Autóba való hangfalak
(kétféle)

Lehoztam a pincei dobozba a múltkor boncolt forgókondenzátort. Egyrészt azért,
mert itt a helye, másrészt mert a betegsége okán nem tartok rá igényt a fenti
dobozban. Na most a harmadik ok az volt, hogy kíváncsi voltam rá, mégis
mi van ebben a pincei dobozban. Nos azt kell mondjam, hogy nem sok.
Míg csak ezt a hatalmas példányt bele nem tettem, mindössze a sérülés
ellen nejlonzacskóba csomagolt egy szem forgó árválkodott a dobozban.

A trafós dobozom tartalmának áttekintése után, ami odafent feleslegesnek ítéltetett,
azt lehoztam a pincébe (no nem mintha itt annyira kéne), majd a tőlem megszokott
nemes egyszerűséggel letettem ide az asztalra. Na most attól, hogy egy asztal épp
ilyesmi célokra való, na attól még nem kellene visszaélnem a helyzettel. Miután
sikerült magam egy kissé elszégyellnem, nekiálltam őket átpakolni a helyükre.
Mivel csináltam nekik két plusz polcot, már ezek is odaférnek a többiekhez.

Ezekkel a hangszóróimmal is hasonlóképp szeretnék érezni, csakhogy a számukra
épített szekrény már rég megtelt. Két tervem is van a dugulás feloldására. Az egyik
az, hogy az összes elpakolt hangszórót átnézem, s ami olyan állagú, megy a kukába!
Ha valamiért érdekesnek találom, akkor esetleg kap egy szétszedtem cikket. A másik
tervem pedig az, hogy egyszerűen nem teszek be közéjük több hangszórót. Na ez az
utóbbi nem igazán akar összejönni. Mert ugye hiába került be az összes hangszóró
a szekrénykébe, ha egyrészt folyton szétbontok valamit amiben hangszóró van,
másrészt meg képtelen vagyok megállni, hogy be ne fogadjak egy-egy újabb
idegent. Ezek itt például Balázs Laci szomszédom hagyatéka. Valahol volt
hozzájuk egy dobozra való autórádió is, de azokat már el sem mertem hozni!
Már csak azért sem, mert ugye autórádióból, na abból nekem is van tucatszám.

Ez a barna fiók egy másik projecthez kell. Mivel koszos volt, gondoltam még itt
a pincében letörlöm. Választhattam az ecet és a denaturált szesz között.
Mivel a denszesz régiféle, a még nagyon büdös verzió, így
részemről inkább az ecetnél maradtam.

Mivel kifejezetten ezért a két dologért jöttem le (fiók és hangszórók),
ezért kicsinek érzem a valószínűségét, hogy itt felejtsem őket.

A balról belógó szovjet műszert már láttuk, mint ahogy a jobbra kilógó Orivohm
is megmutatta már magát. Na most a középen látható színes hasábtenger eddig
azért nem került sorra, mert még mindig nem döntöttem el, hogy pontosan
mit is építsek a nagyérdemű közönségnek a műanyag rudacskákból.

Természetesen nem azért tettem ide a fiókot, hogy esélyem legyen itt felejteni.

Hanem azért, mert kell hozzá egy fül. Mióta elkészítettem ezt a polcot
a csavaroknak (bár nem azok kerültek rá fel), azóta csak odanyúlok
és ott van amit keresek. Most a fiókhoz szükséges fület túrtam elő.

Mivel a fiókos project látszott egyszerűbbnek, ezért a hangszórók
a pultra kerültek, és inkább a fiók elrendezésének álltam neki.

Mivel egy nagyobb fiókot cseréltem kisebbre - ami amúgy tele volt - így kezdenem
kellett valamit az átrámolás után megmaradt lomokkal. Nem kevés ideig toporogtam
az asztal előtt - kezemben egy karikára hajtott USB kábelt szorongatva - mire
végre beugrott, hogy van valahol USB feliratú dobozom, illetve fiókom.

A telefonos tematikájúról mondjuk legalább tudtam. Na most mire idáig
értem, na addigra a szó szoros értelmében véve akkora port sikerült
felvernem a pakolászással, hogy arra bizony rá kellett szellőztetni.

No persze nem a kábel és a két konnektor helyretétele okozta a gondot, hanem az,
hogy a felszabadult fiókot, hogy legyen hová tennem, megtöltöttem a polcaimon
található apróságokkal. Balra a DVB-T tunert látjuk, amihez az antenna építős
projecthez lesz szükségem. Középen a filcből készült apró táska a Terta 811-es
magnóhoz lett beszerezve, csak aztán másból pótoltam a filckuplungját. A jobb
szélen pedig az akkukimerítő szerkezetemhez gyűjtögetett alkatrészeket látjuk.

Mint az már kismilliószor látszott, szétszedéskor külön szoktam tenni a csavarokat.
Ezzel a képen látható összeállítással az a bajom, hogy már hónapok óta nem jövök
rá, hogy miből származik. Borítékolni merem, hogy amint átöntöm őket a vegyes
dobozba, abban a szent pillanatban be fog ugrani, aztán meg túrhatom őket elő.

Ezekkel a fiókokkal az a baj, hogy koszosak. Mivel a műanyag felülete érdes, ezért
képtelenség őket normálisan lepucolni. Ráadásul nem is illeszkednek rendesen
a polcra. Ez annyira így van, hogy már többször is nekiálltam éppen ide illő
dobozokat faragni. Tettem ezt természetesen csakis gondolatban. Mivel nem
is olyan rég meglepő mennyiségű dobozt sikerült kifaragnom a pincei polcokra,
mégpedig könnyedén megmunkálható laminált padlóból, mely anyagból ráadásul
meglehetős készlettel rendelkezem, így konkrétan érthetetlen, hogy miért
nem készülnek el azok a már rengetegszer megálmodott dobozok.

Ha nem is volt egyszerű, de végül sikerült annyit keringenem ebben a picinyke
szobában, hogy annyira belefáradjak a téblábolásba, hogy már-már élvezzem,
hogy leülhetek végre ezen hangszórók elé. Puszta ránézés alapján is sejthető,
hogy ezek itt ketten messze állnak a "minőségi termék" meghatározástól.
Ilyen kis vackokat általában a nagyon bóvli autórádiókhoz adtak.

Ha nem is mindegyik, de az oldalai nagy része ferde.

Ez a kép csakis azért áll itt, hogy mikor majd egy esetleges hangszóró keresés esetén
visszanézem ezt a cikket, akkor láthassam, hogy ezekben a dobozkákban egyforma
hangszórók laknak. Ezt a tényt azért éreztem fontosnak rögzíteni, mert van
a pincében egy ehhez hasonló, azonban eltérő tartalmú párosom is.

Az egyik doboz törött, de ez engem nem zavar, mert igen csekély valószínűségét
látom (konkrétan nullához nagyon közelit), hogy dobozostul akarnám használni
valamire ezeket a hangszórókat. Sőt! Már eleve annak is igen csekély az
esélye, hogy a mai napot követően valaha is megszólaljanak.
Már ha működnek, és túlélik a mai bemutatót.

A Designed For Japan annyit tesz, mint japán számára tervezve.
Hogy a tervezés kinek a műve, az viszont ebből nem derül ki.

A hangszórók az átlagosnál jobbféle példányok. Ez már csak
abból is látszik, hogy körkörösen merevített a membránjuk.

A membrán széle mondjuk nem gumírozott, de legalább nem rohad szét. Mert ugye
hiába jobb minőségű a múltkor boncolt két doboz, ha egyszer a membrán
gumírozott széléről mára már csak múlt időben lehet beszélni.

A hangszóró kosarát egy présgép köpte ki magából. Mondjuk egy alsó kategóriás
autórádió esetében nem elvárható, hogy alumínium öntvényből legyenek
a tartozékai. Már úgy értem, hogy ez azért értelmetlen túlzás lenne.

Csak úgy egyszerűen az asztalomra téve (a kalaptartón is nagyjából így van) fakó
hangja van. A hangszórók mögül hiányzó teret az asztalom pultjával pótolva,
ha meg nem is jönnek a mélyebb hangok, de azért mintha már hallatszana
belőlük valami. A dobozukból kiszedve természetes, hogy vonyítósra vált
a hangjuk. Na most ami igazán érdekes, az a hangszóró mögötti (vagy előtti,
ez mindegy) teret a mélyládámmal pótolva sem kerül elő a mély hangú szekció.
Mondjuk tudtam, hogy ez a hangfalacska bóvli, de azt azért nem gondoltam volna,
hogy a hangja ennyire silány. Még ha élettelen volna a hangja, az még csak hagyján,
de ez bizony egyenesen bántó! Az persze igaz, hogy nem arra tervezték, hogy egy
ekkora teret hangosítson be, mire fel adtam neki egy esélyt, s mivel épp elég
hosszú volt a kábel, besétáltam velük a fürdőszobába. Bár az említett
helyiség tisztálkodásra szolgál, de a hang tisztaságára ennek
a ténynek természetesen semmi hatása sem volt.
Ellenben annak, hogy a videó készítése előtt
a kamera levetette magát az asztalról, na annak
viszont már volt hatása. Bár nem hullott elemeire az optikát
mozgató rész, de valami elmozdult a gépben, minek hatására ha a kép
közepe éles, akkor a szélei életlenek. Vagyis a fókuszolás innentől
kezdve már csak a kép egy látványosan kis részére érvényes.
Mivel egy új kamera ára valahol 50 és 100 ezer forint között
mozog, a tények (mármint mind a kettő) igen elszomorítottak.

Mint az a csavarfej sliccén látható, valaki ebbe igencsak belegyilkolt, mégpedig
meghúzási irányban. Ebben az a különös, hogy a hangszóró ócska anyagú
műanyag doboza, valamint a csavar rövidsége okán, ez mondhatni
képtelenségnek látszik. Mármint akkora erőt kifejteni,
hogy ennyire elgyilkolódjon a csavarfej.

Amit a képen látunk, az az erősítő irányából érkező, a hangszóró és a millivolt mérő
felé tartó kábelek csatlakozása. Egy mérést azért tartottam szükségesnek, mert úgy
éreztem, hogy nagyon rossz a hangszórók hatásfoka. Erre abból következtettem,
hogy bár már villogott az erősítőn a LED sor, de még mindig halknak találtam
a zenét. Beleeresztettem a hangszórókba 4 wattot (ez éppen 4 volt a 4 ohmos
hangszórón), mely erőltetést meglehetősen hangos visítással reagálták le. Mivel
a hangszórók amúgy épek, tönkretenni pedig nem szerettem volna őket, ezért
a rájuk írt 15 wattot még csak meg sem mertem közelíteni! Ezen utóbbi
értéknek valószínűleg pontosan annyi köze van a valósághoz,
mint amiket az autórádiókra szoktak írni.

Mivel nem vertem őket szét, ezért kissé elszomorított a tény, miszerint kénytelen
leszek megállni a hangszórós fiókos előtt, esetleg lepucolni előtte a pincei asztalt,
no meg levinni a jelgenerátoromat, s keresni vele egy legalább ekkora térfogatú
döglött hangszórót. Mondjuk ahogy a rettenetes készletet már néhányszor
megszemléltem, ez a feladat valószínűleg nem igazán lesz nehéz.

Na most attól, hogy a formájuk ilyen különös, attól még szólhatnának akár jól is.

A ráépített részben magas (vagy tán közép) hangú sugárzó van, amit azért szokás
ilyen szögbe állítani, hogy a hangja ne a hátsó szélvédőről verődjön vissza.

Persze attól, hogy amúgy állítható, attól még nem kéne ilyen szögben állnia.

A Super Sound AL-602 kombinációra természetesen semmiféle
releváns találatot sem dobott a google. Na majd most! Már úgy
értem, hogy majd ezen cikk elkészülte után, már lesz rá találat.

Monjuk attól, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, illetve a bal oldali példány egy
kissé kókadt, attól még szólhatna jól. A fázisokat természetesen ellenőriztem.

Ennek a hangfalpárnak, bár egyértelműen jobb hangja van, mint az előzőnek, de
még finoman szólva is élettelen a hangja. Mikor nagyon másképp szól a zene,
az attól van, hogy kihúzom az erősítőm fejhallgató kimenetéből a jack dugót,
mire fel átvált a rendszer az asztali hangfalakra, majd ugyanez vissza. Na
most így utólag (a bödön hangot hallgatva) már meg tudom érteni,
hogy miért nem hallgattam zenét, mikor még egy pár autóba
való hangfalacska volt az asztalomba csavarozva.

Részemről még a 15 wattot is túlzásnak érzem, nemhogy a negyvenet!

Egy ekkora méretű hangszóróra néhány wattot szokás írni.

Az mondjuk igaz, hogy a membrán pereme gumírozott vászonból van, valamint
valószínűleg a lengőcséve is masszívabb a szokásosnál, illetve az őt körülölelő rés
is nagyobb (ami rossz hatásfokot eredményez), de attól még sokallom a 15 wattot.
A negyvenet meg ugye pláne! Próbából újra rákötöttem az erősítőmre, meg persze
a műszeremre is, majd beleeresztettem mintegy 8 voltot, ami épp 16 watt. Mivel
ezt a hangszórópárost sem állt szándékomban tönkretenni, így ez a kísérlet
is meglepően rövidre sikerült, pedig amúgy szeretem a hangos zenét.

A membránon azokat a foltokat valószínűleg
a hátsó szélvédőről csepegő pára okozta.

A magassugárzó működését úgy a legegyszerűbb ellenőrizni, ha elé teszem
az ujjam. Mivel a hang színezetében a hüvelykem semmiféle változást
sem okozott, így az apró dóm sugárzó egyértelműen nem működik.

Bár így hirtelen meg nem tudnám mondani, hogy mire kellhet nekem egy ilyen
jópofa hangterelős elejű dobozka, azonban ha kell, akkor most már van.

Természetesen szétszedtem.

Sajnos nem az vele a bajom, hogy pók lakta
a membránja, hanem az, hogy nem szól.

Bevallom őszintén, hogy ezt a csodálatos kötést még csak most szúrtam ki.
Hangszóró lábára odatekert kötéssel rámenni? Na ne már...

Amint kitéptem az apró magassugárzó membránját, ismét az előbbi "na ne már"
szókombinációt hallattam. Ez a rémség ugyanis valaha úgy működött, úgy volt
összeszerelve, hogy a membrán kúpos hátsó vége rá lett ragasztva a piezo
lapocskára, melyet a dobozka hátuljához egy darabka szivacs
támasztott ki. Mára mind a szivacs, mind pedig
a ragasztás elengedte magát.

Persze ha összefogom őket, akkor még mindig szól, csak ez így
ugye már a javíthatatlan kategória. No nem mintha meg
szerettem volna javítani, hanem csak úgy mondtam.

Ez itt már a másik dobozka eleje, melybe szintúgy egy pók költözött.
Akarom mondani ahogy a párja, úgy ez a hangszóró sem szólt.

A hangszóró közepén található magassugárzó körüli alumínium lemez egyszer már
kapott egy nagyobb pofont. (ettől lett rajta ez a hullámosság) Mivel ehhez
a részhez csakis úgy tudunk hozzáférni, ha kivesszük a hangszórót
a dobozából, így ez korábban már biztosan megtörtént.
Ha csak nem már eleve így szerelték össze.

Ezen kötések felett egyszerűen képtelen vagyok napirendre térni. Persze nem
az a baj, ha valaki így köt be magának egy hangszórót, hanem az, mikor ezt
valaki másnak teszi. Gondolom nem mondok vele semmi újat, hogy
van ilyen emberből asztalos, kőműves, festő, parkettázó,
és sajnos orvos, no meg mindenféle vezető is.

Bár nagyon szétcsaptam, de mivel a fő hangszórók épek, ezért ezek sem a kukában
végzik. Bevallom őszintén, hogy a helyhiány miatt ezt most egy kicsit sajnálom.

Mivel a másik magassugárzó sem szólt, ezért ebbe is belenéztem.

Ezeket a részeket nem mosom ki.

Ezeket viszont elmosogattam. Gondoltam ha már egyszer itt vannak
előttem darabokban, akkor ne tegyem már el őket koszosan.

Ezeket félretettem.

Ezeket pedig a szemetesbe.

Igazándiból nem azért álltam neki visszaszerelni a hangszórókat a dobozukba, mintha
igényét éreztem volna dobozolt hangszóróknak, hanem csak azért, mert ha tegyük
fel kidobom őket (mármint a dobozokat), akkor egészen biztos, hogy legfeljebb
három hónapon belül éppen ilyenekre támad szükségem. Így meg mondjuk
sosem fognak kelleni semmire, de ezt azért majdcsak túlélem valahogy.

A plusz magassugárzó a hangszóró közepéből kiálló pálcikára lett felszerelve.
Mivel esze ágában sem volt innen lejönnie, ha meg letöröm, akkor nagyon
csúnya lenne a helye, ezért ezt a részt inkább nem bolygattam meg.

Ez a kupac sajnos nemhogy a pincei szekrénybe...

...de még a fellelt szatyorba sem fért bele...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.