Konyhaajtó kilincsműve
(reparálás)

Na erről lenne szó. Illetve eredetileg a 32-es sorszámú szétszedtem cikk nem ez,
hanem egy építés lett volna, csak mivel a LED-ekből készülő varázsszem inkább
a rádiós oldalra való, mint ide a szétszedések közé, ezért egy kissé megkevertem
a számokat. Ettől függetlenül teljesen jogos a cikk alacsony sorszáma, ugyanis
a konyhaajtó kilincse már olyan régóta beteges, hogy emlékeimben úgy él,
mintha mindig is ilyen lett volna. Ez persze nem igaz, de erről majd egy
kicsit később. Szóval az úgy volt, azért került ide ez a cikk, mert...
Na ennek több oka is van. Egyrészt ott van mindjárt az, hogy
beteg a kilincs, másrészt pedig az, hogy tervbe lett véve
a javítása. Már úgy értem, hogy megígértem magamnak,
márpedig a mai nap most aztán már tényleg megcsinálom!
A harmadik ok, hogy pótolnom kellett valamivel a sorból kivett
32-es cikket. Na most a negyedik ok, az a legbonyolultabb. A múltkor
nekiálltam és összeírtam, hogy mi minden hever a lakásban szétszedetlenül,
illetve befejezetlenül, akarom mondani betegen. Ezt a listát aztán el is neveztem
jövő évi tervnek. Na most az úgy van, hogy mikor épp gyanúsan jól érzem magam,
na olyankor előveszem és beleolvasok ebbe a listába. Mivel megvannak benne
jelölve az időközben már elkészült tételek, ezért mikor látom, hogy mennyi
minden van még közülük hátra, na olyankor mindig sokkot kapok. Ez persze
nemcsak a mennyiség miatt van, hanem azért is, mert olyan valamik szerepelnek
a listában, melyekhez már hosszú évek óta nem fűlött a fogam. Mikor egyszer abból
a szempontból olvastam át a listát, hogy na mi az, amit a tervévben biztosan nem
fogok összehozni, na akkor történt, hogy az eredményül kapott tételek száma,
mondhatni sokkolóan hatott. Ennek eredményeképp ijedtemben menten ki
is cseréltem a szigetelést a balkonajtón, illetve néhány nap elteltével a
szintúgy igen régóta halogatott szőnyegcserét is megejtettem.
A sort a Terta 811-es magnó szétszedtem cikkének
egésszé kerekítése követte. Csak így tovább!

Ezzel a videóval azt kívánom bemutatni, hogy mi bajom is van igazándiból a ma
bemutatásra, illetve reményeim szerint kipofozásra kerülő kilinccsel, illetve
kilincsművel. Egyrészt ugye ott van mindjárt az, ahogyan a környéke
kinéz. A második probléma a kilincsmű által adott panaszos hang.
A harmadik az ajtó kinyitásához szükséges 90 fokos kilincselfordítás.
A negyedik a lógó kilincs, miközben az ötödik hiba az, hogy már nem is
lehet becsapni az ajtót. Mondjuk én már rengetegszer becsaptam, de sajnos
csak abban az értelemben, hogy azt mondtam neki, majd mindjárt megjavítalak,
aztán valahogy mindig mégse. No de most már tényleg jöhetne az a kilincsjavítás!

Mondta a szerző, majd azonnal nekiállt felszerelni a balkon
korlátjára a képen látható madáretetőt. Ehhez kellett egy
törött fogas, egy fúrógép, valamint egy szemes csavar.

Mely alkatrészekről természetesen egy árva
szó sem esett a madáretető leírásában.

Miután feltéptem az asztalomról az ideiglenesen odaragasztott használati útmutatót,
mindjárt több dolog is eszembe jutott. Egyrészt ugye ott van mindjárt az, hogy
épp itt lenne az ideje egy nagytakarításnak, másrészt pedig az, hogy ha nem
is most, de előbb vagy utóbb azért csak össze kell farigcsálnom a már ki
tudja hányszor megemlített forrasztópadot, hogy ne az asztalomról kelljen
feltakarítani ezt a rengeteg gyantapöttyöt. Na most ahogy a koszosság, illetve
a takarítás gondolatával eljátszottam, menten hoztam is egy A3-as tiszta fehér lapot
a zárnak. Mert ugye ha az keni össze az asztalt a belőle kiszóródó fémporral, vagy
zsírmocsokkal, na annak egészen más lesz a hatása, mint holmi fenyőgyantának.

Elmeséljem? Nem, nem hallom amint azt üvöltöd, hogy könyörgök, csak azt ne!
Szóval az úgy volt, hogy eleinte én voltam a gyerek, és apukám tartotta karban a
lakást. Miután apám megöregedett, no meg amúgy is egész évben a telken voltak
anyámmal, egyszer csak rám hárultak a karbantartási feladatok. Ezzel persze több
probléma is akadt. Egyrészt ugye nem voltam felszerszámozva a lakásfelújításhoz,
aztán meg ott volt a másik, még az előzőnél is nagyobb probléma, miszerint nem
is értettem hozzá. Na most ha büszke nem is vagyok rá, de ezt az utóbbi tényt
mind a mai napig elmondhatom magamról. Szóval az úgy volt, hogy olyan
apróságokkal kezdtem, melyekről azt gondoltam, hogy meg fogom tudni
őket gyógyítani, a főképp elektronikák barkácsolásához összeharácsolt
eszközeimmel. A konyhaajtó zárjának kipofozása volt az egyik legelső
próbálkozásom. No persze szó sincs róla, hogy olyanra sikerült volna, mint
ahogy azt a képen látod, hanem ezt az állapotot már apukám okozta, mikor egyszer
a konyhából kijövet elfelejtette elengedni a kilincset. Épp fent voltam, csak még
álmosan bámultam ki a fejemből. Az előszobaajtó katedrál üvegén keresztül
ugyan erősen homályosan, de azért még így is épp elég élesen láttam, amint
apukám letépi az ajtóról a kilincset, majd lehajol érte és visszateszi, mintha
nem is ő lett volna az elkövető. Amúgy egy óra múlva ezt simán le is tagadta!

Ez a miniatűr zár, illetve pusztán kilincsmű úgy került képbe, hogy ami eredetileg
az ajtóban volt, na azt menthetetlennek ítéltem. Mivel az eredeti Elzett zár még
valamikor a 40-es években készült, így már nem kaptam helyette a boltban
 azonos pótlást, pedig a Népszínház utcai Elzett mintaboltba tévedtem be.
Mérgemben nem vettem az Elzett gyártmányai közül a régi zár helyére
semmit, hanem megvettem inkább ezt az apróságot a Maglódi úti KGST
piacon. Már a KGST meglétéből is sejthető, hogy ez az eset nem ma történt.

Ez a zár azért tetszett meg, mert ez annyira kicsi, hogy úgy gondoltam, a beépítése
semmiféle problémát sem fog jelenteni. Ez persze nem így történt, hiszen rengeteg
anyagot kellett pótolnom az ajtóba, hogy legyen mibe beletekernem a csavarokat.
Szóval így utólag nézve, ez a zárcsere, na ez nagyon nem kellett volna!
No persze nem voltam se asztalos, se lakatos, hogy
ezt előre meg tudtam volna ítélni.

A zár, akarom mondani kilincsmű nyelvének nem itt, hanem úgy
öt milliméterrel bentebb kellene állnia. Legalábbis szerintem.
Mivel van itthon ebből az apróságból beépítve egy másik
példány is, így volt mire vetnem kíváncsi pillantásomat.

A lehetetlen körülmények okán (ez ugyanis a fürdőszoba ablaka) nem sikerült
valami jól a kép, de azért látható rajta, hogy a másikban sem ott áll a zárnyelv,
mint várná tőle az ember. Hogy aztán ez attól van-e, mert mindkettő elkopott,
vagy attól, hogy mindkettő gyárilag ilyen, azt ugye nem tudom megállapítani.

Azt viszont igenis, hogy sikerült megállapítanom, mégpedig szétszedés nélkül, hogy
ez a zár, na ez egészen biztosan nem volt bezsírozva! Mert ha be lett volna?
Na akkor nem hullik ki belőle a fémpor, hanem szépen belegyógyul.

Ez olyan egyszerű, mint a balta! Nem is értem, hogy mifelénk miért nem lehet kapni
semmi ilyesmit. Már úgy értem, hogy pusztán kilincsművet, mindenféle zár nélkül.

Ahová a piros nyíl mutat, na az a része egyértelműen elkopott. Ez szerintem nem
(csak) annak köszönhető, hogy ez a valami spiáterből van, hanem főképp annak,
hogy szegény évtizedeken át mindenféle kenés nélkül volt kénytelen üzemelni.

Ezen a képen azt látjuk, amint a szerző forszírozottan szárítja a zár alkatrészeit
a fürdőszobai melegítővel. Ez persze egyben azt is jelenti, hogy előtte alaposan
elmosogatta őket. Mivel a fémpor fog, a kamerát pedig nem szerettem volna
összekoszolni (meg persze semmi mást sem), így mire idáig jutottam
a szereléssel, a kezemet már vagy ötször is megmostam.

Mivel nem akartak száradni az alkatrészek, feléjük fordítottam a fűtést. Ezt amúgy
senkinek sem javaslom, mert ha pofára esik a melegítő, mely pozícióban nem tud
hol kijönni belőle a meleg, akkor annak valószínűleg egy lakástűz lesz a vége.

Ennek a papírnak meg itt a vége. Mert ugye nehogy már
összekoszolja nekem a frissen megpucolt alkatrészeket.

Ez olyan iszonytatóan néz ki, hogy mindenképp kezdenem kell vele valamit. Persze
előbb a zár legyen meg, aztán ez tőlem akár így is maradhat. Már úgy értem,
hogy természetesen csak addig, míg kedvem nem támad készíteni ide
valamit, ami ezt a hatalmas lyukat eltakarja. Addig is nekiálltam
és egy dörzsi szivacs, valamint egy hatalmas adag mosószeres
víz segítségével, amennyire csak tudtam, kipucoltam a zár odúját.

A kamerához odatett állványt azért nem pakoltam el, mert úgy voltam vele, hogy
márpedig az mindenképp kelleni fog, mikor majd az elért eredményt mutatom
meg. Vagyis olyan nincs, hogy a zár nem ma készül el! Kiadtam magamnak
az egyértelmű utasítást, miszerint ezt a projectet tilos félretennem.
De persze mikor hallgatok én a jó szóra...

Hogy ne lógjon ki annyira a zár nyelve a házból, először kiegyenesítettem, majd
mintegy öt milliméterrel közelebb újra meghajlítottam a belőle hátrafelé kiálló
két lemezt. Ettől persze egy kissé vastagabb lett, amitől azonnal nem fért be
a helyére, mely hibát a lemezvágó olló két harapásával gyógyítottam meg.

Bár első ránézésre jó lett, azonban az eleve bentebb álló zárnyelv okán előállt
egy olyan hiba, hogy a kilincset lenyomva, az annyira mélyen behúzza
a zárnyelvet a házba, hogy beesik, aztán belül félre is billen.

Mondjuk tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de a satu, a fúrógép, no meg a pótlólag
beépítendő alkatrészek egy kissé azért túlzásnak tűnnek egy zárjavításhoz.

A pótlólagos alkatrészt úgy kell érteni, hogy a képen látható csavarral támasztottam
meg a zárnyelv lemezének hátsó részét. Már úgy értem, hogy ez itt egy ütköző,
ami arra szolgál, hogy csak eddig tudja behúzni a kilincs a zár nyelvét. Amúgy
volt benne ilyen eredetileg is. Ott van a képen felül! Az egyik már eleve nem volt
benne a zárban, míg a megmaradt párját szabadkézzel sikerült a helyéből kitörnöm.

Már csak ennyire áll ki a zárból a nyelve, valamint a kilincs
lenyomására épp csak a zár síkjáig húzható vissza. Hurrá!

De persze hol vagyok még a késztől, mikor itt van mindjárt következő feladatnak
a kilincset visszafeszítő rugó hiánya. A jobb oldali piros gépzsíros egy korábbi
felújítástól lett ilyen, míg a bal oldali példány is, csak abban eltörött a rugó.

Ezt persze nemcsak abból tudom, hogy kiszedtem és megnéztem, hanem abból
is, hogy sajnos már évek óta nem húzta vissza a kilincset. Na most ez a rugó,
ez kérem pótolhatatlan! Már úgy értem, hogy semmi másban nincs ilyen.

Hacsak nem a nagyobbik rugós dobozomban.

Ezt a kilincset a szoba ajtajára vettem. Szóval ez csak egy amolyan vésztartalék,
ha esetleg végképp befuccsolnék a kilincs rugójának újratekercselésével.

Balra az eredeti, középen a pótláshoz kiválasztott anyag, míg jobbra a már kész
rugó látható. Na most azt, hogy milyen lehetett eredetileg, azt úgy is meg
tudtam volna állapítani, hogy szétszedem a másik kilincset, de mivel
az tükörszimmetrikus, így jobbnak láttam ha inkább beleállok és
felfogom, hogy milyen formája kell legyen, mettől meddig tartson.

Már csak abból is látszik, hogy nem lett százas, hogy a felfüggesztésre szolgáló
csavarhelyek közé húzott képzeletbeli vonal és a kilincs nem 90 fokos szöget
zárnak be. Mondjuk lehetne jó így is, már ha nem a képen látott, hanem az
ellenkező irányban térne el. Na most ezzel a műszaki részlettel nemcsak
a rugó hiánya volt a baj, hanem az is, hogy a gyenge anyag, illetve a zsírzás
teljes hiánya okán, ráadásul még el is kopott. Vagyis az a furcsa alakú lemez,
amit a zéger fog oda a kilincs végéhez, lötyög a kilincsen. Mondjuk készíthetnék
belőle újat, ami rászorulna a kilincsre, de ezt azért már valahogy túlzásnak éreztem.

Mivel úgy ítéltem meg, hogy a zár javítása, illetve részben átalakítása
sikeres volt, ezért bezsíroztam, majd visszacsavaroztam a tetejét.

Az alsó az eredeti rugó, míg a felső egy a helyére kiválasztott másik. Erre a cserére,
illetve magára a rugóra azért volt szükség, mert a négyzetes rúd (ami a két kilincs
között van), az mintegy két centivel rövidebb a kelleténél. Ráadásul semelyik
oldalán sincs rögzítve! Ennek okán - ha nagyon akarja - képes rá, hogy kicsússzon
valamelyik kilincsből, és akkor arról az oldalról onnantól kezdve nem nyitható a zár.

Bármihez is nyúltam, az mind fogott! Még a már elmosogatott alkatrészek is!
Ha nem mostam kezet tízszer, mire idáig eljutottam, akkor egyszer se!
Ez persze nem mentesít alóla, hogy a munka végeztével minden
egyes zsíros kézzel összefogdosott bigyót le ne takarítsak.

Bár újra egyben van, és persze működik is, és még úgy nagyjából
helyesen is, az eredmény azonban korántsem lett tökéletes.

A kilincs lógása persze úgy marad, de a zárólemez körüli
lyukakkal mindenképp kezdenem kell valamit.

Mert ugye, ez így azért minimum bűn ronda! Mondjuk már több mint tíz éve ilyen,
ami viszont semmiképp sem ok rá, hogy ilyen is maradjon. Akarom mondani,
így hagyjam. Na most az lenne az igazi, ha kipótolnám valamivel a fából
hiányzó aprónak épp nem nevezhető részeket, majd újrafesteném az ajtót.
Ez, még ha idővel esetleg be is következik, de egészen biztosan nem ma lesz!

Az viszont igenis, hogy ma lesz, hogy lemegyek ezzel a műszaki rajzzal (igen, ez az)
a pincébe, és legyártom az előbbi képen látható csúf lyukak eltakarására alkalmas
méretű fedlapot. Ez (mármint a műszaki rajz alapján végzett munka) valószínűleg
sikerülni fog, mert a múltkor már tettem magammal egy ilyen irányú próbát, mikor
levettem a méretet egy hollandi anyáról, majd úgy készítettem hozzá
egy kulcsot, hogy közben egyszer sem próbáltam rá!

Bár már rég lefutott az első, és még a második előkészítési fázis is, azonban
az anyagok szétpakolása című projecttel még mindig nem készültem el.

Íme egy másik szétválogatásra váró kupac. Azt az anyagdarabot keresem, ami
valaha az Extrafon vonalkétszerező hátlapja volt. A keresett lap polisztirol
szerű műanyagból van, azonban kevésbé törik, jobban csiszolható és
fűrészelhető (mert nem olvad olyan könnyen), cserébe viszont
nem oldja a toluol. Utóbbi persze lényegtelen adat, hiszen
szó sincs róla, hogy valamihez oda szeretném ragasztani.

Makita fúrógép, fúrókészlet, munkapad, valamint a keresett anyag. Mi kellhet még?
Semmi! Most már annyira itt van minden a kezem ügyében, hogy már szinte
képtelenség valami értelmes, vagy akár értelmetlen indokot találni
a farigcsálós terveim kivitelezésének halogatására.

A fúrókészletet, mivel a múltkor ezt ígértem meg neki, állítva tettem oda a többi
mellé. Mondjuk lehetne állítva a többi is, és akkor könnyebb lenne közülük
választanom, de ezt a kérdést inkább majd valamikor máskor döntöm el.

Hogy mégiscsak fel tudjak valamit hozni mentségül, itt van mindjárt ez a rengeteg
fadarab, melyet a minap kaptam egy szomszédtól. Szétszedték a régi bútort, és
ami nem kellett belőle, azt mind megkaptam! Én már látom is, hogy a semmi
másra sem jó (mert túl könnyű, mert belül üreges) bútorlapokból egy tűzifa
tároló fog készülni a szomszédasszonynak, a többi lapból pedig fiókok,
mindjárt ide jobbra. Ha marad anyag, akkor újabb fiókok, melyeket
a porszívó jelenlegi helyére kívánok betologatni. Ez persze
nem igazi akadálya a farigcsálós projecteknek. Már
úgy értem, hogy az, hogy egyre újabb és
újabb ötleteim támadnak.

Mikor megláttam, hogy elpattant az amúgy már harminc éve mellettem hűségesen
kitartó tokmánykulcs rögzítő műanyag bigyó, komolyan mondom, hogy tisztára
elszomorodtam. Attól meg pláne, mikor a fúrógép is elkezdett szakadozottan
működni. Utóbbi jelenség okára, bár próbáltam, de nem sikerült rájönnöm.
Lehet kopott szénkefe, de akár még a fordulatszám szabályozó hibája is.

Miután a lyukakkal már mind megvoltam, körbevágtam az anyagot. Ugyan
befoghattam volna a dekopír gépet a munkapadba, hiszen a múltkor már
megteremtettem ennek lehetőségét, de az említett összeállításnak csak
akkor látom értelmét, ha nagyon pontosan, vagy nagyon sokat kell vágnom.

Íme az eredmény. Mivel odalent nem voltam benne biztos, hogyan is képzeltem
a rajzon azokat az ákombákomokat, így a rögzítő furatok süllyesztését nem
mertem megkockáztatni. Mondjuk ha a belső, vagyis a nem látszó fele
is süllyesztett, az semmiféle problémát sem okozott volna, hiszen nem
is látszik. Ami még nem látszik, az az anyagon korábban még meglehetős
mennyiségben jelenlévő kosz, amit alapos mosogatással sikerült eltűntetnem.

Bár elfelejtkeztem róla, hogy nézzek hozzá négy darab megfelelő méretű csavart,
de ez nem okozott fennakadást, hiszen bőven akad csavarom idefent is. Mondjuk
mióta elkészítettem a csavaros polcot, illetve szét is válogattam a csavarjaimat,
azóta csavarkereséskor nemcsak idefent, de odalent is könnyű dolgom van.

Mondjuk a rendtől függetlenül előfordul, hogy valamit nem találok meg. Most
például két olyan négyes anyát kerestem, melyek nem szokványos hatlap
oldalúak, hanem kúp formájuk van. Erre azért lett volna szükség, mert
az öt milliméterrel megvastagított ajtót már nem éri át a korábban
még méretpontosnak számító csavar. Mindig közbejön valami...

Persze előre tudtam, hogy ez lesz, ezért még idejében felkészültem a feladat
megoldására. Már úgy értem, hogy még mikor az előbb feljöttem, egyből
felhoztam magammal a felül látható négyes menetes szárat, melynek
már rá is tekertem a végeire azokat a csinos zárt végű anyákat.

Mindössze két fűrészelés következett, s már elő is álltak a szép új csavarok!
Ez a menetes szár, ez annyira tetszik, hogy fogok is venni belőlük néhány
métert, hogy barkácsolás közben ne állja utam a hosszú csavarok hiánya.

Mivel épp le volt véve, illetve nem bírtam nézni ahogy lóg, kénytelen voltam vetni
egy gyógypillantást a kilincset visszahúzó, illetve megakasztó műszaki részletre is.
A jobbra látható ábra az általam kidolgozott megoldást vázolja. A besatírozott
részektől kell megszabadítanom a különös formájú lemezkét. Ettől ugyan
még éppen ugyanúgy lötyögni fog a kilincs, azonban így már van rá
esélye a rugónak, hogy egészen a vízszintes helyzetig fel tudja
húzni. Ez persze csak a látvány, hiszen mögötte megmarad
a lógás, de még mindig jobb, mint ezen módosítás nélkül.

Na most az új csavarok meghúzásához ezentúl két darab négyes
csavarra való csőkulcsra van szükség. No de nekem ne lenne?

Ez a kép azt mutatja, amint a takarólapot odafogó csavarok helyét jelölöm át.

Ha meg már úgyis előfúrtam a csavaroknak, egy füst alatt megejtettem
a porszívózást, majd természetesen a konyhakő felmosását is.

Ez itt már csak az a rumli, ami a kilincsjavítás után az asztalomon maradt.
Mindezt úgy, hogy már vagy ötször elpakoltam a szerszámokat!

Ez annyira szép, hogy már-már tökéletes!

Na jó. Akkor nem tökéletes, de ahhoz képest, mint amilyen volt,
én bizony bőven meg vagyok elégedve az elért eredménnyel.

Mint azt már korábban említettem, ez egy olyan tétel volt a restanciáim sorában,
melynek elkészültére még csak jósolni sem mertem semmiféle dátumot. Most meg
tessék! Itt állok az immáron elkészült mű előtt. Szerintem megyek, és mindjárt
keresek is valami másik régi adósságot, amit egésszé kerekíthetek,
különben még képesek nekem és sosem fogynak el...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.