Barna falióra
(mint nem kakukkos)

   Hiába szerepel a nyitóképen a kakukkos óra, akkor sem ő lesz a mai boncalany, mert bár óraügyben jöttem le a pincébe, csakhogy az nem róla szól, hanem másik két, amúgy szintén falióráról. Mármint az van, hogy még valamikor 2009 elején beírtam a mindent tudó táblázatomba a kakukkos órát, mint 209-es tétel, majd vettem egy nem kakukkos órát, ami a 210-es sorszámot kapta. Ez eddig mondjuk még rendben, a két tétel már csak a kakukk miatt is összekeverhetetlen, csakhogy vettem hozzájuk egy harmadik faliórát is, aminek mára már ki tudja mi okból a paraszt óra nevet adtam. Na most nem az a baj, hogy a harmadik falióráról szóló cikknek nem adtam számot, hanem az is, hogy bár az egyik nem kakukkos óra számlapja barna, a másik meg zöld, ennek ellenére képtelen vagyok eldönteni (mert nincs hozzá támpontom), hogy melyik melyik. Na erre szántam rá magam még valamikor tegnap. Mármint arra, hogy ha mást nem is, de ma legalább annyit megteszek, hogy lejövök a pincébe és előtúrom a kakukkoshoz a két másik órát, majd eldöntöm, hogy kettejük közül melyik a paraszt, és melyik a nem kakukkos nevű tétel.

 

 

   Bár az idők folyamán már ki tudja hányszor nekifutottam (és persze még fogok is rendezkedni), de még mindig nincs akkora rend, hogy a lomjaim átláthatóan legyenek elhelyezve. Mondjuk ha tudom, hogy mi hol van, az is egy megoldás, ami jelen esetben igaz is, hiszen az épp nagyban keresett órák ott hevernek a kép jobb oldalán látható billentyűzet alatt, valahol a drótgubanc mögött, csakhogy ez bizony nem minden kacatomra igaz. Mármint az, hogy a kupi ellenére tudom, hogy melyik kincsem merre van.

 

 

Elsőnek ez a súly került a kezembe, ami már csak a
színe alapján is a barna előlapos órához tartozik.

 

 

Mármint ehhez az órához, ami ezennel azonnal megkapta a nem kakukkos nevet.

 

 

   Ez a másik pedig, a fenyőerdőt és medvéket ábrázoló előlapjával, a paraszt óra nevet kapta meg, bár rezgett a léc, hogy az egyszerűsége és díszítetlensége miatt mégiscsak a barna előlapú lesz a paraszt.

 

 

   Fel a lakásba boncolásra ekkor még egyiküket sem hoztam, mely tettemmel, ha nem is durván, de azért látványosan sikerült megemelnem a pincében már amúgy is eluralkodott kupi szintjét.
  
Itt eredetileg egy olyan képsor következett volna, ami a rendetlenséget mutatja be, csak mikor körülnéztem, azt sikerült megállapítanom, hogy úgy járok jobban, ha most inkább nem lövök a kupiról több tucatnyi képet, hanem inkább - mielőtt még elvesznék közöttük - elveszek közülük valamit, ami mondjuk nem az óra lett.

 


 

   Szegény óra néhány nap múlva csak egyetlen napot töltött a fáspince előtti folyosón, és még azt is csak azért, mert a Terta 922-es magnó piszkálása, majd az azt követő favágás után teljes mértékben sikerült róla megfeledkeznem.

 

 

Másnap viszont felhoztam, mielőtt még megtetszett volna valamelyik szomszédnak,
én meg csak nézném itt - alany hiányában - a már félig megírt szétszedtem cikket.

 

 

Mivel mire az óra felért, addigra késő este volt, így már nem álltam neki piszkálni,
de legalább odatettem a többi elé, hogy holnap biztosan vele kezdjem a napot.

 


 

   Még a magam számára is meglepő módon, az előbbi mondat igaznak bizonyult. Mármint már mindjárt másnap reggel odavettem magam elé az órát, azzal a feltett szándékkal, hogy, bár a halogatásnak már valóságos művésze vagyok, de az óráról szóló cikket még aznap befejezem.

 

 

Ezzel a képpel talán nem is azt akarom mutatni, hogy az óra szovjet
gyártmány, mint inkább azokat a csodásra sikerült pöttyöket.

 

 

A neve Majak, a mutatói pedig rozsdásak.

 

 

Ez az óra annyira egyszerű, hogy adja magát, melyik része hova való. Mármint
a kampót kell a súlyba akasztani, majd a karikánál fogva felhúzni a súlyt.

 

 

Ez az óra, ez annyira fa, hogy tán azon sem lepődnék meg, ha belül is fából lenne.

 

 

Amúgy nem annyira fa, hiszen a számlapra rá van peremezve egy bádoglemez.

 

 

Az óraszerkezetet magába foglaló ház rétegelt lemezből készült.

 

 

Az a két csavar, az tisztára úgy néz ki, mintha csípőfogóval lenne elvágva.

 

 

Az óra ezen oldalán található kopásnyomok akár nálam is keletkezhettek. Mármint
hányódott ez a szerencsétlen óra már nálam is mindenütt, mire végre elém került.

 

 

Ez a fülecske, ez tisztára úgy néz ki, mintha egy Merklin fémépítő eleme lenne.

 

 

Az óra hátlapját alkotó dekorit lemez túl szép hozzá, hogy eredeti legyen.

 

 

Amúgy csak meg kellett húzni, és már csusszant is ki a résből.

 

 

Ez egy nagyon egyszerű szerkezetű, súly működtette ingaóra.

 

 

 

Egyrészt hiányzik róla az inga (azért jár annyira gyorsan), másrészt
maga a súly is, aminek a húzását kézi erővel pótoltam.

 

 

A mutatókat közelebbről megszemlélve, azok nem rozsdásak. Már csak azért sem,
mert ugye rézből vannak. Gondolom valaha úgy fénylettek, mint a Salamon töke.

 

 

Míg a kismutatót rá kell erőltetni a vastagabb tengelyre, addig a nagymutatót
valaha egy mára már rég elkeveredett anyacsavar tartotta.

 

 

   Mindeközben az óra házát az előlaphoz ez a három teljesen különböző csavar fogta oda. Valószínűleg a jobb oldali az eredeti. A középső valaha hosszabb volt, míg a bal szélső a lemezmenetével egyértelműen modernebb, mint maga az óra.

 

 

Mivel a mechanika az erőltetés hatására megmozdult, akár neki
is állhatnék kipofozni, csak ugye azt meg mégis minek?

 

 

A kettő közül a balra látható alkatrész valószínűleg nem gyári.

 

 

   A láncra, bár nem pereg róla a mocsok, mindenképp ráférne egy alapos tisztogatás, amit a lehetetlen felülete miatt csak egy csiszolómalomban lehetne megejteni, mely spéci szerszámmal sajnos még mindig nem vagyok kész. Már úgy értem, hogy bár a valós időben már több tucatnyi farigcsálós projekttel előrébb vagyok, de a csiszolómalmot még mindig nem építettem meg.
  
Itt aztán egy kicsit rezgett a léc, hogy fogom és félbehagyom az óraszerelést, lemegyek a pincébe, és lesz amilyen lesz, fogom és összedobom a csiszolómalom béta változatát, de aztán mégiscsak sikerült magamat megfékeznem, pedig amúgy nem lenne nagy munka. Mármint ha tényleg nekiállnék, és persze nem törődnék olyan dolgokkal, mint a kinézet, meg az áttétel kiszámolása, akkor néhány óra alatt képes lennék összeállítani egy olyan szerkezetet, melynek lényege, hogy egy villanymotor forgat mondjuk egy uborkás üveget.
  
Amennyiben betenném az üvegbe a láncot, meg persze valami csiszolóanyagot, mondjuk hamut a kályhából, vagy homokot a pincei vödörből, majd bekapcsolnám a motort, a súrlódás a láncot - némi idő elteltével - szépen kifényesítené, valamint persze egyben le is takarítná.

 

 

   Mivel a medvés fenyőerdővel díszített zöld számlapos órán nincs rajta a lánc, így míg csak azt is be nem mutatom, a lánc itt fog lógni. Én meg az asztalomnál ülve, merthogy a másik óra nem mostanában fog felkerülni, az biztos! Már csak azért sem, mert azt beszéltem meg magammal (én legalább még szóba állok velem), hogy a paraszt óra előtt a kakukkosba szeretnék belenézni.

 

 

Azt tudtam, hogy kampósszög van itthon, de kampóscsavar...
Amúgy ezek ketten tartották az óra mechanikáját a házban.

 

 

Ez itt a ház belülről nézve, aminek az előbb látott két csavar
csak úgy egyszerűen nekifeszítette az óra mechanikáját.

 

 

Ez itt mégsem egy Merklin elem, mert az ennél sokkalta szebben mutatott. Mármint
mégis mivel fúrhatták a gyárban azt a jobbra látható csúfos peremű lyukat?

 

 

Nagyon úgy nézem, hogy a mechanikára is ráférne
egy kis csiszolómalomban történő hempergés.

 

 

Bár rezgett a léc, de végül úgy döntöttem, hogy nem bontom elemeire.

 

 

Pedig igencsak látványosan lenne rajta mit kiegyengetni. Mármint
az a görbület, az még véletlenül sem az optika torzítása...

 

 

Hogy az összes szöszt ki tudjam belőle szedni, ahhoz vagy tényleg apró elemeire
kellene bontanom, vagy nagyon meg kellene fújkálnom sűrített levegővel.

 

 

Az órák mozgásképességét ugyanis igencsak durván képesek
befolyásolni az ilyen tengelyvégre tekeredett szöszök.

 

 

Pókfonal vagy hernyópete, szintén nem barátja az óra fogaskerekeinek.

 

 

Ez itt az anker.

 

 

Rezgett a léc, hogy csak a belsejét teszem el, mert az ugye magában
állva már simán beleférne az egyik pincei órás dobozba.

 

 

   Végül valamiért mégiscsak megkegyelmeztem neki, pedig - mivel nem bírom az órák ketyegését - fel nem akasztanám a szobámban a falra. Utólag belegondolva, lehet, hogy mégiscsak megérne egy próbát, hátha elmulasztaná a fülzúgásom, de ezt a kísérletet biztosan nem most fogom megejteni...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.