Szóval az úgy volt, hogy miután letakarítottam a lépcsőházat, eltűntettem a járdáról az avart, körbenéztem a kertben, gondoltam bemegyek a lomos pincébe, mégpedig megtekinteni az ott épp nagyban kialakult rumlit. Mármint abból a szempontból, hogy mégis miféle módon lehet belőle a legjobban kijönni. Amúgy alapvetően úgy, hogy rácsapom az ajtót, majd nem veszek róla tudomást. Mivel leginkább rádiók és magnók voltak elől, gondoltam azokból hozok fel egyet.

   Annyira kellett hozzájuk a magam készítette rádió próbasasszi, meg a párom régi ébresztős rádiója, hogy még! Már úgy értem, hogy ha a fenti rádiókhoz nem volt kedvem, akkor hoznom kellett hozzájuk a pincéből még, különben nem haladok. Márpedig a Spidola rádió minapi lerombolása kapcsán megemlített üres sorok közül 11-nek mindenképp rádiót kell tartalmaznia. Ez a 11 persze még mindig fele sincs a felhalmozott rádiókészletemnek, de ha annyi rádió átesik a bemutatón, akkor annak fogyásnak azért már mindenképp meg kell látszania a készleten.

   Íme egy úgynevezett próbasasszi, amit azért alkottam meg, hogy legyen min elkövetnem szörnyű rádiós kísérleteimet. Mármint az elektroncsőre alapozottakat. (lásd balra az E184F csövet) Mielőtt az eredetileg egyenes alumínium lemez meggörbítetett, kapott néhány szükséges méretű lyukat, majd a görbítés után a lyukakba az elektroncsőhöz s a rádióhoz szükséges alkatrészeket, úgymint hálózati trafó, szűrő elkó, forgókondenzátor, potméter, csőfoglalat. A balra látható idom szerepére viszont nem jöttem rá. Mármint nagyon úgy tűnik, hogy az csak merevítés, esetleg a csövet védi oldalról.
   Mikor a fényképezésben idáig jutottam, vagyis már közvetlenül az első képnél beütött a szokásos ebéd utáni kajakóma, amit most azért furcsállottam, mert egyrészt azóta mozogtam rendesen (takarítás), másrészt ha sűrű is, az ebéd attól még húsleves volt, ami ugye főképp lé.

   Ezt a képet azért készítettem, hogy legyen egy olyan is, ami a konstrukciót teljes szépségében mutatja. Arra ugyan még emlékszem, hogy a próbasasszi készítésekor nem volt konkrét célom (mármint ez tényleg csak kísérletezni készült), arra azonban már nem, hogy miket próbáltam rajta ki. Már ha építettem rá valamit egyáltalán... Erre a kérdésre már csak azért sem tudom a választ, mert valami csoda folytán képes voltam megállni, hogy ne nézzek be a váz alá. Ez a pincében persze nem volt nehéz, hiszen ott a sasszi egy épp csak átsejlő nejlonzacskóban volt, idefent viszont már komoly önuralom kellett hozzá, hogy megálljam az alákukkantást.

   A cső típusának kérdésében tévedtem, mert ez ugye nem E184F, hanem E180F, ami mondjuk nem nagy különbség. Arra viszont még élénken emlékszem (hát persze, hogy úgy...), hogy ez a cső (valamint néhány azonos típusú társa) egy valaha 30 forintba kerülő Ezermester egységcsomagból származik.

   A 300 mikrofarád szűrés egy mindössze 1 csöves, vagyis szinte alig valamicske anódáramot fogyasztó elektronika esetében komoly túlzás. Arról már nem is beszélve, hogy az anódáram fogyasztás megszűnése után ekkora kapacitás csak nagyon lassan sül ki, ami komoly áramütés veszélyét helyezi kilátásba. Ezt persze meg lehet kerülni egyrészt egy az elkót kisütő ellenállás beépítésével, másrészt akár úgy is, hogy az anódfeszültség alacsonyra lett megválasztva.

   Mint ahogy az előbb az anódfeszültséget szűrő 300 mikrofarád kapacitás, úgy egy légszigetelésű forgókondenzátor esetében ennyi por azért már túlzás. Ez a sok por amúgy jórészt a pincében gyűlt össze, mert mikor ez a sasszi még a lakásban volt (már csak a szépsége miatt is), a heverőm ágyneműtartójában tartottam.

   Balra a hálózati kábel bevezetésének helye, mellette a föld és az antenna csatlakozó aljzata, míg jobb szélen egy meglepően szörnyű állagú tuchel aljzat látható. Amúgy a sasszi hajlítási éle is rettenetesen néz ki.

   A másik, vagyis a balra látható nem annyira sarkos görbítést viszont emlékeim szerint már én műveltem. Hogy a hajlítás helyett miért a görbítés szót használom, azt szerintem nagyszerűen okolja az anyag képen látható vízszintes egyenessége. Hogy egy valaki által félig már meghajlított, közben eltörött, majd meghegesztett lemezdarabból dolgoztam, az azért nem szégyen, mert a miénk mindig is egy amolyan újrahasznosító család volt. Mármint egy "L" alakúra görbített lemezdarabba mindmáig képes vagyok bármit beleálmodni!

   Én persze az előbb, a hegesztett lemezrészt megtekintve láttam, hogy a sasszi alja üres, de attól még meglepett. Mármint arra számítottam, hogy majd be tudom kapcsolni, s meg tudjuk hallgatni a valószínűleg rádió hangját, vagy megnézzük oszcilloszkópon az oszcillátor jelalakját.
   Itt aztán menten rezegni kezdett a léc, hiszen semmiből sem tartana összedobni egy visszacsatolt audiont, mely amúgy nagyszerű tervemet mintegy 10 percnyi bambulás után feladtam. Mármint azért, mert ha eltérülök, mármint a rádiók bemutatásától a rádióépítés felé, akkor azzal a projekttel sosem készülök el.
   Ettől persze én még nagyban azt tervezgetem, hogy ha a szétszedtem projektet sikerül végre annyira kifuttatnom, hogy már alig legyen belőle hátra valami, s már az üres sorok sem igazán hemzsegnek a mindent tudó táblázatban, akkor nekiállok rádiókat, meg persze előtte még a mindenféle rádióépítéshez való műszereket és kiegészítőket megépíteni. Ez már csak azért is jó lenne, mert így nem egyszerre lennének a rádióépítős cikkek. Mármint azokat a szétszedősek közé akarom beszurkálni, mint tettem azt mondjuk a 13-as rádióépítős cikkel.

   Ennyi forrasztási pont egy mindössze egyetlen csövet tartalmazó kapcsoláshoz még akkor is bőven elég, ha a felhasznált cső dupla. Már úgy értem, hogy mondjuk nem E180F, hanem egy ECC85-ös kettős trióda.

   Az anódfeszültség egyenirányítása egyutas, miközben a soros 110 ohmos ellenállás értéke - mint feszültségejtő - nagyon kevésnek tűnik. Persze mára ki tudja már, hogy ez mi akart lenni. Már ha megépítettem egyáltalán valami működő kapcsolást...

   A fűtőfeszültségben nem az a meglepő, hogy a szokásos 6,3 helyett mindössze 4,9 volt, hanem az, hogy az értéke időnként felugrik, miközben a sasszi felől egy olyan kattanás hallatszik, mint amilyet mondjuk egy apró relé ad.
   Mivel képtelen voltam eldönteni, hogy a hang forrása az épp nagyban leégni készülő trafó, vagy inkább az évtizedek óta úgymond formázás nélkül heverő elkó, a további mérési terveimet meglehetősen gyorsan adtam fel. Mármint még az előtt, hogy a hatalmas elkó felrobbant, vagy mivel már biztonsági típus, kifújt volna.

   Annyit azért még megtettem, hogy gyorsan lemértem a még nyers, vagyis még egyenirányítatlan anódfeszültség értékét, ami 228 volt, de aztán - az időnkénti pattanó hang hatására - már akasztottam is le a mérőzsinórjaimat.

   Miközben a sasszi holnap délelőtt mindenképp visszakerül a pincébe, következő rádiós témájú boncalanynak a 14 tranzisztoros zsebrádiót választottam. Amolyan plusz feladatnak pedig azt, hogy a jobbra lent látható gombok számára előkerítsem a még üres rádióépítős dobozt.
   Ha továbbra is ilyen szépen haladok (mármint mostanában nem lazsálok annyit, mint amennyit amúgy szoktam), akkor lehet, hogy a táblázat üres sorait év végére sikerül teljesen feltöltenem. Ezt de várom már...