Tévéfoci
(szovjet)

Olyan szépen elfogytak innen a hangszórók, hogy megígértem magamnak, miszerint
záros határidőn belül (hogy ne legyek túlzottan beszorítva, ez az idei évet jelenti)
feldolgozom a polcról az utolsó példányt, vagyis a gerjesztett hangszórót is.
Hogy aztán mégis odakeveredett elé a tévéfoci? Most mond már...

Mikor ezt a magnót megvettem, akkor még olyan tiszta volt, hogy még annyi por
sem volt rajta, mint az én Hi-Fi cuccaimon! Ennek ellenére természetesen
lemostam, hogy még az a kevés se legyen rajta. Mit ne mondjak,
ennek nem sok értelme volt. Illetve hol látszik már
ebből mára bármi is? Sehol...

Ezeken viszont igenis látszik, hogy a polc legtetején lakván,
igen ritkán került sor a letakarításukra. Na majd most!

Ha már takarítás, akkor az úgy van, hogy vagy hagyom a francba az egészet (ennek
eredményét épp az előbb láthattuk), vagy annyira belelendülök, hogy a végén
csak nézek, hogy hova is jutottam el pontosan. Most például a monitorom
mögötti polchoz, illetve irattartókhoz. Ha ezekben lenne egy kis hely,
akkor beléjük pakolhatnám az előző képen látható papírkupacot.

Ez itt ha nem is az érettségi (mert nekem olyanom sajnos nincs), de legalább
a gimnáziumi bizonyítványom. Hogy magyar nyelvből kettes vagyok, azt mindig
is tudtam. Ami viszont meglepő, az az angolból beírt jó, ami négyest jelent. Ekkora
nulla angol tudásra, mint ami nekem van, ezt a jegyet úgy sikerült elérnem, hogy
az osztálytársaim meggyőzték a tanárt, hogy nekem semmiképp sem szabad
kibuknom, mert mindig mindenkinek mindenhez viszek puskát. Ettől
persze még kibuktam, mert képtelen vagyok elviselni, hogy valami
olyat csináljak, ami nem megy. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne
próbálkoznék meg bármi újdonsággal, azonban ennyi idős koromra
már rég tudom, hogy - az esélytelenségem okán - mikor kell feladnom.

Mivel ide csak néhány hivatalos papírt sikerült besuvasztanom, a többit kénytelen
voltam újra a szobában elhelyezni. Néhány rozzantabb mappa esetében
nagyon rezgett a léc, hogy most már aztán tényleg kivágom,
de aztán mégiscsak megkegyelmeztem nekik.

Ezeknek viszont már nincs kegyelem! No nem azért, mert az utóbbi időben már
annyiszor ígértem meg nekik, hogy ki lesznek paterolva a sarokból, hanem
azért, mert mivel el vannak dugva, nem látom őket, nem szedődnek szét.

Arról már nem is beszélve, hogy kellett a helyük az úgynevezett irodai részlegnek.
Hogy aztán mennyi idő alatt fogom megszokni (már ha megszokom valaha
egyáltalán), hogy ezek a lomok a szokásos helyükhöz képest húsz
centivel bentebb kerültek, na arra magam is kíváncsi leszek.

Mint ahogy arra is, hogy ez a már igencsak régóta halogatott tömeg mikorra kerül
feldolgozásra. A diás doboz a diavetítőnk bemutatásához kell. A mellette látható
nagyobb diás dobozban a háttérben nagyban (jó, akkor csak kicsiben) készülő
monitor célú erősítőm alkatrészei hevernek. Aztán van még itt két Harkov
villanyborotva, egy napelemes kerti lámpás, valamint az alsó sorban két
érpár azonosítóhoz való jeladó. Ezen utóbbiak doboza az univerzális
jeladómhoz kell, mely elektronika kezdeménye szintén ott van az alsó
sorban, a középvonaltól kissé jobbra. Na most ahol viszont én vagyok, az
az elveszettség földje. Mivel az utóbbi időben többet gondolkodom (még ha
semmi jó se szokott belőle kisülni), mint csinálok valamit, így van esélyem
megvilágosodni olyan dolgokban, melyek ugyan már évek óta ott vannak
a szemem előtt, azonban eddig valahogy nem tűntek fel. Az egyik ilyen
dolog, hogy már több mint tíz éve mondogatom, hogy ha ezt vagy azt
a 10 vagy 20 dolgot szétszedem, összerakom, vagy csak egyszerűen
valahova el, akkor majd milyen jó lesz. Na most ehhez képest még
mindig, illetve azóta is folyamatosan ott tartok, hogy mint valami
megszállott mondogatom magamnak, hogy ha a 10 vagy 20 dolgot
végre szétszedem, vagy legalább elteszem onnan, ahol épp útban, vagy
szem előtt van, akkor majd milyen jó lesz. A jelen állapot szerint az
1.240. szétszedésnél tartok, de még mindig nem érzem úgy, hogy
most aztán milyen jó lett. De persze vannak már eredmények is.

Most például azt sikerült elérnem, hogy teljes felületében elfoglaltam a pulton
a korábban az irattartók elpakolásával létrehozott helyet. Mondjuk itt legalább
a szemem előtt vannak a kincseim, és ha vissza akarom tőlük szerezni a helyet
(márpedig én vissza akarom), akkor kénytelen leszek őket szépen egyesével
elbontani. Néha azt tervezgetem, hogy nem így, vagyis nem egyenként,
hanem nekiállok és zsinórban szétszedek egy adott pontról mindent,
aztán mikor erre már nagyon ráuntam (ez mostanában sajnos egyre
sűrűbben szokott előfordulni), akkor leülök a géphez, majd rendre
szétválogatom a képeket. Vagy ott van az a másik megoldásom,
miszerint tilos lenne hagynom ennyire felgyűlni a dolgaimat.

Az előszobában például most, hogy elérte a kupac teteje a kabátom alját, na most
érte el azt a küszöböt, hogy felkapom a lomjaim, és leviszem őket a pincébe.
Ilyenkor mindig megígérem a BEAG fülesnek, hogy ő lesz a következő,
mely kijelentésemen már mindketten csak somolygunk az orrunk alatt.
Na most a picében pakolászás közben azt találtam ki, hogy ma nem bent
a szobában, hanem a hallban fogok aludni. Oda nem süt be reggelente a nap,
minek hatására nem kelek fel hajnalban, jól kialszom magam, és akkor majd üdén
és lelkesen fogok nekiállni az asztalom pultjára halmozott rémes lomkupacnak.

Erre fel nem nyitva felejtettem a fürdőszoba ajtaját? De! Bevallom őszintén, hogy
eddig még sosem vettem észre, hogy a bojler fehér fényezése ilyen elképesztően
magas szinten képes tükrözni a nap sugarait. Most persze, hogy aludni
szerettem volna, akár délig, most persze egyből kiderült!

Ha már a napnál tartunk, ezek a balkon helyett a virágállványon őrizgetett
napraforgó palánták a távoli fény miatt úgy megnyúltak, hogy ha nem
csinálok velük valamit, akkor néhány napon belül ki fognak dőlni.

Már megint a pincében vagyok, mégpedig a polcosba tömködött cserepeknél és
a virágföldnél. Ez a szekrényke is mennyivel jobban mutat, mint a korábban
helyette bevetett maradvány hűtőgép. Itt aztán újra nekiálltam a szokásos
elfoglaltságomnak, ami abból áll, hogy alaposan körülnézek, majd szomorúan,
vagy épp ellenkezőleg, elégedettséggel konstatálom az adott ponton kialakult jó,
avagy rossz helyzetet. Mikor a már elkészült linóleumozást, fiókos szekrénykéket,
és még a kerekesített szerszámos ládát is megcsodáltam, egyszer csak eljutottam
oda, hogy hiányolni kezdtem a polcba való fiókos dobozt, a pincei szatyortartót,
a forrasztópadot, a fogtechnikusi maró tápegységét, mely hiányosságok,
illetve rám váró feladatok felsorolásának hatására úgy húztam
vissza a pincéből a lakásba, mint akit kilőttek!

No persze nem a szétszedési vágy hajtott, hiszen még ahhoz is két napnak kellett
eltelnie, hogy a Sokol 404-es táskarádió előtt ücsörgő cserép bejusson a szobába.

Az mondjuk igaz, hogy közben azért megcsináltam olyan dolgokat, mint
a főzés, takarítás, nagymosás, de ezen tevékenységeknek sajnos
semmiféle hatása sincs az asztalomra halmozott kuplerájra.

Meg ne kérdezd, hogy miért mindig a szoba közepén sarazok, mikor a pincében is
valóságos díszkivilágítás van, illetve eleve odalent volt a vödröcske, a virágföld,
illetve hamarost úgyis lekerül helyettük a palántázó tálca. Így szoktam és kész!

Mivel a napraforgók napok múlva sem álltak fel, kénytelen voltam őket kikarózni.
Amit a jobb oldali ládában látunk, azok a paradicsom palántáim. Már több mint
egy hónapja ebben az "úgysem növök nagyobbra" állapotban tengődnek. Ebből
szerintem megint az lesz, hogy veszek helyettük a piacon olyanokat, amik élnek.

Már majdnem úgy volt, hogy mivel az van balról elsőnek,
no meg felül is, ezért a gerjesztett hangszóró következik.

Csak aztán leesett róla a papírszegély, ami valami érthetetlen
okból eliminálta az iránta érzett boncolási vágyamat.

Na így került végül az asztalomra ez a doboz. Megjegyzem ezt a tévéfocit még
valamikor a 90-es években vettem, mégpedig újonnan, a Maglódi úti piacon.
A szovjetunió széthullása után, ami csak mozdítható, illetve a vándorárusok
reményei szerint eladható volt, azt keleti testvéreink mind idehordták! Tőlük
van a kisebbik és a nagyobbik szkópom, a fordulatszám szabályzós ventilátor,
a nagyobbik körfűrész, de vettem szovjet Miniplex fúrót, radardetektort,
és még GM számlálót is, bár utóbbi kettőt még azóta sem használtam.

Épp mint ahogy ezt a tévéfocit sem. Már csak azért sem, mert ugye rossz. Mondjuk
ha jó lenne, akkor sem használtam volna semmire, hiszen egyrészt akkoriban már
volt itthon egy AMIGA, másrészt korábbról egy Videoton tévéfoci is. Hogy
akkor minek vettem meg? Pusztán érdekességnek, illetve azért, hogy
belenézzek, pedig akkor még nem is létezett a szétszedtem project.

Az árra már nem emlékszem, de elképzelhetőnek tartom, hogy még egy
ezrest sem adtam érte. Ezen mondjuk nincs mit csodálkozni,
mert ugye milyen csúnya már ez a valami? Nagyon!

Íme az 1992 januárjában gyártott 9 voltos dugasztáp, melynek
lábai a mai konnektorokhoz már nem is illeszkednek.

Ez pedig a tárolására szolgáló hely. Hogy ez minek kellett ide, azt mondjuk
részemről el nem tudom képzelni. Ezt a részt egészen egyszerűen
le lehetett, illetve kellett volna felejteni a doboz hátuljából.

Hajnalka néni (aki az általános iskolai orosz nyelvtanárom volt), most biztosan
büszke rám (már ha van túlvilág, és onnan látja), hogy a számomra mindig
is lehetetlen formájú betűk ellenére elsőre sikerült kisilabizálnom
a gép nevét, ami jelen esetben video sport három.

Ez pedig a szerkezet logója. Ez szerintem úgy készült, hogy kezdetben még nem
volt rajta, aztán mikor kiderült, hogy hiányzik, s ezért tyúkagyúnak titulálták
a konstruktőrt, az mérgében nesztek b*zdmeg címszóval rajzolt a készülék
közepére egy stilizált csirkét. Mert ha ez nem csirke? Akkor semmi sem az!

Íme a készülék kezelőfelülete.

Egy kicsit csúnya, egy kicsit sprőd, de azért elmegy.

A két szélső kék valamit, ugyan képes voltam bentebb nyomni, de ez bennem
annyira kellemetlen érzést keltett, hogy nem mernék rá megesküdni, hogy
azok ketten valóban gombok. A piktogramokról meg csak annyit, hogy
azok jelentését szerintem egy év elteltével már az sem igazán érti,
aki megszülte őket! Az viszont ügyes, hogy a kapcsolókat egy,
illetve kétirányú nyilak veszik körbe, ebből ugyanis kitalálható,
hogy az első három kétfunkciós, a többi meg csak egy. Vagyis az első
három két valami közt választ, míg a többi ki-be kapcsolgat egy-egy funkciót.

Mondjuk ha megittam volna reggelire egy pohár vodkát (de inkább kettőt),
akkor akár én is rá tudnám mondani, hogy szép. No de vodka nélkül?
Ahogy ezt a dobozt elnézem, kezdem érteni, mire itták a vodkát.
Az orosz dolgok "szépségét" tán nem is lehet nélküle elviselni...

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem ezt az antennakábel
végén található dugót, akkor az a szó a "szánalmas" lenne.

A sorozatszám és a gyártás dátuma - az egyszerűség végett - mindössze bele lett
olvasztva a hőre lágyuló műanyagból készült doboz felületébe. Még van
is ilyen szovjet masinám, amivel ezt az irkafirkát el lehet követni.

Az idővel úgyis szétmálló gumiláb helyett, a doboz lába egy puszta
kitüremkedés. Ha csak egy is, de megvan az első pozitívum!

Ez itt a játékhoz kapott fénypisztoly, amivel a képernyőn megjelenő
pontra lehet lövöldözni. Ha nem is oroszt, de ilyet már mutattam.

Már majdnem nekiálltam kitekerni, mikor ráéreztem, hogy egy fekete
alapon fekete csavar, az az orosz lélek szerint nem lehet valóságos.

A pisztolyt megfordítva, teljesen egyértelmű, hogy már megint igazam volt.

A BC3 felirat azért van rajta, nehogy rossz irányba lövöldözzünk vele. Már úgy
értem, hogy ez itt a video sport három, vagyis a játékgép nevének rövidítése.

A csavarfejre tekeredett rózsaszín gombóc a plomba.

Ez pedig a fénypisztoly csövéről lehúzott csőszájfék. No nem mintha a kilépő
fotonok miatt erre bármiféle szükség lenne, merthogy azok nem ki,
hanem befelé jönnek. Vagyis ez a pisztoly, ez nem lő,
hanem - a nevével ellentétben - érzékel.

Az elsütő billentyű és a rugója a pisztoly házának ezen felében maradtak.

Míg a többi összetevő a másikba szorult.

Balra egy mikrokapcsoló, míg jobbra egy Isostat. Igen, jól látod, az Isostat kapcsoló
rögzítésére szolgáló apró lyukas szárnyacskák, hogy ne legyenek útban,
egyszerűen csak el lettek görbítve. Fogjuk rá, hogy rendben.

Ahová a piros nyíllal mutatok, na azon a lyukon megy be a fény. A másik
pisztolyban ez a részlet mondjuk nem volt ilyen szépen kidolgozva.
Persze ha mást olyan nagyon nem is, de fegyvert azért
csak tudnak gyártani az oroszok.

Forrasztani ellenben nem igazán. Szerintem ilyen túrós
pacákat én már első nekifutásra sem csináltam.

Hogy mi van a csőben, hogy néz ki a szovjet fényérzékelő, azt azért nem fogjuk
látni, mert lusta voltam leforrasztani az elektronikai panelt árnyékoló serleget.

Mintegy öt perc teljesen hiábavaló (ha csak azt nem vesszük annak, hogy letörtem
az egyik összetartó pöcköt) kísérletezés után rájöttem, hogy ezt a konstrukciót csak
úgy lehet összerakni, ha minden egyes alkatrészt a pisztoly ezen felébe rámolok be.

Ez a valami, az összenyomorgatott végű csövecske
lábaival, szerintem a tuchel dugó megcsúfolása.

Csak álltam előtte, és már öt perce bogozgattam
a kábelét, mire végül rájöttem, hogy mi a baj.

Nos az, hogy a két valami egyetlen dugóban végződik, így nem a másik,
mint inkább erről a végről kellett volna kezdenem a kigubancolást.

Ez a kezelő, ha szépnek épp nem is mondható, de csúnyának azért már igen!

A kép címe: kidolgozott
Ez jelentheti azt is, hogy ez a valami, ez mondhatni nem igazán kidolgozott,
mint ahogy azt is, hogy vajon ki dolgozott a formatervező részlegen,
no meg a szerszámkészítőknél, mikor ez a valami megszületett.

Abból a szempontból mondjuk ügyes (mármint a konstrukció), hogy nem tartja össze
semmi plusz, csak a szorulás. Itt aztán felszínre tört belőlem néhány, a szorulással
kapcsolatos poén, melyeket voltam szíves nem megosztani a kedves olvasókkal.

Mára már eljutottam arra a szintre, hogy épp csak oda kell érte nyúlnom
a polcra, és van működőképes tévém, videokamerám, orsós magnóm.

És még egy TV antenna / 3,5-ös jack dugó fordítót is találtam a dobozaimban.

A játék a folyamatos (megjegyzem k*rvára idegesítő) csipogáson kívül semmiféle
életjelet sem mutatott. Már úgy értem, hogy semmit sem volt hajlandó rajzolni
a tévé képernyőjére. Mivel a csipogás jelen készülék esetében azt jelzi, hogy
pattog a labda, így ha képet nem is ad, de valahol mélyen legalább működik.

Ez az a mélyen belül, amit az előbb említettem.

Épp mint ahogy ezzel kapcsolatban is tettem róla említést, miszerint nem
az vele a baj, hogy a négyből csak két melegen elnyomandó
pöcök tartja, hanem az, hogy idegesítően hangos.

Miután semmiféle csavart sem találtam, az derült ki, hogy a panelt a
dobozban mindössze a két előlapon található forgatógomb tartja.

Ha letörik a lábad, az életben nem jövök rá, hogy hova kösselek vissza!
(figyelmeztette a szerző a panelen keresztben elnyúló kondenzátort)

Na itt a baj! Az persze nem baj, hogy harminc év távlatából is emlékszem rá, hogy
valaha melyik részét nem javítottam meg, az viszont már igenis az, hogy így
hagytam. Balra a video oszcillátor és modulátor fokozatot látjuk (csak
nem, mert az alkatrészek a panel másik oldalán vannak), míg középen
az adási frekvenciát beállító trimmert. Tőle jobbra a panelra nyomtatott
tekercs, még tőle jobbra pedig az abból energiát kicsatoló hurok látható.

Ilyenkor azért csak felmerül az emberben a kérdés, hogy nem lett volna
egyszerűbb magukat a potmétereket odébb fordítani, mindössze
néhány fokkal, mint egyenként elgörbíteni mind a hat lábat?

Ez itt a panel alkatrészes oldala. A látványt a szigetelt fehér
vezetékkel kivitelezett átkötések teszik hangulatossá.

Jobbra a tápegység látható, amibe valaki már előttem belebabrált, míg balra
az előbb már említett oszcillátor és modulátor fokozat. Számomra sem
a tranzisztorok, sem a diódák nem tűnnek szovjet gyártmánynak.

Ez itt a játék agya. Ebbe a CMOS IC-be lett belezsúfolva a nagyja elektronika.
Mondjuk az eredeti AY áramkörök, illetve azok típusváltozatai ennél sokkalta
kevesebb körítést igényeltek, csak ugye az oroszok, meg az ő koppintásaik...

Ez itt vagy ennek a játéknak a blokkvázlata, vagy ki tudja mi ez.
Mutassak még valami ennél is durvábbat? Na jó, de Te akartad!

A készülék kapcsolási rajza nemhogy a játékgépet,
de már-már az egész asztalomat is képes lefedni!

Ugyan feladhatnám rejtvénynek, de nem teszem, hanem inkább elárulom,
hogy mi ez. Ez kérlek egy nyomógomb azon része, aminek a két drótból álló
érintkezőt rövidre záró harmadik drót nekimegy. Mi az, hogy ezt nem hiszed el?

Tessék! Itt az ellenoldali drótdarab, melegen belenyomva a kék gomb hátuljába.
Most őszintén! Van rajta mit csodálkozni, hogy miközben nyomkodtam,
teljesen el voltam bizonytalanodva, hogy akkor ez most valóban
nyomógomb, vagy amekkora marha vagyok, csak valami
különös formájú és célú előlapi díszt nyomorgatok?

Mivel már nagyon untam a csipogást, no meg útban is volt,
lecseréltem a hangszórót egy telefonból bontott hallgatóra.

A kapcsolási rajzot - mivel csak itt fért el - ledobtam magam mellé a földre.

Mindössze tíz percre volt hozzá szükségem, hogy rájöjjek a hiba okára. Addigra
persze már erősen meg lett döfködve a panel a bonctűmmel, mondhatni mintegy
figyelmeztetésképp, hogy ha nem javul meg, akkor mi fog következni. Amúgy az
következett volna, hogy az RF kimenet helyett, ha csak ideiglenesen is, de
varázsolok a dobozra egy alapsávi videokimenetet. Ez a jelútba két
teljesen feleslegesen közbeiktatott fokozat kihagyása által
mindenképp jót tett volna a gyatra képminőségnek.

A hiba oka konkrétan az volt, hogy a hátulról pótlólag beépített 5-20 pikós trimmer-
kondenzátor maximális kapacitása is kicsi volt hozzá, hogy a modulátor RF jele
a tévé VHF sávjába essen. Egy a trimmerrel párhuzamosan kapcsolt
10 pikós kondenzátorral szüntettem meg a problémát.

A bal oldali potméterről hiányzott az őt tartó anya, amit - mivel k*rva rendes ember
vagyok - ezennel pótoltam. A bal oldali potméter a videojel erősségét állítja
(vagy valami olyasmit), míg a jobb oldali funkciójára sajnos nem
jöttem rá, illetve nem tapasztaltam semmiféle hatását.
Csordás Sándor megfejtése szerint a gombnak a
robotjátékos ügyességét kellene szabályoznia.

Balra egy semmilyen, de azért kék színű kondenzátor látható, míg keresztben
egy szép fényes elkó. Utóbbiról ennél több jót nem nagyon lehet elmondani.

Mivel szerettem volna vele játszani egy kicsit, azonban a csipogás még akkor
is idegesítően hangos volt, ha közben láttam a labdát és az ütőt, így kapott
a hangszóró egy az elcsendesítésére szolgáló soros 150 ohmos ellenállást.

Nem a csomó csúnya, mint tehermentesítő, hanem a szétgyilkolt nyáklap, meg
a forrasztások. Eláruljak egy titkot? Na jó. Már fél órája kerestem annak
a hibának az okát, miszerint csak az egyik játékos ütője látszik, mire
végül sikerült kiszúrnom, hogy ez azért van, mert míg a jobb oldali
játékos ütője fehér, addig a bal oldali gémer ütője valamiért fekete.

Ez amúgy ezen a tévé beállítására szolgáló tesztábrán is látszik. Mármint
a fekete ütő, a kép bal szélén, a középvonaltól egy kissé lefelé. Hogy
nem rohad rá a műanyag lakat arra, aki ilyen marhaságot kitalál...

Ez itt egy szintén a tévé beállítására szolgáló, úgynevezett hálóábra.
Aztán az, hogy a balra széthúzódó négyzetek okán a tévé, vagy
a játék szorul beállításra, na az most valahogy nem érdekelt.

Átkapcsoltam inkább a masinát játék állásba, majd nekiálltam és
szerencsétlenkedtem vele egy jót. Mint az a videón látható, nem
nagyon megy nekem ez a két kézzel magam ellen való játszás.

Mielőtt elcsomagoltam volna őket, természetesen még a fénypisztolyt is
kipróbáltam. A végén a korábban mutatott fehér, az egy reset gomb.

Azt kell mondjam, hogy ez bizony őszinte meglepetésemre kifejezetten jól működik.
Ha nem oda lövök, mint ahol a fehér négyzet megjelent, akkor nem jelzi találatnak.

Továbbra sem értem, hogy mi szükség volt megtoldani a játék dobozát hátrafelé
irányban egy olyan rekesszel, melybe beledughatók a dugasztáp lábai.

Na akkor tessék, itt a megfejtés. A bal oldali kék gomb az egyes játékok között vált,
míg a jobb oldali a nullázó. A tesztábrák kapcsolói nem szorulnak magyarázatra.
Az első piktogram az ütőméret váltóhoz tartozik. A második a labdasebesség
gyorsításához. A harmadik a haladása közben egyre gyorsuló labdához. Na
most a negyedik kitesz a képernyőre egy fehér négyzetet. Tapasztalatom
szerint ezen simán átszalad a labda, és az ütő sem akad bele. Az ötödik ábra
arra utal, hogy a labda a haladása közben el-eltűnik. A hatodik a célba lövés,
míg a hetedik egy robot. Utóbbi gondolom arra szolgálna, hogy a gép ellen
játszhassunk. A játék ezen funkciója vagy nem működik, vagy
csak nekem nem sikerült belőle előcsalogatnom.

Ezt először valamiféle plakátnak néztem, azonban később rájöttem,
hogy ez az amúgy hullámpapírból készült doboz díszborítása,
amit a gyárban valamilyen okból nem ragasztottak fel.

Ez itt a készülékhez kapott dokumentáció, amit nem azért szedtem szét (illetve már
eleve szét volt esve), mert be akartam szkennelni, hanem azért, mert rosszul volt
összerakva. Ilyen trehány tűzést én még életemben nem láttam! A képen is
látható kapocsnak úgy kell állnia a papírban, hogy kívülről van bedugva,
miközben a két szára a belső oldalak közepénél van rácsukva a papírra.
Na most az elkövető olyan részeg volt, mert ilyesmit csinálni józanul
azért igen nehéz lenne, hogy fogta a kettébe hajtott lapokat, majd
összetűzte őket. Mondjuk még így is megállt volna a füzetke,
ha a középső lapjait is átszúrja a kapocs. De persze nem...

A kapcsolási rajz digitalizálására - a nyolcszor A4 méret okán - nem vállalkoztam.
Annyit azért megtettem, hogy nem csökkentettem le a kép méretét, így ha
valakinek kell, a puszta fénykép ellenére láthatóak az apró részletek.

Ebben az alkatrészek és csatlakozók bekötéseit mutató ábrában az az érdekes,
hogy a szokásos szovjet megtévesztő technika keretében rákerült egy olyan
csatlakozó is, ami a valóságban nincs jelen. Konkrétan a jobb
alsó sarokban látható jack dugóról van szó,
ami amúgy a dugasztápé lenne.

Ez itt a fénypisztoly kapcsolási rajza, ha már az alkatrészeket nem mutattam meg...

A szovjet rajzjelek okán (számomra felismerhetetlen funkciójúak az IC-k),
ezen a rajzon csak így, vagyis a sluttyogós papucsomban megyek el.

Elképzelhetőnek tartom, hogy ezt a dobozt most úgy,
de úgy elteszem, hogy míg csak élek nem kerül elő!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.