Ezek itt olyan, a hétvégi piacon a Bosnyák téren néhány napja beszerzett kincsek, amiket azóta is azzal a címszóval őrizgettem az előszobában, hogy majd mindjárt, de most aztán tényleg, de holnap aztán már biztosan lehozok a pincébe. Ha nem is voltam egy gyorsvonat, de végül azért csak sikerült velük ideérnem.
   Felül egy pár fióksín látható, alatta két nagyon vékony fa vonalzó, még alatta két prizma a bicaj kerekeire, valamint két nagyon vékony tárcsa a flexbe. Utóbbiakat azért vettem meg, mert a múltkor egy kisebb méretű munkadarab esetében a normál vastagságú tárcsa már annyit vitt volna le az anyagból, hogy kénytelen voltam helyette kézi munkát, konkrétan a keretes fűrészt használni.
   Az apró óráscsavarhúzókból pedig azért vettem meg az immáron második készletet, mert miközben az első odafent van, a múltkor idelent futottam bele egy az itt található szerszámokkal kitekerhetetlenül apró csavarba. Odafentre meg ugye azért kellett, mert a parketta fugázása közben az összes vékonyat eltörtem.

   Bár fogytán a fiókban a hely, de a vágótárcsák azért még befértek. Aztán ahogy ezeket ide, úgy a többi apróságot is szépen elraktam a helyére, vagy valami olyan helyre, ahonnan lehet, hogy már soha többé nem kerülnek elő.

   Na most amivel viszont sehogyan sem boldogultam (mármint az elhelyezésével), az az apró csavarhúzók készlete. Az ilyen apróságoknak - épp mint ahogy a minap az esztergához valóknak - nagyon kellene már egy fiók, vagy legalább valamelyik meglévőben egy saját rekesz.

   Hogy ez a mai nap is egy fiók meg, valamint természetesen valahova beépítéséről fog szólni, az már csak a cikk címe miatt is nyílt titok, azt azonban még nem árultam el, hogy mikor a pincébe lejöttem, akkor még szó sem volt róla, hogy ma is fiókozni fogok.
   Hogy mit akartam eredetileg? Részemről egy olyan apró szerszámot szerettem volna legyártani, aminek az egyik vége fúrógépbe fogható, míg a másik egy parafa dugóban végződik. Erre fel (megjegyzem ahelyett, hogy találtam volna hozzá valami igazán jó alapot) áthoztam a másik pincéből (mert ugye alapvetően ott kezdtem el turkálni) néhány bútorkereket (találtam a múltkori háromhoz még hármat), egy fiókfület, egy árva zsanért, valamint egy a forgócsúcs csapágyházának lezárására alkalmas apró kerek lemezdarabot. Bár a képen látható kincseknek sikerült a nagyját a helyére tennem, az aprajával - épp mint ahogy az előbb a kicsi csavarhúzókkal - sajnos nem boldogultam.
   Egyrészt ugye még nincs elég hely a polcokon ahhoz, hogy a félbehagyott projectjeimet szét tudjam rakni (na ja, az eszetlen tömeg), másrészt ahhoz sincs elég hely, hogy a polcokon szanaszéjjel heverő apróbb szerszámokat eltegyem valahova. Mármint úgy eltegyem, hogy onnan ahová eltettem, később könnyedén elő is lehessen venni. Szóval csak úgy egyszerűen beszórni valahova mélyre, na az azért még menne, csak ezt ugye részemről nem igazán szeretném elkövetni.
   Hogy akkor mit szeretnék? Nos fiókot, mégpedig sokat! A minap ugyan készült egy a polcos alá (ami amúgy még teljesen üres), és egy másik is egy polc alá (ami viszont már majdnem megtelt), csakhogy ennél a kettőnél én sokkal több fiókról álmodom. Az persze igaz, hogy van itt körülöttem egy nagy fekete kocka, amit épp csak méretre kellene vágni, majd újra befiókozni, és még egy korábban megkezdett polcba tolható fiókos építési cikk alkatrészei (valamint nyitóképei) is itt hevernek valahol, de én most valami másra, ezeken túlmutatóra vágytam.

   Arra mondjuk nem mernék megesküdni, hogy zavaros álmaimban ez a fiók szerepelt, de ha már egyszer ezt dobta a sors, illetve esett ki egy farakás mellől, akkor legyen ez.
   Na itt aztán a szokásos, már-már börleszkbe hajló téblábolásom következett, melynek keretében ahová egyáltalán bedugható volt (valamint oda is, ahova nem), én bizony szép sorjában minden egyes helyszínre odapróbáltam ezt az öregecske rekeszes fiókot. Mutassak egyet a lehetetlen helyszínek közül?

   Tessék! Bár a felső polc alatt épp elférne, és még alatta a két dekopír fűrész is, csakhogy ha kihúzom, akkor a jelen helyszín magassága miatt csak sámlira állva látnék bele a fiókba. Na jó, ha annyira szeretnéd, legyen még egy hülye helyszín, de aztán már tényleg elég legyen!

   A képen látható csavarokat a jelen helyszínen meglátva, ezek ketten nekem egyből gyanúsak lettek. Mert ugye mégis miért maradtak itt? Már úgy értem annak fényében, hogy a többi apróságot amúgy már jórészt elpakoltam.

   Na most vagy kész! Kiáltottam rá, majd bevágtam a minap készített polcba. Amúgy ebből a szögből nézve nagyon úgy néz ki, mintha egy kissé csálé lenne. Igaz ami igaz, az összes többi szögből nézve is pontosan ugyanilyennek látszik. Hogy ennek a ránézésre ferdeségnek semmi jelentősége, az pusztán annak köszönhető, hogy a fából készült építménybe a tokmány tengelyét megfogó lyukat magával az esztergával fúrtam ki. Vagyis hiába ferde a torony az alaplemezen, ha amúgy egyenes benne a lyuk.

   Nyitásképp a hétvégi piacon vásárolt fióksínekkel kezdtem kísérletezni. Ugyan kezdetben sokalltam értük az eladó által kapni kívánt 500 forintot, csak aztán belegondoltam, hogy az a még fele ekkora sincs fióksín páros, amire az univerzális platform mozgathatóságát alapoztam, na még az a kicsi is 1.700 forintomba fájt (igaz, azt újonnan vettem), így végül mégiscsak elhoztam. Mint az a kép alapján nyilvánvaló, nemhogy nem rövid, de még hosszabb is az útja a szükségesnél, vagy úgy jó 7 centivel.

   Nos azért, mert végül ide álmodtam meg (lásd úgy nagyjából a kép közepét), ahol mondjuk bőven van befelé hely. Mint az a minapi mérésből kiderült, akár 48 centi mély fiók is befér a polc alá.

   Miután a főbb kérdések ügyében, ha nehezen is, de végül azért csak sikerült magammal dűlőre jutnom, a rekeszes fiók öreges színe nem tetszvén, letoltam róla a szalagcsiszolóval a csúf barnaságot.

   Miután a fiók helyére történő odapróbálgatása közben már harmadszorra állt belém valamelyik drótkefe, megmérgesedtem, elhoztam a polcos alól a lábai közé épített fiókot, és amit csak értem, valamint már ki tudja mióta nem nyúltam hozzájuk, azokat mind áttettem ide.
   Bevallom őszintén, hogy azon az egyetlen értelmes magyarázaton kívül, hogy mikor beraktam őket a polcba, akkor épp ott volt hely, semmi mással nem tudtam megideologizálni sem a gyökérkefe, sem a Simson könyökcső egy perccel ezelőtti helyzetét. Mondjuk ezek ketten ebben a fiókban sincsenek jó helyen, csak ugye most épp itt volt hely. Na! Már megint itt tartunk...

   Na itt jött az, hogy okosabbnak képzeltem magam a jelen fióksínt megtervező mérnöknél. Na most az, hogy mit képzelek magamról, az lényegtelen, csakhogy nem elégedtem meg ennyivel, hanem nagy okosan mindjárt neki is álltam a fióksín módosításának. Ezt a tervemet természetesen azonnal feladtam, amint sikerült újra összegyűjtenem a fióksín gördülékeny mozgását elősegítő, megjegyzem szanaszéjjel repült apró csapágygolyókat.

   Majd beléptem a pincébe, ahonnan - szégyenszemre - kezemben egy pár az eddig látottnál hosszabb fióksínnel, valamint mindenféle lécekkel és lapokkal tértem vissza, amiket aztán menten jó alaposan össze is firkáltam.

   Miután végre lecsiszoltam róla az összes barnaságot, akkor viszont már úgy döntöttem, hogy inkább abból a másikból. Egyrészt azért, mert a háttérben látható fa vastagabb, vagyis jobban megáll benne a csavar, másrészt azért, mert a pincében történő bóklászásaim közepette már vagy huszadjára rúgtam fel.

   Egyrészt mivel épp elől (amúgy persze a hátam mögött) volt a szalagcsiszoló, másrészt pedig azért, mert nagyon is rájuk fért, minden oldalukat lecsiszoltam. A jobbra látható három lyukkal ellátott fiókfül mondjuk egy kicsit azért talán túlzás, no de mit nekem megadni a módját, ha egyszer épp itt hever a kezem ügyében az összes kedvenc szerszámom.
   Ez amúgy nagyon is így van! Csak belépek, és minden ott van kézközelben, épp csak fel kell kapnom, majd használnom kell. Na ezért (is) indultak be mostanában ennyire a farigcsálós projectjeim. Már úgy értem azért, mert egyre inkább minden együtt van szinte bármiféle feladathoz. Mondjuk a gyalu és a felsőmaró dobozát még csak ki se nyitottam, mint ahogy az esztergához sincs még kész a negyedik változatú késtámasz, de ezek azért már apróságok.
   Na most ami viszont már nem annyira apróság, az a régebbi dekopír fűrész dobozolásának hiánya, valamint egy a múltkor épített mininél jobban használható körfűrész megépítése. Visszatérve a fiókra, gondolom nem árulok el vele titkot, hogy a képen látható fadarabokkal a hátuljába fogok beletoldani.

   Most ígértem meg magamnak harmadszorra (el ne hidd, több volt az háromnál), hogy a képen látható 4-es csavaros doboz tartalmát legközelebb most már aztán tényleg újraválogatom, mégpedig azért, hogy ne kelljen az egészet feltúrnom, mikor egy amúgy a dobozban viszonylag ritka süllyesztett fejű csavarra van szükségem.

   Csak aztán, mikor megláttam ennek a polcnak az állagát, ami alá ugye a fiókot fel kell csavaroznom, inkább másképp döntöttem. Mert ugye ha ezt így hagyom (mármint a polcdeszkákat koszosan, festetlenül), akkor olyan egyszerűen nincs, hogy később rá tudjam magam venni a dolgok kicsinosítására. Ez egészen biztos, mert tudom magamról, hogy ilyen vagyok. Illetve mostanában mintha javulnék, de ettől még nem igazán haladnak az apró pincei elmaradások című projectjeim, pedig nekem elhiheted, hogy akad alanyuk bőven!

   Hogy egy apró elmaradással kevesebb legyen, levettem a fiókról a síneket, majd lelakkoztam. Szerintem ennek majd még kell egy újabb réteg lakk, mert a frissen csiszolt fa nagyon nyeli az anyagot.

   A fiókba mindeközben már a negyedik réteg lakk került. Azért írtam úgy, hogy "ba", mert nem a külsejét kellet negyedszerre is lefestenem (annak amúgy elég volt mindössze két réteg), hanem a belsejét, konkrétan az alját, mert az a része folyton elnyelte a lakkot.

   Ez már egy másik nap, amikor még véletlenül sem a fiók miatt jöttem le, hanem csak benéztem. Amúgy néhány, eddig az ablakban senyvedő paprika palántának adtam a kertben egy utolsó esélyt. Miután a zöldségekkel végeztem, még ide is benéztem, hogy mi a helyzet.
   Nos, a helyzet változatlan. A fiók nincs beszerelve, a helyszín körül pedig egyre emelkedettebb a kupi. Hogy ez ne így legyen, azt találtam ki, hogy ahányszor csak benézek ide, mindig elveszek valamit a kupacból.

   Ma erre a fehér üvegre került sor, melyben valószínűleg olyan ragasztó van, ami örökre beszáradt. Mivel a kupakja puszta kézzel leszedhetetlennek bizonyult, az üveget pedig nem volt kedvem eltörni, így ahogy látod, repült át a szemetesbe.

   Ha már szóba került a szemét, gondoltam ezen a polcon is rendet vágok. Ebben végül az akadályozott meg, hogy mindazon helyszínek, ahová innen a fadarabok át szoktak kerülni, na azok jelen pillanatban a polcról kipakolt tartalom, valamint a lehajtható asztal miatt elérhetetlenek. Aztán ahogy itt ácsorogtam (megjegyzem nem túl lelkesen), egyszer csak az jutott eszembe, hogy legalább a fióksínek fiókra való felét visszacsavarozhatnám.

   Azt mondjuk nem állítanám, hogy ezen a helyszínen jó helyen vannak, mint ahogy azt sem, hogy egy Simson sztender és egy szeletnyi kipufogódob már ki tudja mióta történő őrizgetése ép elmére vall.
   Mindeközben balról egy EVA66-os tápegység házába épített valamit látunk, amit egy másik hasonló, leginkább tápegységnek kinéző valami követ. Míg utóbbiról azt mondanám, hogy az egy 6 voltos akkutöltő, amit a 250-es MZ-hez dobtam össze (még valamikor a 80-as évek elején), addig a szélső társáról nem tudok nyilatkozni. Na! Már meg is van a két következő boncalany. Az mondjuk igaz, hogy mivel nem tudtam róluk, így ezek nem csökkentik a tömeget (innentől persze már igen), de amúgy meg darab darab.

   Hogy egy biciklim van, de két lábpumpám? Ugyan mi ez ahhoz képest, hogy a kerekeket nem is ezekkel, hanem ha belső cserekor kell, akkor a kompresszorral szoktam felfújni, amit amúgy egy CB tápegységről járatok. Na most a kép közepén fentről lefelé átvonuló fakígyóról viszont már végképp nem tudok nyilatkozni...

   Mikor óvatosan odanyúltam a polcot alkotó lécekért, gondolván úgyis fognak még, őszinte meglepetésemre az derült ki, hogy már nem. Ez számomra azért volt meglepő, mert ennél a doboz fehér festéknél a csupasz fára felkent első rétegnek legalább két nap kellett a száradásra. Na most vagy az van, hogy a második rétegnek valami csoda folytán már nem kellett a két nap, vagy pedig az, hogy a második réteg felkenése óta nem egy nap telt el. Lényeg a lényeg! Vagyis az, hogy már betehettem a léceket a helyükre, mert egyrészt a két rétegnyi festéktől szép fehérek lettek, másrészt már egyáltalán nem fognak.
   Ez a tény persze egyből továbblendített. Mivel a jelen helyszín alkalmatlan rá, hogy odaüljek elé (mert nem férek oda), és alulról felfelé tekerjem be a csavarokat, azért ha az összest nem is, de az első polcdeszkát kivettem.

   Majd ezen a sokkalta kényelmesebb helyszínen álltam neki rábénázni a fiókot tartó léceket. Ez annyira így volt (mármint a bénázás), hogy hosszú perceim mentek rá, mire mindennel sikerült betalálnom a helyére. Aztán mikor már nem lötyögött a konstrukcióban semmi, akkor kiderült, hogy a fiók sem teszi. Már úgy értem, hogy egyáltalán nem volt mozgatható, mert az összeállításkor kifelejtettem az eddig talán még meg sem említett távtartó alátéteket.

   Miután - természetesen immáron a távtartókkal együtt - újra összeállítottam, na ekkor meg az derült ki, hogy mivel a fióksíneket tartó lécek már nem fekszenek fel teljes felületükkel a polcdeszkára, ezért megszűnt az imént egy pillanatra már megtapasztalt stabilitás. Magyarul nyeklik-nyaklik az egész. Ez az áldatlan helyzet persze azonnal meg fog szűnni, amint beszerelem a helyére, hiszen akkor már nem egy-egy, hanem három-három csavar fogja tartani.

   Hogy ez a műtét bonyolult volt, az nem kifejezés! Már úgy értem, hogy legalább 15 percem ráment a maradék 4 csavar betekerésére, miközben még a káromkodási szókészletem is majdnem kifogyott, pedig teli tankkal jöttem le. Ez utóbbit úgy kell érteni, hogy egyrészt mostanában viszonylag flottul mentek a dolgok, másrészt ami a fiók beszerelésénél mint probléma egyáltalán felmerülhetett, annak sejtésem szerint úgy nagyjából a felébe sikerült is belefutnom, mely nem különösebben kívánatos eseményeket természetesen nem állhattam meg, hogy meg ne átkozzak.
   No de minden akadály ellenére, egyszer mégiscsak elkészült a fiók. Az mondjuk igaz, hogy szinte semmi sem látszik belőle, hiszen csak egy sárgás fa színű csík lett a kép alsó szélén.

   Na akkor olyan hangot ad a fiók, mintha az agyamat smirgliznék! Mire fel kikaptam a helyéről, széjjelebb klopfoltam a tartóléceit, és még egy kis zsírt is odakentem, ahol a két fém undokul egymáshoz súrlódott.

   Mivel nem szerettem volna a pincei apró elmaradások 7 című projectembe egy újabb festős fejezetet, ezért a jelen cikk keretében megépített fiók alatti polc épp kiszedett deszkáit (amire amúgy azért volt szükség, hogy odaférjek tőlük a fiókot tartó csavarokhoz), még most melegében nekiálltam lefesteni fehérre.
   Hogy még ez alatt is van polc? Nos igen, van, csakhogy azt már nem akartam lefesteni. Mi az, hogy miért nem? Egyrészt azért, mert azok szép sárgás tölgyfából vannak, másrészt pedig azért, mert ugye a tölgy az keményfa, és ha abból egyszer hiányom lesz, akkor lesz hova nyúlnom. Már úgy értem, hogy akkor majd kiszedem a keményfa polcdeszkákat, és pótolom mondjuk kevésbé értékes bútorlapokkal.

   Mivel a lehajtott asztal miatt nem férek oda a bentebbi dolgokhoz, valamint nem is lenne tanácsos porolni a friss festésre (no nem mintha néhány kósza porszem és faforgács egy polcdeszka esetében számítana), valamint azért is, mert ami eddig a polcon (valójában persze polcokon) volt, az most mind láb alatt van, újabb néhány napot csúszik a fekete fiókos bútor újragondolása. Mivel az is porolós meló, így a Melodyn rádió kitakarítása is. Ez persze semmiféle fennakadást sem jelent, hiszen bőven akad dolgom mindenféle más egyéb helyszíneken is.

   Na most így, hogy elépakoltam, na így már nem húzható ki a fiók. Ez szerintem semmiféle problémát sem fog jelenteni, mert mikor barkácsolok, azt szinte mindig a pince előtt teszem (mert azt a helyszínt sikerült a legjobban bevilágítanom), ahová nyitásképp asztalként mindig kiteszem a munkapadot. A világos bútorlapnak meg nem is itt van a helye, hanem az csak azért került elő, mert azon volt jó festegetni a többi alanyomhoz képest szokatlanul hosszú polcdeszkákat.