Orionette táskarádió hangszórója
(mert zörgött)

Ismét ezzel a polccal szemezek. No persze szó nincs róla, hogy a látható részeivel
kezdenék végre valamit, hanem éppen, hogy azokkal amelyek nem láthatóak.

Mert ugye ha látszani nem is látszanak olyan látványosan, mint mondjuk a magnóim
vagy a rádióim, de attól még ugyanúgy nyomasztólag hatnak a polc tetejére zsúfolt
hangszóróim. Már úgy értem, hogy a szétszedetlenségük. A google szerint ez a
szó helyes, azonban nem ad rá egyetlen találatot sem, ugyanis én vagyok az
első aki leírtam. Mondjuk ha lassan is, de azért már fogyásnak indultak
innen a hangszórók. Hogy ez a fogyó tendencia nehogy a visszájára
forduljon, időnként leszedek közülük egy-egy darabot és elbontom.

Az "egy-egy darabot" úgy kell érteni, hogy most például ezt, valamint egy szintén
beteges orosz kishangszórót, ami az asztalig már le sem jutott, mert azt sikerült
útközben elveszítenem. Mondjuk két méter távolságon bármi előfordulhat.
Pláne nálam! Mert ha az megeshetett, hogy ez az amúgy egy Orionette
táskarádióból megmaradt hangszóró több mint tíz éve várja a polcon,
hogy végre belenézzek, akkor itt aztán már tényleg bármi lehetséges.

Szó sincs róla, hogy a hangszóróból áradó kellemetlen tónusú hang az erősítő
torzítása lenne, hiszen a QUAD405-ös végfoknak ez egyrészt nem szokása,
másrészt ilyen csekélyke kimeneti teljesítmény esetén még csak a már
eleve nulla közeli torzítású "A" osztályú végfok jár benne. Szóval ez
a zörgés, ez bizony a hangszóróból ered. Egyrészt éppen ezért lett
félrerakva (mármint azért, hogy majd idővel belenézhessünk),
másrészt egyszer csak elfogyott a valaha őt körülölelő rádió.

Mint azt a múltkor, még a BRG M4a Koncert magnó hangszórójának boncolásakor
megemlítettem, vannak olyan hangszórók (mint például ez is) melyekről a membrán
környékének piszkálása nélkül is leszerelhető a mágnes. Csak kitekerem innen ezt a
három csavart, leveszem a mágneskört, és már ott is lesz a szemünk előtt
a lengőcséve az ő valószínűleg széthullott tekercselésével.

Bár belenéztem a rádióról szóló cikkbe, de nem jöttem rá, hogy mihez is csatlakozik
pontosan ez a műszaki részlet. Valószínűleg a nyáklapot támasztotta meg alulról.

A hangszóró peremén körbefutó filccsíkot megette valami állat.

Gondolom az elkövető valami idetévedt apró bogárka lehetett, ami unalmában nem
csak az ízletes filcbe, de több helyen még a membrán anyagába is belekóstolt.

Ez a kép azért ilyen lehetetlen tájolású, mert csak így sikerült megmutatnom
a membrán egyenetlenségét. Már úgy értem, hogy a jobb oldalon látható
különös árnyékkal, ami a membrán púposodását hivatott megmutatni.

Vajon miért lett ilyen hatalmas átmérőjű a más színű rész? Szétkúszott benne
a ragasztó? Vagy direkt lett szétmázgálva, hogy erősítse a membránt?

A lengőcséve felől érkező merev huzal, és a membrántól a forrasztópontokig tartó
valószínűtlenül hajlékony között nem forrasztott a kötés (nem látszik rajta ón),
hanem csak úgy egyszerűen össze lett tekerve. Mondjuk szó se róla, nem
ezen részlet körül van a hiba, csak valahogy akkor is olyan fura.

Most, hogy így alaposabban ránéztem, akarom mondani odahallgattam,
azt kellett megállapítsam, hogy ezt a hibajelenséget valószínűleg nem
a tekercselés meneteinek a lengőcsévéről történő lecsúszása, hanem
inkább csak valamiféle elvetemedés, vagy épp némi rozsda okozza.

Mire észbe kaptam, már lent is volt a hangszóróról a mágnes. A bal oldali az. Amit
jobbra látunk, az már csak puszta vas, ami a mágneses erővonalak vezetésére
szolgál. Maga a mágnes amúgy igen gyenge, még a saját súlyát is
alig bírja megtartani az asztali lámpám vasán.

Jobbra a kitekert három csavar, míg balra a mágneses körből kikopogtatott
nem kevés rozsdapor látható. Mint az a három körből sejthető,
háromszor koppantottam oda a hangszórót a papírhoz.

Na most ha innen hullik a rozsda, az már régen rossz! Ami talán még a rozsdánál
is nagyobb baj, az a lengőcséve lyukban történő ferde elhelyezkedése.
Úgy tíz óra magasságában konkrétan ráfekszik a cséve a vasra.

Úgy gondoltam, hogy majd a csavarhúzó végével óvatosan megtolva,
apránként fogom kifeszegetni a hangszóró közepéből a porvédőt.

Mármint ezt. Aztán várakozásaimmal ellentétben épp csak hozzáértem a másik
oldalról, mire fel egyből ki is esett. Vagyis nem sok minden tartotta a helyén.

Ezekre a vastagabb és persze keményebb papírcsíkokra mint távtartó lesz szükség.

Mint az a képen látható, kiékeltem velük oldalról a lengőcsévét, hogy egyenesen
álljon a résben. No persze ha kihúzom a papírcsíkokat, akkor menten vissza is
ugrik a cséve a korábban mutatott csálé pozíciójába. Hogy a membránt
meglazítsam, majd újra visszakeményítsem, csak persze már
a helyes pozícióban, azt találtam ki, hogy indításképp
benedvesítem a membránt, majd megszárítom.

Bedugtam a csapba a dugót, rátettem a hangszórót, majd eresztettem rá egy
kevéske vizet. A keveset úgy kell érteni, hogy épp csak annyit, hogy
a lengőcsévéhez már ne jusson belőle. Mikor mindezekkel
megvoltam, kiemeltem a vízből a hangszórót.

Majd szomorúan konstatáltam, hogy ennek a membránnak annyi. Semmiféle
erőltetés sem érte, mégis megadta magát. Na most a vizes papír, bár
lágy, de attól még korántsem annyira szakadékony, mint
amilyennek ez az elérett anyag mutatkozott.

Minek okán rövid úton a szemetesben végezte.

Mondjuk nem valami dús a zsákmány...

Végül ha esetleg valaki nem tudta volna, akkor elárulom, hogy
a mágnesben a három vájat a felfüggesztő csavarok helye.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.