Ezek a tárgyak azon elvet követve kerültek fel a pincéből, most még csak az előszobába, hogy ha az idefentiekhez nincs kedvem, akkor nehogy már az legyen, hogy nem csinálok semmit. A ventilátor amúgy a minap került a kezembe, mikor kábelt kerestem a fekete fejhallgatóhoz. Mármint ott volt az audió kábeles doboz tetején, ahonnan épp az imént ragadtam el.

   Bár emlékeim szerint valaha megfürdettem, de ez időközben újra aktuálissá vált, mert a pincében visszakoszolódott. Most persze csak egy alapos külső törölgetést kapott, mert ha nagyon beáztatom, akkor sosem szárad ki, sosem szedem szét.
   Az igazi célom amúgy (mármint amiért tulajdonképpen lementem a pincébe) a zsebszámológép volt, amit meg is találtam, meg nem is. Mármint nem ezt a típust kerestem, de végül úgy döntöttem, hogy ez is megteszi.
   A lehetetlen formájú oktatógép pedig azért csapódott a számológéphez és a ventilátorhoz, mert a szokásos heti átolvasás közben azt is kiszúrtam a mindent tudó táblázatomban.
   Ezek hárman hiába látszanak épnek, szépnek, hasznosnak, mivel egyik sem kell igazán semmire, ezért el kell őket engednem. Már persze csak akkor, ha tényleg teljesen döglöttek.

   Mint a két régi asztali hangfalam, úgy a sárga kutyus is szerepel a mindent tudó táblázatban. A hangfalakat helyre kellene hozni, mert rettenetesen csörömpölnek bennük a tölcséres magas hangú sugárzók, a sárga kutyus pedig már többször is visszakerült a polcra. Míg előbbi egy viszonylag nagyobb lélegzetvételű munka lenne (bár a pincében már rendezetten vannak a hangszórók), addig a kutyus nem élné túl a bemutatót, mert rá van ragasztva a szőre a belsejére. No de a kutyák már csak ilyenek...
   Én meg olyan vagyok, hogy valamiért képtelen vagyok elengedni bizonyos tárgyakat. Mivel a kutya szétcincálásának tekintetében nem sikerült magammal dűlőre jutnom, gondoltam körbenézek, hátha akad itt valami egyszerűbb feladat, melyből mindjárt többet is találtam.

   Például le kellett szednem a szárítóról a zsebkendőket és a gatyákat, aztán össze kellett őket hajtogatnom, betenni a fiókba, eltenni a szárítót, majd mikor mindezzel végeztem, akkor szomorúan vettem tudomásul, hogy a szárító azért került elő, mert a fregoli megtelt, vagyis azon is van egy csomó hajtogatni és pakolnivaló.

   A hajtogatás közben persze a pincéből felhozott három kincs is megtekintésre került, mégpedig abból a szempontból, hogy ugyan megszáradtak-e már. Mivel a zsebszámológép ruhája és az oktatógép is eresztette magából a vizet, pedig amúgy próbáltam őket csak kívülről törölgetni, újra másfelé kezdtem kacsintgatni.

   A ventilátort egy embernél magasabb rack szekrény tetejéből szereltem ki, ami valaha egy mérőgép volt, és azt a célt szolgálta, hogy a hibabejelentő számítógépes vezérléssel, távirányítással, vagyis emberi közreműködés nélkül tudja levizsgálni a telefonvonalakat. Maga a rendszer amúgy a Porta System névre hallgatott, s mikor én először megláttam, akkor szegénykém annyira a végét járta, hogy áramtalanítva volt, s a kártyái szanaszéjjel hevertek körülötte. Korábbi szétszedtem cikkekben látható, amint épp elbontom őket (mármint a kártyákat), mert mikor olyanom volt, akkor a hónom alá csaptam néhány panelt, amit aztán a szétbontásuk előtt szintén kedvenc szokásom volt megfürdetni. Mikor a cégtől eljöttem, már majdnem kiürült a két rack szekrény. Míg az egyiknek a tetejéből én csentem ki a paneleket hűtő hatalmas ventilátort (vagyis ezt, amit épp látunk), addig a másik torony esetében valaki megelőzött.
   Mint az a ventilátor címkéjéből kiderül, a motor védett a túlmelegedés ellen, valamint nagyjából 100 wattos. Hogy minek hoztam el? Valószínűleg azért, mert épp kezdett belőle elegem lenni, hogy a konyhai elszívóban akadozik a ventilátor. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak eluralkodott rajtam a szarkaösztön.

   Ez itt a ventilátor egyik lehetséges beszerelési pozíciója, mely helyszín a vécé plafonjának közelében van. Ha ide azt a hatalmas ventilátort beépíteném, mondjuk egy háromszögletű illesztőlap közbeiktatásával, akkor az nemhogy a szagot, de még a papírgurigát is kivinné! Ezzel a megoldással csak az lenne a baj, hogy a ház szellőzőrendszere ugye közös, ami annyit tesz, hogy ha ezen a rácson fújok be, akkor az alattam és a felettem lakókhoz is átmegy a szag, míg ha a másik rácsba, akkor a velem azonos szinten lakókkal tolok ki.
   Mondjuk ahhoz, hogy a szag átjusson a csöveken, még csak ventilátor sem kell, elég a puszta huzat. Hogy tőlem hová jutnak át a szagmolekulák, azt nem tudom (mert még senki sem panaszkodott), de hozzánk simán átjön a szag a szomszéd konyhájából, ami mondjuk nem különösebben zavaró. Mármint ugyan kit érdekel, ha kábelfektetés közben reszteltmáj illata érkezik a szomszédból. Fordítva sokkal durvább lenne, de ez szerencsére nincs így, mert a kéményhatás meghatározza az alapvető áramlási irányokat.

   Ez itt a már említett konyhai elszívónk, ami azért ilyen tiszta (?), mert mikor a konyhát kifestettem, akkor lekaptam a falról, bevágtam a kádba, ahol is napokat ázott (megjegyzem így kompletten motorostul), miközben ahányszor csak arra jártam, mindig dörgöltem rajta egyet. Azóta persze rájöttem, hogy egyszerűbb a helyén kitörölni, csak úgy persze nem lesz annyira tiszta. Ezt az elszívót amúgy apukám készítette, alumínium profilokra szegecselt dekoritlemezből.

   Itt kell belevezetni a 230 voltot. Amúgy valaha persze egyből kipróbáltam, miután még a melóhelyen a konyhában kimostam (mert szegénykém valami iszonyúan poros volt), majd megszáradt (természetesen még mindig odabent a melóhelyen), és úgy dereng, hogy egy kicsit furcsa hangja van.

   Akkor ennyit mára az emlékeimről. Mármint azért, mert ugye ennek nem csak kicsit van furcsa hangja. A videó vége felé a hebegést amúgy az okozta, hogy a ventilátor belefújt a kamera mikrofonjába.
   Lényeg a lényeg, bár ezt most így hirtelen nem is terveztem, de attól még úgy van, hogy a ventilátor jelen állapotában nem beépíthető. Mármint azért, mert ugye ki tudná ezt nemhogy egész nap, de kár néhány perc erejéig is halláskárosodás nélkül hallgatni.

   Ez itt egy olyan érdekes kísérleti összeállítás, melynek keretében széthúztam a plafonra világító lámpa halványításához készült fényerőszabályzó csatlakozóját, majd rákötöttem a ventilátort. Ezzel nemcsak azt szerettem volna kipróbálni, hogy lassítható-e a ventilátor (amúgy igen, de hallhatóan nem szereti a fázishasítást), hanem ezzel párhuzamosan azt is, hogy ha lelassítom, akkor elhallgat-e benne az a rettenetes csapágyhang. Mondjuk úgy, hogy a forgási sebességgel együtt csökken, de el nem hallgat.

   A motor vázból történő kivételéhez persze előbb még a vezetékeket is ki kell szabadítani, ami nem egy bonyolult feladat, a saruk ugyanis hagyják magukat a műanyag vázból kifeszíteni.

   A rongy a második rugó kipattintásakor nem azért került oda, hogy az el ne repüljön (mármint a rugó), hanem azért, mert az első rugó a helyéről történő kiugrásakor akkorát csapott az ujjamra, hogy azt az akciót semmiképp sem szerettem volna újra megismételni.

   Ami azzal a nem várt, azonban már többször is megtörtént eredménnyel járt, hogy az apró készletből szétszóródtak a fúrók. Mármint akkor, mikor a motorból kieső állórész telibe találta őket a fiókban.

   Addig pörgettem a csapágyakat, míg csak meg nem bizonyosodtam róla, hogy a tengelykivezetés melletti a hibás. Mármint annak már a puszta megpörgetéstől is nagyon csúnya hangja van. Gondoltam befújom WD40-el.

   De azt persze már nem idefent, mert a WD40 azért egy kissé büdös, hanem majd odalent a pincében. Ahogy álltam az előszobában (ez itt az), s közben azon merengtem, hogy ez a WD40-es befújós akció most fog-e megtörténni, vagy majd csak holnap, egyszer csak kiszúrtam, hogy már kilenc óra is elmúlt. No nem arról volt szó, hogy ilyenkor már nem illik a pincében kalapálni, mint inkább arról, hogy ha ezt a ventilátor boncolós projektet nem fejezem be, akkor ugye ma sem szedtem szét semmit.

   Az esztergát csak mint meghajtást vetettem be, a WD40-el befújt csapágyakat alaposan megpörgetendő. Mármint nekitoltam a motor forgórészét a csiszolótárcsa peremének, miközben a csapágyakat fogtam. Ha abba nem is maradt a zörgés, de némileg azért csendesedett.

   Egy kicsit ugyan csendesebb lett a motor, de még mindig erős csapágyhangja van. Mondjuk két új csapágy beépítésével teljesen el lehetne csendesíteni, de úgy döntöttem, hogy ezt majd csak akkor teszem meg, ha a ventilátorra valós igény merül fel.

   A motor nem véletlenül esett be a reszelős fiókba, hanem direkt dugtam be, mégpedig azért, mert a kalapácsolás hatására megkövéredett tengelyvégre nem akart felmenni a turbina, s a motor tengelyét magával a motorral megpörgetve, majd egy reszelőt nekitolva igazítottam vissza.

   Ez azért volt egy hülye ötlet, mert ami por a fiókban összegyűlt (szoktam ám bele reszelni rendesen), azt a ventilátor azonnal kihozta. Még egy percig se járt, miközben a szerző az egyre halkuló csapágyhangot hallgatta, mikor egyszer csak megállt. Gondoltam ennyi volt, elégett benne valami, de nem!

   Bár rezgett a léc, hogy a projekt egésszé kerekítésének érdekében most azonnal leviszem, de végül hagytam a ventilátort az előszobában bűzölögni. Már úgy értem, hogy a forgás hatására egy kissé újra WD40 szaga lett.
   Aztán ahogy itt álltam, egyszer csak kiszúrtam az esernyőtartóról lógó, gömb formájú webkamerát, ami menten felvetette bennem annak lehetőségét, hogy ez is olyan lesz, mint a BEAG mikrofonos füles, amit évekig emlegettem, miközben itt lógott (én meg csak úgy általában), mire végre szétszedődött.

   Hogy valami sikerélményem is legyen (mert a ventilátor ugye továbbra is kb. ugyanúgy zörög), kiütöttem a táblázatból a végre letudott tételt. A Barbie baba továbbra is a polcon hever, de már nagyon szemezek vele, mert kellene vissza a helye. A beázott nyomógomb jól elvan a lépcsőházban, miközben a benzinmotoros fűnyírókat már szétszedtem, csak még azt nem tudtam eldönteni, hogy félbemaradt legyen-e a cikk, mint ahogy most van, vagy magát a robbanómotort (tudom, hogy belsőégésű) is szétszedjem. A benzinlámpa a pincében ül a polcon, és most így hirtelen el nem tudom képzelni, hogy mégis minek kellene hozzá történnie, hogy én azt nekiálljak szétszedni. Már úgy értem, hogy a tárgyak folyton csak emlegetése nagyon úgy néz ki, hogy nem igazán használ...