Hogy a dolgokat nem kapkodom el, azt már csak az is nagyszerűen mutatja, hogy ez a kép még 2008-ban készült, közvetlenül aznap, mikor a piacon ezt a szovjet gyártmányú sugárzásmérőt megvettem.

   Miközben ebben a műszerben az elem folyt ki, addig a párjában a kijelzővel történt meg ugyanez. Míg az elem és a csatlakozója cserélhető, addig a kijelző nem. Mármint azt sajnos nincs mire, így a másik műszernek csak a pittyegő funkciója használható. Ez a képen látható műszer amúgy működik, bár megvan annak már több mint 10 éve is, hogy legutóbb próbáltam, aztán csak ültek a polcon a társával együtt, hosszú hosszú éveken át.

   Ez a kép mindjárt két okból is érdekes. Míg az egyik ok az, hogy balra fent nincs ott a polcon a két műszer, amit a legutóbbi rendezkedés alkalmával már betettem egy papírdobozba, addig a másik érdekesség, hogy a 2022-es évet két számomra ikonikus tárgy feldolgozásával nyitottam meg. Míg az egyik a képen látható UFO mp3 lejátszós óra, addig a másik a ma bemutatásra kerülő műszerpáros. Ha minden igaz, az idén harmadiknak letudott tárgy apukám Werra fényképezőgépe lesz, bár erre azért nem vennék mérget, de csak mert már nagyon hiányzik a sorból néhány magnós témájú cikk, melyekből ha legalább hármat megírok, akkor már a 2024-es teljes cikkadag is elkészültnek lesz tekinthető.

   Ha még az idén bemutatom az éjjellátót, az induktívhurkos személyhívót, és még a nagyobbik doboztól már nem is látszó Yaesu kézi rádiót is, az talán nem is annyira csoda lesz (de igen, az lesz), mint inkább egyszerűen csak az eltervezett dolgok beteljesülése. Szóval ahogy mindig is mondogatni szoktam magamnak: Hajrá Géza!

   A készülék leírását és kapcsolási rajzát azért nem kell beszkennelnem, mert ezt már valamikor évekkel ezelőtt, egy hirtelen fellángolás hatására megtettem. Mármint nekiugrottam, s az összes megkezdett, beszámozott, vagy olyan cikket megnyitottam, ami már kapott nevet, meg persze a témát felvezető néhány képet is, s ameddig épp lehetet, vagy kedvem volt, rendeztem a rengeteg témát. Hogy ezekből még mind a mai napig annyi van, hogy még több könyvtárba szétszórva is kilógnak a képernyőből? Hát ja. Mármint hiába kezdek el valami, ha egyszer nem fejezem be. Remélhetőleg ez ma nem így lesz.

   Hiába van belőle itthon kettő, hiába érdekes a téma, én bizony az eltelt három évtized ellenére még mindig nem ellenőriztem, hogy mennyire radioaktívak a dolgaim. Ezt úgy kell érteni, hogy a balra látható beteg példány több mint 30 évvel ezelőtt érkezett, csak aztán idővel, mikor nem csináltam vele semmit (vagy már csak nem emlékszem rá), átkerült egy kiváló barátomhoz, akinél egy idő után megadta magát a műszer transzvertere, majd valamivel később a kijelzője is.

   Már úgy értem, hogy ennyire csúful megfolyt benne az LCD, mely hibát nem érzek általánosnak. Mármint így hirtelen nem is tudok másik ehhez hasonló esetet mondani. (vagy csak már azt is elfelejtettem) Persze nem igazán ismerem a szovjet LCD kijelzők tulajdonságait.

   A bal oldali kapcsoló a két GM számlálócső között vált, míg a jobb oldali a bekapcsoló. A két nyomógomb funkcióját tegnap előtt - mikor ezek a képek készültek - még tudtam, de mára már nem igazán maradt meg belőlük semmi.

   Ezt a hátlapi ismertetőt szerintem mindenki olvassa el magának. Amúgy a két műszer sorozatszáma - az évekkel eltérő vásárlási idők ellenére - alig tér el egymástól. Hogy mekkora volt a különbség, azt azért nem tudom megmondani, mert a két műszert egymásmellé téve valamiért nem fényképeztem le, megnézni pedig már azért nem tudom, mert mire ezen sorok megírásáig elértem, addigra a műszerek már rég elcsomagolva hevertek a pincében.
   Végül mégis sikerült kiszámolnom a különbséget (no nem mintha ez annyira érdekes lenne), de csak mert még megtaláltam a gépemen az általában néhány hónapra direkt ezért, vagyis a későbbi visszanézhetőség érdekében eltett képeket. A helyzet még annál is furcsább, mint ahogy két nap távlatából arra emlékeztem! Miközben mindkét műszer 1991 decemberében készült, a gyári számok közötti eltérés mindössze 99 (97496 és 97595), vagyis közel voltak egymáshoz a szalagon.

   Ehhez képest van közöttük némi különbség, bár csak színbeli. Míg az egyik műszer gumigombjai fehérek, addig a másikéi feketék, s bár ez a képen nem látszik, míg az egyik műszer dobozának színe a narancssárga felé közelít, addig a másiké inkább a piros felé hajlik. Hogy ezek egy (illetve két) radioaktivitást mérő műszer esetében teljesen lényegtelen információk? Hát ja. Mindig is jó érzékem volt a mellébeszéléshez.

   Bár mérés alapján találtam közöttük megfelelőt, de mivel az elemcsatlakozó papucsa elrohadt (mármint nem érintkezett), a műszereket inkább apukám tápegységéről próbálgattam.

   Hogy a műszerek hátulját egy csavar oldásával (vagy egy bordázott kerék eltekerésével) ki lehet nyitni, ami után láthatóvá válnak a sugárzást detektáló GM csövek, azt a funkciót nem értem. Mármint a méréshez nem szükséges a műszer hátlapját kinyitni, hiszen az érzékelés a GM cső ablakkal ellátott végén történik. Már ha jól olvastam a Rádiótechnikában a korabeli cikksorozatot.

   A panel készítésének dátuma korábbi, mint ami a műszer hátulján olvasható. Ez persze sokkal érdektelenebb, mint az a másik tény, hogy a készülékben található összes vezeték fehér színű. Egy kedves olvasó megfejtése szerint ez azért volt így, mert ennek hatására nem fordulhatott elő, hogy egy termék gyártása azért álljon le, mert elfogyott mondjuk a kék és a zöld színű vezeték. Avagy a színes vezetékek használata kapitalista ármánynak minősült.

   Az ilyen rendszerű rajzok láttán folyton az merül fel bennem, hogy az addig rendben (amúgy persze dehogy van rendben), hogy én nem értem a rajzot, mert nem látom át, hogy a kötegekbe fogott vezetékezés mit mivel köt össze (persze látom, hogy minden be van számozva), de vajon az oroszok átlátják-e? Amúgy nem tudom észrevetted-e, de miközben a rajzon a vezetékek kötegbe vannak fogva, mintha csinos kábelborda lenne belőlük varrva, a műszerben az összes vezeték csak úgy egyszerűen lóg.
   Az alul középen látható tuchel külső érzékelő csatlakoztatására szolgál. Ezt amúgy (mármint a külső érzékelő csatlakoztatását) csak azért nem próbáltam ki, mert nem találtam meg az apukám által még a Tanért gyárból hozott GM csövet, pedig annak itt kell lennie valahol kézközelben, a jobb oldali fiókok egyikében. Majd mikor nem keresem, akkor persze egyből előkerül...

   Az apró trafót, ami amúgy a GM csövek számára állítja elő a nagyfeszültséget, nemcsak azért sikerült kiváló barátomnak áttekercselnie, mert ügyes, hanem azért is, mert a szovjet pajtások (amúgy épp az előbb mutatott rajz alján) egy táblázatban megadták a menetszámait. Ha jól dereng, valaha én adtam a feladathoz anyagot, mégpedig egy KIL jelfogóból kiszerelt relé képében, amin ugye rengeteg menetnyi vékony tekercselőhuzal van.

   És még ilyen csinos kis beültetési rajz is járt hozzájuk! Ez amúgy becsülendő hozzáállás. Mármint az, hogy némely szovjet készülékhez olyan komoly dokumentáció járt, hogy annak alapján akár el is lehet készíteni.

   Miután a műszereket már rég elcsomagoltam, a képek azonban még nem voltak megszerkesztve, egyszer csak beugrott, hogy a dobozban csipogó hangot adó valamiről nemhogy nem készült kép, de azt az alkatrészt még csak ki sem szúrtam! Ezen az amúgy egész másról szóló képen viszont látszik. A kép alján látható kerek valami az.

   Bár lehetnek csodák, azonban nem hiszem, hogy ez a szovjet LCD kijelző bármi egyéb helyről bontott alkatrészemmel kompatibilis lenne, így ez a műszer csak a csipogására támaszkodva használható, azt azonban csak nagyon ritkán teszi. Megjegyzem szerencsére. Mármint részemről egyáltalán nem érzem problémának, hogy a közvetlen környezetemben semmi sem mutatkozott sugárzónak, legfeljebb csak a szépségem.

   Mivel valahol be kell menni a sugárzásnak, a csöveknek pedig innen nézve a jobb oldala nyitott (van üvegből), így majd azt a részt kell a sugárzásra ellenőrizendő cuccaim felé fordítanom.

   Mégis miféle műanyag lehet az, amit megeszik az elemből kifolyt trutyi? Amúgy itt következett az a fejezet, hogy tettem elemet a még ép kijelzőjű műszerbe, majd körbesétáltam vele az egész lakást, azonban semmi sem sugárzott annyira, hogy folyamatos pittyegésbe kezdjen tőle a műszer. Néha persze, mikor a háttérsugárzás számlálása közben lépett egyet a kijelzőn a második szám, olyankor volt pittyenés. A kijelzőn a szám futása amúgy valamiért csak a LED-es fiókom felett lódult meg, de ott is csak oly csekély mértékben, hogy szó szerint nem volt miről videót készítenem, mire fel lementem a műszerrel a pincébe, ahol még Ilonka néni ősi befőttjeit is ellenőriztem, de szerencsére semmi sem sugárzott. Odalent amúgy az egyik pince lakatja mutatott némi aktivitást, de az is csak alig.

   Ezek ketten szerintem már sosem kerülnek elő a pince mélyéről. Ezt abból sikerült kikövetkeztetnem, hogy mikor kérnek tőlem valamit, akkor nem arról van szó, hogy irigy vagyok és azért nem adom (amúgy irigy vagyok), hanem akkora odalent a kupi, hogy semmit sem találok meg! A minap például majdnem sikerült elajándékoznom a kicsi Philips LCD monitort, csak nem találtam meg. Ez még csak hagyján, de sok dolog még akkor sem kerül elő, mikor nekem magamnak kéne! Egyszer persze rend lesz, csak azt ugye még meg kell érnem...

   Mondjuk azt sem gondoltam volna, hogy egyszer tényleg eljutok oda, hogy más már nem igazán lévén előttem, kénytelen legyek nekiállni a tényleg nagyon régi adósságaim rendezésének. Ha minden igaz, akkor a következő tétel apukám öreg Werra fényképezőgépe lesz, amit abból sikerült kikövetkeztetnem, hogy az előbb már ide is tettem az asztalra.
   Mivel ezekkel a cikkekkel a farigcsálósak között kihagyott hézagokat töltöm fel, így persze majd még egy csomószor megemlítem a régi dolgokat, amit már csak azért sem érzek problémának, mert ugye majd egyből be fogom tudni szúrni az adott tárgyra mutató linket. Hogy ez a lista mégis mikorra fut ki? Ahogy magamat ismerem, mint ahogy megannyi más projektem, úgy valószínűleg ez sem idén lesz egésszé kerekítve...