Farigcsálok - 47- Ablaküvegpótlás laminált padlóból
(meg egy kevéske bicikliszerelés)

Szomszédasszony már nem is mert rá megkérni, csak a semmibe révedve mormogta
az orra alatt, hogy majd csinálni kell valamit a pinceablakkal is, mert kiesett
belőle az üveg. Én persze már ennyiből is menten ráéreztem, hogy mint
ahogy a ház körüli annyi más feladatot, úgy majd ezt is nekem kell
elvégeznem. Kisétáltam a kertbe, leakasztottam a helyéről a hiányos
ablakot, majd lehoztam ide magam mellé a pincébe. No persze lehetett
volna úgy is, hogy leveszem róla a méretet (ez amúgy egy hete megtörtént),
majd a laminált padlóból leszabott üvegpótlékkal sétálok ki az ablakhoz. Na most
ahogy beléptem a pincébe, azonnal levertem a polc szélére valamikor hetekkel
(valójában persze még valamikor évekkel) ezelőtt odakészített lánckereket.

Na így kerül bicikli az ablakreparálós projectbe. A balta természetesen
csak nyomatékosításból van odakészítve, ha az alkatrészek
volnának oly bátrak, s mégsem azt akarnák, amit én.

Ha meg már amúgy is itt voltam, nekiálltam lecserélni a hátsó lánckerék csoportot is.
Ez ugyanis annyira el van kopva, hogy a két kisebbik lánckerekén képes megugrani
a lánc, ami azért nem semmi egy elváltozás! No meg felrakom mögé a küllővédőt.

Innen üzenném a biciklibolt eladójának, hogy az az átlátszó karika, az csak annyiban
univerzális, hogy méretileg stimmel. No de a felfüggesztése... Végül úgy sikerült
mégiscsak felvarázsolnom a helyére, hogy mind a négy kapaszkodókörmöt
levágtam róla, majd fúrtam rá hat lyukat, melyeken keresztüldugtam
három kábelkötözőt, melyek odafogják a lapocskát a küllőkhöz.
Ehhez képest minden más próbálkozás ferdén álláshoz vezetett.

Hogy mit keres a bicikli kereke a csiszolópadon? Na ez se valami egyszerű történet!
A bicajom váza országúti, a gumi viszont terep. Vagyis a vázban keskeny a hátsó
villa rése. Legalábbis a terepre való széles gumikhoz képest az. Maga a felni
ugyan nem üt, de a guminak van egy milliméternyi kóválygása. Na most
ennyi éppen elég is hozzá, hogy a gumi széle bármiféle beállítás mellett
hozzáérjen a vázhoz. Ugyan csak egy egészen kicsit, szóval alig érezni,
hogy fékezget, cserébe viszont zizeg, illetve ha épp olyanja van, akkor
csikorog. Mivel a gumi széléből kilógó részre nekem semmi szükségem,
mert ugye hol fordulok (döntök) én akkorát, hogy az a rész az út közelébe
kerüljön, ezért nekitoltam a kereket a smirglinek, és lecsiszoltam a széléről a
felesleget. Ez a jobbról balról mindössze egy-egy milliméter éppen elég volt
a boldogságomhoz. Mondjuk ez nem a fő, hanem a tartalék bicaj kereke, és
abba még bele sem próbáltam, de ez most így hirtelenjében nem is érdekelt.

Az viszont igen, hogy a fék beállítására szolgáló nagy átmérőjű, recézett szélű,
valamint bevágott oldalú hatos anya, na az meg folyamatosan azt játszotta,
hogy mikor épp olyanja volt, átlépett egy-egy menetet. Mivel ez nem
csak bosszantó volt, hanem a fékhatás csökkenése okán még
erősen veszélyes is, ezért befűrészeltem helyette egy
túlméretes, valószínűleg rézből készült anyát.

Miután a biciklinyűgök aktuális részétől megszabadultam,
besétálhattam végre a laminált padló gyűjteményemig.

Azért erre a háromra esett a választásom, merthogy ezeknek cakkosak a végei.
Ez mondjuk pont nem látszik, mert innen nézve a távolabbi végek a hibásak.

Mióta becsavarozhatóvá varázsoltam a régebbi fűrészgépem a munkapad alá, azóta
valahogy sokkalta lelkesebben állok neki olyan, amúgy eddig rendre elnapolt
feladatoknak, melyekhez sok, valamint persze szép egyenes vágás kell.
A pinceablakba szabandó üveghelyettesítő fadarab esetében az egyenesség,
az mondjuk annyira azért nem játszik, cserébe szép hosszúakat kell fűrészelnem.

Csak állok itt, taposom a kapcsolót, miközben tolom a pengének az anyagot.
Ez így annyira gyors, hogy eddig a fűrészelés volt a lassú, és a vonalak
felrajzolása gyors, most viszont már rövidebb idő alatt készülök el
a vágásokkal, mint amennyit a vonalak felrajzolásával tökölök.

Na most az, hogy a bal oldali lap hosszabb lenne a másik kettőnél,
na az nem szabási hiba, hanem az csak egy egyszerű optikai
csalódás, merthogy mindhárom fadarab egyforma méretű.

Miközben kezemben lóbázva hoztam befelé az ablakot az udvarról, kétszer is kiesett
belőle egy-egy fadarab. Most bezzeg, hogy útban vannak? Úgy ragaszkodnak
a helyükhöz, hogy nem is értem mi tartja őket ott. Mert gittelve nem voltak,
hanem csak odafeszített fadarabkák tartották a helyükön a farostlemezeket.

Mivel az amúgy méretpontos betéteknek eszük ágában sem volt belesimulni
a résekbe, ezért kénytelen voltam alaposan körbevakargászni a peremeket.

Na most lesz jó, csak még ki kell találnom valamit, amivel berögzítem őket.
A sziloplasztos tubus kiesett a körből, mert már nincs benne annyi anyag,
mint ami egy ekkora feladathoz kell. Ekkor belegondoltam, hogy
ugyan miért ne lehetne úgy, mint ahogy eddig is volt.

Mivel semmi hibát sem találtam a gondolatmenetben, ezért nekiálltam leszabni
a szükséges méretű fadarabokat. Az a formátlan léc, illetve eredetileg kettő,
az valaha a fürdőszoba ablakkeretének szegélye volt. Mivel már több
mint húsz éve állt a sarokba támasztva, szerintem épp itt volt
az ideje az újrahasznosulásnak. Szerintem szép feladat
lesz számukra, az amúgy vak pinceablak
fényének emelése.

Ezekkel a felaprított kieső darabokkal pedig majd a lakás hőmérsékletét fogom
megemelni egy hűvösebb napon. A múltkorihoz képest, ez már csak egy semmi
kis faaprítás volt. Meséltem? Nem? Mivel a szomszédasszony nem igazán tudott
mit kezdeni a párjától örökölt fadarabkészlettel, bár nem különösebben lelkesen,
de azért megígértem neki, hogy majd alkalomadtán felaprítom. No persze nem
a szomszédasszonyt, hanem csak a fadarabokat. Mivel korábban segítettem
kilomtalanítani a pincét, így volt némi rálátásom a felhalmozott fadarab
és bútorlap készletre. Na most az van, hogy én (legalábbis a magam
megítélése szerint) ritkán szoktam tévedni. De akkor nagyot!

Merthogy egész délután toltam az ipart, mire mindet akkorára sikerült darabolnom,
hogy beférjenek a cserépkályhába. Mire ezzel így meglettem, szét is esett
a kisebbik körfűrészem, amin a munka mennyisége, illetve a már
eleve lógó csapágy tükrében, nem volt mit csodálkozni.

Kész a bicaj, kész az ablak, kész a fűrészelés, elraktam a fadarabokat, és még össze
is takarítottam. Ugyan mi más is kellhetne még? (tettem fel magamnak a kérdést)

Még tiszta szerencse, hogy benéztem a pince mélyére, ahol is ott sunnyogott ez
az ablak. Na most az lehet, hogy innen nézve nem valami szép, csakhogy ez
lényegtelen, hiszen ez a belseje. Már úgy értem, hogy ez az oldala nem
igazán szokott látszani, mert el van barikádozva hőszigeteléssel.

Innen nézve pedig igenis, hogy szép!

Vagy ha az azért talán nem is, de mindenképp jobban mutat, mint ahogy előtte volt.

Már úgy értem így festés után, de még az üveg kitörése előtt.

Mivel kidöglött innen néhány tő büdöske, ezért ha már amúgy is lent
vagyok alapon, nekiálltam őket pótolni. Mondjuk ez a kertrészlet
sem igazán így nézett ki, mielőtt nekiálltam volna rendbe tenni.

Hanem valahogy így. Szóval ha lassan is, de azért haladok.

Aztán ahogy levittem a pincébe a kiürült palántás ládát, hát nem
kiszúrtam ezt a kipofozásra odakészített másik kereket? De!

Mivel amúgy is épp benne voltam a bicikliszerelésben, ezért ez a kerék is megkapta
a fogaskoszorú mögé való küllővédő tárcsáját. Bár ez nem látszik valami
számottevő minőségi ugrásnak, de azért mégiscsak egy újabb
bigyóval kevesebb, amit leverhetek a polc széléről.

Amúgy ennek a keréknek ez a baja. Ha tudtam volna, hogy mekkorát fogok szívni
ezekkel a lyukakkal, tuti, hogy nem vettem volna meg ezt a duplafalú kereket!
Ugyanis az van, hogy a felfújt belső képes belegyűrni a felniszalagot ezekbe
a lyukakba, majd a lyukba türemkedő belsőt kiszúrja mondjuk egy ilyen
sorja, mint ami ezen a képen is látható. Vagy csak úgy egyszerűen
kipukkad magától, mert ekkorát azért nem tud tágulni.

Mivel az előbb már a kezemben volt ez a kifogyóban
lévő tubus, gondoltam elhasználom a tartalmát.

Na most anyád férjen át ezen az eltömődött csövön, gondolta a sziloplaszt.
Rá is ment vagy öt percem, mire kipiszkáltam belőle a nyeles fúrómmal.

Na most az a nyilvánvaló kérdés, hogy mégis mivel fogom ezt, no meg a többi
ugyanilyen kiálló gumitruttyot szintbe szabni, az csak valamikor másnap
délelőtt, már úgy értem, hogy a képeket nézegetve merült fel bennem.

Ezt a dolgot majd még ki kell dolgoznom. Valószínűleg jobban jártam
volna, ha még melegében elmaszatolom a dolgot egy ronggyal.

Erre a kerékre szerintem tuti rá fogok lépni, mikor legközelebb
óvatlanul, illetve villanykapcsolás nélkül jövök be ide hátra.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.