Íme a legutóbbi pincei bútorbarkácsolásom eredménye, amit úgy, illetve azért hagytam félbe, mert a képen látható polcos szekrényke alá építendő lábak már átlógtak ebbe a mai fióképítős projectbe. Már úgy értem, hogy a láb magassága szorosan összefügg azzal, hogy milyen magas lesz a ma megépítésre kerülő fiók.

   A fiók magasságát 10 plusz bármennyi centire vehetném, csakhogy legyen már belőle is végre valami alapon, illetve amennyiben ez technikailag egyáltalán lehetséges, akkor a jelen kép kellős közepén látható (csak ugye nem nagyon) öregecske fiókot kellene felhasználnom.
   Ezzel a fiókkal így első ránézésre az a baj, hogy kiszedhetetlen. No nem azért, mert tele lett pakolva mindenféle kacattal, hanem azért, mert jelenleg úgy vagyok tőle majd két méter távolságra, hogy a rengeteg kacattól egyszerűen be sem tudok lépni a pincébe. Nyitásképp (mert ugye oda egyáltalán nem fértem) egyszerűen csak megsaccoltam a fiók szélességét.

   Majd lemértem a szekrényét, hogy lássam, elfér-e alatta széltében. Jelentem ránézésre befér. Ez persze csak annyit jelent, hogy legalább a szélességéből nem kell levágnom. Már úgy értem, hogy az imént újrahasznosítás céljára kiválasztott fiók a kelleténél sokkalta mélyebb.

   Mivel a jelen cikk keretében elkészítendő, vagy csak átszabandó fiók alul lesz, vagyis alatta már nincs több deszka, hogy ne a földön kelljen húzkodni, gondoltam szerelek rá kerekeket.
   Miután az apró bútorkerekeket tartalmazó fiókom tartalmát megtekintettem (ezt csak azért emeltem ki, mert van nagy bútorkerekes is), azt kellett megállapítsam, hogy a munkát ezek hiánya sem fogja megakasztani.

   Nyitásképp az alsó sorra gondoltam alapozni a fiók kerekesítését, csakhogy abból a típusból mindössze három darabom van. Illetve ez nem pontosan így van, ugyanis van belőle egy negyedik is, amiről mindig meg is emlékezek (mármint arról, hogy végre a helyére kellene tennem), mikor épp a kezembe akad. Arra sajnos már nem emlékszem, hogy ez pontosan mely helyszínen szokott velem megtörténni.

   A jelen project talán legbonyolultabb része volt a fiók pince mélyéről történő előcitálása. Nyitásképp két iszonyú lépést kellett tennem a kacatjaim között, majd kissé előredőlve, csak az egyik lábamon inogva (mert a másikat egyszerűen nem volt hova letennem) ki kellett ürítenem a fiókot. Visszafelé jövet (már úgy értem, hogy a hátrafelé lépkedésem közepette, mert ugye a megfordulásomhoz sem volt elég hely) óvatlanul, pontosabban szólva látatlanul levertem egy csomó műanyag dobozt, meg a fedelüket is, de tényleg csak azért, hogy a felszedegetésük kapcsán egy kissé megnyújtóztathassam elgémberedett végtagjaimat.
   Szóval itt ez a remekbe szabott fiók, aminek a szélességi mérete jó, mert kisebb mint a minap épített szekrény. A fiók magassága is megfelel, hiszen ezen mérete kapcsán mindössze arról van szó, hogy majd hozzá kell igazítanom a szekrény alá készülő lábak magasságát. Na most a mélységéből ugyan le kell vágnom, de az azért még mindig sokkal egyszerűbb, mint egy egész fiókot legyártani nulláról.

   Amennyiben a térbeli ábrázolást választottam volna, akkor egyetlen ábra is elég lett volna, ami ráadásul - mivel csak egy - nem keverhető össze a többivel. No de nincs mit tenni, ha egyszer az ebéd utáni álmosságban csak ennyi tellett tőlem...

   Mivel a sámli közelítőleg olyan magas, mint amennyivel a fiók meg fogja emelni a polcost, ezért vele teszteltem, hogy milyen lesz mellette elmenni. Már úgy értem azt néztem meg, hogy bele fog-e akadni a könyököm. Mivel úgy találtam, hogy nem igazán, ezért akár fogadást is mernék rá kötni, hogy a (legalábbis számomra) fájdalmas találkozásunk idővel biztosan be fog következni. Akkor persze majd ismét elmondhatom, hogy szó szerint a könyökömön jön ki (illetve megy be) a trehányságom.

   Ez a konstelláció csak annyiból érdekes, hogy vajon lesz-e elég helyem hozzá, hogy odaüljek a friss építésű és a régi, vagyis balra látható szekrény közé, mondjuk az ajtós szekrény alsó polcain található csavaros dobozokban turkálni. Táncolni ugyan nem lesz helyem (de azt amúgy sem tudok), ellenben egyhelyben topogni igen, ami azért még megy. Sőt! Ebben van csak igazán hatalmas gyakorlatom!

   Most például azt találtam ki, hogy a minap megmaradt deszkákat odanézem a polcos tetejére, kérdvén kijön-e belőlük egy újabb vékony polcos, de azért inkább fiókos szekrényke. Mivel az jött ki eredményül, hogy nem, ezért kénytelen voltam újra a fő feladatomra koncentrálni.

   Előtte persze azért még azt is megnéztem, hogy mégis mennyi helyet fogok vele nyerni, ha egy kicsit megemelem a szekrényt, majd az alul található háromszögletű keresztgerendáig be nem érő lábaival rátolom a falra. Természetesen nem csak az az érdekes, hogy a piros nyíl mutatta hely megvan vagy úgy jó 5 centi, hanem az is, hogy a polcos alá készítendő fióknak ennyivel keskenyebbnek kell lennie. Ez az amit az előbb felvázoltam egy papírra, szóval ez már csak egy amolyan ellenőrző tökölés volt.
   A tökölést persze úgy kell érteni, hogy a tőlem megszokott módon, vagyis egyre szűkülő körökben kerülgetem a feladatot, aminek remélhetőleg az lesz a vége, hogy egyszer csak, mondhatni már-már oda sem figyelve, szóval már csak véletlenül is belekapok, aztán csak nézek, hogy mibe vágtam bele már megint a fejszémet. Illetve a fejsze bevetésére remélhetőleg nem fog sor kerülni. Már csak azért sem, mert az ugye nem barátja a bútorlapnak.

   Az előkészítő szakasz amolyan utózöngéjeként (mert ugye már az összes többi értelmes és értelmetlen eshetőséget kipróbáltam), megpróbálkoztam az eszterga sarokból történő kivételével, természetesen csakis azért, hogy rápróbálhassam a minap elkészített szekrényke tetejére. Mivel ez nem jött össze, a munkát elodázó következő mentsvárként azon kezdtem el problémázni, hogy mégis miből készítsem el a szekrényke lábait.

   Mivel ebből is lesz valami, ezért ezzel a fiókossal is váltottam néhány szót, aminek az lett a vége, hogy mivel ez egy bonyolultabb eset, hiszen ebbe több fiók is kell, ezért inkább mégiscsak rátértem a fősodorra.

   Ennél a résznél azt logikáztam ki, hogy mégis hogyan tudom ezt a fiókot úgy megrövidíteni, hogy közben még csak esélye se legyen a szétesésre. Azt találtam ki, hogy nyitásképp leszabok hozzá egy új hátlapot.

   Ebben a zöld tintában az az érdekes, hogy a mi régi bútoraink is éppen ilyen színnel voltak összefirkálva. Ez persze csak egy véletlen egybeesés, hiszen ez a fiók nem a miénk volt, hanem a lomos pincében találtam, és volt hozzá egy olyan keret is, amibe bele lehetett dugni, csak azt egy korábbi rendrakás alkalmával szétszedtem, miközben a fiókját meg nem, gondolván hátha egyszer még jó lesz valamire. Na kérlek, ma van az az egyszer!

   Már majdnem nekiálltam a kerekek becsavarozásának, aztán szerencsére még idejében eszembe jutott, hogy előbb a fenéklemez jön. Mert ugye ha fordítva csinálnám? Akkor a már rögzített kerekek széleitől nem lehetne bedugni a fenéklemezt a fiók vájatába.

   És csak azt követően jöhetnek a kerekek, amiket amúgy még évekkel ezelőtt, konkrétan a virágállványhoz tervezett fiókhoz vettem, ami eredetileg ugyanilyen elvű, vagyis alátolós lett volna, és csak később módosult egy az egyik polc alá szerelt plexifiókká.

   Ez a fiók olyan gyorsan készült el, hogy meg kellett állnom körbenézni, mert úgy éreztem, hogy olyan nincs, hogy össze ne kevertem volna valamit. Ráment vagy 5 percem a csodálkozásra, majd végül három dolgot sikerült megállapítanom.
   Míg az első az, hogy végre kezdenek a szerszámaim működőképes állapotban leledzeni, ráadásul tudott és megszokott helyen, vagyis mikor odanyúlok értük, akkor egyszerűen csak úgy ott vannak, s ráadásul mind működik is, addig a másik tény az, hogy kezdek a barkácsolásban, konkrétan az egyszerű famunkákban egyre rutinosabbá válni.
   A harmadik megállapításom már közvetlenül a fiókra vonatkozott. Ha sokat (és pláne nagyot) nem is, de egy hibát azért sikerült benne felfedeznem. Szerencsére mindössze arról van szó, hogy a fiók eredeti gombjai olyan picik, hogy azokba a krumpli ujjaimmal már szinte bele sem tudok kapaszkodni.
   Ez persze egy könnyen orvosolható probléma, hiszen egyrészt a bútorgombos dobozom még véletlenül sem üres, másrészt most épp van annyira használható állapotban az eszterga, hogy le tudjak vele gyártani két nagyobb darab szép kerek gombot. No nem mintha a szögletesek ne felelnének meg...

   Csak ugye most még nincs hova, mert ugye a polcos lábainak elkészítését - mivel az erősen összefüggött a fiók magasságával - áthúztam ide, vagyis a mai projectbe. Mivel a lábak elkészítéséhez ma már valamiért nem volt kedvem, ezért nekiálltam helyette a rendcsinálásnak.

   Amitől aztán (mármint a lötyis törölgetéstől) olyan büdös lett, hogy kénytelen voltam a pincéből kimenekülni. No nem mintha amúgy nem épp távozóban lettem volna, csak ugye ott volt körülöttem az a rengeteg bútormaradvány, meg a centi, mire fel nekiálltam (mármint még a törölgetés előtt) mindent mindenhez képest le és odamérni.
   Terveim szerint - mivel már nagyon szeretném eltakarítani az utóbbi napokban előidézett rendetlenséget - holnap nem ebéd után, hanem már délelőtt lejövök, s kifaragom végre a szekrény lábait.

   Másnap délelőtt hiába voltam a szokásos ebéd okozta vérnyomás zuhanás hiányában friss, s már-már üde, kellett hozzá vagy két perc mire rájöttem, hogy nem szükséges a szekrény alatt szerencsétlenkednem (mármint a méretvétellel), hiszen a minap készített polcos felülről is éppen ugyanúgy néz ki, mint ahogy alulról látnám, vagyis csak egy puszta bútorlap. Mikor erre rájöttem, csak meglóbáztam a centit, majd felírtam az általa kiköpött méreteket.

   Hogy hogyan is állnak pontosan azok a lapok, melyekből a lábat alkotó szögletes cső lesz, azt azért nem rajzoltam be, mert az annak függvénye, hogy milyen méretű fadarabokat találok.

   Itt most (ez amúgy a bicajom mögötti farakás) nem a mai téma összetevőit keresem, hanem ha már úgyis körbenézek alapon, akkor egy falapocskákkal sokfelé osztott lapos fiókot, amit már nagyon régóta nem láttam. Illetve ez nem pontosan így van, mint inkább úgy, hogy bár láttam a minap, csakhogy nem fizikai valójában, hanem csak képen, mégpedig egy korábbi szétszedtem cikk felújítása kapcsán. Bár a keresett fiókot eddig még mindig úgy raktam el, hogy egyszer majd úgyis biztosan jó lesz valahova, valamire, egészen addig, míg a minap a képen meg nem láttam, semmiféle értelmes újrahasznosítási ötletem sem volt. Most meg arra sincs még ötletem se, hogy ha egyik fadarab fellelési helyen sem található, akkor mégis hol a csudában lehet.

   Természetesen tudom, hogy csak 2 darab négyzet alakú csövet kell előállítanom, mint a célra épp megfelelő bútorlábat, szóval látom, hogy az anyaggyűjtéssel egy kissé túllőttem a célon, de egyszerűen képtelen voltam megállni, hogy minden egyes alkalmasnak tűnő fadarabot ide ne citáljak. Az "ide" jelen esetben a pince előtt álltomban hátam mögötti helyet jelentette, hogy mikor kell valami, akkor már egyszerűen csak oda kelljen érte nyúlnom.

   A korábban látott ábrát kiegészítettem a leszabandó fadarabok méreteivel. Az alsó tétel szélességi adata azért hiányzik, mert az annak függvénye, hogy milyen vastag faanyagot sikerül a tömegből kiválasztanom.

   Ha sűrűn azért mondjuk nem is, de már csak a nagy számok törvénye alapján is, illetve a rengeteg felhalmozott bútorlap okán, szóval időnként előfordul, hogy egy pontosan a keresett méretnek megfelelő anyag akad a kezembe.
   Ami ebből a szempontból nézve eddig még mindent vitt, az a virágállványba szerelt pótpolc volt, annak ugyanis úgy stimmelt a feladathoz az összes mérete, hogy semennyit sem kellett belőle lefűrészelnem. Ez mondjuk a jelen esetben nem fordulhatott elő, hiszen kétféle méretű anyagra van szükségem. Viszont a mindre érvényes 22 centis méret stimmel!

   Ráadásul a méret nem csak úgy egyszerűen stimmelt, hanem tette ezt úgy, hogy a kiválasztott anyagcsík mind a 8 darabra elég volt! Hogy ne csak örömöm legyen, a már leszabott bútorlapok nem azért fekszenek az oldalukon, mert így állnak stabilan (amúgy tulajdonképpen de), hanem azért, mert ha állítva tettem volna őket ide (amit amúgy természetesen azonnal ki is próbáltam), akkor a vágási vonalak ferdesége okán egyszerűen eldőltek volna.

   Szóval amit a képen látunk, az nem azért csálé, mert még nincs összecsavarozva. Mikor ezt így összeállítva először megláttam, csak annyit tudtam rá kinyögni, hogy de legalább a mérete stimmel...

   Bár az előbb azt mondtam, hogy az eltorlaszoltsága okán most épp nem lehet kiszedni a sarokból az esztergát, ezt azonban mégis megtettem. Egyrészt ugye ha magát a fiókot ki tudtam venni, ami ugye az esztergánál több mint egy méterrel bentebb volt, akkor nehogy már ezt a gépet ne sikerüljön! Másrészt a bútorlapok oldalainak merőlegesbe történő állításához épp szükségem volt rá. Már úgy értem, hogy a ferdeségeket az eszterga tokmányába fogott csiszolótárcsával tűntettem el, amit a csiszolóállványról toltam neki a smirglinek.

   Mivel a láb értelemszerűen alul lesz, no meg egy milliméternyi tévedés jelen esetben olyan mindegy, a csavarhelyek bejelöléséhez szükséges vonalakat, bár az anyag széléhez képest, de szabad kézzel húztam meg. A jobb oldali két anyagon azért van két-két jelöléssel több, mert a láb azokon keresztül lesz odafogatva a szekrény aljához.

   Mikor ezt a két piros derékszögű összefogatót megvettem, még ott és akkor akkor azonnal megéreztem, hogy egyszer majd biztosan szükségem lesz rájuk. Aztán eltelt úgy 15 év, és hopp! Már kellettek is!

   És még csak el sem méreteztem őket! Vagyis miközben magasabbak lettek mint a fiók, a közöttük lévő hely egy kicsit szélesebb, amibe aztán a fiók könnyedén belecsusszan. Pontosítok! Begurul a kerekein.

   A megoldás szerencsére nagyon egyszerű, hiszen épp csak fejjel lefelé kell hozzá fordítani a szekrényt. Ez az út persze nem minden helyszín, és nem minden méretű szekrény esetében járható, de mivel ez a szekrény kicsi, hely pedig van hozzá, ezért itt bevált a forgatás.

   Íme a láb szekrénynél történő rövidebbsége. A piros nyíllal mutatom azt a részt, ahová be fog férni a falat alulról határoló, illetve alul megtámasztó háromszögletű gerenda. Persze lehetett volna a láb hátsó fele ferde is (már úgy értem, hogy a fal síkjához illőn ék alakú), csakhogy semmi értelme sem lett volna a project ilyen mértékű elbonyolításának. Már úgy értem, hogy a mindenféle faanyagok ferdére történő vágásával még nem foglalkoztam. Na jó. A forrasztópad esetében már igen, de az azért egy kicsit olyan is lett.

   A forrasztópaddal ellentétben, ez bizony tökéletes! Épp úgy simul a szekrény hátsó lapja a falra, mint ahogy azt megálmodtam! Ebben persze nem a puszta szépség a lényeg, hanem az, hogy nyertem vele 5 centi helyet.

   Ez már-már több mint szép! Na most amennyiben egyszer csak nem tetszene, hogy elüt egymástól az anyagok színe, na akkor majd fogok egy bödli festéket, és átkenem a francba az egészet fehérre. De ez szerintem nem fog megtörténni... Na most az viszont igen, hogy az immáron kész polcost most azonnal birtokba veszem.

   Majd kisvártatva bekerült a szekrény felső polcára az esztergához készített forgócsúcs, meg a szemből késtámasz, meg a körfűrészasztal, meg a rózsaszín vödör a piszkos kesztyűkkel. Utóbbi azért, mert ennek az alkalmatosságnak már komoly gyakorlata volt a bármelyik helyszínről történő kiborulásban. Innen meg ugye már csak maximum a körfűrész feltéttel tudom kirántani.