Rossija 301 táskarádió
(a polc legtávolabbi sarkából)

Na jöjjön csak ki a sarokból az a rádió! Az jutott eszembe még így hirtelen,
hogy vajon miért nem a pincében vannak elrejtve a soha meg
nem valósult műszereimhez összevásárolt dobozok?

Feltettem a helyére a Meridiánt, ez meg majd ide kerül vissza a hangfalak elé.
Ahogy itt álltam a létrán, egyszer csak elgondolkodtam. Vajon a hangfalakat
szétszedtem már? Igen! A kicsit és a nagyot is, csak ez már annyira régen
volt, hogy ők voltak a négyes és az ötös sorszámú szétszedtem cikkek.
Te szent ég! Ennek már több mint öt éve! Nem gondoltam volna,
hogy ez lesz a dologból, mikor a plüsskutyát szétszedtem.

Őőő... Izé...
No de mégis ki mászna fel a polc tetejére? Minek?
Port törölni? Ósdi rádiókról? Ugyan már...

Egy átlagos rádió adatait látjuk, egy Kádárféle kapcsolási rajzos könyvből ollózva.

A külalak (orosz ide vagy oda) átlagon felüli. Amúgy ezt a méretű rádiót nem igazán
tudom hová tenni, mert szerintem zsebrádiónak túl nagy, táskarádiónak pedig kicsi.
Büszkén hirdeti alul a felirat, hogy 8 tranzisztor van benne. Négy éven át oroszt
tanultam az általánosban (mondjuk sűrűn megbuktam), de talán akkor sem
kellene folyton "poccur"-nak olvasnom, mikor az van odaírva, rossija.

Ez egy éppen olyan hangszínkapcsoló, mint amilyen a Sport rádióban van.

A skála szép, merthogy van benne egy kis szín.
(ebbe később sajnos némileg belerondítok)

Ez itt egy csakis a rövidhullámokra érvényes finomhangoló gomb.

A rövidhullámú finomhangoló jelen esetben belül egy körbeforgó (átforduló)
trimmer kondenzátor, nem úgy mint a nemrég boncolt Philips esetében.

A rádió ezen oldalán van a fülhallgató csatlakozó aljzat, és itt jó helyen is van.
Például a Sokol 310-es rádión a fülhallgató csatlakozó a készülék
aljára került, ami valljuk be, nem egy normális dolog.

A másik oldalon van a sávváltó gomb. Azért ilyen nagy, hogy meg tudjuk fogni
annyira, hogy kapcsolni tudjuk. Valami kis karocska, vagy egy
 középső felöntés keresztben, az nem ártott volna.

Szeretem, mikor egy részletet szépen kidolgoznak. Persze az az igazán szép,
mikor minden részlet ilyen szépen van kidolgozva, csak az ugye ritka.

A hátlapra került a teleptartó fedele (ami nincs meg), és az antenna csatlakozó
aljzat. Érdekes ez a csatlakozó. Mégis milyen dugó való hozzá? Drót?

12 milliampert fogyaszt 6 voltról, valamint eredetileg négy ceruzaelemről üzemel.
No nem mintha tudnék oroszul, de ennyit azért még én is ki tudtam silabizálni.

Annyiszor írtam már... Azon lepődök meg, ha még megvan
a rádió teleptartójának a fedele, mire hozzám kerül.

Érdekes mód az antenna is rendben van, pedig talán ez az első dolog ami egy rádión
szét szokott esni. Kihúzott állapotban könnyű beleakadni, amit aztán általában egy
igen csúfos görbüléssel reagál le. A gazdája megpróbálja kiegyenesíteni, amitől
viszont az antenna valamelyik csövecskéje szokott végleg megroggyanni.

Telepcsatlakozók ha találkoznak. Adtam neki 6 voltot, de meg sem nyikkan. Valami
hangot ad, de csak egy egészen halk kattanást mikor bekapcsolom. A tápegységem
is meg kellene javítani, mert az egyik csatornájából kihalt az áramkorlát. Azért nem
csinálom meg, mert a tetején van a HF jelgenerátor, aminek meg az előlapját kéne
lefesteni. Az előbbi műszereim tetején van a frekvenciamérőm, szintén festetlen
előlappal. Legfelül van a HF millivolt mérő, annak meg nem tetszik az előlapja.
Majd egyszer nekiállok, és akkor szépen sorban mindent. Csak győzd kivárni!

Lejött a füle, illetve levettem.

Azért kell levenni, mert ennél a konstrukciójú doboznál a fültartó csavarok magát
a dobozt is összetartják az alátétek alatt található dudoroknál fogva. Valaki
járt már előttem ebben a rádióban, aki ezt nem tudta. A behatolási
kísérlet nyomai a csavartól balra szemlélhetők meg a dobozon.

A táskarádió lényege a fül, pontosabban szólva az, hogy hordozható.
Ha meg visszük magunkkal mindenhova, akkor teli fog menni kosszal.

Íme a már korábban említett antennacsatlakozó aljzat. Bele illő drót illik bele.
Mert ha nem? Na akkor igencsak erős recsegésben lesz részünk.

Ez a randa sárga rozsdaszerű valami, ez kérem elég egyértelműen az elemek nyoma.
Amíg nem fogja össze a ruhánkat, amíg nem rohad szét a teleptartó,
vagy valami belül a rádióban, addig nem is érdekes.

Szép ez rádió. Leginkább Sportra emlékeztet.

Természetesen a hangoló-elemekhez egy ilyen
szépséges térkép is tartozik a leírásban.

Ezt teszi a kifolyt elem. Amit úgy közép tájt látunk, az ott egy csavar. Vagy
legalábbis az volt valamikor, de mára már csak ennyi maradt meg belőle.

Már a hangszóró kosarát is kikezdte a rohadás. Még jó, hogy vastag az anyag!
Mikor az elem trutyija eljut a panelig, akkor annak a rádiónak már annyi.

Annyira utálom a füles csatlakozót, hogy le is fogom innen szedni.

A minap boncolt Meridian 201-es rádióban is ilyen rendszerű volt
a hullámváltó kapcsolója, csak fizikailag egy picit nagyobb volt.

Az odáig rendben, hogy a demodulátor diódája hangfrekvenciás szempontból egy
érzékeny része a készüléknek, nagyfrekvenciás szempontból pedig sugároz,
de senki más nem szokta árnyékoló puttony alá dugni, csakis az oroszok.

A végfok ellenütemű, hagyományos trafós.

A kapcsolási rajz viszonylag jól áttekinthető, bár a hullámváltón azért nem egyszerű
eset kiigazodni. A készülék érdekessége a különálló oszcillátor, ami ráadásul
zéner diódával stabilizált tápfeszültségről jár. Valamint az, hogy az R16
trimmerrel szabályozni tudjuk az AGC feszültséget. A KF-ek egy
része a PF-1P-2 jelölésű felületi hullámszűrővel lett kivitelezve.

Az a nagy fehér hasáb a KF szűrő. Csak az oroszok tudnak ilyen rondát.
A többi gyártó hasonló célú terméke ugyanis általában véve szép.

Szép hosszú a ferritrúd. A bal oldali tekercs a középhullámú, a jobb oldali
pedig a hosszúhullámú modulátor. Rövidhullámon ennél
a rádiónál nincs kihasználva a ferrit.

A forgó olyan, mint a többi orosz rádióban. Most, hogy az apróbb részletek jönnek,
feltettem az erősebb szemüvegem. A képen látható mindhárom
tekercs hangoló magjába bele van barmolva.

A potméter is el lett tekerve.

Addig-addig tekergette a tulaj a vasmagokat, míg kikopott belőlük a slicc. Ez amúgy
egy mánia volt, főleg az öreg bácsi tulajoknál. Kimerült az elem, erre levették
a rádió hátulját és úgy gondolták, biztosan elállítódott valami. Az persze
nem zavarta őket, hogy minden rögzítve van méhviasszal. A kérdés
sem merült fel bennük, hogyha ők nem tudják eltekerni csavarhúzóval
a tekercsben a vasmagot, akkor az mégis hogyan állítódott volna el magától?
Eddigi tapasztalataim szerint, ha a tulaj nem piszkált bele a hangoló elemekbe,
akkor azok jó helyen vannak ott ahová gyárilag állították őket. Egy zseb vagy
táskarádió, soha semmiféle után hangolásra nem szorul rá! Nem és kész!

Persze ha szétpiszkálják, pákával megnyomorítják...

Vagy egészen addig tekergetik a KF-et, míg csak ki nem kopik belőle a slicc.
De ilyenkor már úgy is mindegy... Persze innen is vissza lehet hozni
az életbe egy rádiót, csak az a kérdés, hogy vajon megéri-e?

A hangszínkapcsoló a két berohadt csavarral. Mondjuk amíg belül
kapcsol, és nem is recseg, addig kit érdekelnek a csavarok?

Íme a panel fóliás oldala. Ehhez a rádióhoz nem kerestem panelrajzot,
hiszen szó sincs róla, hogy meg szeretném javítani.

Végre egy egyszerű, jól áttekinthető skálahúrozás. Azért inkább
vigyázok vele, mert nem szeretem visszatekergetni a helyére.

Olyan szép megoldású hullámváltókat látni, hogy
azokhoz képest ez a bedrótozott kuszaság...

A potméterrel most nem szeretnék külön foglakozni, mert ezzel már
közelebbről megismerkedtünk a Sonata rádió boncolása kapcsán.

Most, hogy felvettem az erősebbik szemüvegem, és már nem csak kitapogatom
a részleteket, de valamennyire már látom is őket, egyből kitört
a frász! Csak nem löktem le mégis a skálahúrt?

Szerencsére nem, csak a modulátor tekercset a
ferritrúdon rögzítő viaszos spárga tréfált meg.

Ők már nem jönnek velünk tovább...

Olyan merevek voltak a bekötővezetékek, hogy inkább lecseréltem őket.

A két végtranzisztor egyenként vezérelhető, de a fázisfordító
trafót meghajtó tranzisztor sajnos már nem.

Sok mindent láttam már, de az elrozsdásodott lábú tranzisztor, na az azért
még ritkaság! Egyszerűen megette az elem a drótot, ahová a nyíl mutat.

Gondoltam belebökök a két drótvég közti résbe a csavarhúzómmal, és akkor ettől
majd jól megszólal a rádió. Erre fel letörött a tranzisztorról a maradék lába is.

Javításképp rá lehetne heftelni egy hajlékony drótdarabot az MP40-es
tranyó maradék lábára, csak ennek szerintem semmi értelme.
Ugyan az orosz tranyós dobozom továbbra sincs meg...

...de bőven megfelel az adott pozícióba egy Tungsram OC1076-os. Mégpedig
abból a komoly megfontolásból ez, mert ez akadt elsőnek a kezembe.

Ha más nem is, de az erősítő része legalább már a helyén van.

Életlen a kép, de mit is akartam vele mondani? Talán azt, hogy nem készült el az RF
jelgenerátorom. Persze ott van egy polccal fentebb a wobler. Bár az ágyúval verébre
esete, de azért RF generátornak is megteszi. Valamint van a pincében egy jópofa RF
jelgenerátorom, amit valaki (nem én) egy Rózsa Sándor műszeres könyvből épített
meg, de végül maradtam az alapfelállásnál. Vagyis hangolja helyre ezt a rádiót a...

Jaj! Majdnem elfelejtettünk benézni az árnyékolás alá.

Orosz szokás, hogy a hangszóró közepébe szivacsot ragasztanak porvédőnek.
A szivacs viszont idővel szétmállik, és akkor nemhogy a por,
de a szivacs darabjai is a hangszóróban végzik.

Néha egy kissé túlzásba viszem a mosogatást. Ennek jelen esetben
a közép és a hosszúhullámú skála feliratozása esett áldozatul.

Fekete bárány!

Szerintem bár szolid, de kifejezetten szép színösszeállítású ez a rádió.

A Kossuth adó valahol a skála közepén jön be. De ez még semmi! Azt mutogatom
az ujjammal, hogy a sávváltó kapcsoló mindeközben hosszúhullámra van
kapcsolva. Tekergesse vissza a helyére ezt a rádiót, akinek bal
menet van az anyján! Amúgy egy igen jó játék lenne.

Ez a sarok is kész. Mondhatni már épp csak a dobozokból hiányoznak a műszerek.
Annyi tervem volt még... Csakhogy már rég abbahagytam az elektronikai dolgok
barkácsolását. Akkor meg ugye minek az a rengeteg műszer? Mikor szembe
találtam magam egy problémával, akkor egyből a megoldáson kezdtem törni
a fejem. Például honnan tudjuk, hogy éppen hová van tekerve egy KF? Persze
millióféleképpen megoldható a probléma, de én azt találtam ki, hogy építek
egy hangolható KF vevőt. Gyakorlatilag bármely rádióból az utolsó két
KF fokozat, pár tranyóval, AGC-vel, jelszintmérővel körítve. Hogy
hangolni lehessen, kell bele egy kettősforgó, aminek a skáláját
kalibrálni lehet. Ezt a műszert rákötve egy rádióra, gyorsan
meg lehet vele állapítani a beállított KF pillanatnyi értékét,
lett légyen az bárhová félrehangolva. Ráadásul ha visszacsatolom,
hogy oszcillátorként gerjedjen, egyből van egy KF hangoló generátorom is.
Ebben az egész dologban az a csúnya, hogy én ezt a műszert próbapanelen
összeszereltem, csak sajnos nem hagytam meg. Miután már úgy nagyjából
minden részlete jól működött, unottan szétbontottam. Persze ha építenék
végre egy GDO-t, ami minden tekercsekkel foglalkozó embernek kell...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg a
Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.