Szorzótáblás toll
(alcím)

   Ez a cetli arról szól (mármint rajta a sok szám), hogy elkezdtem pótolni a már rég elkészült cikkekbe azokat a linkeket, melyek olyan más szétszedtem cikkekre mutatnak, amik azóta már elkészültek. Mikor megvagyok egy kisebb-nagyobb adaggal (mikor mennyi lendület van bennem ugye), belépek a szerverre, majd felülírom a régi html fájlokat az újakkal. Ahogy haladok előre a sorban, egyenként húzogatom át a számokat, nehogy belekavarodjak, hogy hol tartok. Ez utóbbi egy annyira egyszerű feladat, hogy az ember azt gondolná róla, hogy nincs benne mit elrontani, de nekem mégiscsak sikerült.

 

 

Mondjuk mindössze annyira, hogy sikerült a feladathoz a polcról egy olyan
tollat lekapnom, ami a szokatlanul méretes hegye ellenére sem fog.

 

 

Pedig amúgy olasz, amivel a 70-es években már eleve lehetett menőzni a suliban.

 

 

Na most azzal, hogy ez egy úgynevezett szorzótáblás toll, azzal pedig pláne!

 

 

   Úgy működik, hogy a legelső lyukban beállított számmal (szorzó) összeszorozza a felső sorban látható számokat (szorzandó), majd az eredményt a szorzandó alatt lévő lyukban adja ki.

 

 

Első erőltetésre csak a tollbetétet sikerült belőle kihúznom, ami amúgy
nem eltűntethető. Mármint a tollba nem lehet visszahúzni a hegyét.

 

 

Bár van még benne tinta, de az már olyan régi, hogy biztosan belekötött.
Ennek ellenére én azért bőszen firkáltam vele, de csak karcolta a papírt.

 

 

   Miközben én azt mondtam magamban, hogy összeszerelés ügyileg biztosan menetes, a toll azt, hogy ha tovább erőltetem, akkor el fog törni. Mint az a képen nem szereplő menetes részből egyértelmű, jelen esetben a tollnak volt igaza.

 

 

   A működési elvében nincs semmiféle trükk, hiszen az mindössze annyiból áll, hogy egy kilyuggatott hengert forgatunk egy előre feliratozott, pontosabban szólva beszámozott henger előtt.
  
Aki bizonytalan magában a szorzások terén, vagy akár egyáltalán nem fekszik neki a feladat, annak egy ilyen toll hatalmas segítséget jelent. Én mondjuk nem szorultam rá, mert jól szorzok fejben, ellenben osztani valamiért sosem szerettem. (még papíron is mindig nehezen ment)

 

 

   Mikor előszedem ezt az oldószeres üveget (amúgy nem biztos, hogy toluol van benne, mert lehet, hogy etil-acetát), olyankor mindig félek. Mármint attól, hogy vagy kiömlik, vagy csak úgy egyszerűen összekenek valamit a hígítóval, amit aztán kivégez. Mármint feloldja az anyagot, ami tipikusan a polisztirol. Ékes példa erre szegény szemetes vödröm, ami teljesen megroggyant tőle, hogy egyszer (esetleg már többször is) óvatlanul beledobtam egy hígítós rongyot, vagy akár ecsetet.

 

 

   Most, hogy összeragasztottam a tollat, egyrészt néhány napig, míg csak el nem párolog a hígító, nem szabad hozzányúlnom, másrészt keresnem kell helyette egy másikat, amivel kihúzogathatom a számok közül a már frissítetteket.

 

 

   Ezek (mármint balra) nem azok a tollak, amik közül választani fogok, hanem azok, melyeket még szintén be fogok mutatni. Lesz négyszínű toll, és még néhány töltőceruza is. Mindeközben a háttérben ott somolyog a szovjet fényerőszabályzó, valamint a sárga társa is. A fehér gombócok pedig azok az energiatakarékos izzók, amiket az IKEA lámpákban találtam. Utóbbi - mivel nem szétszedés, hanem építési project - talán már sosem készül el. Mármint azért nem, mert ugye ahhoz újra szét kellene szednem a hallban a csillárt (ami egyszer már megtörtént), hogy az eddigi három helyett hat burássá alakítsam, valamint összeépítsem a már szintén elkészült plafonra világítós lámpával. Én meg mikor végre elkészültem valamivel, lett légyen az akár szétszedés, akár építés, mindig azt hiszem, hogy hurrá, végre egy tételnyi mínusz, olyankor mindig meglátok magam körül - épp mint most is - még ötöt...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.