Ez a mai, ez kérlek nem olyan szétszedős cikk lesz, melyben egy tárgyat szedek szét apró darabjaira, hanem olyan, amiben egy helyszínt. Konkrétan a fáspince hátuljában lévő polcokon található rendetlenségről, illetve annak az adott helyszínről történő eltűntetéséről lesz szó.
   A project megnyitásképp betettem a sarkokba azokat a dolgaimat, melyek útban lesznek a hamarost bekövetkező lomha kószálásaimkor. Hogy nem minden való oda? Mármint mert van aminek már van helye? Ez kérlek igaz, csakhogy az is, hogy most nem a célig tartó utam közben fellelhető tárgyakról lesz szó.

   Na jó, egy kicsit azért róluk is, mert ugye ha nem méltóztatok innen elpakolni, legalább egy jártányi helyet, akkor a továbblépés lehetősége - stílszerűen szólva - igencsak gyenge lábakon fog állni áll. Mindezt úgy, hogy hátul van két hatalmas polc, melyeket épp az ilyesmiknek hoztam át a szomszéd pincéből. Hogy mégis mik foglalják a polcokon a helyet? Már úgy értem, hogy ezek a cuccok helyett. Jórészt erről fog szólni ez a mai cikk.

   Ez itt még az előző helyszín, csak most a másik oldaláról, vagyis bentről kifelé nézve. Amennyiben eltenném innen a fúrógép állványát, meg a szignálgenerátort, meg a forgócsúcsos szegnyerget, akkor már csak az irodagépből megmaradt tálcának kellene keresnem egy olyan helyet, ahol lehetőleg stabilan áll.
   Ezek mind annyira egyszerű feladatoknak látszanak, mint amennyire kisvártatva egyben kivitelezhetetlennek is. Már úgy értem, hogy hiába kapok fel innen bármit, azt egészen egyszerűen nincs hova letennem. Mondjuk éppen ezért vannak itt. Én meg ugye azért, hogy ezt a reménytelen helyzetet még ma megváltoztassam.

   Ez pedig a kisebbik körfűrészem, ami mindjárt két okból is a farakáson végezte. Míg az egyik ok az, hogy bedöglött, addig a másik nyilvánvaló ok az, hogy már csak itt volt számára ha nem is megfelelő, de elegendő hely. Már úgy értem olyan, ahol még véletlenül sem tudnak megharapni a körfűrésztárcsa fogai.

   Mivel ekkor még nem igazán álltam bele semmibe, erősen rezgett a léc, hogy nem is fogok! Már úgy értem azért, mert a rendrakási terveimmel ellentétben, lehetőleg valami egészen mással, konkrétan a jelenleg még a piros vödörben ülő tűreszelőknek szánt tartó elkészítésével gondoltam múlatni az időt. Ez most így hirtelen onnan jutott eszembe, hogy egyrészt már megint majdnem levertem az elektromos szerszámletevős polc széléről a piros kisvödröt, másrészt pedig belőle vettem ki azt a tűreszelőt, amivel a kiszedésekor a fűrésztárcsát voltam oly szíves az elfordulása ellen megakasztani.

   Vajon miért itt, vagyis a mai rendrakás célpolcán van a biciklire való kosár, mikor a biciklihez való alkatrészek kaptak egy saját polcot? A jelen helyszínnel az a probléma, hogy az előbbi kérdést szinte az összes itt állomásoztatott szereplőnek feltehetném. Ez amúgy mindjárt meg is fog történni, és amelyik bigyóm nem tudja számomra elfogadható módon megindokolni, hogy mégis mit keres itt, az repül!

   Az alulról felfelé belógó redőnycsík sincs épp jó helyen. Ez egyrészt ugye mint faanyag teljesen értéktelen, másrészt viszont törés esetén kellhet belőle egy-egy darabka a kertbe épített apró kerítéshez, ami amúgy a fű és a virágsávot hivatott egymástól elválasztani.
   A hűtőgépből kiszerelt kompresszor ittléte még csak-csak megindokolható azzal a tervemmel, hogy csinálhatnék belőle mondjuk egy festőkompresszort a kézi hajlakk szóró pisztolyhoz, csakhogy részemről ezt igen erőltetettnek érzem.

   A köszörű már elfoglalta az őt megillető helyét, azonban sem a számítógép, sem a rajta elhelyezett Kontrax írógép ittléte nem indokolható. Ha csak azzal nem, hogy őket valamiért még mind a mai napig nem szedtem szét, pedig a múltkor egyszer már nekiálltam a nagydarab lomjaim elpusztításának, amit aztán idővel (sajnos túl korán) félbehagytam. Erre most semmi esély, mert ami ezekre a polcokra nem való, azoknak innen záros határidőn belül menniük kell. Legalábbis kezdetben még így voltam vele, mely tervemet kisvártatva úgy módosítottam, hogy nem majd valamikor, hanem egyenesen most!

   Ez a helyszín mondjuk nagyjából rendben van, épp csak a saját kerekein elguruló bútormozgató készlet legfelső polcon történő állomásoztatására nem tudok azon kívül magyarázatot, hogy mikor a piacon egyre kopó emlékeim szerint egy kósza ezresért megvettem, majd hazatérve befordultam vele a pincébe, akkor már csak itt, ezen az eldugott részen volt számára hely.

   Mivel az azért mégsem járja, hogy a használható állagú szerszámaim el vannak barikádozva, és még rájuk is pakoltam, itt mindjárt egy akkora helycserés támadás lesz, hogy abból nem is tudom, hogy hogyan fogok tudni kikeveredni.

   Itt aztán (mint választható másik irány) újra felmerült az a nagyszerű lehetőség, hogy mivel még nem csináltam visszafordíthatatlan mértékű kupit, inkább valami másnak állok neki, mely témaként újfent a tűreszelők tartója látszott a befutónak.

   Nyitásképp a fúrógép állványát tettem fel a szokásos helyére, bár innen egyrészt majdnem kiesik, másrészt viszont erőst útban is van fűnyíráskor a hosszabbítók felé vezető utamon. Szóval majd még ezzel a helyszínnel is kezdenem kell valamit.
   Na most amennyiben a pakolásom következményeképp keletkezik hátul annyi hely, amire odafér akár az állvány, akár a hosszabbítók, esetleg mindkettő, akkor egy füst alatt ez a kérdés is meg fog oldódni.

   A jelen képen látható bigyók közül mind az éjszakai áramot kapcsoló doboz, mint pedig a szignálgenerátor szerepel az idei bakancslistámon, ami már most is olyan hosszú, hogy egyre esélytelenebb a lenullázása. Amúgy az is épp egy idei terv, hogy ami félbemaradt listám csak van, azokról szép sorjában kivégezzem a tételeket, hogy legalább ne nyomasszon a tudatuk.

   Mivel útban voltak, fogtam magam, illetve a tűzifát, majd nekiálltam a kuglikat szép sorjában egymásra rakosgatni. Na most a munkát nem ezért hagytam félbe, mintha elfogyott volna a még felpakolható fa.

   Hanem azért, mert egyrészt ezek itt már nem igazán vannak útban, másrészt pedig féltem, hogy kiakasztom a derekamat a hajolgatással, és akkor ahogy van, lőttek az egész pakolászós projectnek.

   Nyitásképp egy VDSL HGW, valamint egy Samsung lézernyomtató került ki a pince elé fotóállványként odahelyezett munkapadra. Míg a bal oldali boncalany sorsa egy könnyed beletekintés, nagytakarítás, majd elcsomagolás lesz, addig a nyomtató valószínűleg nem fogja túlélni a velem történő bensőséges találkozást. Ezt úgy kell érteni, hogy ha a kezdetben még óvatos piszkálásomra nem hajlandó felhagyni a folyamatos hibajelzéssel, akkor úgy, de úgy elbontom, hogy csak apró csavarok maradnak meg belőle.

   Az előbb vázolt lehetőség a Kontrax írógépre is igaz, míg a betárcsázó szerver valószínűleg túl fogja élni a procedúrát. Már persze csak akkor, ha van benne élet, mert különben azt is elbontom vasanyagnak. Már úgy értem, hogy a PC házának oldalából lesz az.

   Miközben az előző gép eredete tisztázott, addig ezé a másiké korántsem az. Már úgy értem, hogy így hirtelen ha agyoncsapnának sem tudnám megmondani, hogy mégis honnan van ez a gép.
   Később persze beugrott, hogy valószínűleg a melóhelyről, ahol is a pincében árválkodott egy Salgó polcon, én meg ugye - amilyen rendes vagyok - elhoztam magammal. Mi az, hogy minek? Nos kérlek, mindent azért én sem tudhatok...

   Épp mint ahogy azt sem tudom, hogy ez a valószínűleg már tényleg utolsóként Apukámtól rám maradt vegyes tartalmú doboz mégis mikorra lesz szétválogatva. Reményeim szerint hamarosan, mégpedig az apró pincei elmaradások 5 című project részeként.

   Azt viszont még csak megjósolni sem merem, hogy ezekből a lomtalanításkor begyűjtött gyönyörűséges mintájú kárpitokból mikorra lesz végre új huzat a szobai székekre. Hogy nincs közöttük négy egyforma? Most mond már... Ahogy azok a székek jelenleg kinéznek, a szétkopott zöld kárpitjukkal, meg a negyedik széken az elszakadt, majd miután ez megtörtént, széles barna ragasztószalaggal megragasztott fekete műbőrrel, annál aztán már tényleg minden formáció csak jobb lehet.

   Bár ezt a képet már láttuk, csakhogy azóta volt rajta egy apró változás. Mivel nem vagyok gonosz (el ne hidd), így nem adom fel rejtvényként, hogy az egyik elsősegély dobozt hoztam közelebb a barkácsolásaim helyszínéhez. Mondjuk erősen remélem, hogy sosem lesz rá szükségem, de ha esetleg kell, akkor nehogy már azon vérezzek el (esetleg szó szerint), hogy a segítség a pince másik végében található, szinte biztosan valami hozzáférhetetlen helyen.

   A spektrumanalizátoros mélyláda hamarost meg lesz tekintve, míg a kispárna huzatába gyömöszölt ágyneművel még mind a mai napig nem sikerült letakarnom azt a valamit, amiért még valamikor évekkel ezelőtt félretettem. Már úgy értem, hogy nem hagytam az asszonynak a cihákat kidobni, mondván majd mindjárt ezzel lesz leterítve a fittyerfutty. Hát ja, ez is pont úgy lett...

   Ez kérlek egy meglehetősen különös sorsú szerszámkészlet. Mikor ugyanis kell, olyankor sosem kerül elő! Szerintem most az lesz, hogy kiszedegetem belőle a BIT-eket, meg persze a többi alkatelemet is, aztán a töltő és a motoros rész marad, míg a dobozát kidobom. Ez mondjuk még nem egy eldöntött tény, szóval akármi is lehet a sorsa. Már úgy értem, ha lesz a polcon számára hely, akkor ugyan miért borítanám szét? Mondjuk ha nem, akkor is jobban elfér egyben. Francba! Még ezt a szörnyű határozatlanságot...

   A balra fent látható router szétszedése és bemutatója bár dereng, de attól még nem mernék rá megesküdni, hogy valóban megtörtént-e, vagy csak már olyan sokat láttam a dobozt, hogy így hiszem.
   Mindeközben a bezsákolt monitor eredete valószínűleg a lépcsőház (az egyik szomszédom tette ki), vagyis nem tudni, hogy működik-e. A folpackba csomagolt társához még az eredeti Compaq számítógépem is megvan! Mivel még azt a gépet sem mutattam be, pedig a szokványos számítógépházaktól eltérő felépítésű, így a monitorával sem tudom, hogy mi lesz. Mert ugye hiába nem kell, ha amúgy semmi baja, szóval használható. Francba! Már úgy értem azért, mert így nagyon nehéz lesz úgy dönteni, hogy elbontom.

   Azokat a nagyobb darabokat, amiket egyrészt nem evett meg a porszívó, másrészt még láttam bennük némi fűtőértéket, egy dobozba állt szándékomban beletenni, amit innen, ebből a szerszámos szekrényből gondoltam elővenni.
   Bár elsőre semmi alkalmasnak látszó sincs a képen (a piros HILTI feliratú dobozban ugyanis még benne van a fúrógéphez való porszívó), de attól még úgy adódott, hogy mégis csak előkerült a három csavaros doboz mögül egy a fadarabok cserépkályháig történő szállítására alkalmas példány.

   Na most az addig rendben, hogy szép sorjában kihordtam a pincéből az oda nem illő vackokat, csak ugye mégis hová fognak ezek innen elkerülni? Na ezt majd még ki kell találnom, mert így hirtelen csak annyit sikerült összehoznom, mint egy úgy legalább nagyjából elfogadható elképzelést, hogy a biciklim mögött fognak lakni, míg csak a sorozatos odanyúlkálásaim hatására végül mind el nem fogynak.

   Ha már fogyás, akkor itt kívánom megemlíteni, hogy jelen pillanatban még szó sem volt róla, hogy az összes kacatot elhoztam a pincevégi polcokról. Mert ugye abban a nevemmel ellátott dobozban is mi lehet?

   Megjegyzem sejtettem, hogy ez a zárható létratartó, abban viszont már nem voltam egészen biztos, hogy csak ez. Mert ugye amennyi hely ebben a dobozban van, akár tehettem is volna mellé valamit. Amúgy most sem ez következett, hanem az, hogy nekiálltam belőle szétpakolni az alkatrészeket.

   A műszerfülre emlékeztető "U" alakú idomok például a bútorfüles dobozba kerültek, míg a hajlékony alkatrészek értelemszerűen a gumis dobozba. Hogy honnan volt a létratartó? Azt még a melóhelyen adták, mikor egyszer régen valakinek megremegett a keze, és mindenkinek rendelt. Hogy én éppen főnök voltam, mely okból nekem nem kellett? Na az senkit sem érdekelt!
   Mivel nekem nem kellett, illetve ha felteszem, akkor onnantól kezdve nem tudtam volna beállni a kocsival a mosóba (mert a létratartó felálló része széttépi a kefét), meg persze a plusz magasság miatt a Páva utcai pincei parkolóba sem fért volna le a kocsi, így a létratartót még csak eszem ágában sem volt felszerelni! Egyszer ugyan rákérdeztek (később, mikor már nagyban újra melós voltam), hogy van-e létratartóm, és még mondtam is, hogy van, azonban az akkoriban általam használt autó tetejére nem passzolt. Mikor meg le akartam adni a raktárban (már úgy értem akkor, mikor végül eljöttem a cégtől), akkor el lettem zavarva, mondván a nyilvántartás szerint nincs a nevemen semmiféle létratartó.

   Most épp arra kellett, hogy ugyan ne porosodjanak már tovább a szobai székek felújításához begyűjtött kárpitok. Ha meg már azt bedugtam ide legfelülre, egyből mentek mellé a többi hengeres formára tekercselt anyagok is.

   Mivel az előtérben álló bicikli mögötti elhelyezés - mint célhely - nem igazán nyerte meg tetszésemet (pedig amúgy nyomasztás szempontjából jó helyszín lett volna), ezért a fáspincéből kikerült nagydarab valamik a szomszéd pincében kerültek elhelyezésre. Természetesen csakis feltétlen ideiglenes jelleggel!

   Ez annyira így van, hogy miután a feladattal végeztem, azonnal írtam egy újabb listát (így persze a régiek sosem fognak kifutni), mely szerint minden hét végére el kell fogyasztanom a kupacból egy tételt, Hogy aztán fogom-e tudni tartani ezt az előirányzott nem is gyors tempót, az valamikor május végére fog kiderülni.
   Hogy 12 nagydarab bemutatni való bigyóm van, azt nem megszámoltam, hanem egyszerűen csak megsaccoltam. Na most ha tévedtem? Akkor sem lesz gond a lista teleírásával, hiszen akad itt bőven máshol is bemutatásra váró lom, épp csak el kell vennem közülük egyet.

   Hogy abban mi a pláne, hogy végre járhatóvá vált a föld, pontosabban szólva az aljzatbeton? Nos az, hogy a pincei elmaradások kettő elnevezésű projectem valahol annál a résznél akadt el, hogy a tűzifával elfoglalt terület okán nem tudtam ide, vagyis a szekrény elé leteríteni az előtér burkolásakor megmaradt linóleumot.