Farigcsálok -66- elmaradásokat
(fáspincében)

Ezen a képen csak a lényeg nem látszik, mint ahogy a minapi apró projectemből is
kimaradt, mikor nekiálltam megigazítani a kaput. Szóval az úgy volt, hogy mikor
becsuktam magam után a kertkaput, az akkorát szólt, hogy Ildikó (ő lakik
a kapu zsanérja mellett) tutira kirepült a foteljéből! Mivel már a
zár nyelve is lógott, így annak cseréjével nyitottam.

Mire arra került volna a sor, hogy felragasszam a kertkapura ezt a két fehér csíkot,
melyek amúgy zárt lyukú szivacsból vannak, addigra nekiállt cseperegni az eső.

Ennek a kinyomónak most lesz a főpróbája. Legalábbis nálam, merthogy ezt
a szerszámot kidobva találtam, s mint az rólam köztudott, már eleve minden
sziriszart összeszedek, nemhogy egy használható szerszámot. Mint az végül
kiderült, kutya baja. Vagyis mindenképp megérte elhozni. Pláne
úgy, hogy nem tudom, hogy merre lehet a másik...

Pontosan olyanok, mint amilyen ez a keskeny csíknyi,
a kertkapu széléről hiányzó zajcsökkentő szivacs volt.

A project indításaképp átpakoltam a szorítókat az eddigi papírdobozból az egyik
új fiókba. Ennek ugyan semmi értelme sem volt, azonban valahogy jólesett.

Na most ami már nagyon kellene ide, az a múltkoriban már el is készült elektromos
szerszámletevős polc. Ez most még azért nem látható, ugyanis a valós időben
az is most fog elkészülni, csak ugye az volt akkora project,
hogy kapott egy saját cikket.

Gondolom nem nehéz belátni, hogy a hátfal (ez van jobbra) alacsonyabb volta
okán a fiókot a helyéről kihúzva, az előbb vagy utóbb, illetve a fele
lehetőségnél jobban kihúzva megbillen, esetleg ki is esik.

Na ez az a fiókpozíció, melynek szeretném megszüntetni a lehetőségét. Hogy ez
miért maradt ki a múltkor, mikor magukat a szekrénykéket barkácsoltam?
Nos, fogalmazzunk úgy, hogy a vége felé már kezdett nagyon elegem
lenni a rétestésztaként egyre csak nyúló projectből. Úgy számoltam,
hogy kelleni fog hozzá néhány nap, mire ismét kedvem lesz farigcsálni.

Ha már a számításnál tartunk, akkor balra lent látható az éppen aktuális.
A szekrényben a hely 96 milliméter, míg a fiók magassága 85. A kettő
különbsége az a hézag, melyet most ki kell pótolnom valamivel.

Innen nézve, vagyis 90 fokkal elfordítva betolt fióknál látszik csak igazán, hogy
miről is beszélek. Mivel a teljes felületet szükségtelen megemelni, ezért úgy
döntöttem, hogy apró fahasábokat készítek, melyeket aztán egyetlen
csavarral fogok felcsavarozni a fiók hátfalának felső részére.

Mivel a múltkoriban leeső anyagok még itt hevertek láb alatt, célszerűen
ezekből választok ki egy az adott feladatra alkalmasnak tűnő példányt.

Befogtam a munkapadba a deszkadarabot, majd innen nézve jobbról kezdve teljes
hosszában áttoltam rajta a fűrészgépet. Hogy ebben mi az érdekes? Nos az, hogy
bár az anyag vagy úgy jó két milliméterrel keskenyebb lett, hiszen egy ekkora
sávot kivágott belőle a fűrész pengéje, valamint természetesen ketté is vált,
hiszen teljes hosszában átvágtam, ennek ellenére mégsem esett ki
a satu pofái közül, hanem így maradt, ahogy most látod.

A leszabott csíkot felosztottam 10 egyenlő részre, majd
minden egyes résznek bejelöltem a közepét.

Mint az látható, időközben elkészült az elektromos szerszámletevős polc, ami nagyon
bevált! Az viszont nem, hogy egyszerre készítem el több project képeit, időben
totálisan összekeveredve, ennek ugyanis az lett az eredménye, hogy majd
addig tartott őket szétválogatni, mint elkészíteni. Az mondjuk igaz,
hogy közben egyszer be is aludtam, de ez azért nyugodtan
ráfogható a komor őszvégi délután hangulatára.

Épp mint ahogy a satu is a csiszolópad hátsó elemére. Erre azért volt szükség,
mert nem volt kedvem kitekerni azt a csavart, ami odafogja a csiszolópadot
a munkapadhoz. A puszta fűrészlap mellett pedig azért döntöttem, merthogy
annyira aprók a munkadarabok, hogy nem is férne oda hozzájuk a fűrészgép.

Szó sincs róla, hogy ne tudnék elszámolni tízig, hanem csak arról van szó, hogy
a munka hevében véletlenül nekilöktem az egyik fahasábot a szalagcsiszolón
szaladó smirglinek, ami előtte balra a falig, majd onnan visszapattanván
eltűnni láttam a fadarabot az innen nézvést jobbra eső pincében.

Annyira mindenhova benéztem, hogy még a kerekesített ládákat is kihúzkodtam
a helyükről, hátha valahol mögöttük rejtőzködik a hiányzó munkadarabom.

Mivel nem lett meg, így kénytelen voltam felvenni a munkapad alól
a szó szerint leeső darabot, majd ha ugyan kisebb is volt
a többieknél, de azonos mintára megformázni.

A méretkülönbség szerencsére semmiféle problémát sem okozott, hiszen ennek
az immáron odacsavarozott fadarabnak eleve csak a magassága számít.

Bár most is úgy néz ki, mintha lógna, és persze lóg is, de az ezt megelőző
állapothoz képest már szó nincs róla, hogy ki akarna esni a helyéről.

Miután az előző projecttel végeztem, áttértem az újonnan
beszerzett vonalzó felerősítésének kérdéskörére.

Mert ugye mégis hova akasszam, mikor 5 centivel hosszabb mint a másik (amúgy
épp ezért vettem meg), minek okán rálóg a vége a kefe nyelének elejére.

Kezdőlépésként leszereltem azt a fakockát, ami egy korábban készült polc
alját támasztja meg, majd túrtam egy hosszabb csavart, a csavar alá
pedig egy olyan távtartót is, aminek karcsúsított a közepe.

Az addig rendben, hogy a vonalzót tartó csavar fentebb került úgy jó öt centivel,
illetve a vonalzó átkerült a már amúgy is ott lévő fentebbi csavarra, csakhogy
nemcsak fentebb került, hanem kintebb is, ezért kibillen oldalra, mert már
nem akad bele az ajtó tokjának peremébe. Mivel kifelé mozdul el, ahol
becsukáskor ott az ajtó, így mindenképp ki kell találnom rá valami
függőlegesbe pozícionáló megoldást. Már csak azért is, mert
ugye ha ebben az állapotában rácsapom az ajtót, akkor
egészen biztos lehetek benne, hogy szerencsétlen
vonalzó valahol a fáspince mélyén végzi.

Azt találtam ki, hogy leszelek egy darabot ebből a farostlemezből.

Majd fúrok rá egy lyukat az épp az előbb előkerült amerikánerrel. Ez a szerszám
amúgy akkor lett meg, mikor a korábban elrepült apró fadarabot keresgéltem.

Mivel a flakonoktól nem fértem oda a csavarhúzóval a betekerendő csavar
fejéhez, ezért kénytelen voltam lerámolni a polc teljes tartalmát.

Bár a tökéletestől azért messze áll, de fogjuk rá, hogy az. Én legalábbis nagyon meg
voltam elégedve magammal, akarom mondani az elért eredménnyel, mikor kiderült,
hogy a régi vonalzó is ottmaradhat a régi csavarján az új vonalzó mögött. Így ha
akarok, akár két derékszögű vonalzóval is dolgozhatok. Mondjuk nincsenek
ilyen irányú terveim, de a lehetőség ettől függetlenül immáron adott.

Hogy ez meg mégis micsoda? Nos ezen lóg az a ruhakefe, amire az előbb
rálógott az új derékszögű vonalzó alja. Hogy mi dolgom vele, ha már
nem lóg rá semmi? Nos az, hogy el van repedve rajta a műanyag.

Tettem rá az ócska műanyag helyett egy krómozott csövet.

Mondjuk látszani azt nem látszik belőle semmi, hiszen folyton rajtalóg a főként
porecsetként használt ruhakefe, de engem már a megoldás tudata is boldogít.

Azt persze tudom, hogy ezek nem valami nagy dolgok, de mikor egyre
több és több az ilyen elhanyagolt apróság, mint amilyen például ez
is volt, akkor az összhatás egy szint után mondhatni elkeserítő.

Épp ilyen elkeserítő egy befejezett project után trehányul széjjelhagyott apróságok
látványa is. Ahogy ebbe belegondoltam, menten neki is álltam elrámolni a dolgokat
a helyükre. A fadarabokat a fadarabokhoz, a palackot nem (mert a másik pincébe
való), míg a tejfölös vödörbe rejtett facsapokat a fatiplis dobozba helyeztem át.

Miután az adódott alkalmat kihasználva leporszívóztam a legfelső szerszámos
polcot, visszapakoltam rájuk a mindenféle palackokat, hogy legközelebb
is ott legyenek a megszokott helyükön. Mert ugye nincs annál
bosszantóbb, mint mikor nem talál valamit az ember.

Például ezt a guriga padlószőnyeget is mit össze nem kerestem a múltkor, mire
végül meglett. Amúgy nem volt messze, hiszen innen nézve még egy méterre
sem volt, csak valami marha (ilyen esetekben ez a megnevezésem) rápakolt
néhány bútorlapot. Hogy minek nekem egy fáspincébe padlószőnyeg? Nos
az a tervem, hogy felragasztok belőle egy-egy alkalmas méretű darabot
a minap elkészült fiókos kisbútorok aljára. Hogy ezt meg mivégre?
Nos azért, nehogy még összekarcolják nekem a szintén
nem is oly rég lefektetett laminált padlót.

Bár az előbb egy pillanatra már visszahoztam, most azonban újra kénytelen
voltam kitenni a helyéről a már kész elektromos szerszámletevős polcot.

Mikor visszafele jövet (mondhatni immáron rutinosan) belerúgtam a porszívó
csövébe, előkerült alóla a korábban már örökre elveszettnek hitt apró
fadarab. Hogy ez mégis hogy a csudába kerülhetett ide, a hátam
mögé, mikor láttam elrepülni jobbra, na arra nem jöttem rá...

Mint ahogy arra se, mégis hogyan gondoltam megoldani a berajzolás
és a kivágás feladatát a munkapadra terített szőnyegpadlón.

Két ekkora darabot kell leszabnom és ráragasztanom a bútorok aljára. Hogy
ezt mégis minek írtam fel? Nos azért, mert én úgy vagyok a számokkal, hogy
abban a szent pillanatban képes vagyok őket elfelejteni, ahogy meghallottam.
Szóval ha nem írom fel (esetenként még ha felírom akkor is), úgy elcseszem
a méretet, hogy a kivágott anyagdarab, na az már semmire sem lesz jó...

Miután rájöttem, hogy a munkapad ehhez a feladathoz leginkább csak útban van,
eltettem az útból, majd ledobtam a szőnyegpadlót ide, a pince előtti linóleumra.
Elmondjam neked, mi ebben a képben az érdekes? Hiába tiltakozol, mert úgyis
elmondom! Nos az, hogy amit a képen látunk (mármint a szürke és a barna
színű valami) az ugyanannak az anyagnak a két széle! Míg a barna rész
a virágállvány alatt volt, addig a szürkén jártunk, illetve kiszívta
a színét a nap. Mivel igényes vagyok (hát ja, pincebútor
aljára), ezért a barna részből szabom ki a fiókos
szekrénykék aljára szükséges darabokat.
Illetve lecseréltem ezt a szőnyeget.

Első nekifutásra igen rosszul állt hozzá a derékszögű vonalzó a szőnyeg puha
széléhez, de miután odatettem a hosszú lécet, azonnal megszűnt a probléma.

Na most ezt a szőnyegpadló hátára felvázolt műszaki rajzot elnézve, azt kellett
megállapítsam, hogy valószínűleg én vagyok a világon az egyetlen marha, aki
az adott feladatot ekként oldotta meg. Mert ugye egy kicsit is értelmes ember
rátette volna a bútort a szőnyegre, majd csak úgy egyszerűen körberajzolja...

Lényeg a lényeg, eddig jó vagyok!
Csak el ne bízzam magam!

No de mégis mi baj történhetne?

Már persze azon kívül, hogy valami marha (természetesen ismét
magamat emlegetem) eldugta előlem a sziloplasztos tubust.

Bekentem a felületeket a ragasztóként felhasználni kívánt sziloplaszttal.

Majd szomorúan állapítottam meg, hogy a Tesco gazdaságos tubushoz
nem jár zárókupak. Ennél nagyobb bajom persze sose legyen...

Na most ahogy az előző mondatot kimondtam, onnantól számítva mindössze két
percre volt hozzá szükségem, hogy megtaláljam a leszabott szőnyegdarabokat.
Mert ugye valami marha (hogy folyton elárulom a nevem...) barna
háttér elé tette le őket. No de ha már megvannak,
akkor már nem jöhet semmi baj!

Már persze attól az apróságtól eltekintve, hogy valami marha (nincs nekem valami
másik nevem?) az előbb nem a bútorok alját, hanem a tetejét maszatolta össze
azzal a k*rva sziloplaszttal. Még tiszta szerencse, hogy az egyik elektrolistás
varázsló kolléga megosztotta a titkot, miszerint a sziloplaszt nitrohígítóval
oldható, illetve hígítható, természetesen csak még folyós állagú korában.
Mondjuk ráment az akcióra 6 porrongyom, de végül sikerült letolnom
a bútorlapokról a fölös ragasztót. Mivel van még a tartályban bőven,
így most újra az jön, hogy összemaszatolom a bútorok immáron alját.

Csak ugye az a barom, akit folyton emlegetek, na az már megint azzal
(illetve velem) szórakozott, hogy eldugta a sziloplasztos tubust.
Komolyan mondom, ha nem rólam lenne szó, már
rég összevesztünk volna!

Na most a jó! Miután a szőnyegpadlókat ráillesztettem a ragasztós felületre, azon
kezdtem el törni a fejem, hogy mit tegyek rájuk súlynak. Kezdetben az volt
a tervem, hogy így maradnak, csak rájuk teszek keresztben egy
bútorlapot, majd arra valami nehezet.

Mely agyatlanságot szerencsére lecseréltem a létező legegyszerűbb megoldásra, ami
abban merült ki, hogy magukat a bútorokat tettem rá a ragasztásra nehezéknek.

Kisvártatva betologattam a fiókokat a helyükre. Egyrészt ezzel is nehezebb a bútor,
vagyis jobban nyomja a ragasztást, másrészt pedig míg szárad sem bukdácsolok
a szanaszéjjel heverő fiókokban. A kesztyűk természetesen nem a súlyuk,
hanem a helyfoglalásuk miatt kerültek a fiókba. Bár ez utóbbi akcióm
helyessége elsőre talán nehezen látható be, de mindjárt megváltozik
a helyzet ha elárulom, hogy a kesztyűáthelyezés eredményeképp három
eddig különálló kisvödröt sikerült újra egymásba tolnom. Na most ahogy itt
álltam, egyszer csak nekiment valami a lábamnak. Komolyan mondom,
hogy egy pillanatra megállt bennem az ütő! Azt mondjuk tudom,
hogy egér jár a pincében, de az ilyet azért nem csinál.

Mármint olyat, hogy nekilök a lábamnak egy ingtag bútorlapot.

Az előző kép készülte óta eltelt egy nap. Ahogy a pince előtt ácsorogtam, egyszer
csak odaszóltam a polcból kilógó szegélyléceknek, hogy megvagytok!
No nem mintha eddig nem tudtam volna, hogy ott vannak...

Most meg ugye itt, hogy jól átlássam a készletet.

A darabka sajtot az egérnek hoztam. Azért nincs betéve a csapdába, mert egyrészt
abból volt olyan ügyes és kiszedte, másrészt pedig beleevett a marhája (na ugye,
hogy nem vagyok egyedül) a patkányméregbe. Szóval ha elviszi innen a sajtot,
akkor még él. Ennek mondjuk ellentmond a tegnapi napon
a pincében terjengő erőteljes egérszag.

Ez a küszöb annyira randa, hogy mikor csak meglátom, olyankor
mindig megígérem neki, hogy egyszer rendbe fogom hozni.

Csak ugye ezzel az aprónak épp nem nevezhető hibával nem nagyon lehet mit
kezdeni. Még akkor úsznám meg a legegyszerűebben, ha szétszedném az
egészet, majd leraknék helyette, vagy legalább a felső lapja helyett
egy új küszöblécet. Ez amúgy már itt is van valahol, csak
még nem döntöttem el, hogy ide kerül-e beépítésre,
vagy az innen balra található sárga ajtóhoz,
aminek már szintén rettenetesen
cefetül néz ki a küszöbe.

Na most amit a küszöbbel ellentétben mindenképp ma fogok kiigazítani, az
a laminált padló és a fal, vagy épp küszöb, illetve polcok alja közötti rés.

Mire rájöttem, hogy úgy jártam volna jobban, ha beszabok a beugróba egy
a résnek megfelelő vastagságú lécet, na addigra már rég itt tartottam. Már
úgy értem, hogy a képek alatti szövegek írásánál. Persze aki van akkora
marha (na, már megint elárultam (a nem is annyira) titkos nevem),
hogy nem gondolja át rendesen a dolgokat, az meg is érdemli!

Az elsőnek kiválasztott szegélyléc mindössze 5 milliméterrel volt
hosszabb, mint a rendelkezésre álló, illetve kitöltésre váró
hely. Mondjuk így a jobb, és nem úgy, ha rövidebb.

Mivel újra nekiállt kattogni a jobb vállam (milyen lehet akkor a rosszabb),
ezért úgy döntöttem, hogy egy kissé megmozgatom a kézifűrésszel.

Ez itt túl nagy résnek bizonyult ahhoz, hogy a szegélyléc eltakarja.

Szerencsére még találtam egy alkalmas méretű darabkát
ebből a színből, de már csak a tűzifának valók között.

Miközben a szegélylécet fűrészeltem, egyszer csak felmerült bennem a kérdés:
Ha ennyire rázom a munkapadot, akkor miért nem esnek le róla a dolgok?
Mire fel a következő másodpercben lehullott róla az egész miskulancia.

Ezeket a maradványokat azért toltam félre, hogy majd be tudjam dugni a sarokig
a maradék szegélylécet. A maradékot úgy értem, hogy ránézésre nincs annyi,
hogy beérjen az anyag teljesen a sarokig. Illetve érni beérne, de az egyik
lécnek teljesen más a formája, mint a többinek. Akkor meg már
inkább legyen rövidebb, mint csúfosan felemás.

Na most ahogy én az ilyesmit máshol láttam, annak alapján azt kell mondjam,
hogy nincs semmi szégyenkeznivalóm. Gondolkodnivalóm viszont van!

Mármint azon kell agyalnom, hogy abba a résbe mégis miféle fadarab illik.

Bár feladta a leckét, és bevallom őszintén, hogy csak másodjára sikerült helyesen
felvázolnom az átfűrészelendő vonalakat a szegélylécre, de végül azért sikerült.

Mivel elszámoltam magam, s még maradt léc,
így most pakolhatom ki az egész sarkot.

Na most nem az a kérdés, hogy miféle cifra végű lécdarab illeszkedik ahhoz
az íves gerendához ott balra, hanem az, hogy miért nem vágtam
le az előbb a már felcsavarozott léc végét egyenesre.

Mondjuk semmiből sem tartott leszedni, de akkor is dupla munka volt.

Aztán ahogy itt álltam és nézegettem a művem, egyszer csak kezdtem úgy érezni,
hogy tényleg nem vagyok normális. Már úgy értem azért, mert ha így haladok,
a végén még szebb lesz ez a fáspince, mint ahogy a szobám kinéz.
Mondjuk azt az állagot azért nem nehéz überelni...

Na most a következő projekt kivitelezéséhez előbb még vissza
kell pakolnom a sarokba ezeket az onnan elrámolt dolgokat.

Ez mondjuk egy kifejezetten jó ötlet volt! És ezt egészen addig
a pillanatig így fogom gondolni, míg csak óvatlanul odébb
nem mozdítom a fadarabokkal feltöltött aljú hokedlit.

Mivel a hely felszabadult a bútorlapok nyomása alól, mielőtt még vissza találnák
foglalni, gyorsan aprítottam egy kevéske tűzifát. Ez egyben teszt is volt, hogy
van-e már akkora hely, hogy ezt kényelmesen megtehessem. Na most ha
kényelmesen épp nem is, de azért már bőven odafértem a feladathoz.
Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei évre ezennel ünnepélyesen
véget is vetek a bútorlap felhasználás célzatú projecteknek.
Esetleg leszabom a trafóknak szánt polcot, és / vagy az ide
a hátam mögötti polcba szánt fiókokat, de aztán tényleg annyi!

Illetve akad még itt egy apróság, melyről kevés híján sikerült újra megfelejtkeznem.
Hogy miért pakoltam ki újra a fiókokat a helyükről? Nos azért, mert a minap
elfelejtettem hozzácsavarozni a hátlapokat a polclapokhoz. Ha ez így
marad, akkor a belökdösött fiókok előbb vagy utóbb, de biztosan
lelökik a bútorról a hátlapot, hiszen az most csak szögelve van.

No de mit nekem újra rumliba borítani a pincét, pusztán négy csavar kedvéért...

Na most a körben végig felszögelés (ez mondjuk már eleve megvolt), illetve
a minden plusz polclapba betekert csavar (vagyis ezek négyen vannak),
az már olyan fokú biztonságot ad, hogy míg élek nem
fog leesni a helyéről a hátlap!

Bár lett volna itt még néhány dolog, de azokat már
szerencsére sikerült a fejemből kivernem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.