Ezt a szortimentet azért húztam elő a Hi-Fi torony aljából, mert egy olyan csavart, tengelyt, távtartót, vagy bármi más alkalmatosságot keresek benne, melynek segítségével fel tudnám szerelni a mini szovjet eszterga tengelyére az akkus fúróról lecsent tokmányt.

   Természetesen magam is látom, hogy az adott feladatra egyik kiválasztott sem felel meg (ha csak nincs valahol titokban egy a fémek megmunkálására is alkalmas esztergám), de attól én még kitartóan próbálkozok.
   Mi az, hogy miért? Nos azért, mert bár egy 8-as menettel ellátott forgó tengelyhez is nagyon sok mindennel lehet csatlakozni, egy szabadon állítható befogóméretű tokmány, na az azért mégiscsak más.

   A képen az asztali lámpám zárókúpjának kettő pont nullás verzióját tekinthetjük meg, az igencsak csinosra sikeredett hűtőlyukaival. Ez a kép úgy került ide, hogy mostanában, hogy folyamatosan haladjak, párhuzamosan futtatok egy csomó olyan projectet, amivel - például a lakk hosszú száradási idejének okán - biztosan nem leszek meg egyetlen nap alatt. Egy másik ilyen félbehagyott project, ami nem különösebben meglepő módon szintén az esztergához csatlakozik, az a tengelyének egy plusz csapággyal történő ellátása.
   Ennek az egyszerre, illetve tulajdonképpen összevissza (hiszen hol ebbe kapok bele, hol meg abba) projectfuttatásnak mindig az a vége, hogy a képek kényszerű szétválogatásakor már nagyon fújok magamra. Annyira persze azért nem, hogy legközelebb is ne így csinálnám a dolgaim.

   Már ott is a mintaként lehozott csapágy (amúgy csak ezt az egy megfelelőnek tűnő méretűt találtam), mint ahogy a szappan is az esztergához tartozik. Mert ugye kennem kell valamivel az állócsúcsot, míg nem teszem forgóvá.
   Na ez az a három project, ami a többihez képest kapott némi prioritást. Bár logikus sorrendjük nincs, hiszen egyszerre kellene mind a három, de úgy lesz, hogy először a tokmány, aztán a csapágyazás, végül a forgócsúcs. Ha csak el nem sikerül rontanom a sorrendet...

   Gondolom teljesen felesleges ecsetelnem, hogy mennyivel univerzálisabb lenne ez a gép, ha a puszta 8-as menet helyett a forgó tengely egy fúrógépeken szokásos tokmányban végződne.
   Na most ha valamiért nem tetszik a tokmány, akkor egyszerűen csak lepörgetem a tengelyről, vagy ami még ennél is egyszerűbb, belefogok egy levágott fejű 8-as, vagy akárhányas csavart. Az "akárhányas" méretbeli meghatározást jelen esetben úgy kell érteni, hogy maximum 10-est, mert ugye annál nagyobb nem fogható bele a nemes célra kiválasztott (csak az az egy volt a polcon) tokmányba.

   Miután áttúrtam a pincei készletet, találtam egy újabb megfelelőnek tűnő méretű csapágyat. Sajnos mindketten lötyögnek a tengelyen, illetve egyik sem porvédős típus. Hogy aztán a kisebbik lesz-e a befutó, vagy a nagyobbik, vagy egy harmadik, az nemsokára kiderül. Ehhez persze az is kell, hogy elolvadjon végre odakint a hó, hogy el tudjak karikázni a csapágyboltig.

   Bár ennek a műveletnek (mármint annak, hogy ráfogtam a tokmány pofáival a meghajtó tengelyre) első ránézésre semmi értelme sem volt, attól még igenis, hogy végül ez hozta el a megoldást. Felraktam, levettem, forgattam. Utóbbi műveletet hol a tengelyen pörgetve végeztem, hol csak úgy egyszerűen a kezemben.
   Miután többször is lemértem, illetve sikerült róla magamat meggyőznöm, hogy házilag (mármint a jelenlegi felszerszámozottságommal) képtelenség központos furatot készíteni abba a csavarba, amit bele tudok tekerni a tokmányba, valamint a közbetétnek annyira vékony fala maradna, hogy az úgy már biztosan nem lenne jó, kénytelen voltam valami más megoldás után nézni.
   Ez (mármint a megoldás megtalálása) tényszerűen úgy történt, hogy nem így, hanem fordítva toltam fel a tengelyre a tokmányt. A menet persze nem stimmel, azonban ekkor jöttem rá (mert átnéztem rajta), illetve ekkor tudatosult bennem, hogy a tokmány már eleve lyukas. Ráadásul nem nagy lyuk van benne, hanem kicsi. A kicsit úgy kell érteni, hogy 8-asnál jóval kisebb. Vagyis ha felfúrom, majd a már megfelelő méretű lyukba fúrok egy 8-as menetet, akkor a tokmány egyszerűen felpörgethető lesz az eszterga tengelyére.

   Mivel kissé kusza a kép, ezért kénytelen vagyok írásban is elárulni, hogy most épp magával az esztergával fúrom fel a tokmányban lévő furatot 6,5-ösre, amibe aztán a 8-as menet kerül.
   Vagyis nem a tokmány eredeti menetét fogom használni, hanem fúrok egy 8-as menetet abba a lyukba, amiben eredetileg a tokmányt leforgás ellen rögzítő csavar futott. Hogy aztán a kombinált fogóba fogott fúróval fúrt lyuk mennyire lesz központos, az majd mindjárt kiderül.

   Bár szó sincs volt róla, hogy én követtem volna el (mármint direkt) a 6,5-ös fúrószár felmágnesezését (amúgy valószínűleg de), de attól még nagyon is jól jött, hogy a tokmányban található lyuk felfúrásakor keletkezett fémforgácsok nem valahol a tokmány pofái mögött végezték.

   Na most a helyzet bár ekkor már nagyon úgy nézett ki, hogy már csak egy menetfúrásnyira vagyok az eredménytől (amúgy igen, annyira), csakhogy a menetfúró a kemény anyag okán egyszerűen elakadt a tokmányban.

   A tokmány egy kicsit ugyan már rákapatható a tengelyre, ez azonban édeskevés ahhoz, hogy dolgozni is lehessen vele. Valamint természetesen ahhoz is kevés, hogy lássam, mennyire lett központos. Mert ugye ha üt, vagy mondom inkább úgy, hogy nagyon üt, akkor ott ette meg a fene az egészet.

   Bár nagyon hajtott a lendület (meg persze a kíváncsiság is, hogy be fog-e válni amit csinálok), ezen kép elkészültét követően már nem mentem vissza a pincébe, de csak mert már nagyon késő volt. Mármint ahhoz, hogy zörögjek.
   Bár egy 8-as menet három lépcsőben történő kifúrása meglehetősen csendes tevékenység (ha csak nem állok neki közben valamiért ordítani), csak ugye ha sikerült az akció, vagyis felkerült a gépre a tokmány, akkor olyan egyszerűen nincs, hogy neki ne álljak azonnal kipróbálni. Az meg ugye - mivel még nincs kész a forgócsúcs - nem egy kifejezetten csendes tevékenység.

   A két hatalmas méretű menetfúrót azért viszem le, mert nem sok esélyt látok rá, hogy azokra idefent támadjon igényem, míg a háromlépcsős 8-asra nagyon is odalent van szükség.

   Na most az lehet, hogy a menetfúráshoz szükséges szerszámok lehozásával egy kissé túllőttem a célon, azonban az is igaz, hogy a balról a második dobozban található fűrészpengékkel már többször is megesett, hogy nem találtam őket. Már úgy értem azért nem, mert míg én a pincében keresgéltem, addig a fűrészgépbe való pengék a lakásban található fiókban kuncogtak. Ami esetleg nem kell idelent, azt majd idővel visszaviszem. Mivel odafent mostanában nem igazán barkácsolok, szerintem ez nagyon nem ma lesz.

   Az viszont igenis ma lesz, hogy befúrom végre a menetet a tokmányban található lyukba. Mivel a lehozott menetfúró háromlépcsős (vagyis egy készlet), így a tegnapi egylépcsőssel történő erőlködésemhez, illetve elakadásomhoz képest meglepően könnyedén szaladtak át a menetfúrók az anyagon.

   Bár egy faesztergánál a milliméternyi sincs ütés mondhatni lényegtelen, de mivel ez nekem így akkor sem tetszett, elkezdtem valami más megoldáson törni a fejem.
   Amit a képen látunk, az egy a már a helyére pörgetett tokmányba fogott rettenetesen hosszú 3-as fúrószár, ami épp áthalad azon a balra található lyukon, amibe amúgy az állócsúcs szokott volt betekerve lenni.

   Ezzel a képpel azt szerettem volna megmutatni, hogy a több mint 10 centis távon sajnos már igencsak számottevő az eltérés, illetve a fúrószár kilengése (ami a kép készültekor éppen forgott), csakhogy a bemutató nem sikerült, mert nemes indíttatású próbálkozásaim közepette a fotómasina álnokul a háttérben megbúvó centiméter beosztású vonalzóra koncentrált.

   Ennek azért ilyen csajos piros a színe, mert ez a párom akkus fúrója, amit azért kaptam vissza, mert végképp kidöglöttek belőle az akkumulátorok. Hogyha döglött, akkor minek vettem elő? Nos azért, mert mivel nincs használható állapotban, mindenféle szívfájdalom nélkül le fogom róla csenni a tokmányt.

   Amivel aztán - épp mint a tegnapi társával - egyből ráfogtam az eszterga csupasz tengelyére. A különbség mindössze annyi, hogy míg tegnap igazándiból azért jöttem le, hogy rákenjek egy újabb réteg lakkot az asztali lámpám kupakjának kettes verziójára, ma már a tokmány felszerelése volt az elsődleges cél.
   Ezt úgy kell érteni, hogy a mai nap nemcsak úgy mellékesen, hanem nagyon is odafigyelve a részletekre csinálom amit csinálok. Mint az az összetolt eszterga látványából gondolom sejthető, keresztüldugtam az állócsúcs helyén található lyukon a 6,5-ös csigafúrót.

   Egy kicsit ugyan kényelmetlen volt ráfogni, de végül is megoldottam. Miután végeztem az egyes, majd a kettes, végül a vonal nélküli menetfúróval is, már csak rá kellett pörgetnem a tokmányt a tengelyre.
   Itt kívánom megemlíteni, hogy az előző tokmánnyal ellentétben, ez az éppen most felfúrt sokkalta keményebb anyagból van. Míg az előzőbe meglepően könnyedén forgattam bele a menetfúrókat, addig ezzel komolyan meg kellett küzdenem. Még olyan is volt, hogy elakadt, és alig bírtam belőle kimozgatni.
   Valamint azt is megemlíteném, hogy bár a tokmányok csereszabatosnak tűnnek, a tegnap kissé ferdére fúrt példány, tényszerűen könnyedén rátekerhető a piros fúrógép tengelycsonkjára, azonban mégiscsak van köztük (mármint a meneteik között) némi különbség, mert a korábban fellelt csavarok a piros gépről leszedett tokmányba már nem tekerhetőek bele.
   Ez annyira így van, hogy a két tokmányt egymásmellé téve, a meneteik közt szabad szemmel nézve is is látszik valamicske különbség. Ezt mérni persze nem tudom, hiszen még mindig nem találtam meg a menetfésűt. Már ha volt nekem olyan valaha is egyáltalán...

   Ezen második nekifutás eredménye már sokkal jobb lett, mint amilyenre az első próbálkozásom sikeredett. Ütni mondjuk üt ez is, de már csak olyan minimális mértékben, hogy annál még a puszta tengely is többet üt. Illetve azt, hogy most pontosan mi is üt, azt még nem tudom megállapítani, mert még hiányzik a tengelyről az a csapágy, amit valahová a tokmány mögé terveztem be.

   Na most ami még hiányzik a konstrukcióból, ráadásul mindenképp még a mai nap elvégzendő feladat, az a tokmány és a tengely közötti távtartó. Erre azért van feltétlen szükség, mert a tokmányt a tengelyre a jelen képen látható módon, akarom mondani mértékig feltekerve, a tengely vége belelóg a tokmányba. Szerencsére nem nagyon, épp csak valamivel több mint fél centit.

   Miután több percnyi turkálás eredményeképp azt sikerült megállapítanom, hogy a nemes feladatra egy 8-as anya épp megfelelne, csak ugye abban benne van egy felesleges menet (amitől nem csúszik fel a tengelyre), befogtam a satuba egy anyát, majd egyszerűen kifúrtam belőle a menetet.

   Bár el tudok képzelni erre a helyre egy precízen esztergált távtartót is, azonban ez a megoldás is bőven megteszi. Most már csak arra kell figyelnem, hogy el ne felejtsem, hogy ez itt nem anya, hanem csak egy hatszögletű alátét, és a tokmány esetleges leszedésekor ne akarjak mindenképp ráakaszkodni a 13-as villáskulccsal.