Íme az egyes számú probléma. Mármint az, hogy a tápegységem előtt ücsörgő tartalék akkuk egyrészt útban vannak mikor bedugom a tápba a banándugókat, másrészt pedig folyton szétgurulykáznak. Ez persze egy halálosan nagy probléma, mondhatni együtt lehet vele élni. Csakhogy nem is egy megoldhatatlan feladat, mivel mindenem megvan hozzá, ami csak kell. Ráadásul olyan meleg van, hogy kénytelen vagyok lemenni a fáspincébe hűsölni. Ha meg már úgyis ott vagyok, akkor igazán csinálhatnék is valami hasznosat.

   Befogtam a kelleténél hosszabb fadarabot a munkapadba, majd levágtam belőle a körfűrésszel a két szükséges darabot. Egy igen érdekes jelenség volt, hogy miután áttoltam az anyagon a körfűrészt, az (mármint a fa) továbbra is egyben maradt. Aztán persze gyorsan rájöttem, hogy a körfűrész tárcsája nem lóg ki a gépből öt centire s így nem vágta át teljes mértékben az anyagot. A maradék vékony részt kivégeztem kézifűrésszel, d így még mindig szebb (egyenesebb) felületet kaptam, mintha a dekopír fűrésszel dolgoztam volna.
   Amit a képen látunk, az már a csiszológép. Nem is tudtam, hogy milyen jó egy ilyen gép, míg anyukám haza nem hozta a telekről, mondván talált nekem egy ilyet a szerszámosban. Jó atyám - Isten nyugosztalja - mikor már tellett rá, mindenféle szerszámot összevásárolt, csak sajnos a kora miatt már nem igazán csinált velük semmit. Én (már amennyire tőlem telik) próbálok valami értelmes feladatot adni a gépeimnek, s egyben persze magamnak is. Na de dolgozzak csak szépen tovább!

   Azért írtam rá a fadarabra, hogy "így" (vagyis így kell nézni), mert a felülete nem valami szép, ez ugyanis egy valamiből bontott, egyszer már felhasznált anyag, amit a másik pincében találtam. Szeg és csavarnyomok is vannak rajta. Persze a felirat később el fog tűnni, mikor lefestem a fát, de addigra már nem is fog kelleni.

   Épp nagyban nézegettem a készülő akkutartómat, mikor is egyszer csak úgy döntöttem, hogy ne legyen már ennyire szögletes! Persze reszelgesse kerekre az éleket a rosseb, mikor van itthon flex.

   A famunka nagyjával olyan gyorsan elkészültem, hogy alig ment el vele valamicske idő. Az idő zöme valójában azzal telt el, hogy a viszonylagos helyszűke miatt folyton elkellett pakolnom az előszedett szerszámokat. Mennyivel egyszerűbb (és persze gyorsabb) lenne a munka mondjuk egy olyan műhelyben, ahol minden mindig folyton elől lehetne...
   No persze nem morgok, hiszen másnak még pincéje sincs, nemhogy ennyi szerszáma. Ellenben a problémái (gondolom) másoknak is ugyanezek. Vagy mások fiókban tartják az akkukat, s a törölközők sem az ajtóról lógnak? Vagy egyszerűen csak nem problémáznak az ilyen dolgokon? Ugyan ki tudja azt kérem...

   A törölközőtartó-távtartóját - mivel az egy fehér színű ajtóra kerül - fehérre festettem. Ez a fehér festék már olyan öreg, hogy alig bírtam átdöfni a jó fél centi vastag bőrt, ami a dobozban a megmaradt festék felett keletkezett. Sajnos miután már rákentem a fára, na csak akkor jutott eszembe, hogy mi van ha döglött? De szerencsére nem az.

   Egész éjjel nyitva volt az ablak s az enyhe huzatra rásegítendő járt a ventilátor. Sajnálatos módon, mivel kint sem hűlt le a levegő, ezért bent sem. Amit a képen látunk, azok a paradicsomjaim. Először úgy nézett ki, hogy semmi sem lesz belőlük, most meg már nem lehet tőlük kilátni az ablakon. Ezt persze csak azért írtam, mert először (hiszen már hosszú évek óta gurulnak szét az akkuim) úgy nézett ki, hogy az akkutartó fadarabból sem lesz semmi. És még mennyi ezzel megegyező státuszú tervem van...

   Addig-addig nézegettem a filcdarabokat, míg csak végül rá nem jöttem, hogy nekem tulajdonképpen nem is filcre, mint inkább gumira van szükségem. Még szerencse, hogy öntapadós gumi is akadt a dobozban. Mondjuk a dobozra eleve gumi van írva, nem pedig filc, de ettől ugye még bármi megeshet.

   Ellenben az akkusor a polcszéléről többé már nem eshet le! Egy kicsit ugyan krumpli, egy kicsit ugyan elnagyolt, de az enyém! Mikor már épp valami díszítésen gondolkodtam a nagyon üres elejére, hírtelen felindulásból, pláne még éppen idejében nyakon vágtam magam.

   Egy kicsit legalább feldobja az amúgy komor hangulatot a fenyőmintás fadarab. Egyszer múltkorjában, mikor már a sokadik fotó sem sikeredett egy tárgyról, akkor már majdnem ott tartottam, hogy varázsolok körbe valami legalább úgy nagyjából fényvisszaverő fehér drapériát, ami lehetne akár egy matt fehér lepedő is, majd ezen gondolat mentén haladtam tovább, s rájöttem (mondjuk nem volt nehéz, csak eddig valahogy nem tudatosult), hogy az asztalomon a pult fekete deszkából van. Na most ha lecserélném a márványos feketére laminált pozdorját világos fenyőre, már csak ettől is sokkalta világosabb volna az asztalomon!
   Be is szaladtam menten az OBI-ba, ott ugyanis igen szép fenyőanyagokat lehet kapni. Először igen fellelkesült hangulatban nézelődtem, majd kisvártatva lelohadt a téma iránti lelkesedésem, mikor az árakat is megláttam. Persze nem olyan sok az a pár tízezer forint, de akkor még ott van az átépítéssel járó munka is, melynek már csak a puszta elképzelésének hatására is úgy döntöttem, hogy ezt a fenyődeszkás átépítős projectet majd legközelebb. Már úgy értem, mikor legközelebb át kell szabnom valamiért az asztalt. Időnként veszek egy új (és persze egyre nagyobb) monitort, ami valami furcsa módon sosem akar beférni az asztalba a régi helyére.

   Nem elég, hogy én rugdosom, de már eleve szét van törve. Szóval az úgy volt, hogy épp bicikliztem hazafelé, s egyszer csak egy suhanó hangot hallottam, melyet egy tompa puffanás követett. Nem, nem én estem el! Az eset (illetve ez a hangfal) úgy esett, hogy valakinek nem tetszett, s egyszerűen kivágta szegényt az ablakon. Én meg ugye - mint minden lomok befogadója - nem tudtam ellenállni az égből elém pottyant kísértésnek.
   Szóval az úgy van, hogy szoktam színesíteni a cikkeket nem odaillő dolgokkal. (szokásos mellébeszélés esetének fennforgása) Ezekhez a kitérőkhöz természetesen vannak képek, esetenként képsorok is, csakhogy ezeket megtalálni... Mint például most azt a képet, amin az látszik, hogy ez a hangfalacska épp hever az avarban.

   Ezen kép fellelésére például ráment az időmből úgy jó fél óra. Miközben én az egymásra hagyingált helyrenevezetlen (ezen szeretnék változtatni) képek között turkáltam, addig ő egy "utcán talált fekete kishangfal" nevű mappában sunyított.
   Na erre a problémakörre részemről azt találtam ki, hogy akkora rendet fogok tenni, hogy még! Kiválogatom a képeket, helyrenevezem őket, majd írok hozzájuk egy html fájlt, hogy könnyebben megtaláljam amit keresek. Hogy ez lesz kész előbb, vagy a hangfal mögé építendő rádió? Na az egy jó kérdés!

   Először levettem a régi akasztósort, ami persze egyben az új is. Mindeközben a háttérben ott somolyog a Philips N4504-es magnó, ami egy a mainál sokkalta fiatalabb project. Már úgy értem, hogy míg a törölközők már több mint 40 éve lógnak az ajtón, addig a magnó még csak néhány éve ücsörög a polcon, pedig ha kipofoznám, akkor meg tudnám rajta hallgatni apukám régi szalagjait, melyeket aztán levihetnék a pincébe, majd a felszabaduló fiókba összehordhatnám a lakás különböző  távoli részein szétszórt tartalék izzókészletünket. Szóval azt akartam mondani,  hogy vannak igen bonyolult, egymással szövevényes módon összefüggő projectjeim is.

   Annyira fellelkesültem, no meg továbbra is meleg van, mely okból ma is le kellene mennem a pincébe hűsölni, hogy azt találtam ki, hogy mi lenne, ha a pendrive is egy fadarabban ülne. Ülhetne mellette például a kártyaolvasó is.