BRAUN Oral-B elektromos fogkefe
(mára már mindenből létezik elektromos)

Íme a mai téma. Mielőtt nekiállok szétszedni, illetve bemutatni, jó
szokásomhoz híven elmesélem, hogy mégis honnan került ide.

Ez egy annyira hangulatos kép, hogy egyszerűen nem bírtam megállni, hogy be ne
szúrjam, pedig pont a lényeg, vagyis amit mutatni akarok, na az nem látszik rajta.

Odavakuzva viszont már igen. Mint az így már látható, jelenleg egy a szobából
áthozott egyszerű fa széken ülök. A másikkal (vagyis amin eddig ültem) azzal
az a baj, hogy épp ott nyomja a hátam, ahol a legjobban fáj. Mivel ez igen
nagy valószínűséggel pusztán azért van, mert attól fáj épp ott a hátam
ahol, mert már évek óta ott nyomja a szék támlája, így kénytelen
voltam kitalálni helyette valami mást. A képen látható kombinációval is
van baj rendesen. Hogy szétnyomja a seggem, azon a hatalmas kék párnával
segítettem. Hogy a háttámla is nyom, azon pedig azzal szoktam, hogy leborítom
egy összehajtogatott pléddel. Ez utóbbi megoldást kívánom kiváltani egy darab
szivaccsal. Mivel az asztal lapján található papír is a pincébe való, valamint
a szivacs is ott van, így már egyenesen két okom is volt rá, hogy lemenjek.

Bár rájuk hajítottam a frissiben nyomtatott címkés papírt, de ezeket
a tárgyakat most inkább hagyjuk. Már csak azért is, mert
nem is oly rég szenteltem nekik egy egész cikket.

Hogy ezt a kupacot miért mutatom? Nos egyrészt azért, mert épp a tetején díszeleg
a mai napon boncolásra ítélt villanyos fogkefe, másrészt pedig azért, mert mikor
innen legutóbb kiléptem, akkor megígértem ennek a toronynak, hogy ha
legközelebb erre járok, akkor elpusztítok közülük egy tételt.

Miután felcímkéztem a fogaskerekes és a görgős dobozt, mégiscsak
választottam egy alternatív bonctárgyat a kupacból. Ki tudja
azt kérem... És ha mégsem lesz kedvem a fogkeféhez?

Ahogy itt álltam, s a minden igyekezetem ellenére el nem múló rumlin merengtem,
egyszer csak kiszúrtam a kávésüvegek tetején a fagyis vödröket. Ezekben az a
pláne, hogy a múltkor, mikor szét akartam ültetni a paprikapalántákat, na
akkor egy kósza példány barna sem akadt belőlük! Ez annyira így volt,
hogy még az amúgy szemetesnek használt barnát is kilyuggattam, majd
ünnepélyesen át is neveztem virágcserépnek. Illetve vettem egy újabb
vödörnyi csoki / vanília fagyit, hogy legyen a kisvödörből utánpótlás.

Mivel a megmaradt címkés papírt hirtelen nem tudtam hová letenni (mármint úgy,
hogy ne legyen útban), elkezdtem neki valami megfelelőbb helyet keresni, mint
csak úgy egyszerűen ledobva heverni az asztalon található rendetlenség tetején.
Ekkor szúrtam ki, hogy annyi itt az irattartó, hogy ezekbe akár egy egész napon
át is nyomtathatnám a mindenféle felesleges címkéket tartalmazó A4-es lapokat.

A feleslegeset úgy kell érteni, hogy pusztán figyelmetlenségből készült belőlük egy
csomó dupla, illetve a feledékenységemre gondolva egy nagy csomó üres is.
Utóbbiakban az a pláne, hogy azt írok rájuk, amit csak akarok! Illetve
amilyen feliratú címkére éppen szükségem támad, a fene nagy
(vagy épp csak annak nevezhető) pakolászás közben. Mivel
a rend eljövetele még igencsak távol, ezért egyes helyeken
még mondhatni meglehetősen magas szinten áll a kupleráj.

Itt például teljes összevisszaságban hevernek a szatyraim. Ezekre, illetve nem
konkrétan rájuk, hanem inkább magamra, akarom mondani a mindenhonnan
kilógásukra azért haragszom, merthogy nem lehet tőlük kihúzni a polcból a
dobozokat. Jó. Akkor ki lehet őket húzni, csak közben úgy potyognak ki
mellőlük a szatyrok, mintha mondjuk ez lett volna velük az elérendő
cél. Mondjuk most épp kell belőlük egy, hogy majd legyen miben
felvinnem a fogkefét, meg persze a többi előtúrt okosságot is.

Ebből a csudaszépre kifestett pincéből most csak az a sárga szivacs kell.

Illetve ha már itt vagyok, akkor felviszem a mosásra váró kesztyűimet is, melyeket
abban a rózsaszín kisvödörben gyűjtögetek. Mert ugye ha már egyszer ráindítok
(az amúgy egyszerűen csak az utcán talált) szivacsra egy 90 fokos mosást,
akkor ugyan tegyem már be mellé az összes többi kimosandó nagyon
koszos rongyot is. Mondjuk a balra látható két bútormaradvány, és
a jobbra látható polc fiókokkal történő feltöltése talán fontosabb
feladat lenne, mint a nagymosás, meg persze a fogkefe szétszedése,
no de ha folyton azon agyalnék, hogy mi fontosabb minél, akkor semmi
sem készülne el. Ahogy itt álltam, s ezen merengtem, egyszer csak ráébredtem,
hogy mennyi minden van ezen a képen, amit már sikerült összehoznom. Ott van
például a bal szélről belógó BIT tartó, melyet a rekeszes szerszámtartó követ.
Aztán kapott a pincei porszívó vászonból varrt porzsákot. A szerszámos
és a biciklis láda kerekeket. A puszta göröngyös beton
pedig laminált padlóburkolatot.

Miután megláttam kilógni a piros rongyot ebből a kis vödörből, melyet amúgy
a szintén nem is oly rég elkészült kisszekrényből húztam elő, mindjárt három
dolgot is találtam benne. Egyrészt azt a kedvencebbik porrongyomat, amivel
a lépcsőházi korlátokat szoktam volt letörölni, és már teljesen azt hittem róla,
hogy valaki eltulajdonította. Miután ezt megleltem, egyből ott volt közvetlenül
alatta két újabb nagyon koszos pár kesztyű. Harmadik megemlítendő tételként
pedig maga a barna kisvödör szerepel, melyből most, hogy nem kerestem,
perceken belül már ez a második példány, melybe csak úgy belefutok.

Az ide készítendő rekeszes valami is fontosabb lenne, mint a fogkefe szétszedése,
meg a jobb sarokban felül megbúvó fadarabból készítendő zacskózáró tartó is,
de ez a kép mindezek ellenére most csak azért került ide, mert a szintén
törölgető rongy státuszú törülköző is bekerül az amúgy
ritkán megejtett 90 fokos mosásba.

Meg persze ez a virágállvány polca alá rejtett fiókban őrizgetett másik szürke színre
váltott koszos törlőrongy is. Mindeközben a háttérben az immáron virágcseréppé
avanzsált fagylaltos vödröket látjuk, meg persze a végre kicserélt szőnyeget.

Na most ez a kisméretű gyalu, ez úgy került képbe, hogy ezt még a múltkor találtam
egy szerszámos fiókban, mikor az előszobai szekrényke tetejére építendő emelvény
megszerkesztéséhez kerestem a mini körfűrésztárcsát. Mivel már akkor láttam,
hogy ez a szerszám épp oda való, ahol a famunkákat szoktam végezni, így
megígértem neki, hogy átviszem oda. Mivel ezt akkor elfelejtettem,
most viszont nem, viszont a felhozott szatyorban benne igen,
na így került most ide fentre, konkrétan az íróasztalomra,
ami egy újabb olyan hely, ahol egy gyalunak semmi dolga
sincs. Nekem viszont van! Azt kell mondjam, nem is kevés!

Elsőnek feltettem töltődni a talpára a fogkefét, hogy legyen benne valami áram,
mikorra méltóztatok nekiállni szétszedni. Mikor már épp kezdtem volna magam
dicsérni érte, hogy ez eszembe jutott, egyből válthattam is át szidásra, hiszen ezt
az elektromos fogkefét azért kaptam egy nénitől, mert már nem működik.
Ez mondjuk már elsőre is eszembe juthatott volna...

Mint ahogy az is, hogy a csap körüli törlőrongyként bevetett törülközőt
is bedobjam a mosógépbe. Szerencsére csak alig néhány
perce járt a gép, szóval még bőven belefért.

A fogkefe pedig ide fért. Hogy miért tettem újra félre? Nos azért, mert
úgy döntöttem, hogy míg csak eszembe nem jut, hogy mi a csudát
akartam tegnap szkennelni, addig a fogkefe használati
utasításának sem állok neki.

Miután feltöltöttem a fürdőszobai öblítős palackot ecettel, majd az üres flakont
kitettem ide, közvetlenül a pincébe visszavitelre váró gyalu mellé, na ekkor
ugrott be, hogy a Rádiótechnika újságból szerettem volna lementeni azt
a rajzot, melyet épp a minap találtam meg. A rajz egy igen szokatlan
logaritmikus erősítőt ábrázol, melyre nekem a hangmérő,
esetleg a térerőmérő építésekor lesz szükségem.

Mondjuk akár mindkettőt megépíthetem, hiszen míg az egyikhez itt hever ez az
apróbb táblaműszer, addig a másik projecthez is van valahol egy ennél sokkalta
nagyobb. Mondjuk előttük még be kéne mutatnom például ezt a magnót. Akkor
megragadnám az alkalmat. Kedves Olvasók! Ez itt egy Philips N4504-es magnó.
Tőle balra az Orionette táskarádió hangszórója látható, meg persze az a másik
hangszóró is, amit a BRG Koncert magnóból vettem ki. Természetesen
ezek bemutatására is szövögetek mindenféle ármányos terveket.

Na itt látható a nagyobbik táblaműszer, amire az előbb céloztam.
Szóval már épp csak meg kell építenem hozzá, amit kitaláltam.

Előtte persze még a kapcsolás megépítéséhez szükséges rajz szkennelése jön.

Mikor már ott tartottam, hogy akkor most aztán már tényleg gyere le doboz
a többiek közül, na akkor ébredtem rá, hogy mára nem is ez, hanem a ház előtti
utcafront takarítása lett beütemezve. Mivel utóbbi a fogkefe boncolásával ellentétben
kifejezetten délelőtti munka, így nem igazán maradt választási lehetőségem. Ha
csak azt nem vesszük annak, hogy mindkét feladatomat nagy ívben le...rom.

Bár időnként előfordul, de ez egyben azt is jelenti, hogy csak igen
ritkán esik meg, hogy valami úgy kerüljön a boncasztalomra,
hogy még minden egyes fő és pótalkatrésze meglegyen.

Mint az látható, jelen esetben még a fogkefe töltőjének
falra csavarozható készlete is hiánytalanul megvan.

Így kell rátűzni a lapocskára a töltőt, majd a töltőre a fogkefét. Na most
mikor itt tartottam, s épp kezdtem volna belelendülni az írásba,
meghallottam amint a mosógép tolja ki magából a vizet.

Mondjuk amennyit a kesztyűimben dolgoztam, nincs mit csodálkozni a víz színén.
Ettől függetlenül persze én megtettem, majd miután elmentem és hoztam
magamnak egy újabb bögre kávét, menten ráébredtem, hogy a
fogkefe boncolásán túl más is be lett mára ütemezve.

Na most az igaz, hogy a múltkor rendesen beleálltam a konyhaajtó kilincsművébe,
mint ahogy az is, hogy a javítós project vége felé (igazándiból persze már
közvetlenül az elején is) már kezdtem unni a vele való tökölést. Így
maradhatott ki terveim azon részének kivitelezése, melyben a kissé
(még, hogy kissé) lötyögő külső kilincset igazítom meg. Komolyan
mondom, olyan elvetemült terveket szövögettem, hogy volt bennük
minden, az apró lemezcsíkok szabdalásától, egészen a menetfúrásig!

Végül úgy ítéltem meg, hogy ez a probléma egyszerűen nem ér többet ennél
az egészen egyszerűen odatekert szigetelőszalagos megoldásnál. Amúgy
igazam lett, hiszen mindössze néhány perc alatt megvoltam vele, és
tökéletes lett az eredmény. Vagyis innentől kezdve nem
lógott lötyögött tovább a külső kilincs.

Ezt viszont nem annyira tökéletes, mint inkább fura megoldásnak nevezném.
Az persze igaz, hogy egy fürdőszobában halálos tud lenni bármi feszültség
alatti megérinthető fém alkatrész, de attól még akkor is furcsállom,
hogy induktív energiaátvitellel töltődik az akku.

Ezeket a színes karikákat első ránézésre nem tudtam mire vélni.

Második odatekintésre viszont rájöttem, hogy a karikák a színüknél
fogva szolgálnának jelölésre. Már úgy értem arra, hogy
ne keverjük össze a fogkefénk a társunkéval.

Gondoltam szétpattintom, rácsodálkozok, kibillentem belőle a panelt, elmerengek
a manapság már igen apró alkatrészeken, és kész. Nos, ez nagyon nem így lett!

Ugyanis ezen a valamin nyoma sincs semmiféle olyan
részletnek, melynél fogva szét lehetne pattintani.

Gondoltam hátha itt, vagyis a rárakódott fogkrém alatt van
valami, de ezt az ötletemet kisvártatva elvetettem.

Miután mégiscsak megtaláltam ezt az összeillesztést. Na most ez annyira nem akart
engedni, hogy egyből megéreztem, hogy ebből majd valami csúfos rombolás lesz.

Pláne úgy, hogy maguk a fogkefék sem látszanak nyithatónak.

Mint az sejthető volt, nem rabszolgamókus, hanem akku van benne.

A nagyobbik képződmény valószínűleg gomb, míg a kisebbiket úgy saccolom, hogy
valamiféle jelölés lesz. Hogy mi van mögötte, az persze csak akkor fogjuk
megtudni, miután szétszedem. No de éppen ezért vagyunk most itt.

Ennél a részénél fogva mozgatja a fogkefén magát a kefét. Hogy teljesen
körbe, vagy csak ide-oda, arra így kívülről nézve nem jöttem rá.

Így kell rátűzni a meghajtásra a kefét.

Ez a rajzsorozat pedig a többi részletet is elárulja.

Ez pedig egy leírás, hogy mivégre is ez az egész.

A mellékelt használati útmutató a helyes fogmosás módját mutatja be.

Mondjuk azok a részek, melyek belül vannak, na azok szerintem az életben nem
moshatók ki sterilre, ami egy fogkefénél azért valahol szempont kellene, hogy
legyen, hiszen a szájban aztán bőven van mindenféle baktérium, illetve
rengeteg szörnyűséget megeszünk, a gyomorsav meg mind
szétmarja, szóval nem tudom...

Kitettem őket az előszobába, hogy majd nemsokára lesétálok velük a pincébe.
Már úgy értem azért, hogy ne idefent, mint inkább odalent koszoljak velük.

Mint az már csak ebből a képből is sejthető, egyáltalán nem kapkodtam el a
dolgot, hiszen közben megszáradtak a kesztyűim, és még a porrongyaim is.

Ez a fotó úgy került ide (pedig az előzőn már össze vannak párosítva a kesztyűk),
hogy a lakásban és a pincében készült képek két különböző fényképezőgéppel
készültek. Én meg ugye kevertem mindent mindenhova, aztán nem győztem
őket szétválogatni. Már úgy értem, hogy nem csak ennek a projectnek
a képei voltak a gépeken, hanem a gázpalackszállító és a pincei
fiókos kisszekrény éppen aktuális napi részletei is.

Valamint a szintén minap elbontott mikrosütő képei is.

Kezdetben még úgy volt, hogy lecsiszolom a töltőről az alját.

Mondjuk szó se róla, vitte a smirgli rendesen!

Csak ugye meglehetősen sok anyag volt a töltő alján.

Mikor idáig jutottam, egyrészt ráuntam, másrészt rájöttem, hogy ugyan előkerült
a ferritvas, de mivel cakkpakk ki van öntve, nem jutok a csiszolással semmire.

Erről mindjárt alaposabban is meggyőződtem, amint levágtam a töltő tetejét.

Ez itt az induktív töltő töltőtekercsének félmetszete. A következő felvétel egy videó
lett volna, ami ha sikerül, a töltő nagyívben kukába repülését mutatta volna meg.

Mielőtt nekiálltam volna kettéfűrészelni, akkorákat kapott a kalapáccsal, illetve
annak elkeveredése okán a baltával, hogy csak recsegett ropogott!
Az előző mondatban a "csak" szócskán van a lényeg,
ugyanis kinyílni, na azt nem volt hajlandó...

Mire fel befogtam a satuba, majd körbefűrészeltem.

A képen látható két doboz fiókokkal történő feltöltése ekkor még csak itt, vagyis
erősen a tervezési szakaszban állt. Miután alaposan körbejártam a témát,
ha a megoldást nem is, de legalább a kalapácsomat megtaláltam.

Bár adott volt a feladat az asztalom sarkára helyezett, immáron szétfűrészelt
fogkefék bemutatásának képében, de annyira nem volt hozzájuk kedvem, hogy
inkább a pincében farigcsáltam mindenféle famunkákat. Az mondjuk igaz, hogy
azok a jobban útban lévőségük okán sürgősebbek voltak, de attól még ezekre
a kacatokra is rászánhattam volna néhány percet. Mondjuk most, hogy
már kész a pult az előszoba szekrény tetejére, meg az oldalára
csavarozott kiegészítés is, a gázpalackhordozóról és
fiókos szekrényről már nem is beszélve, most
azért már nyugodtan lógathatom a lábam.

Már úgy értem, hogy idefent a lakásban, az asztalomnál, az ilyen és az ehhez hasonló
félbehagyott, vagy még csak meg sem kezdett apróságokat pusztítva. Ezek ketten
a minapi fűrészelés okán azért már elég látványosan meg lettek kezdve, nem
úgy, mint a még csak gondolatban megbontott kacatjaim. Most talán nem
sorolnám fel, hogy mi minden hever itt körülöttem, hiszen nem is oly
rég áldoztam a témának egy cikket. A pincei rumliról nem is beszélve!

Mivel maga a töltő már rég az elektromos mennyországban kergeti a szabad
elektronokat, így semmi értelmét sem láttam vigyázni a kefék épségére.
No meg amúgy sem állt szándékomban más fogkeféjét használni.
Ettől eltekintve, ha nem lenne döglött, talán bevethető lett
volna, mondjuk valamiféle apró takarítógépnek.

Tekercs, alátét, rugó.

Az előbbi három alkatrész innen, vagyis a fogkefe nyelének végéből esett ki.
A piros tekercs szolgáltatta az akkumulátorok töltéséhez szükséges áramot.

Ebben az immáron üres házban az az érdekes, hogy mikor megpróbáltam kicibálni
belőle a gumibetétet, akkor az olyan szinten nem engedett, annyira ragaszkodott
egymáshoz a két anyag, hogy a közepéből ugyan sikerült kiszakítanom
egy darabot, a széle azonban meg sem moccant!

Ez a kitépős próba persze nem akkor és ott jutott eszembe, hanem csak két
nappal később, mikor már rég a kisvödrömben hevert a fogkefe háza.

Ráfogtam a gumira a laposfogóval, majd húztam és tekertem. Ez konkrétan úgy
nézett ki, hogy miközben az anyagot csavargattam a fogóval, többször is
fennhangon megemlékeztem róla, miszerint "hú" milyen erősen tart.

Íme az elektromos fogkefe nyelének tartalma.

Nyomtatott áramköri lap ma már mindenben van!

Mint az a látványból visszafejthető, a színes gumi felületen valóban mindkét
gombnak nézett valami mögött egy-egy érintkező lapul. Hogy melyik mit
csinál, azt a szerkezet működésképtelensége okán nem tudtam tesztelni.
Ettől persze még kitalálható, hogy az egyik be, a másik pedig valószínűleg
kikapcsolta a fogkefében zizegő motort. Ha csak nem a turbó fokozatot aktiválta...

Íme a tartalom a másik oldaláról.

Na most attól, hogy egy villanymotor ennyire rozsdás, attól
akár még működhetne is, ez azonban sajnos már nem teszi.

Még csak megmozdítani sem tudom a motor tengelyét
ezen az amúgy gyorsító áttételen keresztül.

Ezen két apró alkatrész felelt azért a műszaki funkcióért, hogy ne juthasson be
a víz a fogkefe belsejébe. Sajnálom fiúk, de ez a tömítés, na ez nem sikerült...

Na most a rozsdától eltekintve, tisztán látszik, hogy ez a "zár" úgy működik,
hogy bedugom a balra látható valamibe azt a részletet ami jobbról jön.
Hogy ebben mi volt az érdekes? Nos az, hogy bár tisztán látszik,
hogy ezt hogyan kell kinyitni, még sokadjára sem sikerült!

Az van írva a műanyag váz szélére, hogy POM. Ezt én
kissé kiegészítve úgy mondtam ki, hogy elharapom.

Majd így is tettem.

Ahogy így elnézem ezeket a mocskos roncsokat, szinte biztosan
sikerült kivégeznem egy újabb franciakockás papírt.

Az a fehér valami ott jobbra, az egy SMD LED. Ezt ugyan kitermelhetném belőle,
csak ugye minek? Oly apró ez szegénykém, hogy többé úgyse találnám meg...

Balra fent az akku, míg jobbra lent a motor, melyet éveken át táplált.

Az akku valódi japán!

És a motorból kihulló rozsdára sem lehet ráfogni, hogy holmi hamisítvány lenne.

Ez már a másik fogkefe belseje.

Azon túlmenően, hogy ez a panel nem piros, hanem zöld, ennek a mintázata is más.
Ez gondolom attól lehet, hogy a néni akitől kaptam, mikor az első kefe bedöglött,
vett hozzá egy másikat pótlásnak, ami az előzőnél egy kissé már modernebb
típus volt, miközben természetesen továbbra is passzolt a töltőre.
Vagyis nem két kefe járt a masinához eredetileg. Ennek
már nem tudok utána olvasni, ugyanis épp az
előbb tüzeltem el a fogkefe dobozát,
ahogy volt, a leírással együtt.

Milyen szép az a kék színű rothadás a motor kefetartóján...
Merengett el a szerző a technika múlandóságán...

Szép teljesítmény az akkumulátortól, hogy még mindig nem nulla a feszültsége.

Maga a kefe úgy össze volt gyógyulva, hogy csak így, vagyis erős rombolással
tudtam kinyitni. A mechanikai konstrukciót visszafejtve, az apró kefe nem
forgott körbe, hanem csak ide-oda mozgott. Az excenter persze nem itt,
hanem a fogkefe nyelében volt az egyik apró fogaskerékre szerelve.

Gondoltam kipróbálom, hogy veszi-e a töltést az akku. Jelentem veszi!

Az alkatrészeket nem aszerint csoportosítottam, hogy melyik kupac kerül a kukába,
s melyik az alkatrészes dobozomba, hanem azon elv szerint, hogy melyek mehetnek
egyből az alkatrészes dobozba, s melyeket szükséges előtte alaposan megtisztítanom.

A tisztítást jelen esetben úgy kell érteni, hogy betettem a koszos, konkrétan rozsdás
és vízköves alkatrészeket ebbe a befőttes üvegbe, melyben víz, Ultra mosópor,
valamint egy marék fogaskerék található, melyeket egy mikrohullámú sütő
vezérlőjéből termeltem ki. Az mondjuk igaz, hogy ez már meglehetősen
régen volt, mint ahogy az is, hogy ettől még nem felejtkeztem el erről
az alkatrészes üvegről. Mikor nagyon unatkozom, olyankor felveszem,
majd alaposan megrázogatom, hogy leoldódjon a zsír a fogaskerekekről.

Az akkuk töltése még ehhez a cikkhez tartozik, a digitális stopper viszont már egy
másik szétszedtem project része. Mindeközben nagyban készül a pincében az
elektromos szerszámletevős polc, illetve egy rakás elmaradt apróság pótlása.
Hol ezt, hol meg azt a témát hagyom félbe. A mait például azért, hogy majd meg
tudjam írni, hogy sikerült-e feltöltenem az akkukat. Sikerült. A stoppert meg azért,
mert el kellett hozzá mennem a boltba elemtartóért. A pincei barkácsolás azért
szakadt félbe, mert elegem lett a magam produkálta rengeteg fűrészporból.
Na most az akkukról azt még mindenképp szeretném elmondani, hogy
a töltésük közben komolyan sikerült meglepniük azzal a ténnyel,
miszerint a két cella, így együtt sorba kötve, 6 voltot produkált.
Miután jó alaposan megnyomorgattam őket, mindjárt kiderült,
hogy a fehér és a sárga rudacskán belül is két-két akkucella van.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.