Az állócsúcs elkészítése után egyből nekiálltam a forgócsúcsnak. (mondjuk már közben is, de ez mindegy) Ez a project nemcsak azért lesz egyszerű, mert jól meg lett álmodva, hanem azért is, mert az előkészítettsége okán alig kell hozzá valami.

   Annál a résznél ugyan sikerült egy kissé megtorpannom, mikor azt kellett eldöntsem, hogy mégis mekkorát vágjak le a lécből, de ezen a kérdésen viszonylag gyorsan sikerült átlendítenie a találomra méteremnek.

   Majd rájuk írtam, hogy melyikük lesz elől, és melyik hátul. Ezekre a feliratokra azért volt feltétlenül szükség, mert ugye a piacon 200-ért vett forgócsúcsra még véletlenül sem két egyforma csapágy való.

   Ahhoz képest, hogy az első verzióval mennyit kínlódtam, ez egy annyira semmi kis feladatnak tűnik, hogy már csak ezért is kezdett nekem egyre gyanúsabbá válni. Már úgy értem azért, mert egyből azt feltételeztem, hogy valamely apró részletébe biztosan belebukok.

   Míg az egyik asztalos szorító a lapot fogja oda a gépágyhoz, meg persze egyben a munkapadhoz is, addig a másik a csapágyházat a laphoz. Ez az összeállítás persze csak a két lyuk kifúrásának erejéig kell.

   Miután az eddig elkészült alkatrészeket összecsavaroztam, egyszerűen nem volt kérdés, hogy mivel fogom bejelölni a csapágy középpontjának helyét. Egyrészt ugye azért, mivel ezt mindenképp be kell jelölnöm, másrészt annyira adta magát, hogy magával a géppel, hogy más megoldás már eleve fel sem merült!
   Szóval csak annyit kellett tennem, hogy befogtam a tokmányba egy fúrószárat, bekapcsoltam a gépet, majd megtekertem a platform mozgató mechanika kurbliját. Miután ezzel megvoltam, megtettem ugyanezt egy 8-as fúrószárral is.

   A központosság és a feltétlen merőlegesség szükségessége okán még a 10-es menetet is a géppel fúrtam a csapágyházba. No persze nem a motorjával hajtva, hiszen abban ehhez a feladathoz nincs elég erő, hanem csak apránként, kézzel tekergetve a tokmányt.

   Erre az összeállításra azért volt szükség, mert egyrészt nincs 42-es fúróm, másrészt épp nem volt kedvem csinálni. Na most amit ez a kicsi gép egészen biztosan nem szeret, az a belefogott anyag excentrikussága. Már úgy értem azért, mert míg egy nagy és nehéz gépnek meg sem kottyan az anyag ütése, addig ezt a kis könnyűt valósággal szétrázza!
   Az persze igaz, hogy ezt a masinát még véletlenül sem ilyen állatkodásra tervezték, hiszen ez csak egy hobbi eszterga, ami mondjuk a modellezéshez szükséges apró kerek dolgok előállítására való.

   Mivel nem használt, valamint útban is volt a késnek, ezért gyorsan levettem, mielőtt még leesik, beakad valamibe, ami persze forog, mire fel elrepül, és amilyen szerencsém van, a repülő bigyó biztosan el is talál.

   Ez nemcsak, hogy nem lett szép, de még útban is van a közepe a csapágynak, amit egy nagyobb fúróval szedtem ki, majd a még megmaradt peremet azzal a szerszámmal, amivel a bútorlapba szokás befúrni a modern ajtópántok helyét.

   Ez itt még az esztergával kapcsolatos előző projectem, konkrétan az univerzális állócsúcs alapjának második rétegű lakkozása. Kezdetben úgy volt, hogy ezzel a részfeladattal nyitok, majd a fekete kockát faragom át újra fiókossá, csak aztán ahhoz most valahogy nem volt kedvem.

   Vagy talán azért választottam ezt, mert ez már félkész állapotban volt? Ki tudja azt már ennyi idő (kb. három óra) elteltével... Ezt úgy kell érteni, hogy ha nem is volt egyszerű, de újra sikerült magamat annyira utolérnem, hogy most épp egyből van időm megírni az elkészült képekhez a szöveget. Vagyis most már nem a még valamikor három nappal ezelőtti történésekkel foglakozom, s így valószínűleg már nem felejtem el a lényegüket.

   Kezdetben úgy volt, hogy nem találok 22-es fúrót, és már majdnem indultam is felkutatni egy alkalmas méretű vaslemezt (mármint ahhoz, hogy legyártsam), de aztán mégiscsak találtam egyet.

   Az első lyuk túl nagy lett, épp mint ahogy a második is. A harmadik viszont már méretpontos lett. Ehhez persze az kellett, hogy kétszer is lereszeljek a fúrószár átmérőjéből.
   Hogy miért kell a csapágynak a lyukban szorulnia? Nos azért, mert az első csapággyal ellentétben a hátsót jobb szeretném egyszerűen csak besajtolni a helyére, mintsem még ragasztani is.

   Bár erősen rezgett a léc, hogy nem fog átférni a fúró a hátsó és első csapágyház alkotta ferde résen, de végül szerencsére átfért. Mondjuk ha nem tette volna, akkor is megoldom. Már úgy értem, hogy a hátsó csapágyházat tartó egyik csavart, majd az egész csapágyházat elfordítom, miután bedugtam a fúrót, akkor meg vissza.
   A jelen összeállításnak amúgy az a lényege, hogy biztosan odakerüljön a lyuk, mint ahol a csapágy legjobb helye van. Már úgy értem, hogy a csapágyházban a csapágy helyét magával az esztergával fúrom ki.
   Erről az eseményről sajnos nem készült videó, pedig amúgy jópofa látvány volt, ahogy füstölt a fa, ezzel a fura fúrószárral ugyanis inkább erős nyomással, mint magas fordulatszámmal kell fúrni. Na most ehhez képest ez az eszterga sokkal gyorsabb, mint amennyire erős, ezért ha nagyon adtam az előtolásnak (magyarán szólva tekertem a kurblit), akkor leállt a motor. Ha meg nem, akkor ugye füstölt.

   A csapágyat az egyszerűség jegyében egy hatalmas asztalos szorítóval sajtoltam be a helyére. Hogy bement-e? Sajnos nem, még véletlenül sem akarta elérni a megfelelő pozíciót. Ráadásul nemcsak a csapágy nem akart bemenni a helyére, hanem miután ez úgy ahogy mégiscsak sikerült, onnantól kezdve a tengely állt ellen az immáron dupla csapágyazásba történő bedugásnak.

   Aminek aztán (mivel berágtam rájuk) az lett a vége, hogy teljesen leválasztottam egymásról a három fadarabot, hogy mint azt tették korábban eddig még mindig, újra könnyedén a helyükre csusszanjanak a dolgok. A "könnyedén" határozószóról elég legyen annyi, hogy nem véletlenül szerepel a képen egy kalapács.

   Miután a jelen forgócsúcsot alkotó műszaki részleteket újra összecsavaroztam, ha nem is meglepetéssel, de boldognak bizony boldogan vettem tudomásul, hogy amit csináltam, az nagyon egyben van! Hogy aztán így marad-e, abban persze csak reménykedni lehet. Mondjuk a rétegelt lemez, pláne a keményfa, az már-már elpusztíthatatlan anyag.

   Mivel hirtelenjében nem találtam semmi más központosan hegyeset, így a forgócsúcs hegyének pozícióját egy vele szembeállított fúrószárral ellenőriztem. Szerintem ahhoz képest, hogy én csináltam (no meg amúgy is), ez bőven rendben van! Már úgy értem, hogy lötyög itt annyira az összes ereszték, hogy egy kevéske eltérés semmit se számítson.

   Szó se róla, elismerem, nem látszik rajta, de attól ez még vagy egy meglehetősen fájdalmas hatású anális intruder (ezt így konkrétan nem próbáltam ki), vagy egy nagyon ratyira sikeredett lépcsős szíjtárcsa. (amúgy utóbbi akart lenni, csak félresikeredett)

   Mivel két kifúrandó lyuk erejéig lusta voltam letenni a földre az esztergát, aztán fel a munkapadra a fúrógépet, állványostul, majd az egészet vissza, így a lyukakat inkább a földön ülve intéztem el, guggolásból taposva a lábkapcsolót.

   Majd kisvártatva lezárva. Hogy aztán ennek a tengelyburkolásnak volt-e bármi értelme, azt nem tudom. Ha másra nem is, de arra azért jó volt, hogy így - mivel fedve van - nem tud megállni a tengely körül a forgács. Mondjuk ha ennek ellenére mégis bemegy valahol, akkor most meg kijönni nem tud.

   Mit is mondtam az előbb a zártságról? Na ez a lyuk, ez kérem most egészen biztosan itt marad! Már úgy értem, hogy fedetlenül, csúfosan csupaszon, amolyan mementóként a trehányságomra.
   Hogy aztán később, mikor megtalálom az épp elfedni képes kerek lemezdarabot, vagy négy, esetleg háromszögletűt, hogy akkor azt kicsinosítva, netalántán lefestve, vagy úgy hagyva ahogy van, felcsavarozom-e ide, azt majd a jövő dönti el...

   A porszívóból a dobozt pusztán kíváncsiságból vettem ki, kérdvén tőle meddig lett a porral. (mert nekem amúgy már kezd tele lenni vele az... az... az orrom) Körülbelül harmadig lehet, ami forgács egyrészt az imént kifúrt hatalmas lyukaknak, másrészt az esztergálásnak volt köszönhető.

   Kapott egy réteg lakkot. Ennek nem biztos, hogy kell egy újabb réteg, mert ez már eleve lakkozva volt. Mondjuk ha kell neki, az sem baj, mert holnap is van nap, mikor is legfeljebb megakadályoz (mármint a friss lakkozás) a porolásban. Hogy pontosan mivel fogok porolni, azt ugyan még nem döntöttem el, de valószínűleg fiók, vagy egyenesen fiókok lesznek a szenvedő alanyok. Vagy mint általában mindig, már megint én...