egyik 555-ös időzítő IC kimenetén.

Sajnos hiába cseréltem ki az 555-öst, mert nem ez volt a baja,
hanem az, hogy kontakthibássá vált az egyik trimmer.

Ez a kép, ez sajnos még nagyon zavaros, de majd én mindjárt jól beállítom! Bízta el
magát a szerző az évtizedek alatt megszerzett mérhetetlen rutinjára alapozva.

Mivel a kontakthibássá vált trimmer zárt rendszerű, ezért esélyem sem volt javítani
a működésén. Kivenni meg csak így lehet, hogy a hátán fekszik a monitor, mert
csak így férek oda a kiforrasztandó alkatrész lábaihoz a pákával úgy, hogy
nem a monitorba hullanak az esetlegesen elszabadult óncseppecskék.

Bár borítékolhatóan nem lesz hosszú, de ez a kis
undok biztosan kapni fog egy saját cikket.

A szinkronáramkörök beállítása után, végre megjelent a kép. Ettől az állapottól
azonban nem jutottam tovább, mert bármit is tekertem, nem lett tőle szélesebb
a kép. Aztán egyszer csak, ahogy itt álltam a monitort bámulva, sercent egyet
valami (nem, nem én köptem ki oldalra), abbamaradt az idegesítő
sípolás, s ezzel egy időben a helyére ugrott a kép.

Kicsit még állítgattam a gombjait, majd rácsuktam a tetejét.

A rengeteg elpuskázott kép közül talán még ez volt a legsikerültebb.
Akkor ennyi volt. Megy vissza a pincébe, a legbelső sarokba.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.