Hogy mégis mit keres a konyhában az ajtó mögé dugva egy LG LCD monitor? Nos ez kérlek úgy történt, hogy a reggeli ébredés után, az őszt megérezve, hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy rendet fogok csinálni. Mármint azért, mert ugye mindjárt itt a tél, jön haza anyám a telekről, és addigra a lakásban mindenképp rendnek kell lennie. Hogy a fene nagy pakolászás közepette felkerült egy monitor a pincei asztalról a konyha sarkába? Már csak ez a tény is remekül rávilágít a szerző rendrakás terén felmutatott kifejezetten satnya eredményességére.

   Bár az őszi napfény még erősen melegít, a ventilátorra már semmi szükség, mire fel úgy gondoltam, hogy leviszem a pincébe, a remélhetőleg még meglévő helyére. A "remélhetőleg" kitételt úgy kell érteni, hogy mikor a pincében keletkezik egy kis rés, akkor azt hajlamos vagyok egyből elfoglalni. A ventilátor meg ugye nyár eleje óta idefent van, mely idő alatt a pincében bármi megtörténhetett.
   Helyesbítek! Akármi megtörténhetett, épp csak az nem, hogy odalent valaki (ez lennék ugye én, csak nem) rendet csinált volna. Persze mégis mit várhatnék magamtól (mármint a pince tekintetében), mikor idefent is ekkora a kupi...
   A rózsaszín vödrökben virágföld és virágmag (büdöske) van, míg a tetejükön billegő sárga valami az apukám építette tápegység teteje. Közvetlenül mellettük lóg a virágállványról láncon egy gömb alakú rádió. Mindezt úgy, hogy tegnap már egy csomó mindent elhordtam innen!

   Mivel az adott ponton ez volt a legnagyobb méretű oda nem illő tétel, ezért elsőnek a ventilátort vittem ki az előszobába. Ha meg már úgyis lemegyek alapon, ripsz-ropsz mellétettem a már említett tápegység eredeti hálózati kábelét is, no meg a konyhából egy kiürült kólás palackot. A kissé zavaros (tőlem csak ilyen telik) terveimben az szerepelt, hogy míg a kidobandó palackot leteszem a földszinten a kisasztalra, addig a ventilátort a lomos pincében a nagyra.

   Míg az első tervrészletet sikerült megvalósítanom, addig a másodikat sajnos már nem. Mármint azért nem, mert amit ezen a képen látunk, az a pincei asztalom, amit meg nem, az a rajta lévő talpalatnyi, illetve jelen esetben ventilátornyi szabad hely.

   Amúgy az lenne a helye (mármint a ventilátornak) ahol most épp az a hatalmas tölcséres hangszóró terpeszkedik. Ez annyira így van, hogy még a téli takaróul szolgáló zöld nejlonzsák is ott van a célhelyszínen, épp csak a hely fogyott el.
   A látvány kapcsán nemcsak azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon mikorra lesz itt olyan szintű a rend, amit aztán többé már nem teszek tönkre (legalábbis ilyen csúful már nem), hanem azon is, hogy a hangszóróba és a monitorba vajon belenéztem-e már. Amúgy igen, de valamiért egyikük boncolása sem hagyott bennem maradandó nyomot.

   Valami nem stimmelt a hellyel, mert a ventilátort csak úgy tudtam visszatenni, hogy majdnem lelökte a dédi rádiójának tetejéről a ki tudja miért (indokolatlanul) ott állomásoztatott irattartókat. A helyszínt alaposabban, illetve innen nézvést hátulról is megtekintve, azt sikerült megállapítanom, hogy ez valószínűleg azért történhetett, mert mikor néhány hónapja kiszedtem a sarokból a Melodyn rádiót, akkor egy kissé elhúztam a polc mellől (mert útban volt) az Orion AG604-est. Ha ezeket a nagydarab masinákat egyszer végre eltakarítanám az útból, annyi lenne itt a hely, hogy akár táncolhatnék is!

   Most meg ugye az van, hogy a rádió tetejéről levett tölcséres hangszóró már csak itt, vagyis az asztal alatt, de azért már inkább kilógva alóla fért el. A barna bőrönd amúgy egy szovjet filmvetítő, míg a nagy kék valami egy szokatlanul hatalmas gerjesztett hangszórót rejt.

   Mikor a lehozott kábelt az asztalon megláttam, mindjárt két dolog is eszembe jutott. Míg az egyik az, hogy túrnom kellene helyette egy másikat, addig a másik szerint rendet kellene végre vágnom az asztalon. Amit a kábel mögött látunk, az a néhai betárcsázó szerverem, amit meg tőle jobbra, az egy Kontrax írógép.

   Az írógéptől jobbra egy spektrumanalizátoros mélyláda, tőle még jobbra pedig egy videómagnó található. Utóbbit azért szereztem be (megjegyzem egyszerűen csak felvettem egy szelektív gyűjtő mellől), mert ugye ha egyszer be akarom mutatni a VHS videokazettát (márpedig be akarom mutatni), akkor ahhoz azért csak kellene (illetve most már nem) egy magnó is.
   A jobb alsó sarokba belógó ventilátort már kipofoztam, a háttérben megbúvó nagyméretű feketeséget azonban még nem. Na most ha kipofozom, akkor lesz egy tartalék monitorom (merthogy az az), ha meg szét, akkor visszanyerek az asztalon egy kevéske helyet.
   Amúgy rengeteg minden más mellett az is az egyik idei nagyszerű, csak persze kivitelezetlenül maradt tervem volt, hogy az asztalt újra felszabadítom, csak mint az nyilvánvaló, ebbe a feladatba még csak bele sem kezdtem! Mondjuk most még csak ősz eleje van, szóval még van valamicske időm, csak ugye ahogy én magamat ismerem, nem leszek meg ezzel a feladattal talán még jövő nyár végére sem!

   Gondoltam ha a bonyolult dolgok nem mennek, akkor legalább megcsinálok helyettük valami egyszerűt, ami jelen esetben mindössze annyi lett volna, hogy bedobom a tápegység hálózati kábelét az egyik hálózati kábeles dobozba, majd kiveszek belőle egy szabványos dugóval ellátottat. Aztán mikor megláttam, hogy valami barom (ez vagyok ugye én) rápakolt a kábeles dobozokra, szerintem nincs rajta mit csodálkozni, hogy az asztalról végül inkább csak a monitort vettem el.

   A döntésem már csak azért is helyes volt, mert ugye hálózati kábelből idefent a lakásban is akad. Ez persze nem a teljes készlet (mármint a lakásban találhatók közül), hanem ezek csak azok, amiket az ágyam végi sarokban őrizgetek. Amúgy nem tárolom ám őket ennyire trehányul, csak épp leestek a tartójukról, ami jelen esetben csak egy valami alá bedugott toll volt.
   Hogy mégis minek nekem ennyi kábel? Nos a nagy sárga Miniplex gépen szeretném kicserélni az eredeti rettenet merev hálózati kábelt egy hajlékonyra. Hogy ahhoz meg mégis minek ennyi? Hát... Szóval az úgy volt, hogy sem azt nem tudtam eldönteni, hogy az új kábel fehér legyen-e, vagy fekete, sem azt, hogy milyen hosszú, mire fel ami kábel csak a kezem ügyébe akadt (mármint az utóbbi úgy nagyjából egy évben), azt ide mind összehordtam!

   Nem, nem felejtettem a folyosón, illetve csak arra a rövid időre hagytam itt, míg a másik pincében kirámoltam a zsebeimből a lomos pincében a polcok széleiről begyűjtögetett apróságokat. Amúgy ez is egy olyan ígéretem (mármint az, hogy a magamnak tett vállalás szerint, mikor valamit elkódorogva látok, akkor azt nem hagyom ott, hanem egyből a helyére teszem), amit csak igen nehezen, sokszor komoly időelcsúszással, de leginkább egyáltalán nem sikerül betartanom.

   Ha már az ígéreteim elcsúszásánál tartunk, most például azt ígértem meg magamnak, hogy amint a pincéből felérek, egyből rendbe teszem az eddig látott képeket, míg a monitor szétszedését ebéd utánra halasztom. Mint az már csak a kép témájából is sejthető, ebből az ígéretemből az lett, hogy a monitor helyett az egeret szedtem szét, mert a görgője már megint a semmiben forgott.

   Ez amúgy azért van, mert a szilikonból készült piros gumiborítás idővel levet enged, a fekete henger tengelye pedig beszorul a rátekeredett porcicáktól, aztán úgy forognak el egymáson, mintha mondjuk ez lenne a dolguk. Én meg persze csak tekerem a gombot, mindenféle eredmény nélkül.

   Nem, ez még nem az ebéd utánra ígért szétszedés megkezdése, hanem csak az időközben a számítógépemen megtalált képek beszúrása. Mint az a kijelző alján látható csíkokból egyértelműen kiderül, ezt aztán tényleg nem véletlenül dobták ki.

   Mivel valószínűtlen, hogy ez a hibajelenség általam orvosolható lenne, ezért szegény monitor hamarost oda (vagyis a kukába) kerül, ahová a gazdája eredetileg is szánta. Persze csak a műanyag és a fém részei, mert a többit kimentem belőle.
   Amennyiben valami csoda folytán mégiscsak sikerülne megjavítanom, akkor ugye lenne egy tartalék monitorom. Ez azért nem hangzik számomra valami jól, mert ebben az esetben tennem kéne valahova. No meg amúgy is van a szekrény aljában egy BENQ, meg a pincei magnós szekrényben egy kollégától kapott, meg még egy másik is, amit a fűben találtam. Mindezekre fel még egy 15 colos CRT monitort is őrizgetek. Komolyan mondom, hogy nem vagyok normális! No nem mintha ezt eddig bárki is vitatta volna...

   Hogy aztán innen mikorra kerül le a boncasztalra, azt most még csak megjósolni sem merem! A kék gombos kockarádiót mondjuk már szétszedtem, mint ahogy a mellette ücsörgő autóhangszórót is mutattam már, de hogy a rádiókon felül itt állomásoztatott GM számlálók, illetve a HD akció kamera mikor kerül sorra, azt már megint nem tudom. Mindezt úgy, hogy már ki tudja hányadszorra futok neki a szobám szétszedtem alanyok nyomása alóli felszabadításának.

   Na most amit viszont biztosan tudok, hogy a konyhába a monitorért kimenve, ott a hűtőben a maradék krémeseket megtalálva, minden különösebb erőlködés nélkül sikerült magamat rávennem az elpusztításukra.

   Az addig rendben, hogy a monitor képének annyi, de attól még nem kellett volna belerondítani az elejébe. Az persze lehet, hogy szegénykémet az ilyen és ehhez hasonló mostoha bánásmód végezte ki.

   A Lucky Goldstar logójának látványa bennem mindig valamiféle zavart ébreszt, aminek valószínűleg az lehet az oka, hogy nem tudom értelmezni. A leírás szerint ez egy barátságos emberi arc, de nekem valamiért mindig egy félbelőtt fejű ember (jó, akkor csak negyedbe) jut róla eszembe. Vagy ha épp nem az, akkor vagy egy rokkant kocsi, vagy egy lefejezésre váró ember. Az anális szexet pedig már jobb ha meg sem említem!

   Ebből a sok mindenből csak a 2013-as gyártási dátumot emelném ki. Mármint azért, mert a szétszedés pillanatában ez a monitor még csak 6 éves volt, vagyis tulajdonképpen még fiatal. Ehhez képest a kezem ügyében lévő három LCD monitoron még egy árva pixelhiba sincs! Az mondjuk igaz, hogy mind a BENQ FP767, mind a most is az asztalomon lévő 24 colos ASUS tápegységében egyszer már feladták az elkók, de azok azért jóval egyszerűbben cserélhető, mármint beszerezhető alkatrészek, mint mondjuk maga az LCD panel.

   Mire fel mindjárt ki is néztem az ablakon, hogy vajon belefér-e. Nos nem, nem fér bele. No nem azért telt meg a sárga kuka, mintha a 13 lakás egy hét alatt annyi műanyagot termelne, hanem csak azért, mert a kukások nem viszik el, ha nincs kitéve közvetlenül a ház elé. Hogy az úttest szélétől mindössze 4 méterre van, az nekik már akkora távolság, amit nem mernek bevállalni.
   Amúgy megoldódott a gond, mert a kukákat egy jó ideje már nem itt tartjuk, hanem a járda szélén, csak most el kellett őket onnan húzni, mert épp cserélik a házunkon a tetőt. Mármint ki-be járnak a teherautók az udvarból.

   Mikor rájöttem, hogy az épp keresett VGA kábel előkerítéséhez el kellene húznom a könyvszekrény elől az asztalt és a székeket, meg persze a babákat is mind el kellene szednem, mindjárt elkezdtem valamiféle kerülőmegoldást keresni.
   Ahogy itt álltam, egyszer csak meglepő módon eszembe jutott, hogy egyszer régen rádugtam a laptopot az innen nézve jobbra lent található LCD tévére, és ahhoz ugye mindenképp kellett egy kábel, aminek szerintem azóta is ott kell lennie a tévé mögött.

   Ez amúgy szerencsémre éppen így is volt, mire fel már dugtam is rá a laptopot a monitorra. Na most attól, hogy ad valamiféle képet, attól az még pocsék. Persze ha épp nem lenne más, akkor akár ezzel a csíkossal is lehetne boldogulni. Mivel van két működőképes tartalék monitor, és még egy kicsi Philips is került melléjük, így döntésem szerint ennek a példánynak a túlélésre semmiféle esélye sincs!

   Ez a panel az általam eddig látottakhoz képest annyira semmi, hogy nem győzök rácsodálkozni az integráltsági fokára. Mondjuk a többi monitorban is a tápegység volt a nagy, az meg itt ugye kívül van (mármint dugasztápról jár a monitor), de ez számomra akkor is hihetetlenül kicsi.

   Mielőtt a panelt a helyéről kivettem, majd megfordítottam volna, akkor még azt gondoltam róla, hogy majd biztosan látok a hátán egy hatalmas méretű, valamint rengeteg lábú IC-t. Ez végül annyira nem így volt, hogy itt aztán tényleg egy árva SMD alkatrész sincs!

   Mármint azért, mert valahol a gomboknál megkezdve, tiszta erőből széthúztam. Ekkor még úgy voltam vele, hogy a hátlap holnap reggel biztosan a műanyagos kukában fogja végezni.

   Ebben a fémhálóval körbevett kockában belülről szivacs van. Ez hozza létre az összeköttetést (mármint a testelést) a panel fóliás oldala és az LCD panel mögött található, monitornyi felületű vaslemez között.

   Mivel már rengeteg mindent szedtem szét, ezért ha ránézek valamire, akkor ha biztosan nem is tudom, de ötletem azért általában van rá, hogy mi az amit éppen látok. Na ez az az eset, amikor nem volt.

   Mint ahogy azt már az előbb egyszer láttuk, úgy ez is testelés. Ha jól néztem a kihúzásakor, akkor ez (illetve ezek, merthogy kettő van belőle) védte meg az LCD panelt a sztatikus feltöltődés ellen. Mármint a drótszövet másik vége az LCD panel szélénél futott, elektromosan azonban nem csatlakozott semmihez.

   Majd visszadugdostam a helyükre a kábeleket. A dobozfedő a rövidzárlat elkerülésének érdekében került a panel és a fémlemez közé. Hogy mégis minek indítottam be újra a monitort?

   Nem állítanám, hogy jó érzés tölt el, mikor lerombolok egy olyan drága holmit, mint mondjuk ez az LCD monitor, azonban a döglöttsége okán a másik lehetőség az lett volna, hogy én is egyben dobom ki. Na akkor meg már inkább belenézünk!

   Mivel az LCD panel bármiféle elektromos vezérlés nélkül, pusztán az asztali lámpámmal meg, illetve jelen esetben átvilágítva is ugyanazt a hibát produkálja, így egyértelműen menthetetlen. No nem mintha eddig javíthatónak gondoltam volna...

   A panel széle körben végig tele van ilyen kisebb nagyobb hibákkal. Ez nem tudom, hogy minek, mármint milyen külső behatásnak lehetett az eredménye. Majd alkalomadtán rákérdezek a szomszédtól, hogy mégis mit művelt vele, amitől ilyen lett. Már ha volt rá egyáltalán valamiféle fizikai ok...

   Ez meg teljesen átlátszó, és még csak nem is üveg, hanem valamiféle műanyag, mire fel már el is döntöttem, hogy a szép nagy mindenféle lapokat elteszem szíves további újrahasznosítás végett.

   Ezek viszont mennek a kukába. Magát az LCD panelt még véletlenül sem azért nem törtem ketté, mert annak nem lett volna semmi értelme, hanem azért, mert féltem tőle, hogy beteríti a szobámat apró üvegszilánkokkal. Itt aztán menten eszembe jutott, hogy néhány kísérletet elfelejtettem elvégezni, pedig épp itt lett volna rájuk a nagyszerű alkalom.
   Hogy mégis mire gondolok? Például arra, hogy az éppen működő monitort igazán arcba verhettem volna egy kalapáccsal, majd beledöfhettem volna egy csavarhúzót, egyszerűen csak a próba kedvéért. Vagy mivel a talpa nélkül simán belefért volna, belemeríthettem volna egy kád vízbe. Természetesen az utóbbi kísérletet is bekapcsolt állapotban végeztem volna el. Ehhez mondjuk elő kellett volna szednem a szekrény aljából a tartaléknak tartogatott DELL PC-t, majd becuccolni vele a fürdőszobába, ugyanis a párom által használt laptop épségét (pláne a sajátomat) már nem mertem volna kockáztatni.

   Erről a hatalmas vaslemezről mindjárt két dolog is eszembe jutott. Míg az egyik az volt, hogy kettébe hajtom és megy ez is a kukába, addig a másik az, hogy bár a monitornak már minden egyes részét láttam, azonban a megvilágítást biztosító LED-eket még nem.

   Mire fel csak úgy egyszerűen próbából felnyomtam az asztalomon található pult alá, ahonnan aztán újra alig bírtam lefeszegetni. Amúgy volt már itt egy ehhez hasonló háttérvilágításom, de az még egy kézi szkennerből kiszedett fénycsőből készült, s amúgy nem vált be. Mármint annyira nem tetszett a fénye, hogy jó ha csak véletlenül volt bekapcsolva.

   Ettől persze még ezt a kombinációt is elteszem, csak most még nem tudom, hogy pontosan hova! Ez amúgy régen nem így volt, mert fiatalabb koromban ha sikerült beszereznem valami használhatót, arra általában azonnal felépítettem egy projectet. Hogy aztán fogok-e újra barkácsolni, azt majd a jövő dönti el.

   Amennyiben ez az aljzat nem most kerül a kezembe, hanem még a sárgára festős három project keretében lefestett tápegység doboza előtt, akkor beszerelhettem volna a hátuljába. Mondjuk amilyen lusta manapság vagyok, az is lehet, hogy nem.

   Hogy az egyforma méretű lapok ugyan ne hulljanak már szét, pláne megvédjék a karcolásoktól a közéjük helyezett teljesen átlátszó műanyag lapot, az egymásra történő rakosgatásuk után körberagasztottam őket.

   Már említettem, hogy a monitor hátlapját ki fogom dobni, csak aztán megláttam rajta ezt a mintát. Már úgy értem, hogy pusztán emiatt döntöttem úgy, hogy inkább megőrzöm. Mármint azért, mert még jól jöhet mondjuk olyankor, mikor épp dobozt készítek valamihez. Hogy mikor volt ilyen utoljára? Ebbe jobb bele sem gondolni, mert az elég egyértelműen oda vezet, hogy akár az összes vackomat kidobhatnám!

   Kezdetben úgy volt, hogy majd holnap viszem le az alkatrészekkel már csurig telt dobozt a pincébe, csak aztán mikor belegondoltam, hogy már ezt megelőzően is miket halasztottam holnapra, hirtelen elhatározással úgy döntöttem, hogy legyen inkább mégis most.

   Aztán mikor ezeket is ki akartam tenni az előszobába, mondván ezeket aztán már tényleg csak holnap fogom levinni, hirtelen megláttam bennük a feltétlenül kimentendő csavarokat.

   Nem azért tettem őket ide, mert a monitor hátlapjába mechanikai védelmül visszatett lapos alkatrészeknek jó helyük lenne az adott ponton, hanem csak azért, mert egyrészt máshol már tényleg nem volt számára hely, másrészt úgy gondoltam, hogy jól el lesznek itt, amíg mégiscsak találok. Úgy lenne jó, ha be tudnám a lapot valami mellé állítani. Mármint egy vékony résbe, ahol nem foglalná különösebben a már erősen fogyóban lévő, de inkább már teljesen elfogyott helyet.

   Végül ezt, vagyis a szekrény tetejét sikerült számára kitalálnom. Itt nemcsak, hogy nincs útban, de még szépen fel is támasztja az eddig lelógó zöld szúnyoghálót. Ilyenkor aztán, mármint mikor az épp aktuális (amúgy mindig az) kupit szemlélem, el szoktam rajta merengeni, hogy az adott ponton látható kacatokra mégis miféle komoly szükségem van. Azt kell mondjam, hogy általában véve sajnos semmi.
   Az MTSZ 21-es szekrényből mondjuk készítettem (mármint az oldalát kivágva) egy spéci kulcsot, azt azonban már nem tudom megmagyarázni, hogy a Hi-Fi magazinok mit keresnek alatta egy egész dobozzal, mikor azokba valószínűleg már soha nem fogok beleolvasni. Esetleg ha egyszer fogytán lesz a tűzifa, akkor majd jól begyújtok velük.
   Mindeközben a bal felső sarokban az a sárga valami egy olyan masina, amivel könnyű kezelni a széles barna ragasztószalagot. Az a fura csík rajta nem pókháló, hanem még a gyári csomagolás! Vagyis ezt is csak megvettem. Épp mint ahogy azt a szintén bal szélen látható papírdobozban senyvedő áramváltót is csak elhoztam a melóból selejtezéskor, mondván majd alkalomadtán belenézek. Hát ja... Az persze lehet, hogy egyszer még odaérek.

   No de mégis hogy érnék oda, mikor még a kakukkos óra is itt van? Ennek amúgy 209-es a sorszáma, szóval ezt sem néhány napja őrizgetem. Az mondjuk igaz, hogy már oda van készítve az ajtóba, csakhogy az is, hogy nagyon úgy néz ki, hogy ez szemernyit sem segített rá a szétszedésére.
   Visszatérve a lényegre, a monitor maradványainak elhelyezése utáni következő cél egy üres doboz keresése a megtelt helyett. A képen látható (mondjuk olyan nagyon azért nem) dobozok közül természetesen egyik sem üres. Ez mondjuk nem lepett meg annyira, mint az a másik tény, hogy az egyik dobozon talált három plusz tetőhöz nem találtam meg az alájuk tartozó dobozt. Márpedig olyan egyszerűen nincs, hogy csak dobozfedőket vettem volna!

   A kerti növények locsolgatása közben többször is megszemléltem a tetőfedők holmiját, hátha akad közöttük valami újrahasznosítható. A bádoglemezekre voltam igazán veszélyes, csak aztán úgy voltam vele, hogy minek gyűjteném be őket, ha egyszer úgysem csinálok belőlük semmit.

   Mindent elmosogató ember viszont igen, ezért a frissiben felhozott dobozt már eleve le sem tettem a fürdőszobáig. Erre amúgy nem holmi tisztaságmániából volt szükség, hanem azért, mert ez a doboz az előbb még valóban nagyon koszos volt.

   Én meg éhes, mert megígértem magamnak, hogy nem ebédelek meg, míg csak el nem tűntetem a monitor nyomait. Még tiszta szerencse, hogy a napot a krémesek elpusztításával indítottam...