Nyár vége felé lévén, illetve azért, mert a tulajdonosaik egész évben nem takarították le a kocsilejárókat, melyek ugye pont az ablakom alatt díszelegnek, ma reggel közvetlenül felkelés után egy különös választás elé állítottam magamat, ami abból állt, hogy vagy lemegyek és kipucolom a mindenféle gazok által már jórészt feltört betont, vagy nekiállok annak a mára már több évtizedes múltra visszatekintő tervemnek, ami a lakásban található rengeteg parkettarés kifugázásáról szól.

   Mivel a gazok közé a pollenek és a bogarak miatt semmi kedvem sem volt lemenni, a parketta fugázós project megnyitásaként kihúztam a heverőm alatt elhelyezett munkalapot, melyen az adott pillanatban egy olyan kezdeti stádiumban lévő középhullámú műadó kísérleti panelja terpeszkedett, amit sajnos még mind a mai napig nem kerekítettem egésszé. Konkrétan ezt az áramkört mutattam a múltkor, mikor a pincében rendezkedtem.
   Mondjuk az időrend borulása nálam már egy mondhatni eleve alapértelmezett állapot, de ez a cikk még ehhez képest is a csúcsra tör. Ezt úgy kell érteni, hogy a múltkor, mikor ez a parketta fugázós project egyszer csak valamiért eszembe jutott, nem tudtam beszúrni a linkjét, mert nem találtam. Próbáltam keresni mindenféle néven, de nem lett meg.
   Kisvártatva a homlokomra csapva (ezt a műveletet sokak egybehangzó véleménye szerint nem tenyérrel, hanem valami súlyosabb tárggyal kellene elkövetnem) beugrott, hogy mivel ez a project egy amolyan határeset, ezért valószínűleg nem annyira a szétszedtem, mint inkább a képek szöveggel oldalra került. Miután ott sem találtam, elkezdtem feltúrni a számítógép adathordozóit.
   A mindent tudó táblázatom szerint már többször is utaltam rá. Már úgy értem, hogy más egyéb szétszedtem cikkekben, mint majd egy később elvégzendő feladatra. A jelen projectről készült, félig már megszerkesztett képek végül egy teljesen más, a témára még véletlenül sem utaló nevű mappából kerültek elő.
   Ez valószínűleg azért eshetett meg (azon túl, hogy időnként egy kissé trehány vagyok), mert a parkettafugázással párhuzamosan futtattam a kertrendezés című projectet. Amúgy még azt sem kerekítettem egésszé. Mármint nem a kertet (bár az sem valami szép), hanem a rendezéséről szóló cikket. Ez utóbbi elmaradásom magyarázatára végül sikerült találnom egy olyan frappáns okot, hogy arra még magam is elismerőleg csettintenem, pedig ha valaki, akkor én aztán már tényleg unom a hülye magyarázataimat. Jelen esetben (mármint a megíratlan kertprojectében) arról van szó, hogy az arról szóló képeket valami érthetetlen okból nem rendeztem időrendbe, illetve nem neveztem el, nem számoztam be, mely feladat utólag már-már kivitelezhetetlen. Az utólag időhatározót jelen esetben úgy kell érteni, hogy a kertet még valamikor 2015-ben tettem rendbe, s az akkor teljes összevisszaságban készült képek mára már csak igen nehezen lennének sorba rakhatók.

   A parkettfugázás megnyitásaképp nekiálltam szétcsapni a lakást. Ez a két feltekert szőnyeg még semmi, hiszen az elkövetkező képek olyan káoszt mutatnak, hogy egyszerűen nincs rajta mit magyaráznom, hogy ez a project miért halasztódott évtizedeken át. Na most az okát, azt viszont el tudom mondani.
   Nálunk sosem volt se felcsiszolva, se lakkozva a parkett, hanem felmosva volt, majd vikszelve. Ezt szó szerint úgy kell érteni, hogy időnként neki lett menve vizes ronggyal, majd miután felszáradt, bele lett dörzsölve valami viasz szerű anyag, amit vagy egy ronggyal csiszatolva, vagy az azóta már rég kidobott parkettkefélőgéppel lehetett kifényesíteni.
   A sok felmosásnak idővel persze az lett a vége, hogy a víztől megdagadó, majd azt követően kiszáradó parketta kikotyogósodott. Az persze, hogy lötyög, az még nem volna olyan nagy baj, az azonban már igenis az, hogy a keletkezett résekbe belemegy a por, Ez utóbbi következtében ugyanis a lakáson átszáguldva, pusztán azzal, hogy lépkedek a parkettán, mindig akkora port sikerül felvernem, hogy az tényszerűen összetakaríthatatlan. Ezt úgy kell érteni, hogy szinte teljesen hiábavaló a portörlés, mert a feladat végzése közbeni mászkálással a parketta elemeinek rései közül újra felverődik a por. Összeporszívózni a résekből pedig szintén lehetetlen, hiszen azok mérete, konkrétan a hossza olyan óriási, hogy azt neki sem merek állni méterbe átszámolni, inkább egyszerűen csak azt mondom rá, hogy k*rva sok.

   Ennek a képnek azért az a címe, hogy "most lett meg", mert ez egy amolyan előkészítési fázisa volt a pincei csavarválogatásnak, amiről sikerült úgy eltökítenem a képeket, hogy azok már csak jóval a csavarválogatós cikk megírása után kerültek elő. Nagy a rend na! Mindezt úgy, hogy nálam minden el van nevezve, be van számozva, valahova fel van írva. Hát ja...

   A fugázás megnyitásaképp abba az apró projectbe álltam bele, melynek konkrét célja, hogy végre húzhatóvá varázsoljam a rekamiét. Húzni persze eddig is lehetett, csak közben rútul felszántották a parkettát az ágy aljából kiálló szögfejek.

   Mivel jelen alkalommal igencsak emelkedett szinten álltam bele a lakás sarkaiból történő kifordításába, mondhatni elérkezettnek láttam az időt, hogy kicsiszoljam végre az öregem által leejtett, s a parkettán egy darabig még tovább izzó cigaretták okozta égésnyomokat. Mert ugye ha már egyszer úgyis sok lesz a por, akkor miért ne adjak neki még?

   Számomra nemcsak az volt szokatlan, hogy egyáltalán csinálok valamit, (bár ez is ritkaságszámba megy), hanem az is, hogy előtte alaposan bereggeliztem. Ezt most nyugodtan megtehettem, mert ugye esélyem sem volt a lefekvésre, ugyanis a mindkét szétcsapott ágy okán egyszerűen nem volt hova.

   Hogy miért álltam neki eltüzelni ezt a rengeteg papírt? Erre mindjárt három alapos okom is volt. Az egyik az, hogy a mai napon - ősz lévén - nagyon hűvös volt, a másik pedig az, hogy a papírok a tűzifa tetején voltak, vagyis útban, míg a harmadik ok, hogy mikor megmozdítottam a szekrényt, akkor a csúszós felületű reklámújságok okán (illetve azért, mert kifelé dőlve voltak berakva) kizúdult a helyéről az összes papír.
   Hogy mégis minek húztam ki a sarokból szekrényt? Egyrészt azért, hogy még a parkettfugázás megkezdése előtt mögötte is kitakaríthassak, másrészt azért, mert ugye alatta is fugázni kell. Gyakorlatilag mindenütt fugáznom kell, kivéve az elmozdíthatatlannak ítélt bútorokat.

   Ez alól az ágyam mondjuk kivétel, mert bár ez is nehéz, azonban olyan eszement mennyiségű por szokott alatta összegyűlni, hogy azt kézzel összehúzva, labdát lehet belőle gyúrni! Illetve mikor máskor csinálnám meg a fugázást itt is, ha nem most?

   Ez egy annyira nemszeretem állapot, hogy arról akár órákat tudnék mesélni! No persze nem erről fogok, hanem inkább azt mondom el, hogy miért lettek fehérek a fugák az ágyam alatt.
   Szóval az úgy volt, hogy még valamikor nagyon régen, az öcsém magára gyújtotta az ágyat, mégpedig egy a takaró alá betett ernyőtlen éjjeli lámpával, amiből szerencsénkre csak egy kisebb lakástűz keletkezett. A többinél jóval szélesebb fehér rések pedig úgy keletkeztek, a megégett parketta pótlására apámnak nem sikerült az eredetivel azonos méretű példányokat szereznie.
   A fehér valami amúgy gipsz. Természetesen tudom, hogy a gipsz jelen célra történő felhasználása hülyeség, de mikor ezt csináltam, akkor épp ez volt raktáron. Mármint a postán. Én meg egy korabeli nagytakarítás alkalmával kikentem vele a réseket.

   A szőnyeg alatt viszont már parketta fugázóval dolgoztam. Már úgy értem, hogy most. Ez egy olyan anyag, amit kartusban lehet kapni, könnyű belőle a pisztollyal kinyomni, másnapra megszárad, azonban nem teljesen merevre, hanem valamennyire azért rugalmas marad.
   Amilyen felhasználási módot ezen a képen látunk, na úgy nem szabad vele dolgozni! Vagyis a fugázót egyáltalán nem tanácsos rákenni az anyag felületére, mert például a mi ócska kopott felületű parkettánk esetében k*rva nehéz lesz róla leszedni a fölösleget. Ez amúgy a fugázó anyag száradás előtti és száradás utáni állagára is igaz. Ráadásul az eltávolítandó fölös anyag egyértelműen pazarlás.
   Ezen a helyszínen mondjuk nem szedtem fel a többletet, mert ezen a részen szőnyeg van, aminek még jót is tesz a parkettánál kevésbé csúszósabb felület. Már úgy értem azért, mert ezen kevésbé csúszkál, mint mondjuk a puszta fán.

   Ha már úgyis szét volt csapva a szoba, akkor a konnektorok igazítása című feladattal együtt az ajtó tokjának sérült részeit is lefestettem. Az ehhez hasonló apró hibák sokaságából, illetve azok elhárításából lett idővel az apró elmaradások című, főképp farigcsálós témájú cikksorozat.

   Ha meg már úgyis kint volt a helyéről a Hi-Fi torony, akkor ugyan miért ne cseréltem volna le a QUAD 405-ösben a már ki tudja mióta elpattant rugójú hangfalcsatlakozót. Csak mert alapvetően egészen más dolgom lenne? Ugyan már...

   A feleslegesen szétkent fugázó anyag okozta problémát úgy kerültem meg, hogy a parkettaelemek közti réseket körbetapétáztam szigetelőszalaggal. Ez a megoldás persze eszi a szigszalagot, csakhogy az olcsóbb mint a parkettfugázó! Ráadásul így sokkal figyelmetlenebbül lehet vele dolgozni, hiszen a spaklival kent anyagból csak akkor jut a parkettára, ha tegyük fel valamiért nagyon elvétem az irányt.
   Ráadásul a puszta parkettával ellentétben, a szigszalag felületéről nagyon könnyű jó hatásfokkal lehúzni a fugázót. Aztán van ennek a megoldásnak még egy olyan előnye is, hogy mivel valósággal rikít, hogy épp hová nem szabad lépnem, így nem hordom szét a papucsommal a résekből enyhén kitüremkedő anyagot, ami persze másnapra visszahúzódik.
   Ekkor aztán (mármint száradás után) sorjában feltépkedem a parkettről a szigszalagot, majd átköltözök a szerszámaimmal a következő helyszínre. Hogy miért a cserépkályha előtt kezdtem? Nos azért, mert ez volt a legneuralgikusabb helyszín, itt ugyanis mindig van, illetve telente folyamatosan keletkezik kosz, hiszen innen teszem be a kályhába az eltüzelni szándékozott fadarabokat, melyekről ugye hullik a por. Vagyis itt szoktam a legsűrűbben porszívózni, és ez épp ezen a helyszínen volt a legundokabb feladat. Mert ugye egészen idáig nem volt elég csak úgy egyszerűen végigtolni a parkettán a porszívó csövét, mert a por jó része beszóródott a résekbe.

   Ez már egy másik napi állapot. Kezdetben úgy voltam vele, hogy ha nagyon megterhelő a feladat, vagy kikészít a folyamatos kupi, vagy nagyon eszi a parketta az anyagot, esetleg ráunok a projectre, akkor csak azok a részek lesznek kifúgázva, ahol nincs szőnyeg. Ez mondjuk egy nagyon trehány dolog lett volna tőlem. No de végül nem így alakult.

   Ez a feladat - megjegyzem őszinte sajnálatomra - nem olyan egyszerű, mint azt korábban felvázoltam, ugyanis mielőtt a fugákat körberagasztanám, előbb még ki kell belőlük szednem a koszt. Ezen a képen az apró óráscsavarhúzóim eltördelése után a kézközelsége okán koszlazítóként bevetett spakli szaladt be egy résbe.

   Mivel szinte sosem szokott elhúzva lenni a helyéről az asztal, azért meglepve vettem tudomásul, hogy mikor épp nincs ott, akkor milyen hatalmas lesz a hely a könyvszekrény előtt. Ez persze sajnos egyben azt is jelenti, hogy még k*rva sok rést kell kifugáznom.

   A szovjet ventilátort már mutattam, illetve megjavítottam a potméterét, a diavetítőre azonban még azóta sem kerítettem sort, pedig még a filmeket is előszedtem hozzá, melyek persze azóta is a polcon porosodnak.

   Máskor meg az amúgy is elharapózott rumlit fokozandó, illetve azért, mert épp volt nálam szigszalag, kinyomó pisztoly, és még egy kevéske beszáradásra készülő sziloplasztot is találtam, végre körbekentem vele a vécékagylót.

   Mikor kezdett gyanús lenni, hogy a porszívó mintha már nem szívna úgy mint rég, egyszer csak beugrott, hogy épp itt lenne az ideje a porzsák kiürítésének. Amit a zsákban látunk, az mind a lakásból lett összeporszívózva! Szerintem már csak ez az egy kép is igazolja a parketta kifugázásának jogosságát.

   Hanem azért, hogy végre lecserélhessem a lámpát tartó lapot, illetve lapokat, merthogy végül ezt mindkét éjjeliszekrényen megtettem. Az mondjuk igaz, hogy a szekrények színeinél világosabbak lettek a háttérlapok, mint ahogy az is, hogy így valamivel jobban mutat, mintha egyszínű lett volna.
   Valamint ha már épp amúgy is a kezembe akadtak, akkor egy amolyan közbejött ujjgyakorlatként, az éjjeliszekrények éleinél található réseket is kifúgáztam. Ez főleg az előtérben álló éjjeliszekrény látványát dobta fel, azon ugyanis meglepően nagyok voltak a rések.
   Azt mondjuk nem tudtam eldönteni, hogy apukám méretezte el a szekrény lapjait (már úgy értem, hogy ő készítette a szekrényt), vagy attól csúszott szét a bútor, hogy már évtizedek óta közvetlenül a cserépkályha mellett áll, s így telente kap rendesen a melegből. Márpedig egy cserépkályha nagyon meleg tud lenni!

   Annyira persze nem, hogy a tőle majd harminc centire lévő lámpában besüljön a kapcsoló. Ezen okból a billenpatty szélén látható folt természetesen nem is sülés, hanem valószínűleg a kapcsolóba száradt tea, amit anyukám szokott időnként szétlocsolni.

   Mivel a folyamatos és rengeteg takarítás ellenére valahonnan továbbra is óriás porcicák keveredtek elő, ezért utánanéztem a lehetséges forrásoknak. Végül az egy perce még a könyvszekrény mellett álló harmadik éjjeliszekrény volt a ludas.

   Mikor folyton közbejönnek olyan feladatok, mint mondjuk az, hogy a LAN kábel nincs átdugva a számára az ajtó tokjába fúrt lyukon. Most, hogy ezeket a sorokat rovom, odamentem és megnéztem, de még most sincs rajta átdugva!

   A parketta fugázása közben egyszer csak beugrott, hogy akad a matracom az ágyamba faragott hatalmas lap puszta fafelületén, mire fel bevittem a szobába, feltettem az asztalra, majd öntapadós tapéta nem lévén itthon, széles barna ragasztószalaggal vontam be. Már úgy értem, hogy a másik oldali teljes felületét. Mikor ezzel megvoltam, akkor meg arra jöttem rá, hogy most meg csúszkál rajta a matrac. Még egy ilyen örök elégedetlen állatot, mint én... Mondjuk ha azonnal nem is, de idővel a csúszkálást is megoldottam.

   Valamint ha már egyszer úgyis ott volt a kezemben a fugázó, akkor ennek a már nagyon régóta halogatott feladatnak is nekiugrottam vele. Ez az éjjeliszekrényem sarka, ami a felhelyezése óta lötyögött, mert nem lehetett az amúgy egy szem rögzítő csavarjával a sarok mindhárom oldalához odahúzni.
   Bár a kép alapján első pillantásra úgy néz ki, hogy agyament módon belekentem a fugázót a szőnyegpadlóba, ez azonban nincs így, merthogy tekertem rá előtte egy réteg folpackot, majd erre nyomtam rá a sarokzáró elemet.

   Legyen már meg ez a rohadt fúgázás, hangzott el az ominózus mondat a project közben egyre gyakrabban. Ezen a képen még ott a szekrénysorban a tévé alatt a lengyel deck, a virágállványon a videós kaputelefon, és még a fürdőszobai mérleg is.

   Emlékeim szerint ezt a beugrót volt a legrosszabb fugázni, mert ide nem igazán fértem be. A könyvekkel megrakott szekrényt pedig elhúzni nem tudtam. Mondjuk ha a rumli szintjét végletekig fokozandó, kiraktam volna belőle az összes könyvet, akkor ment volna, de annyi eszem azért még nekem is van, hogy ilyesmibe a beteg derekammal már nem állok bele. Vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy talán majd legközelebb. Mert ugye mégis kit érdekel, hogy a szekrény alatt nincs kifugázva?

   Mikor még a hallal sem végeztem. Hogy a fugaanyagba belelépek és széthordom, az a veszély azért nem állt fent, mert a kikenése után hosszú órákra levonultam a kertbe homokozni.

   Mivel épp támadt rá egy nagyszerű alkalom, mert ugye a kialakult kupit tovább fokozni már úgysem lehetett, vagy mondom inkább úgy, hogy nem kellett volna, ezért fogtam és elvettem az ablaktól a virágállványt, majd lemostam. Nyitásképp persze az ablakokat.

   Majd arra a virágokat. Ez mondjuk nem virág, hanem növény (csüngő levelű fikusz), és annak is olyan csúfos, hogy le sem tagadhatnám, hogy ezt a fát bizony magam metszettem meg. Konkrétan azért, mert baromira idegesített, hogy nem lehetet tőle (mellette) rendesen elhúzni a függönyt.

   Szerintem azok a képek, melyeken a szalagcsiszoló és az általa termelt por szerepelt, azok azért nem készültek el, mert nem szerettem volna ha belemegy a por az erre kényes kamerába.
   Ez itt amúgy a cserépkályha előtti, már fel is csiszolt helyszín, melyet a színkülönbség eltűntetése végett, illetve azért, mert már ezer éve nincs itthon a parketta vikszeléséhez szükséges anyag, atrix kézkrémmel dörzsöltem át.

   Időközben az éjjeliszekrény sarokelemei mögött is megszáradt a térkitöltő anyagként bevetett fugázó, melyekről a levétel után levágtam a kilógó részeket, majd visszacsavaroztam őket a helyükre.
   Szóval nem arról van szó, hogy egyáltalán nem haladok, hanem arról, hogy sajnos csak valami iszonyú lassan! És akkor nem elég nekem a saját lassúságom, bevetem a hülyeségemet is!

   Mert ugye mikor máskor esnék neki újra a parkettát továbbra is karcoló ágy aljának, ha nem most? Mivel ezt így a legkönnyebb intézni, ezért fogtam, és ahogy volt, az egész ágyat fejjel lefelé fordítottam. Emlékeim szerint ugyanis korábban egy ugyanilyen akció kapcsán semmiféle probléma sem merült fel, csak ugye akkor nem fejjel lefelé lett fordítva az ágy, hanem csak a hátára. Gondoltam mikor majd visszafordítom, akkor ami ahova illik, újra rendre összeáll.

   Már csak azért is, mert ugye minden igyekezetem ellenére csak kimaradtak a fene nagy fugázásból olyan apró területdarabkák, mint például az előszoba és a hall szőnyege közötti rész. Szerencsére még nem késtem el, hiszen ami csak kell, minden itt van hozzá kézközelben.

   Ez itt a sok közül az a rádió alkatrészes doboz, melyben a kiürült papírgurigákat helyeztem el. Hogy aztán lesz-e ezekből valaha is rádióba tekercstest, az az általános haladási sebességemet elnézve, sajnos egyre valószínűtlenebbnek tűnik.

   Másnap reggel, az ágyam szélén ücsörögve, meglepve vettem tudomásul, hogy valami fehér izék be akarnak jönni az ajtó alatt. Egy kissé még talán szerettem is volna, ha ez csak valami szürreális álom része, de persze nem az...

   Bár mehettem volna a projecttel még egy kicsit tovább, de ekkor már nagyon úgy voltam vele, hogy legyek már kész! Vagy egyszerűen csak magasról tettem rá, hogy mi van az előszobai szőnyeg alatt.

   A piros kosárba összerántott, néhány perccel ezelőtt még a lakás különböző pontjaira szétszórt szerszámaim mennyisége, egy "most azonnal megy minden a helyére" felkiáltást követően erősen megfogyatkozott.
   Mindössze néhány perc múlva, mikor hirtelen elkezdett hiányozni a hetek óta fennállósága okán megszokott kupi, azt a tőlem telhető legnagyobb alapossággal varázsoltam vissza a hallba.

   A végére már csak olyan apróságok maradtak, mint például az, hogy vissza kellett tenni az ágyra a matracot. Aztán persze volt itt még egy csomó más is, mely feladatok már nem érték el azt a szintet, hogy érdemes legyen őket megemlíteni.

   Azt azért még elmesélem, hogy a virágok nem azért kerültek a gáztűzhelyre, mintha meg akarnám őket főzni, hanem azért, mert egy még tőlem is szokatlanul kiadós porszívózást követően ecetes spricceléssel adtam vissza a szőnyegek rég elveszett színét, ami a múltkor kinyírt egy csomó növényt. Mármint a mindenfelé szétspriccelt ecet. Ezek a növények meg mondjuk újak, ezért jobbnak láttam őket az ecetes bohóckodásomtól megmenteni.