A kézi hajlakkszóró pisztoly valahol a pincében van, és azt egészen addig nincs értelme megmutatni, míg csak nem csinálok vele valamit, ami ugye egyértelműen valaminek a lefestése lenne.
   A kicsi, egy ceruzaelemes elemlámpával egyrészt az a baj, hogy fogalmam sincs róla, hogy jelenleg merrefelé állomásozik, másrészt abban (már csak az egy szem elem miatt is) elektronika is van, amit meg kellene gyógyítanom.
   A kieséses verseny a hangszóróknak úgy zajlana, hogy levinném a pincébe a teljesítmény kimenetű hanggenerátort, és ami hangszóró az 5 hertzes szinuszos meghajtásra súrlódó hangot ad, azt mind kivágnám a kukába. Ehhez persze az kellene, hogy üres legyen odalent az asztal.
   A kis bottelepes elemlámpa azzal adta fel a leckét, hogy ráment vagy 10 percem, mire végül sikerült megállapítanom, hogy szerintem nekem olyanom nincs. Mármint úgy, hogy beleolvastam abba a cikkbe, amiben megemlítettem.
   A kisebbik vásárolt frekvenciamérő című tétel szintén feladta a leckét, mert bár van néhány olyan frekvenciamérő, amit vettem, de csak úgy egyszerűen olvasva a szöveget, nem jöttem rá, hogy melyik az. Amúgy valószínűleg arról van szó, amit egy ionizátor dobozába építettem be, és már több évtizede kiment benne a jelet fogadó IC, amiből persze már rég vettem másikat, csak még nem szereltem be.

   Amúgy az igazi indíttatásom tulajdonképpen nem az volt, hogy a kicsi kapcsolós doboz szerepelt a megemlítős listán, hanem az, hogy az asztali telefonom jobb alsó gombja újra bemondta az unalmast. Nem arról van szó, hogy kéne ide valaki, aki ért a telefonokhoz (ez lennék ugye én), hanem arról, hogy akkora rend kéne, hogy mikor keresek egy apró nyomógombot, akkor lehetőleg ne kelljen érte tűvé tennem az egész lakást. Most ugyanis van a hátam mögötti szekrény tetején egy kisebb és egy nagyobb kapcsolókat tartalmazó doboz, lentebb egy hosszúkás papírfiók az egészen kicsi kapcsolóknak (ennek tartalmáról szól ez a mostani cikk), ezekkel ellentétben a pincében viszont már nem tudom, hogy mi van. Egy kávésüveg ugyan dereng az asztalra szerelt pulton, amiben mintha apró kapcsolók lennének, de az alkatrészek szétválogatása után szerintem odalent sokkal több kapcsolónak kellene lennie. Az persze lehet, hogy van is, csakhogy jelenleg nem férek hozzá ahhoz a polchoz, ahol a már szétválogatott alkatrészeket tartom, átlátszó IKEA dobozokban, mert ugye amekkora marha vagyok, már megint elépakoltam. Odébb tenni néhány apróságot persze nem lenne gond, csakhogy nem apróságok vannak útban. Illetve apróságok, de úgy kb. derékmagasságig feltornyozva. Még ha odébb is tolnám őket (mármint az útban lévő lomokat), azzal sem érnék semmit, ugyanis a pincei asztal jelenleg olyan szinten foglalt, hogy azon teljesen esélytelen vagyok dobozokat kiborogatni.
   Vagyis ez a mai, ez nagyon úgy nézett ki, hogy már megint egy olyan projekt lesz, amit most, konkrétan 2020-05-30 megkezdek, aztán ki tudja mikor fogok befejezni, de legalább idáig megírtam ezt a cikket, hogy legalább ezzel a rövidke felvezetéssel meglegyek. Ezt úgy kell érteni, hogy kezdetben még úgy volt, hogy a jelen cikk keretében fogom az összes kapcsolós dobozom tartalmát újraválogatni, de ezt a tervemet aztán - a túl nagy íve miatt - játszi könnyedséggel feladtam.

   Épp mint ahogy azt a másikat is, hogy ma innen legalább egy tételt elvegyek. Amúgy el akartam venni, azonban nem sikerült csalnom a fényképezővel (mármint annak az egyszerű áthelyezésével), annak ugyanis megígértem, hogy egészen addig nem nyúlok hozzá, míg csak elő nem kerül az optikáját védő kupak, valamint a gép vállpántja is, ami a minap szőrén-szálán eltűnt. Egy kicsit ugyan rezgett a léc, hogy belecsapok a panelek elbontásába, csak annak most még nem lenne értelme, mert várhatóan jön még hozzájuk néhány újabb.

   Bár a jelfogó meghúzási időmérőkről tudtam, hogy semmi kedvem sincs hozzájuk, de hogy a PDA-hoz sincs, az már komolyan meglepett, de csak mert a minap annak is megígértem, hogy úgy, de tényleg úgy beleműtök az agyába...

   Ha elvenném a doboz tetejéről az alumínium membrános hangszórót, akkor hozzáférnék végre a Harkov villanyborotvákhoz. A jelen két tétel elpusztításában az lenne az okosság, hogy ha nem a PDA lesz előbb szétszedve, akkor ezzel a két tétellel is fel tudnék szabadítani egy átlátszó dobozt, amibe azok az alkatrészek kerülhetnének, melyeket majd a panelekből bontok ki.
   Mikor már tényleg nagyon elegem van a még mind a mai napig "minden mindennel összefügg" állapotból, olyankor szoktam mérgemben elvonulni a pincébe barkácsolni.

   Most mondjuk nem azért mentem, csak gondoltam visszateszem a helyére azt a vastömböt, ami a minap kellett az ágyamhoz. Hogy miért volt rá szükség, azt majd az apró elmaradások a lakásban 7 című projektem keretében árulom el.

   Az annyira jó, hogy ebben, vagyis a fáspincében már egyre több mindennek van saját helye, hogy arra, ahányszor csak erre járok, és persze megtalálok valamit, mindig rácsodálkozok.

   Azt mondjuk már kevésbé érzem helyes útnak, hogy egyre újabb és újabb, természetesen a szétszedtem projekt keretében bemutatandó tárgyakkal borítom fel az egyszer már nagy nehezen kialakított rendet. Annak persze nehéz ellenállni, hogy behozzak az utcavégi szelektív gyűjtő mellől mondjuk egy lapostévét, hiszen az szerepel a mai cikkben is mutatott táblázatban, majd odategyem az előtérbe a polcra. Már csak azért is, mert a szobai tévét nem szeretném szétszedni, ezért meg ugye nem kár. Épp mint ahogy az irodagépből kiszedett fióknak támasztott LCD monitorért sem, amire nagyon úgy néz ki, hogy egy csehszlovák légpisztollyal fogok lövöldözni.

   Az asztalon csak azért van ilyen hatalmas hely (mármint az akciókamera és a csipeszes lámpa között, mert a minap sikerült innen elajándékoznom a kézszárítót. Az értelmes sorrend persze az lenne, ha előbb a koszos elejűt, aztán a három kicsi videót bontanám el, mert akkor sokkal gyorsabban lenne hely, mint úgy, ha az apróságokkal foglalkozok. No de törődöm is én ezzel...

   Mikor olyan elképesztően bonyolult ügyeim vannak, minthogy ebben a pincei kapcsolós dobozban - számomra érthetetlen módon - egyetlen apró kapcsoló sincs, csak jó nagyok. Vagy különtettem őket, vagy már eleve valahol máshol vannak, esetleg már csak voltak.

   Az biztos, hogy régebben volt itt egy üveg, amibe az apró kapcsolókat szórtam, de most egyrészt nincs, másrészt ugye esélyem se nagyon van megnézni, hogy mégis mi lehet a hátsóbb üvegekben.

   Mármint a földre pakolt lomoktól, mely rakásba a múltkor, az előkészítés az anyagok szétválogatásához 3 című, szokásos módon elhúzódó projektem kapcsán már komolyan beleromboltam, csak ugye ennek még szinte semmi látszatja sincs. Ezért ígértem meg magamnak, hogy valamelyik következő cikkem a balra lent látható monitorról fog szólni. Mondjuk ha azt elveszem, akkor egyrészt még mindig nehéz lenne belépnem a polc elé, és még letenni sem volna hova a dobozt (mármint az asztalra), de csak el kell kezdenem valahol.
   Mikor a rémes látvány hatására kiíródott az arcomra, hogy ezzel a rettenetes rendrakással valószínűleg sosem leszek meg, majd az égre emeltem a tekintetem (ez a pincében mondjuk olyan nagyon azért nem sikerült), valami egészen furcsát vettem észre.

   Mégpedig azt a hatalmas rést. Mikor már épp kezdtem volna neki örülni, hogy beledughatok valamit, amiről aztán persze nyugodtan megfelejtkezhetek, egyből kiderült, hogy nem.

   Illetve tulajdonképpen de, de sajnos csak arról van szó, hogy a minap levettem a dobozok tetejéről azt a fekete műbőr bőröndöt, mi amúgy egy szeizmográf. Erre amúgy nem mernék megesküdni (mármint a bőrönd tartalmára), arra azonban igen, hogy ezzel a felütéssel kaptam a raktárostól.

   Az ócska bicikli vázáról a maradék használható alkatrészeket valószínűleg az apró pincei elmaradások 10 című projektem keretében fogom leszedni, aztán megy a váz a vasgyűjtőknek. Már a mögötte elterülő vékony lemezek elhelyezésére is van egy nagyszerű tervem, csak az bonyolult, mert ahhoz, hogy be tudjam tolni a főképp apróbb elektronikákat tartalmazó szekrény és a fal közé, ahhoz előbb még el kellene onnan pakolnom egy csomó dobozt. Szóval lesz itt rend, csak ahogy azt nálam már csak szokta, rettenetesen lassan alakul.

   Mikor kimentem a ház elé, mégpedig visszahúzni a helyére a kukát, egy adag a kapugombra gumizott levél fogadott. Ez egy érdekes megoldása a kézbesítésnek, de most legalább minden számla ehhez a házhoz tartozott.

   Hogy nem most fogom az összes kapcsolós dobozom tartalmát újraválogatni, az azért fáj, mert épp van a tűzifás szekrényben néhány olyan papír, amiből plusz betétdobozokat tudnék hajtogatni a kapcsolós dobozokba. Ezt persze előre is megtehetném, csak így ugye nincs mi alapján még csak megsaccolnom se, hogy mégis mekkorák legyenek a belső dobozok.

   Ezek az úgymond tologatós kapcsolóim, melyekből egész jól el vagyok eresztve. Az persze lehet, hogy ez már mind, mert valamikor korábban kiszedegettem őket a kisebb kapcsolókat tartalmazó dobozból, de erre már tényleg nem emlékszem.

   Részemről annyira szeretem, mikor ekkora lesz a kupi, pedig én tulajdonképpen csak a telefonomban szerettem volna kicserélni egy beteg nyomógombot, amiből persze még egyetlen darabot sem találtam...

   Cserébe találtam az amúgy zacskóban tartott mikrokapcsolók és érintkezők közé való négy újabb egyedet, de nem találtam egyetlen valóban kicsi mikrokapcsolót sem. Mármint annyira kicsit, ami mondjuk az egerekben szokott lenni, pedig biztos vagyok benne, hogy már bontottam szét egeret is. Vagyis kell legyen valahol még egy doboznyi apró kapcsoló.

   Ezeket azért nem tudom betenni a nyomógombos dobozomba, mert tudtommal nincs. Mármint nyomógombok feliratú dobozom. Egy fiókom ugyan van, de abban a nyomógomboknak csak a gomb részét tartom, az elektromosakat nem. Épp az ilyen apróságoknak jönne jól, ha vagy bezacskóznám őket, vagy legalább külön dobozokba kerülnének, vagy a nagy dobozon belül egy kicsibe. Mondjuk amennyi nyomógombot én évente elhasználok, igazán nincs értelme velük előre fáradni...

   Ezekből a kapcsolókból viszont volt már, hogy jó sokat beépítettem. Ilyenek vannak mondjuk a woblerben, meg a frekvenciamérőben, meg a zanza tévében, valamint a labortápomban is. Ezekkel azért nagyon kényelmes dolgozni, mert csak egy kerek lyuk kell nekik, aztán már lehet is őket beledrótozni az áramkörbe.

   Ezek pedig azok a nyomkodós kapcsolók, melyeket zömükben modemekből termeltem ki. Amúgy nem ez volt a cél, hanem azt hiszem a LED-ek, de erre a rengeteg idő eltelte miatt már nem mernék megesküdni.

   Ezek azért jók, mert egyrészt sok van belőlük, és azt szeretem, másrészt a panel széléből kilógatva, csak egy pontosan eltalált pozíciójú lyuk kell nekik az előlapba. Hogy aztán lesz-e belőlük valami, vagy majd a lomtalanítók viszik el őket, arra a kérdésre az idő fogja megadni a választ. Már úgy értem, ha élek addig, akkor akár még újra is hasznosíthatom őket.

   Az egyszerűen nonszensz, hogy az összes kicsi kapcsolót megtekintve (már ha nincs belőlük valahol máshol is), csak egy, azaz egyetlen egy olyan nyomógombot sikerült találnom, ami legalább egy kicsit hasonlít ahhoz, mint amilyen típus a telefonban van. Hogy milyen van benne, azt amúgy abból a cikkből lestem ki, mikor két ilyen telefonból csináltam egyet.
   Mindeközben azt a kis fehér dobozt többször is megrázva, mindig azt mondtam rá, hogy abban vannak a békagombok. (a békagomb egy apró rugózó lemez, ami mint a vásári játékbéka, megnyomásra pattan egyet)

   Erre fel ezek voltak a dobozban. Egyrészt nem morgok, mert a keresésük közben - csak úgy mellékesen - elkészült egy felsorolós cikk. (mármint ez, amit éppen olvasol) Másrészt morgok, mert olyan egyszerűen nincs, hogy ez legyen az összes ilyenforma nyomógombom. Ennél szerintem bőven többet szedtem ki már csak az általam elpusztított videókból is.

   Ha csak egy olyan akad, ami jó lesz a telefonba, már jó vagyok! Mondtam ki boldogan, majd nézegettem a nyomógombokat tartalmazó apró kerek orvosságos dobozt a polcomon, ha hetekig ugyan nem is, de hosszú napokig biztosan.