Konica videokamera
(lassú)

Bár tömve a képmező boncolatlan tárgyakkal, de én azért csak rádobtam a rumli
tetejére egy újabb dobozt, melyben egy a pincében talált Konica videokamera
rejtőzködik. Na most ahogy itt álltam az asztalom előtt, illetve még akkor,
mikor méltóztattam kiszállni a székemből, mindjárt megéreztem,
hogy mintha megmozdult volna alattam valami.

Miután levettem a háttámláról a plédet, azonnal kiderült, hogy a szivacsnak sikerült
újra beesnie az ülőpárna mögé. Én meg ugye csodálkozok, hogy más ülés esik
a széken, illetve nyomja a hátam a szék háttámlája. Bár nem ez lett volna
a téma, csak ugye ha most jött elő a gond, akkor most kell megoldani.
Azt találtam ki, hogy ráfogatom a székre a kék párnát, mire fel az
majd nem engedi beesni maga mögé a szivacsot. Valaha volt
már valami hasonló projectem, melyet végül két darab
hózentráger bevetésével oldottam meg. Csak ugye
hol vannak már azóta azok a hózentrágerek...

Mondjuk az addig tiszta, hogy ebben az IKEA szekrényből kihúzott fiókban, azonban
egyből felmerült a nyilvánvaló kérdés, miszerint a többi kacattal mit akarhattam,
hogy ennyire külön lettek téve. Miután hosszú, s amúgy teljesen haszontalan
perceket töltöttem el a múltba történő révedéssel, feladtam azon tervemet,
hogy kiderítsem, mivégre hever itt ez a néhai mikrofonos fejhallgató. Illetve
annyit azért még megtettem, hogy kiszedtem a fiókból, majd a szoba közepén
toporogva, s közben azon törve a fejem, hogy hová is való igazándiból ez az izé,
végül visszadobtam a fiókba. Fél évvel később, mikor néhány hiányzó linket
pótoltam ebbe a cikkbe, na akkor jöttem rá, hogy ezek a bigyók a készülő
(ez persze csak a szokásos túlzásom volt) hangmérőmhöz lettek félretéve.

Bár elsőre nagyon nem akart összeállni a kép, mert nem így, hanem valami
érthetetlen okból mindenáron keresztben akartam odafogatni a szalaggal
a párnát a székhez, de másodikra azért már csak sikeredett a varázslat.

Mikor ott tartottam, hogy most akkor aztán már tényleg leveszem a lomhalom
tetejéről a kamerát tartalmazó dobozt, meg a tápját, egyszer csak megláttam,
hogy a minap boncolt akkutöltő maradványai még azóta is az asztalomra
hajítva hevernek. Le sem tagadhatnám, hogy mekkora itt a rend...

Mivel épp az előbb járt az asztalon egy majdnem üres fiók, illetve hevert itt
szanaszéjjel egy adag különféle akármikből bontott akku, így kiszórtam
magam elé az asztalra a teljes készletet, majd újraválogattam,
és persze szépen el is rendezgettem őket.

Azt mondjuk nem állítanám, hogy látványos eredményt sikerült elérnem, azonban
én már annak is örülni fogok, ha a jobbra látszó, amúgy a fürdőszoba ajtaján
lógó ruhák az ajtó nyitásakor nem verik le folyton a polc
széléről a 9 voltos elemeket.

Meglepő sebességgel pattantam vissza a székemről, mikor óvatlan leültömben
megéreztem magam alatt a fotóállványt. Ezt melyik marha rakhatta ide...

Na végre! Kiáltottam fel boldogan, mikor letehettem az immáron végre üres asztalra
a kamerát. Na most ahhoz, hogy lássunk is valamit a képéből, ahhoz szükségem
lenne egy tévére. Mondjuk van itt egy kistévé, melyet direkt ilyen és hasonló
célokra pofoztam ki, csak ugye az egyrészt fekete fehér, másrészt kényelmetlen,
illetve valósággal lehetetlen normális videót készíteni a képernyőjéről. A színesség
kérdését mondjuk meg tudnám oldani, hiszen hever valahol a pince mélyén
egy mini színes tévé, de ettől a számítógépre történő képátvitel
problémája még ugyanúgy megmaradna.

Délelőtt lévén, az ebéd okozta vérnyomáseséstől nem sújtva, még fogott az agyam
annyira, hogy beugorjon a tény, miszerint mikor a videokazettáimat digitalizáltam,
na akkor vettem a projecthez egy kifejezetten az adott célra kifejlesztett eszközt.

Ezt itt ni! Mikor már minden együtt volt a kamera bemutatásához, abban a
szent pillanatban bejelzett anyám a konyhából, miszerint kész az ebéd.

Néhány nap múlva - nem bízva magamban - az apróbb projectnek tűnő tápegységet
vettem inkább előre. Elmeséljem? Esélyed sincs megúszni a történetét! Szóval az
úgy volt, hogy megvettem a kamerát a zsibvásárban. A kamera kábelének végén
nem volt semmi. Miután megblankoltam és kitaláltam, hogy mi micsoda a szép
színes vezetékek közül, kapott 12 voltot a tápegységemből, no meg rádugtam
az akkor még meglévő kis képcsöves színes tévémre. Ez olyan régen volt, hogy
a szétszedtem cikkekben erről a tévéről már nem is szerepel kép. Lényeg a lényeg,
rendben működött a kamera. Már legalábbis az ezer forintos árához, meg a korához
képest rendben. Kicsit lassú volt a képe (csíkot húztak rá a mozgó tárgyak), illetve
összevissza álltak a színei. Miután ezzel a próbával megvoltam, s a kamera nekem
különösebben nem kellvén, menten át is küldtem egy kiváló barátomhoz. Ő sem
foglalkozott többet szegény kamerával, mint mondjuk én. Pláne úgy, hogy
neki még csak tápegysége sem volt hozzá. Na erre fel túrtam elő
ezt az Extrafon vonalpótlóhoz való tápegységet.

A hálózati kábelt eredetileg rögzítő csavarok helyére egy a bekapcsolt
állapotot visszajelző LED, illetve egy hálózati kapcsoló került.

A másik oldali csavarhelyeket egy-egy RCA harangcsatlakozóval rejtettem el.
Ezek ketten a videó és a hangkimenetek, míg a tuchel a kamera felől érkező
kábelt fogadná. Azért a feltételes mód, mert a felvázolt összeállítás sosem
lett egésszé kerekítve. Már csak azért sem, mert a kamera már rég odaát
volt, míg a tápegység még itt előttem. Mivel az eltelt évtizedek alatt
nem volt rá szükség, így a fekete tuchel dugó azóta sem
szerelődött fel a helyére. Na majd most!

A tápegység, mint az itt megtekinthető, már eredetileg is majdnem így nézett ki,
bár nem 12, hanem csak 9 voltos, valamint szünetmentes volt. Az akkutöltéshez
szükséges alkatrészeket - mivel nem volt rájuk szükség - kivettem az áramkörből.

Ezt most mindenképp látnom kell, különben nem tudnám eldönteni
(vagy ki kellene mérnem), hogy melyik vezeték honnan hová vezet.

Vajon mióta nem járhatott benne az áram...

Mivel a kimeneti feszültség rendben van, jöhet a kamera.

Mikor ezt a kamerát a zsibvásárban megvettem, akkoriban még nem volt
olyan elterjedt a videózás, mint teszem azt manapság. Nemhogy kamerás
okostelefonja nem volt az embereknek, de még csak mobiljuk se nagyon!

A Petőfi Népe újságról leolvasható 1998-as dátum későbbi eredetű,
hiszen ez az újságlap csak azért lett begyűrve a papírdobozba,
hogy ne lötyögjön benne az akkor már meglévő kamera.

Ezen korabeli hirdetés alapján azt sikerült megállapítanom, hogy a szerszámok
árai azóta sem változtak számottevő mértékben. Mondjuk az azóta rendesen
megemelkedett bérekhez képest nézve csökkentek. Mert ugye a 15.000
forint egészen mást jelentett akkoriban, mint mondjuk manapság.

Mivel a kamera próbájához ennyi is elég volt, ezért első
nekifutásra mondhatni nem ragoztam túl a feladatot.

Na most az lehet (sőt biztos), hogy ez a valami mai szemmel nézve
kifejezetten esetlenül mutat, de még mindig könnyebb volt
lóbázni, mint mondjuk a Panasonic M7-es kamerát.

Most már legalább tudom, hogy ez egy Modell CV-303-as. No nem mintha ez
nekem bármit is mondana... Épp mint ahogy a MADE IN TOCHIGI sem
mondott semmit. Ez amúgy egy olyan helymeghatározás, mintha mi
magyarok azt írnánk valamire, hogy Made in Nógrád, Hungary.

Büszkén hirdeti az aranyló alapon arany matrica, hogy ez a valami japán!

Ez pedig a készülék gyári számát tartalmazó matrica.

Bár úgy néz ki, mintha mondjuk tuchel lenne, de nem az, mert ez egy annál sokkalta
kisebb csatlakozó. Hogy ez pontosan mire is való, azt nem sikerült kiderítenem.
Érzésem szerint a kamerára tolható lámpához, de erre nem vennék mérget.

Olvassam el a kezelési utasítást, meg ne piszkáljak
bele, ha egyszer nem értek hozzá. Bla, bla, bla...

A felső kapcsoló egy fekete lapocskát tol be az optikai kereső elé. Ennek a különös
funkciónak részemről semmiféle értelmét sem láttam, míg csak szét nem szedtem
a kamerát. Az alsó feliratok arról szólnak, hogy a zöld LED a felvételkészséget
jelzi, a sárga a kimerült akkut, míg a piros azt, hogy a kép alul van exponálva.

A balra látható skálához a kilógó optika tekerhetősége tartozik. Ezzel lehet, illetve
kell beállítani, hogy milyen messze van tőlünk, amit épp nézünk. A következő
karocska a háromszoros átfogású zoomot működteti. Mindeközben a felirat
apróbb betűi arról áradoznak, hogy a kamerában egy NEW COSVICON
elnevezésű képfelvevő cső lakozik. Ez alapvetően egy vidikon képfelvevő,
csak mindenki igyekezett valami más nevet adni a saját továbbfejlesztésének.

Lámpa, fénycső, napsütés és felhős idő. Én annyira rossz vagyok
a piktogramok visszafejtésében, hogy komolyan meglepődtem
rajta, hogy zsinórban mind a négyet sikerült megfejtenem!

Ez itt a kamera optikájának megnevezése, illetve a tudásának leírása. Na most ha
valamihez nem értek, akkor az az optika, illetve maga a fényképezés, no meg
a hozzá társuló fogalmak. Ezek a dolgok az én fejembe egyszerűen nem
mennek be! Ha elolvasok egy fotós könyvet, akkor minden egyes
részletet megértek, csak mikor már épp megveregetném
a vállamat, hogy végre felfogtam a dolgokat, ahogy
volt, már ki is esett a fejemből az egész anyag.

Ezzel a gombbal lehetett elindítani a kamerához tartozó magnót.
Ezt persze csak gondolom, hiszen az nem járt a kamerához.

Még állványmenet is van az alján!

A szürke, a sárga és a kék színű vezetékekről nem derült ki, hogy mihez tartoznak.
Valószínűleg egyikük a magnót indította, míg a másik kettő a korábban említett,
a kamera kijelzőjében található, illetve látható LED-ekhez tartozott. A kamera
audio kimenetére nem szereltem csatlakozót, csak a videóra, meg persze a tápra.

Azt kell mondjam, hogy kezdem élvezni az utóbbi idők munkáinak gyümölcsét.
Most is például csak odanyúlok a polcra, s leveszek róla egy működő tévét.

Csavargattam a tápegységemen a gombot, de csak azért, hogy kiderüljön, mennyire
kényes a kamera a tápfeszültség pontosságára. Mivel nem igazán zavartatta magát
a +/- 1 voltos eltéréstől, így van értelme rászerelni a dugót a kábel végére, azt
eddig ugyanis még senki sem próbálta ki, hogy elbírja-e egyáltalán
terhelésként a tápegység a kamerát.

Most persze még nincs ráforrasztva, hiszen látszik a képen a tuchel.
Rendben. Akkor nem látszik. Az viszont igen, hogy a kamera,
ha még csak a labortápomról járatva is, de már ad képet.

Tuchel dugó szerelésekor a legelső, vagy mondom inkább úgy, hogy feltétlenül
ki nem hagyandó munkafázis, a dugó házának kábelre történő ráhúzása.
Már csak azért mondom, merthogy ezt utólag, mikor már be lettek
forrasztva a kábel végei, na akkor már nem lehet megtenni.

Szerencsére volt annyi eszem, hogy nem kiforrasztottam, hanem csak kivágtam
a helyéről a kábelt. Ez a trehányságom most azért jött jól, mert így itt maradt
előttem a minta, ami alapján látom, hogy melyik színű vezeték hová való.

Ez egy teljesen új tuchel, amin annak ellenére, hogy szép fényesek voltak
a lábai, olyan szinten nem akaródzott megfutnia az ónnak, hogy végül
telibe toltam, majd rajta is felejtettem a pákát, vagy úgy jó fél perce.

Ha rácsukva még nincs is a teteje, de már a saját tápegységéről jár.

Bár szó sincs róla, hogy önbizalomhiányban szenvednék, de a tuchel összeszerelése
előtt - biztos ami biztos alapon - kipróbáltam a kameratáp működőképességét.
Kicsit ugyan bénáztam a saruzó fogóval, de végül rájöttem, hogy a tuchelhez
leginkább (vagy akár egyáltalán) a fogó forgáspontján inneni profilok illenek.

Azért mekkora egy eredmény már (más részről nézve persze elmaradás volt), hogy
egy tápegység húsz év után jutott el oda, hogy rádugják a neki szánt terhelést?

Mivel már mindjárt az első kihúzásuk után sikerült őket összekevernem,
ezért inkább odaírtam a csatlakozók mellé, hogy melyik melyik.

Ezt pedig szétszedtem. Azért volt az áramkörben két dióda, mert míg a soros arra
szolgált, hogy még ha akarom se juthasson fordított tápfeszültség a kamerára, a
párhuzamos zéner az esetleges kelleténél nagyobb tápfeszültség ellen védett.

Ezen a képen az látszik, amint a kamera az asztalomtól jobbra eső falon nézi az apró
fiókokat. Na most a kép minőségéről annyit, hogy még fekete fehérnek is pocsék!
Leginkább az a baj, hogy mindenféle foltok úsznak rajta. Tisztára olyan, mintha
valaki egyes helyeken elhomályosítaná, máshol pedig túlvilágosítaná a képet.

Ez itt például a párom, aki nagyban szendereg. Nem állítanám, hogy
ez a rejtély - pusztán ezt a képet nézegetve - megoldhatatlan
lenne, de ennyi erővel akármi mást is rá lehetne fogni.

Én persze - hogy stílszerű legyek - a kamerát fogtam rá.

Eltettem a tévét, majd átálltam a videó digitalizáló kütyü használatára.

Na most a videó alatt futó szöveggel ellentétben, nemcsak a piros színt nem látja
helyesen, illetve egyáltalán a kamera, hanem még a zöldet se! Ami egyáltalán
helyes a képén, az az egyik csavarhúzóm kék színű nyele. A zöld foltok, na
azok nem tartoznak a tárgyakhoz, hanem azok csak úgy mondhatni teljes
összevisszaságban jelennek meg a képen. A piros viszont beugrott a helyére
egy pillanatra, mikor a sok kis fiókra irányítottam a kamarát. Mondjuk a kapott
pocsék eredmény nem vágott földhöz, hiszen eleve tudtam róla, hogy ennek az
eszköznek koránt sem tökéletes a képe. Például olyan csíkot húznak maguk
után a mozgó tárgyak, hogy azt még nézni is rossz! Ez amúgy jelen esetben
nem a megvilágítás hiányosságából fakad, merthogy ugyanezt tapasztaltam
mikor megvettem, majd odacitáltam az ablak elé egy videót. Azért nem
a tévét, mert az akkoriban úgy bele volt csavarozva az asztalomba,
hogy szerszámok nélkül már ki sem lehetett belőle szerelni.

Mikor idáig jutottam, felmerült a kérdés, miszerint szétszedjem, pontosabban
szólva szét merjem-e szedni. Mivel a kamera nem kell, no meg amúgy
is beteg, így semmi okát sem láttam a további őrizgetésének.

Ezt a reklámképet az Új Technika 1988/3-as számából emeltem át. Mivel ezen nem
szerepel az az árnyékoló gyűrű, ami az én kamerámon most épp rajta van, így
a bontás első lépéseként azt próbáltam meg letekerni a helyéről. Mivel
nem sikerült, kezdtem úgy érezni, hogy ez a kamera nem akar
élni. Akarom mondani, továbbra is egy darabban maradni.

Ide felülre, a két fényes csík közé lehetett bedugni a témát megvilágító lámpát.

A roncsolt csavarfejből ítélve, ezt már valaki piszkálta! Ráadásul olyan, aki nem
nagyon értette a kamera felépítését, vagy nem volt hozzá robbantott rajza, vagy
esetleg nem érdekelte, hogy mit követ el szerencsétlen sorsú szerkezet ellen.
Ez a csavar (valamint két rejtett pozíciójú társa) tartja fent az optikát
a helyén. Mindhármat meglazítva tekerhető le a frontlencse
a többiről. No de ne szaladjunk ennyire előre...

Mint az a gyártás dátumából sejthető volt, ez a kamera még nem az egypaneles
módi, hanem ez bizony még rendesen ki van tömve alkatrészekkel. Mondjuk
ilyen iszonyat mennyiségű beállító bigyóról még csak álmodni sem
mertem, mint amennyi ebben a kamerában van!

Ez itt a képfelvevő cső vége. A bal felső sarokban eltakart feliratok az 1.400, illetve
a 700 voltos feszültség ottlétét jelzik. Már csak ezen igen magas feszültségértékek
miatt sem tanácsos a kamerába működés közben belepiszkálni. Mert ugye hiába
kicsi az áramerősség, attól még ugyanúgy rúgjuk ki magunk alól a széket.

Már ez az összekoncentrált tizenkét beállítási lehetőség is sok, nemhogy a többi!
Mondjuk ha van egy korrekt leírás, hogy mit milyen sorrendben hová kell
beállítani, akkor nem kunszt rajtuk végigmenni. No de így?
Találomra! Na ez aztán teljesen esélytelen...

Ezen a panelen is van hét darab trimmer. Amúgy van egy nyolcadik is, csak az nem
látszik a kamera házának másik felétől, mire fel nekiálltam, s leszedtem róla azt is.

Azért tettem a kamera elé ezt a hurkareklámot, mert ezen van némi piros szín.

Mivel ennek a kamerának nulla értéke van, azért
bátran álltam neki a trimmerek eltekergetésének.

Melyekből a kamera ezen oldalán is tetemes mennyiség található.

Az apró sötét foltok a trimmereken azt jelentik, hogy ezeket bizony egyszer már
elcsavargatta valaki. A jelzések arra szolgálnak, hogy visszataláljon a "mester" az
eredeti állapothoz. Gondoltam legyen. Próbából nekiálltam, s az összes tekerentyűt
visszaállítottam oda, ahová jelezve volt. Eredmény persze semmi. Kép az ugyan
továbbra is volt, azonban a színekről, illetve a helyességükről, majd kisvártatva
már a meglétűkről, na arról szó sem volt! Mivel alapvetően szeretem tekergetni
a dolgokat, próbálgatni a lehetőségeket, így nekiálltam, s miközben figyeltem az
eredményt a monitoron, egyenként megtekergettem az összes lehetőséget. Ugyan
teljesen tönkretennem még így sem sikerült, merthogy mindvégig megmaradt a kép,
azonban javítanom sem sikerült rajta, mondhatni szemernyit sem. Mivel úgy
ítéltem meg, hogy egy ennyire bonyolult készüléknél rajz és leírás nélkül
sajnos teljesen esélytelen vagyok, így nekiálltam szétszedni a kamerát.

Eddig az állapotig mindössze annyi roncsolással sikerült eljutnom,
hogy elvágtam a néhány helyen alkalmazott kábelkötegelőt,
illetve kihúzkodtam a helyéről az összes csatlakozót.

Most már persze tudom, hogy elég lett volna épp csak meglazítanom az optika
elejét tartó csavarokat, hogy ennyire elszabaduljanak egymástól a dolgok.

Ugyan rezgett a léc, bizsergett az ujjam, hogy ezt is szétszedjem, de
az optika végül mégiscsak megúszta. Gondoltam hátha jó
lesz egyszer odatenni, mondjuk egy webkamera elé.

Elvoltam vele egy darabig, mire rájöttem, hogy kiszedett állapotában azért nem
látok át az optikán, mert egy apró rugó betol a fény útjába egy átlátszatlan
fekete műanyag lapot. Nem mernék rá megesküdni, hogy igazam van,
de ez véleményem szerint azért van, illetve kell, nehogy
ott jusson be fény, ahol benézünk.

Mert ugye ez az optika, ez úgy működik, hogy jobbra van a kép amit épp nézünk,
balra a szemünk (már ha odatettük), míg középen a képfelvevőcső nézi amit
néznie kell. Bár kicsi a valószínűsége, hogy sikerüljön, de attól még
megpróbáltam keresztülfényképezni a kamera optikáján.

Elsőre sikerült egy egészen jó képet lőnöm a Weller pákáról, amint épp a
tartójában ül. Innentől kezdve viszont már egyetlen kép sem sikerült.

Ezek itt az elektronika paneljai, melyeket érzésem
szerint nem a mai cikk keretében fogok elbontani.

Miközben ez az árnyékoló doboz félig nyitott.

Addig ez a másik teljesen zárt.

A kamerában talált legmeglepőbb dolog ez a
teljes méretű üvegcsöves biztosíték volt.

Ez az öcsi panel vagy azért került ide, mert ezeknek az alkatrészeknek már nem
jutott hely a többi panelen, vagy utólag találtak ki valami újabb okosságot
az áramkörhöz, esetleg ez a PAL, SECAM, vagy épp az NTSC kódoló.

Ebben lakik a vidikon. Persze csak addig, míg ki nem cibálom belőle.

A barna lapocska ugrott be a fény útjába, mikor épp
olyan állásba kapcsoltuk a megvilágítás kapcsolóját.

Jobbra az apró motor, míg balra a blende amit működtetett.

Mondjuk csak addig tette, míg szét nem szedtem. Mindeközben balról azért lóg
be a képbe az ujjam, mert sikerült végre megtalálnom azt az apró gumírozott
alkatrészt, ami elkátrányosodva mondhatni engedi a színét. Míg ez meg nem
lett, addig nem is értettem, hogy mitől lett a kezemen az a rengeteg fekete pötty.

Ez itt a képfelvevő cső szerelvényének pontos típusa.

Mivel a jobb alsó sarokban látható apró optikának esze ágában sem volt kijönnie
a helyéről, ezért komolyan el kellett rajta gondolkodnom, hogy kell-e az nekem
annyira, hogy veszélyeztessem érte a testi épségemet. Mivel végül az jött ki
eredményül, hogy nem, ellenben sikerült megtalálnom azt az apró rejtett
csavart, ami odarögzítette, így mégiscsak sikerült megkaparintanom.

Ez a képfelvevő cső vége, amire rávetíti az optika a képet.

Ez pedig a képfelvevő cső pontos típusa. Na most ahhoz, hogy én
egy ilyen S4161P jelölésű csövet bármire is felhasználjak,
ahhoz csodák egész sorozatának kellene történnie!

Mivel ezen alkatrész épségére nézve minden veszélyes, így valószínűleg
az lesz, hogy vagy eleve kidobom, vagy mondjuk visszaszerelem
a helyére, mert az legalább nyújt számára némi védelmet.

Az a láb ott balra, az azért elég érdekesen áll...

Szegénykém biztosan azt várta a pincemélyi dobozában, hogy egyszer még történik
vele valami jó, aztán tessék. Valami hülye elpusztította. Hogy ez egy másik kamera
esetében ne így legyen, azt már eleve elajándékoztam. Az egy vállra vehető méretű
Panasonic kamera volt, de még szintén a beépített magnó nélküli változat. Mivel ott
a pincében az M7, mint a modernebb párja, így mindenféle szívfájdalom nélkül
adtam át az első kérőnek. Ez meg ugye szegénykém micsoda sorsra jutott...

Balra a tuchelre emlékeztető csatlakozó, míg jobbra a mikrofon feketéllik.

Mivel nem is oly rég volt előttem az a kapcsolós doboz, amibe ez az
apróság való, gondoltam legalább ezt beteszem egyből a helyére.

Erre fel hol van a Yaxley kapcsolós doboz? Természetesen legfelül!

Ez nem is motor, hiszen nem fordul körbe a tengelye, hanem csak valami
lineárisan vezérelhető elektromágnes. Ez mozgatta a blendét. Na most
ha nem keverem el, amire az aprósága okán van némi esélye, akkor
idővel lehet, hogy ez a bigyó kapni fog egy saját szétszedtem cikket.

Mivel semmi értelmes ötletem sem volt (ez de sűrűn van) azzal kapcsolatban, hogy
mi legyen az optikával, meg a kamera házával, így újra összepárosítottam őket.

Ezek viszont mennek a szemétbe.

Mikor a csavarokat már épp beleborítottam volna a bal oldali rekeszbe, egyszer
csak kiszúrtam, hogy a fele lemezcsavar, a másik fele metrikus. Mikor erre
a tényre rácsodálkoztam, illetve szétválogatandó kiborítottam az asztalra
a csavarokat, menten előkerült közülük néhány apró rugó is. Ezeket az
apróságokat azért nem vettem észre elsőre, mert időközben beebédeltem.

Miközben apró, illetve egyáltalán megemlítendő érdekességek után kutatva
az órásszemüvegemen keresztül nézegettem a paneleket, megtaláltam ezt
a kissé már koszlott trimmert. Mint az a balra lent látható mérőponton
hagyott böködési nyomokból látható, valakinek mégiscsak lehetett
a kamerához valamiféle rajza, ha egyszer tudta, hogy az adott
ponton érdemes megmérni a valamit a valamiért.

Bár ez a kép nem az olvasónak, hanem nekem magamnak szól, de attól
még épp itt kell állnia, hiszen különben honnan tudnám (már ha épp
keresném valamiért), hogy hova a csudába lett a kamera kábele.

A tápegység a hozzávaló kábellel együtt például még biztosan használható valamire.
Annak mondjuk örültem volna, ha egyszerre mindhárman beférnek a dobozba,
de ha nem, hát nem. Mivel a háttérben, akarom mondani a lomos pincében
épp most folyik a trafók rendezése című project, ezért a tápegység be fog
kerülni a társai közé. Már úgy értem, hogy találtam belőle még vagy ötöt!

Ezt azért szedtem ki újra a dobozból, hogy kinézhessek vele az ablakon. Ugyan
működik rajta a zoom, meg az élesség állítás is, s mint az épp az előbb kiderült,
a belenézős részen még a szememhez is hozzá lehet állítani, azonban távcsőnek
alkalmatlan, ugyanis inkább távolabb viszi a dolgokat, mintsem közelebb hozná.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.